Oldal: 41 / 95
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 7., csütörtök 11:23
Szerző: Realista24
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 6., szerda 20:40
Szerző: Torquemada
Lássuk csak.
Szerzett egy szabályos gólt. Nem adták meg, elcsalták. Ezzel két pontot buktunk.
Nem sértette meg a szarházi játékvezetőt, pedig megérdemelt volna egy tockost is. Jogtalanul kiállítják. Fellebbezésnek nem adnak helyt. Annak a bírónak a döntése alapján indult eljárásban, aki valószínűleg el lesz tiltva.
Ahelyett, hogy a csalás miatt elnézést kértek volna, azzal, hogy a legkevesebb az, hogy a piros lapot természetesen tekintsük tárgytalannak. Ha nincs a csalás, akkor nincs az egész ügy. Gratulálok a Ligának is. Ez már lassan bűnszervezetben való részvétel, az eltussolt Negreirás előzményekkel együtt.
Ahogy lehet, itt kell hagyni a francba ezt a velejéig rohadt katalánbérenc bajnokságot. Pont azt az egyesületet tapossák, amely ennek a szutyoknak még valami reklámértéket ad. Az emberek nem Christensenek, Moraták, vagy akár Pedrik miatt fognak kimenni, vagy bekapcsolni a tvt, hanem talán inkább Bellinghamek, Viniciusok (Mbappék ?) miatt. Pont annak a csapatnak kell folyamatosan keresztbe tenni, amelyik a Liga reklámarca lehetne. Nagyszerű politika, csak gratulálni tudok. De nem értem.
Ha esetleg nem kaszálnák el mesterségesen a bajnoki címünket, (egyenlő esélyek mellett meglesz), protestből az utolsó meccseken a Castillát kellene felküldeni vagy kétszer. Ha nem akarnak Bellinghameket látni a pályán, akkor nem lesznek ott. De akkor nem kell majd vinnyogni, hogy egyre kevésbé népszerű a La Liga.
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 6., szerda 19:29
Szerző: Kerlon
Csak 3 hetet hagyott ki boka serules miatt, elegge pihent.
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 6., szerda 17:15
Szerző: Sierra
Legalabb pihen az ocskos
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 6., szerda 13:12
Szerző: tibi18
Ahogy várható volt, megkapta a 2 meccset..

Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 22:04
Szerző: ELSiete
ateeemadrid írta:
ziro4vr írta:
Pihenjen is, mert mezőnyben nudli volt. Nekem tetszik hogy vezér és hogy csitítgatja Vinit is pl meg felismeri Kroos mennyire fontos, de mezőnyben több kell.
Azt tegyük hozzá, hogy kb első gyenge meccse volt, ráadásul sérülés után.
Egyrészről igen, plusz azt se felejtsük, hogy a harmadik gól, a legnagyobb clutch pillanatban az övé volt megint. Teljesen jogtalanul vették el.
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 21:26
Szerző: ateeemadrid
ziro4vr írta:
Pihenjen is, mert mezőnyben nudli volt. Nekem tetszik hogy vezér és hogy csitítgatja Vinit is pl meg felismeri Kroos mennyire fontos, de mezőnyben több kell.
Azt tegyük hozzá, hogy kb első gyenge meccse volt, ráadásul sérülés után.
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 20:43
Szerző: ziro4vr
Pihenjen is, mert mezőnyben nudli volt. Nekem tetszik hogy vezér és hogy csitítgatja Vinit is pl meg felismeri Kroos mennyire fontos, de mezőnyben több kell.
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 18:25
Szerző: reeed_ati
Nézzük a jó oldalát, rotálva lesz az eltiltások miatt..
Bl-ben meg mehet, ami csövön kifér.

Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 18:22
Szerző: Kercsó
Realista24 írta:
Azt írják, hogy az agresszív viselkedése miatt 2-3ra s is járhat neki
tuti elmeszelik. nincs itt kompenzáció. alapból utálnak minket a közvetítési hercehurca + RM tv highlightoknak okán
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 16:40
Szerző: el magico
Toti írta:
Szerencsetlen gyerekbol fel ev alatt idegroncsot csinaltak a spanyol birok
Nagyon kíváncsi leszek Mbappénak (már ha tényleg itt lesz) mennyi idő lesz, mire elgurul a gyógyszer

Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 7:05
Szerző: Realista24
Azt írják, hogy az agresszív viselkedése miatt 2-3ra s is járhat neki

Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 6:27
Szerző: Toti
Szerencsetlen gyerekbol fel ev alatt idegroncsot csinaltak a spanyol birok
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 1:18
Szerző: Faust
Legalabb pihen, mintha palyan sem lett volna.
(Es igy is lott majdnem kettot

)
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. március 3., vasárnap 0:37
Szerző: p.csabi1
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. február 20., kedd 21:45
Szerző: Remy
zsírosdeszka írta:
Remy írta:
Bécsben kapott egy brutal nagy Adidas reklamot a Westbahnhofnal.
Tok jol nez ki, ahogy virit a tobb meteres feje az epulet oldalan.
Kép?
Ja, az lemaradt
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. február 20., kedd 21:25
Szerző: zsírosdeszka
Remy írta:
Bécsben kapott egy brutal nagy Adidas reklamot a Westbahnhofnal.
Tok jol nez ki, ahogy virit a tobb meteres feje az epulet oldalan.
Kép?
Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. február 20., kedd 18:27
Szerző: Remy
Bécsben kapott egy brutal nagy Adidas reklamot a Westbahnhofnal.
Tok jol nez ki, ahogy virit a tobb meteres feje az epulet oldalan.

Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. február 18., vasárnap 12:46
Szerző: ferni
Amikor már ő se tudja kifejezni, hogy mi az a plusz amit tud Jude, akkor sejthetjük, hogy valamit tud a gyerek

Re: Jude Bellingham - 5
Elküldve: 2024. február 18., vasárnap 11:32
Szerző: doncsontos
https://www.youtube.com/watch?v=OB8KirwNvLY
29:16tól öreg Mou papánk Bellingahmről
az egész interjú nagyon korrekt egyébként, azért én remélem még visszatalál a csúcsfocihoz ez az ember valahogy.