Re: Vinícius Junior - 7
Elküldve: 2025. április 9., szerda 11:08
Mondom, hogy túl nagyok az elvárások
Az új Perez érában mivel értük el a klub egyik legsikeresebb időszakát? Stabil védekezés, hígfos, de eredményes támadójáték. Tavaly mivel értünk el sikereket? Stabil védekezés, hígfos, de eredményes támadójáték. Carlonak és ZZ-nek ez volt a felfogása, ez hozta sikereket, a Donnál már 2 külön korszakban is. Most mi a gáz? Általában a stabil védekezés, mert a hígfos játék megvan
Mi történt? ahogy írtam, kiesett Militao, Nacho, Carvajal, az idény nagy részéra Alaba és Mendy, aztán évközben ""jött"" egy szem Asencio. Középpálya mégrosszabb, ott kiesett Kroos, hetekre Ceba és ki jött? Senki.
Továbbra is azt mondom, hogy irreálisan nagyok az elvárások. Építsük be Mbappét, építsük be a fiatalokat, fedezzünk fel házon belül fiatalokat (egy harmadik ligás középcsapatból
), minden fronton harcoljunk és győzzünk (mert ugye egy-egy vereség után, ami itt megy, az kegyetlen, sőt ferniesen szólva: félelmetes
), küzdjünk meg a nyomorult Ligával, bírókkal és még a játék képe is olyan legyen, mint egy Fifa meccs amatőr AI ellen, mindezt úgy, hogy tavaly dupláztunk, mindenki eladta a szomszéd lelkét is miatta és a keret nagy része kontinenstornán is pihent a nyári szünetben.
Ez az edzőhibáztatás meg megint csak butaság a keretkialakításban. Carlonak nagyon nincs beleszólása. Azzal dolgozik, akit kap. A hírek szerint kért jobbvédőt, középsővédőt, Joselu típusú csatárt, irányító kp-st. Mit kapott? Alabát bakker. Ő az új védő igazolása a vezetőségnek.


Továbbra is azt mondom, hogy irreálisan nagyok az elvárások. Építsük be Mbappét, építsük be a fiatalokat, fedezzünk fel házon belül fiatalokat (egy harmadik ligás középcsapatból


Én értem, csak Te nem érted. Nem LV volt az első cserénk, hanem Fede. Nem volt más kkp-s a padon és Modricnak lefőtt. Fede ment fel a kp-ra, de kellett valaki jobbvédőbe.ram8nes írta:Ha szezon elott latja az edzo, hogy kik esnek ki, de nem talal ki semmi ujat az uj keretre, majd szezon kozbeni szenvedesre se reagal sehogy, az mar nem csak a keretosszeallitas problemaja.kiserik írta: De miért kell azon csodálkozni, hogy szét van esve a társaság és ezt ráfogni arra, akit épp ki akarunk dugni a lyukon (Carlo, Vini, Modric, Cama, Alaba, Rodrygo, Mbappe, stb, mindenki vérmérsékletének megfelelően választ párat)? Meg kell nézni a BL győzteseket a múltban. Rendre a következő szezonjukban visszaesnek, főleg, ha dupláztak vagy tripláztak (igen, még a csúcs Barca is). Tavaly dupláztunk, majd jöttek a válogatott szereplések és még a lyukas keretünk is tovább lyukadt (Kroos, Carvajal, Nacho, Militao, Joselu kiesett, Alaba, Mendy, Ceba meg folyamatosan a rehabon), és jött Mbappe, Endre meg Asencio). Emellett az egész keret egy rendszertelen katyvasz.
Állunk a bajnokságban, döntőzünk a kupában és még legalább lesz egy meccsünk a BL-ben a 8 között. Szerintem kicsit irreálisan nagyon az elvárások.
Latjuk a lyukakat, de attol meg nem kene a kezunket szettarni es varni, hogy majd valami uj fog tortenni mindenfele valtoztatas nelkul.
Erted, LV az elso cserenk egy ilyen meccsen, a szezon ezen szakaszaban
Hagyjatok engem azzal, hogy ki ment el, lassan mar egy eve tortent.
Ez az edzőhibáztatás meg megint csak butaság a keretkialakításban. Carlonak nagyon nincs beleszólása. Azzal dolgozik, akit kap. A hírek szerint kért jobbvédőt, középsővédőt, Joselu típusú csatárt, irányító kp-st. Mit kapott? Alabát bakker. Ő az új védő igazolása a vezetőségnek.