Oldal: 2806 / 2914

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 18., csütörtök 21:00
Szerző: 'shutterisland
én egyelőre még pozitívnak látom a helyzetet.

neymarban nagyon bízom, a mai csodagyerekek közül kiben, ha benne nem.
az ára sok volt, sportszakmailag főleg, de tudjuk, hogy a marketing dobta meg az árat.

a középhátvéd téma még kérdéses, az biztos, hogy oda hozni fognak valakit.
én egy agger kaliberű, az elit mögött a másodvonalat képviselő játékosnak is örülnék.
puyol sérülései és kora miatt óriási kérdőjel, bartra bíztató, de nem egy varane, és nem is tűnik úgy, hogy klasszis védő lesz, szimplán egy jó védő.
marad pique,mascherano + a vészmegoldások, ez így kevés.
viszont tartom, hogy jöhet ide thiago silva vagy hummels is, ha a csapatszintű védekezés nem javul fel, ugyanúgy kapkodni fogja a fejét bármelyikük, mikor 3 villámgyors támadó vezeti rájuk a kontrát.
ha viszont csapatszinten csak egy kicsit is sikerül megközelíteni azt, ami korábban jellemző volt, akkor egy ilyen, már korábban említett másodvonalas védő is bőven erősítés.

a távozóknál csak az árakkal nem vagyok elégedett.

thiago keveselte a játékperceket, és okos szerződést kötöttek a klubbal, így áron alul (vagyis inkább reális áron, mondjuk úgy, hogy a mai piachoz képest olcsón) lécelt, ha váltani szeretett volna a játékpercek miatt, és apuci is feszt brummogott, akkor bármennyire is szeretem, jobb ha megy.
nála az ár bántó, egy 30 körüli összeg azért jobban esett volna, ha már mindenképp a váltás mellett döntött.

villa úgyszintén, neymar érkezésével nagyjából feleslegessé vált, az ára pedig annak tükrében, hogy emelkedett volna a fizetése, és 32 évesen, súlyos sérülés után lassan kiégő játékos benyomását keltette, bár még mindig kevés, érthetőbb.
ilyen korban sokszor már ingyen lécelnek a játékosok, még a nagyobb nevek közül is előfordul.

az abi téma egyértelmű, ha valakit érdekel róla a véleményem, ha visszakeres a topicban, megtalálja.
deulofeu, rafinha, és jds(?) kölcsönadása pedig jónak tűnik.

összességében ha jön még egy védő, és lesz egy ilyen keretünk, hogy :

vv,pinto,oier
adriano,alba,alves,montoya,pique,puyol,bartra,masch,új védő igazolás
song,busq,xavi,iniesta,fabregas,roberto
pedro,messi,neymar,tello,sanchez

akkor nem leszek elégedetlen.
annak viszont örülök, hogy le van sajnálva a barca. :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 18., csütörtök 20:02
Szerző: Csabi
szerintem jó nagy szarban vannak, neymar elvitte a pénzüket, nem maradt lóvé védőre. most eladták thiagót (óriási baromság, számunkra a legjobb döntés amit csak tehettek), lett pénz, de thiago silva meg nem fog jönni így sem, mivel tegnap az elnök, ma meg ő maga mondta.

tehát nekem tetszik amit eddig művelnek.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 18., csütörtök 19:58
Szerző: dzsihad91
Katalán kollégák mit szólnak az idei nyarukhoz??

Értem én ,hogy leigazolták neymart (aki vagy bejön vagy nem) de eddig se a gólokkal voltak a gondok mert azt messi hozta, a védelem viszont nevetséges,és igazán ráférne erre a keretre egy vérfrissítés mert iniestán és messin kívül szinte mindenki belefásult ebbe az egészbe, nem azt mondom , hogy az egész keretet lekell cserélni, de 90%uk szarrá nyerte magát, öregedtek is páran ráadásul már a tiki-takának is leáldozott...Mert azt csak a vakok hiszik el ,hogy ez a keret képes lesz újra csúcsteljesítményben tiki-takázni az ilyen bayern,real,chelsea féle csapatok ellen.

Mindenesetre én boldog vagyok, Titot meghagyták és amíg egy ilyen fogalmatlan edző ül a padon...ráadásul ahogy kinéz szemlélet váltás sem lesz , nem volt elég a barca-Spanyol válogatott blama, a védelem nevetséges,a középpálya nagy csapatok ellen fizikailag gyenge, az egyetlen reményük , hogy messi és neymar több gólt lőnek elől mint amit piqué-ék összeszerencsétlenkednek hátul...

Értem én, hogy Thiago Silva az álmuk, de nem hiszem , hogy ha leigazolnák a két felettéb szimpatikus szélső védőjük nem rohangálna fel-alá, MR shakirát meg nem oboáztatná egy kicsit technikásabb csatár.

Nem tudom ha én lennék a barca elnöke ez a 0-7 és a spanyolok égése után, elég nagy figyelmeztetés lett volna számomra ,hogy leessen változtatni kell mert ennek a korszaknak vége.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 18., csütörtök 19:11
Szerző: EnzoZidane89
Marquinhos -> PSG 35M

Állitólag már ma hivatalos lehet.

Forrás: Barcanotias.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 18., csütörtök 18:10
Szerző: GT37
'shutterisland írta:az érkező nem tudom, ki lesz, valaki biztosan jön.
Úgy tűnik, nem Marquinhos lesz az... :(
Thiago Silva is kiesett, ő is, jó lesz ez... Hummels vagy Iñigo Martínez jöhetne, ha már a két brazilról lecsúsztunk.
Press írta:Az az érdekes, hogy Callejón-Albiolért közel annyit kapunk (22 milla), mint idén a Barca Villa-Thiago párosért (2,1+25). De az 100% hogy nem 25 millió leszámolva kézbe a Barcának, biztos, hogy kevesebb. Olyanokat lehet olvasni, hogy 20 körül van az, amit meg is kapott a Barca most, a többi meg bónusz / barátságos meccs bevétele, ilyenek.
Ne mondd, hogy nem tudunk jól üzletelni. :agree: :D

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 15:43
Szerző: 'shutterisland
szerintem is így van nagyjából, ma jelenthetik be, hogy jds megy kölcsönbe a sociedadhoz.
(szerintem illarra pótlása.)

az érkező nem tudom, ki lesz, valaki biztosan jön.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 15:28
Szerző: h3x0r
szerintem nagyjabol kesz a keret:

-----------------------------------------valdes/pinto------------------------------------------
dani alves/montoya --- pique/bartra --- valaki/mascherano/puyol --- jordi alba/adriano
----------------xavi/sergi roberto --- buszkecc/song --- iniesta/fabregas------------------
-----------------------alexis/pedro --- messi --- neymar/tello------------------------------

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 14:52
Szerző: Csabi

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:49
Szerző: Press
Az az érdekes, hogy Callejón-Albiolért közel annyit kapunk (22 milla), mint idén a Barca Villa-Thiago párosért (2,1+25). De az 100% hogy nem 25 millió leszámolva kézbe a Barcának, biztos, hogy kevesebb. Olyanokat lehet olvasni, hogy 20 körül van az, amit meg is kapott a Barca most, a többi meg bónusz / barátságos meccs bevétele, ilyenek.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:42
Szerző: portillo
EnzoZidane89 írta:
sonic írta:
Na nekem itt valami nem stimmel... :-D

Mi nem stimmelt kedves sonic? :)

Thiago kivásárlási ára 18M € volt. A Bayern 25-ért vette meg. de leírták elöttem a lényegét :)
Az egy jó dolog, hogy többet ajánl valaki, csak hogy semmi értelme nincs.
18-at ha valaki lerak, akkor tárgyalhat a játékossal és az ügynökével. Hiába ajánl 25-öt valaki, a Barcának a 18-at is el kell fogadnia. Tehát értelmetlen többet adni.

Szóval ha valaki plusz pénzt ajánlott a 18-on felül, akkor azt vagy a játékosnak, vagy az ügynökének fizeti (hogy így győzze meg őket), de semmiképpen sem a Barcának.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:38
Szerző: madridronie
La Fábrica, un talento más caro que el de La Masía

El Barça ha vendido a sus últimos 30 canteranos por 93,55 kilos. El Madrid a 10 por 62,1
Kis érdekesség; míg a Barca az utolsó 30, eladásra került és utánpótlásban nevelkedett játékosát összesen 93,55 millió euróért adta tovább, addig a Real Madrid a legutóbbi 10 átadólistára került Castilla (és egyéb utánpótlásbeli) játékosától 62,1 millió euróért cserébe vált meg!

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:36
Szerző: Press
al-Khelaifi

de ennek még annyi értelme sincs :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:22
Szerző: Dupla D
Press írta:Wiz Khalifa
Ez most komoly, vagy csak valami elírás? :D
Szóval róla lenne szó? :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:18
Szerző: Press
ezek mai nyilatkozatok:

Róma vezetőség: "Marqinhosért ajánlatot kaptunk a PSG-től, Barcától és a MU-tól is"

Wiz Khalifa (PSG elnök): "Thiago Silva nem eladó, kitölti 4 éves szerződését"

Mourinho: "Sem Mata, sem David Luiz nem eladó"

:hmmm:

Barcások, milyen védők jöhetnek még szóba? Marquinhost ha jól tudom elviszi a psg 35-ért, de amúgy is kétlem, h ennyit adjon Rosell, főleg egy ifi védőért.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 10:56
Szerző: EnzoZidane89
sonic írta:
EnzoZidane89 írta:25M-ért "szabadultak" meg tőle. Azt mindenki maga dönti el,hogy Illarra 32 milkájához képest sok vagy kevés. (Szerintem fordított esetnek kellett volna lennie,de mivel a kivásárlási ára 18M volt,így még jól is jártak.)
Na nekem itt valami nem stimmel... :-D

Mi nem stimmelt kedves sonic? :)

Thiago kivásárlási ára 18M € volt. A Bayern 25-ért vette meg. de leírták elöttem a lényegét :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 10:12
Szerző: GT37
madridronie írta:Egyébként gyönyörű ez a Pep-Barca-Tito féle szardobálás egymásra a médián keresztül, valóban „Més que un club” és persze ők egyenlőbbek az egyenlők között is! :lol: :lol: :lol:
Titót talán annyira nem venném bele a dologba, Rosell és Pep kezdte az egészet, Tito véleménynyilvánítása hozzájuk képest abszolút korrektnek nevezhető.
Sajnálatos ez a szájkarate, nagyon nem méltó a Barçához, a klub hagyományaihoz, remélem, abbahagyják az egymásra mutogatást végre.
___Samy___ írta:thiago hivatalos a bayernnél, a 6-os mezben fog játszani, bár átigazolási összeget nem írtak
hát szerintem nagyon nagy hülyeséget csinált a barca, a legnagyobb tehetségüket passzolták le, gondolom vmi nevetséges összegért
Én az utóbbi 10 év átigazolási politikája egyik legnagyobb hibájának tartom Thiago elengedését, ezzel a :cens: záradékkal (kivásárlási ár), meg azzal együtt, hogy Titóék tudták, hogy ez a záradék létezik, mégsem játszatták többet...

De a legszebb az egészben az, hogy nálunk hasonló kommentek akadnak a távozása kapcsán, mint ez:
De örülök,hogy lelépett végre, pláne,hogy 25 misit kaptunk érte,kb ennyit is ér!
Majd megy a Bayernbe kispad mellé díszőrségnek,aztán apuci átzsarolja majd a Man U-ba 35 milkáért meg 2x annyi fizuér.
Többet az életbe ne lássam blaugranaba ezt a hálátlan türelmetlen kölköt!
Na mindegy. Elment, elment, remélem, majd visszajön egyszer. :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 9:53
Szerző: madridronie
FC Barcelona's manager responds harshly to Pep's comments
Tito Vilanova: "Guardiola didn't come when I needed him"
Egyébként gyönyörű ez a Pep-Barca-Tito féle szardobálás egymásra a médián keresztül, valóban „Més que un club” és persze ők egyenlőbbek az egyenlők között is! :lol: :lol: :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 9:05
Szerző: madridronie
25M-ért "szabadultak" meg tőle. Azt mindenki maga dönti el,hogy Illarra 32 milkájához képest sok vagy kevés. (Szerintem fordított esetnek kellett volna lennie,de mivel a kivásárlási ára 18M volt,így még jól is jártak.)
-->
El día que el Real Madrid quiso a Thiago y como el jugador rechazó la operación
Ehhez annyit, hogy az El Economista szerint is 3 ajánlata volt (MU., Bayern, Real Madrid) a játékosnak; a blancók ahogy azt Perez apó is korábban megígérte, nem akartak agresszívak lenni (záradékkal megkerülni a klubot és kihagyni őket a buliból) és jó gentleman módjára a Bayernhez hasonlóan (a bajorok valószínűleg már lopták az ötletet) egy a 18 millás kivásárlási ár fölötti összeget ajánlottak a játékosért, aki azonban visszautasította a Real Madridot, mondván a jövőben vissza szeretne még térni Katalóniába, ami az ősi riválishoz való igazolással teljességgel kizárt lett volna! Elvileg ennyi a történet! :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 17., szerda 4:01
Szerző: sonic
EnzoZidane89 írta:25M-ért "szabadultak" meg tőle. Azt mindenki maga dönti el,hogy Illarra 32 milkájához képest sok vagy kevés. (Szerintem fordított esetnek kellett volna lennie,de mivel a kivásárlási ára 18M volt,így még jól is jártak.)
Na nekem itt valami nem stimmel... :-D

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. július 16., kedd 22:28
Szerző: EnzoZidane89
___Samy___ írta:thiago hivatalos a bayernnél, a 6-os mezben fog játszani, bár átigazolási összeget nem írtak
hát szerintem nagyon nagy hülyeséget csinált a barca, a legnagyobb tehetségüket passzolták le, gondolom vmi nevetséges összegért

25M-ért "szabadultak" meg tőle. Azt mindenki maga dönti el,hogy Illarra 32 milkájához képest sok vagy kevés. (Szerintem fordított esetnek kellett volna lennie,de mivel a kivásárlási ára 18M volt,így még jól is jártak.)