#jóabuliénisbeszállok
Naszóval. Messi játszatása.... Kényes kérdés. Az tény, hogy nem lett volna értelme behozni, mert vele sem fordítottuk volna meg a meccset, ennek ellenére HA teljesen egészséges volt akkor (bár erről sosem fogjuk megtudni az igazságot), akkor be KELLETT volna dobni, hiába szoptunk, mint a torkosborz, akkor is menni kellett volna előre, legalább egy becsületgólt bekotorni, hogy ne legyen olyan nagy arányú a vereség. Ez alap. És nyilvánvaló, hogy egy egészséges Messivel erre több esélyünk lett volna, mint nélküle.
hehe írta:a hülye is látta, hogy feladta az egész barca, egész katalónia, az egész mes que un club a párharcot, ahogy van és lefeküdtek pucsítva.
Ez sajnos így van, és ez engem sokkal jobban dühít/bosszant/elkeserít/elszomorít, mint az, hogy Messit nem játszattuk, illetve maga a tény, hogy 0-7-tel zúgtunk ki.
Az, hogy úgy megyünk ki Münchenben a pályára, hogy a motiváció nulla, a lelkesedés nulla, az elszántság nulla, tilitolizunk, pötyögünk, lazázunk, semmi hajtás, tényleg semmi, szomorúan nézünk magunk elé a bekapott gól után, és aztán ugyanúgy folytatjuk a lélektelen játékot - és ez mindkét meccsre jellemző volt.
Ez számomra akkora csalódás volt, hogy emellett eltörpült a 0-7. Jött a rengeteg mém, Seven Up, satöbbi, fel se vettem, mert rohadtul nem ez a lényeg szerintem. Jó, nyilván gáz, nem is kicsit, hogy hét gólt kaptunk két meccsen és nem lőttünk egyet sem (még akkor is, ha ez a brutál Bayernnel szemben történt meg), de ki lehet kapni 4-0-ra, aztán 3-0-ra lelkes, szívós, hajtós játékkal - de nem azzal a hozzáállással, mentalitással, amit tanúsítottunk akkor.
És ez tényleg akkor trauma volt nekem, hogy az egész Tito-korszak (már ha lehet korszaknak nevezni, szegény Tito
összképét baromi negatívvá tette, annak ellenére, hogy ugyebár nyertünk azért egy bajnoki címet.
Ááá, még most is rossz belegondolni. Hagyjuk is.
hehe írta:amúgy mi a faszért ez a téma már megint?
Ez meg egy jó kérdés
)
