Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2014. február 16., vasárnap 21:06
Nem attól vagyunk (vagyok) "elájulva, hogy nyertünk 6:0-ra, ami akár két számjegyű is lehetett volna, mert ebből a szempontból az teljesen irreleváns, sőt igazából az is, hogy ki volt az ellenfél.
A saját nevemben beszélek, de én annak örültem igazán, hogy olyan kedvet, motivációt és hajtást láttam a csapattól tegnap a pályán, amit nagyon régóta. Messi is úgy tűnik kezd magára találni. Féltem hogy a Sevilla elleni második félidő csak pillanatnyi fellángolás, de talán tényleg kezd formába lendülni. Egy jó Messire pedig nagy szükségünk lesz, s ugyanígy Inin is látszik már a javulás.
Ha pedig elszántan mennek ki a pályára és keményen hajtani fognak, a győzelem is könnyen meglehet.
Legalábbis nekem ez a véleményem. Persze jó volt látni azokat a gólokat és a játékot, de számomra nem az volt a legüdítőbb.
Ráadásul Neymar is visszatér, Cesc pedig remélhetőleg játszani fog, mert hihetetlen mikre képes.
Ettől függetlenül bőven benne van a pakliban, hogy kiesünk, de ha nem is sokkal magunkat tartom esélyesnek, amiben a tegnapi meccs megerősített.
Lehet, hogy a City nyert a Chelsae ellen, ami nagy fegyvertény, de valaki linkelt fentebb a meccseikről egy gyönyörű képet. Azon mondjuk nincs feltüntetve az utóbbi három meccsük a ligában. Segítek. 3 meccsen egy(!) rúgott gól ilyen Sunderlandek meg Norwichok ellen. Csak a többség hajlamosi a mi negatív szériánkat nézni