Oldal: 244 / 603

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 14:40
Szerző: besteve7
RealMadridFanatic írta:
sebydani írta:Nem, lesznek selejtezők ugyanúgy, csak 4 csapat erről a Nemzetek Ligájáról fog kijutni, vagy valami ilyesmi.

Így van. Minden "nagy" csoportban lesznek 3 és 4 fős "alcsoportok" és az ottani elsők (vagy ha egyenes ágon kijutó van elöl, akkor a következő még nem kijutók) mennek tovább egymás ellen meccselni. Elsőre legalábbis ezt vettem ki.

Azt nem láttam, hogy mennyivel lesz így több meccs. Eddig is sokszor utáltam a válogatott szüneteket, a sérülésveszélyt, ez meg totál felesleges bonyolításnak tűnik.
Lesznek selejtezők is :) És azért lett volna jobb a B, mert ha az A csoport tagjai kijutnak a selejtezőkön, ami lássuk be borítékolható, és a Nemzetek ligája csoport győztes is pl kijut akor az adott csoport tabellája alapján helyetesítik az első olyan csapattal aki, nem jutott ki, ergo ha nem is nyerjuk meg a NL csoportunkat, de az előttünk lévő csapatok egyenes ágon kijutnak a selejtezőkből, akk lehetett volna esélyünk kijutni, mert először a B ből töltik fel. Valami ilyesmi a rendszer.
De hát fölösleges is számolgatni, ezzel a játékkal amit az utóbbi időben produkálunk ne is álmodozzunk világversenyről.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 14:17
Szerző: RealMadridFanatic
sebydani írta:Nem, lesznek selejtezők ugyanúgy, csak 4 csapat erről a Nemzetek Ligájáról fog kijutni, vagy valami ilyesmi.

Így van. Minden "nagy" csoportban lesznek 3 és 4 fős "alcsoportok" és az ottani elsők (vagy ha egyenes ágon kijutó van elöl, akkor a következő még nem kijutók) mennek tovább egymás ellen meccselni. Elsőre legalábbis ezt vettem ki.

Azt nem láttam, hogy mennyivel lesz így több meccs. Eddig is sokszor utáltam a válogatott szüneteket, a sérülésveszélyt, ez meg totál felesleges bonyolításnak tűnik.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 14:02
Szerző: BBeno
Ennyibol rahajthattunk volna a D diviziora is...kozel volt az.
lehet túlzásokba esni de ebből a C-ből legalább van fény az alagút végén. B-ben semmi.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 13:57
Szerző: sebydani
Anthony írta:Paralimpiára :lol:

Ezt az új rendszert nem is értem. Akkor majd megint kiesik pár jó csapat, hogy nézhessük a szotyit az eb-n, vagy mi?
Nem, lesznek selejtezők ugyanúgy, csak 4 csapat erről a Nemzetek Ligájáról fog kijutni, vagy valami ilyesmi. Próbáltam itt nézegetni az előbb, hogy mi is a rendszer itt de szerintem tök káosz az egész és felesleges, hagyták volna inkább a régiben.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 13:55
Szerző: Anthony
Paralimpiára :lol:

Ezt az új rendszert nem is értem. Akkor majd megint kiesik pár jó csapat, hogy nézhessük a szotyit az eb-n, vagy mi?

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 13:49
Szerző: numberone1
BBeno írta:mivel lett volna jobb a B divízió? mind erősebb mint a magyar csapat. C-ben legalább van esély megkapni egy olyan csoportot amit nyerni lehet és onnan pár szerencsés meccs kell csak.
Ennyibol rahajthattunk volna a D diviziora is...kozel volt az.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 13:41
Szerző: BBeno
mivel lett volna jobb a B divízió? mind erősebb mint a magyar csapat. C-ben legalább van esély megkapni egy olyan csoportot amit nyerni lehet és onnan pár szerencsés meccs kell csak.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. október 11., szerda 13:29
Szerző: Anthony
http://index.hu/sport/futball/2017/10/1 ... c_divizio/
Érdemes ugyanakkor kitérni itt rá, hogy a B-be éppen csak beférő Törökország 50 ponttal végzett előttünk. Az 50 pont annyit tesz: ha 2-0-ra verjük Feröert, és 2-0-ra kapunk ki Svájcban. Ehelyett ugye 1-0-ra nyertünk kedd este, és sikerült 5-2-re elbukni Bázelben. Ha pedig csak ikszelünk Andorrában, akkor a 23. helyre is odaérhettünk volna.
És akkor Storck nem érti...
Mit kellett volna tenni, éljenezni őket?

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 20., szerda 18:47
Szerző: Süti
sebydani írta:
Süti írta: Tizikkel továbbmentünk, sorry. :'(
Viszont ezzel azt hiszem a legkomolyabb ellenfelet kiejtettük, kupagyőzelemig nincs megállás. :mrgreen:
Szemetek :'( Ezért fel kell jussunk a másodosztályba és elpicsázni titeket :mrgreen:

A két csapat jelenlegi formája alapján erre mondjuk meg is van minden esélyetek. :lol:

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 20., szerda 18:35
Szerző: sebydani
Süti írta: Tizikkel továbbmentünk, sorry. :'(
Viszont ezzel azt hiszem a legkomolyabb ellenfelet kiejtettük, kupagyőzelemig nincs megállás. :mrgreen:
Szemetek :'( Ezért fel kell jussunk a másodosztályba és elpicsázni titeket :mrgreen:

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 20., szerda 18:16
Szerző: Süti
sebydani írta:Bocsi srácok a dupláért,de muszáj vagyok megosztani,hogy otthoni forrásaim szerint a Nyírbátor-Győr kupameccsen, a 40 éves rendőrként dolgozó kapusunk az utolsó percben gólt fejelt és tizenegyespárbajra mentette a meccset. :lol: :lol: :lol:
Mennyei :sziv:
Tizikkel továbbmentünk, sorry. :'(
Viszont ezzel azt hiszem a legkomolyabb ellenfelet kiejtettük, kupagyőzelemig nincs megállás. :mrgreen:

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 20., szerda 17:31
Szerző: sebydani
Bocsi srácok a dupláért,de muszáj vagyok megosztani,hogy otthoni forrásaim szerint a Nyírbátor-Győr kupameccsen, a 40 éves rendőrként dolgozó kapusunk az utolsó percben gólt fejelt és tizenegyespárbajra mentette a meccset. :lol: :lol: :lol:
Mennyei :sziv:

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 20., szerda 15:23
Szerző: sebydani
Jobb híján ide linkelem, Nemzetek ligájának lebonyolítása
Mi sem egyszerűbb ennél. :lol: Nem tudom minek kellett ezt az egész EB kijutást bolygatni, de egyelőre egy káosz nekem az egész.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 9., szombat 19:43
Szerző: Tottinho
Nem láttam minden meccsét, de akárhányszor elkapok egyet Varga Rolandnak legutóbb pl. válogatottat vagy most a Vasas ellen, megy-hajt-küzd, gólokat rúg.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 4., hétfő 21:01
Szerző: Süti
Némó egyébként nagyon megtalálta a helyét SKCben balszélen, ott játszik kifejezetten jól. Az meg a válogatottban "foglalt" úgyhogy tényleg nem sok értelme van (sajnos) hazarepkedni ezért.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 4., hétfő 20:22
Szerző: rashidm
Santi írta:Ezt az usás dolgot amúgy én nem értem a mieinknél. David Villa haza tud jönni a válogatottba, hogy időhúzó cserének beálljon 1 percre? Akkor Niko meg Németh miért nem? Stieber is hazajön meg Guzmics, sztem az van, hogy Storck nem is hívja őket és ebből pl Nikonak már kicsit elege is lett.
Gondolom rájött, hogy sok sót nem tud megenni a válogatottnál mert nincs értelmes középpálya aki adogatná neki a labdát.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 4., hétfő 19:58
Szerző: numberone1
Mondjuk a spanyol valogatottba meg 10 masodpercre is hazajonnek... if you know what i mean... :D

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 4., hétfő 19:45
Szerző: Santi
Ezt az usás dolgot amúgy én nem értem a mieinknél. David Villa haza tud jönni a válogatottba, hogy időhúzó cserének beálljon 1 percre? Akkor Niko meg Németh miért nem? Stieber is hazajön meg Guzmics, sztem az van, hogy Storck nem is hívja őket és ebből pl Nikonak már kicsit elege is lett.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 4., hétfő 19:38
Szerző: ziro4vr
Elek? Versenyzünk a labdával, hogy melyikőnk sír jobban, amikor nála van a labda. Elképesztően kevés.

Sajnos ott kezdődik a dolog, hogy a csapatkapitányunk fizikálisan annyira gyenge lett, hogy egy lágy déli szellőtől összeesik és rinyál, kiváló példát mutatva a fiataloknak.

A két tegnapi torony meg átvételtől számítva netto 3 percet vár, mire kezd valamit a labdával, közben Pepe 4x megvacsorázik, Cé meg lebarnítózza a gyereket.

Re: Mennyei futball

Elküldve: 2017. szeptember 4., hétfő 18:51
Szerző: sebydani
Némó szerintem alkalmas lenne arra a szerepre Kerlon, legalábbis ő szerintem a mi szintünkön egy jó opció, csak hát ugye az USA messze van..
Pipita írta:Elek meg lehet hogy lassú tank, de védekezésben nagyot játszott ő is.
Én szeretem Eleket. Tegnap is látszott, hogy ha neki a védekezés a feladata azt kifejezetten korrekt mód ellátja, küzd, hajt és van esze is arra, hogy a labdát ne csak a 2 méterre lévő társhoz passzolja. A baj ott van, mikor neki kell felrohanni a labdával, arra sajnos nem alkalmas.