Oldal: 219 / 2952
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 12:27
Szerző: realbeckham
Jó kis meccs volt. Voltak szép megoldasok is mindkét oldalon. Yamal mentálisan nem volt 100...ez teljesen érthető a helyzetében, viszont igy is voltak jo dolgai. A tkp srac naluk, akinek a nevet nem tudom is jol mozgott, van benne fantazia.
Ha jót akarnak maguknak és némi reményt, hogy valami kupát nyernek, akkor ingigot örökre elfelejtik. Szörnyű hátvéd es rettentően buta ehhez a focihoz.
A valencia az első félidőben jobb volt, mint a barca. Rengeteget hibaztak az utolsó passzoknál, ha elesebbek, akkor akár többgolos vezetést is szerezhettek volna.
A masodikban teljesen elkészültek az erejukkel. 70 perctol lepni sem birtak, illetve a pad rovid. Nem erkezett minosegi ember.
A barca pedig folytatta amit eddig csinalt es meglett vegul az eredmeny. Flickrol nehez mit mondani egy meccs alatt. Mint ahogy a barcarol is. Nem latok arculatot, egyeni stilust. Kísérletezést látok. Nem látni, hogy ez pressingre épülő foci, labdatartos foci, kontra, vagy ilyen vegyes felvágott? Szerintem ő sem tudja még. A xavi felé jateknál ez nem volt rosszabb, de jobb sem. Majd kiderül. Úgy gondolom hogy a szurkoloik sem csettintettek vigyorogva a latottaktol, vagy ereztek bármiféle változást. Mindenképpen javulás szükségeltetik nekik a játék minden elemében, főleg ami a védelmet illeti.
Igen, cubarsi nalam is piros. Egyértelműen hiba történt. De nem azon mult. Ugy is behuztak volna végül. Gyenge valenciát lathattunk összességében.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 11:47
Szerző: BlancoMark
dzsi91 írta:
Még egyszer valamelyik clasico után bocsánatot is kellett kérjen szerencsétlen
tegnap amúgy flicken is látszott mennyire be van feszülve. Toxic az egész közeg a sajtó meg minden. Megrágják kiköpik majd őt is.
+ha nem tudnánk ki az edző ez csontnélkül a csavi féle foci volt én semmi változást nem láttam.
A masodik felesben en eleg sok gegenpressingre emlekezteto momentumot lattam toluk. A Valencia konkretan ki sem tudta hozni a labdat akkor sem amikor az utolso percekben mar semmi veszitenivalojuk nem volt es tamadni kellett volna. Ahhoz kepest, hogy mennyi hianyzojuk volt es az atlageletkor volt vagy 23-24 ez a masodik felido bizakodasra adhat okot naluk.
Persze egyeni szinten megint sokat hibaztak, ez mar nem az edzon mulik. Csak a jatekvezeto joindulatan mult parszor meg a Valenciasok balfszsagan.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 11:35
Szerző: dzsi91
Még egyszer valamelyik clasico után bocsánatot is kellett kérjen szerencsétlen
tegnap amúgy flicken is látszott mennyire be van feszülve. Toxic az egész közeg a sajtó meg minden. Megrágják kiköpik majd őt is.
+ha nem tudnánk ki az edző ez csontnélkül a csavi féle foci volt én semmi változást nem láttam.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 11:10
Szerző: ferni
Félelmetes volt előző szezonban mennyire kiemelkedett a Barcából a játékintelligenciájával. Mintha más játékot játszott volna mint a többiek.
Gündogan nem egy dolgot kritizált már mióta ott van, ahelyett hogy hallgatták volna rá elfogják zavarni....
Mi jól járnánk, ha eljönne onnan.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 10:37
Szerző: Kerlon
realistahuni írta:
Citybe még mindig csont nélkül beférne, full értelmetlen volt eljonnie onnan.
gondolom megunta guardiolat
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 9:30
Szerző: zsírosdeszka
Ő látja belülről mi van ott, ahogy Ibra is anno…
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 8:59
Szerző: hehetheoriginal
Realista24 írta:
ateeemadrid írta:
Elv Gündogan jövője nem biztos a barcánál, nagyon helyes, emberileg meg tudásban is túl jó oda.
Jöhetne amugy.
Ilkay Gündoğan (33) has asked to LEAVE Barcelona, reports @sport
Most katalanek minden szarnak el fogjak hordani, hogy cserbenhagyja a klubot, egy utolso koszos áruló geci, stb.

Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 8:46
Szerző: Realista24
ateeemadrid írta:
Elv Gündogan jövője nem biztos a barcánál, nagyon helyes, emberileg meg tudásban is túl jó oda.
Jöhetne amugy.
Ilkay Gündoğan (33) has asked to LEAVE Barcelona, reports @sport
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 18., vasárnap 4:12
Szerző: Sierra
zsírosdeszka írta:de ennek a Cubarsinak annyira irritál a feje…
Tényleg kis tenyérbemászó feje van.

Mint a legtöbb lámázia növendéknek. Nálam Gavi meg az a Fermin Lopez is ugyanez a kategória, irritáló fejű mindkettő.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 23:01
Szerző: zsírosdeszka
Nem szoktam játékosok kinézetéről véleményt nyilvánítani, de ennek a Cubarsinak annyira irritál a feje…
Tolják őket megint.

10 emberrel kellene lenniük.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:53
Szerző: Kercsó
új szezon, régi fszfej spanyol bírók
védik továbbra is a barca seggét rendesen
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:52
Szerző: dzsi91
Yazid írta:
hatha a birok se fogjak oket tolni.

Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:34
Szerző: Yazid
Nyilvan nem fognak kikapni ettol a luzer csapattol de jo latni oket hogy nem sérthetetlenek es hatha a birok se fogjak oket tolni.
Ez a hugoduro majd ellenunk belő mindent persze.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:31
Szerző: zsírosdeszka
Nyugtával a napot…

Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:18
Szerző: Terry1976
Csodák nincsenek...kis pénz kis foci
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:17
Szerző: Yazid
Cumó

Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:10
Szerző: wZoLee7
Mondjuk így statok alapján ez a valencia irtó gyenge
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:09
Szerző: ELSiete
BlancoMark írta:
Ez a Barca kezdo.

Lehet, hogy meg a Guler-Brahim fele Real B-t se adnam oda ertuk cserebe.
Persze hogy nem.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 22:02
Szerző: RealRaúl77
BlancoMark írta:
Ez a Barca kezdo.

Lehet, hogy meg a Guler-Brahim fele Real B-t se adnam oda ertuk cserebe.
Még, ha ráfizetnek , se.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2024. augusztus 17., szombat 21:24
Szerző: BlancoMark
Ez a Barca kezdo.

Lehet, hogy meg a Guler-Brahim fele Real B-t se adnam oda ertuk cserebe.