Oldal: 1443 / 2952

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 9:46
Szerző: M1Ö
Realista24 írta:Messi 30 éves, azokkal a cuccokkal még vígan elvan 2-3 évig.
Az a baj, hogy akár több is. Ugye ha előre teszik, akkor "csak" befejeznie kell. Abban meg brutál volt abban a 91 gólos szezonjában. Ha meg egyel hátrébb az sem jó, mert osztogatni is olyan szinten tud, hogy elég szomorú Madridista szemmel nézni. Csak ebben amit most csinál tökéletes lehet még 2-3 évig, aztán ha megint teljesen köré alakítják a csapatot, akkor lehet benne még + pár év. Úgyhogy ja, remélhetőleg a következő években is folytatódik, hogy mi tökéletesen igazolunk, náluk meg "káosz" van. :mrgreen:
RealMadridFanatic írta:Mindenesetre most jó helyzetben vagyunk, ráadásul a 4 év 3 BL-lel olyat hajtottak végre már most, ami történelmi tett. Jóllakni viszont nem szabad soha, mert akkor büntetni fognak azonnal.
Ezért aggodalmaskodtam a felkészülési meccsek után, csak ezt a részét senki nem vette figyelembe... :) Kell ez a 2 szuperkupa is. A MU fejlődését is vissza tarthatjuk egy kicsit, ha lenyomjuk őket. Ha nyernének, akkor az már nagy fegyvertény lenne nekik, hogy lenyomták a BL címvédőt. A Barca meccseket meg nem is kell ecsetelni. Az új edző nem mindegy, hogy hogy kezd. Ugye alapból baj van a Neymar üggyel, hogy nem tudnak sztárt igazolni, a vezetőséggel sem teljesen elégedettek. Ha úgy kezdenék a szezont, hogy elverjük őket akár 2x is a szuperkupában, akkor már az elején meg lehetne őket roppantani, mert olyan elvárás nehezedne rájuk, amit Valverde főleg Neymar nélkül egy szem Messivel, nem biztos, hogy tudna kezelni. Viszont ha nyernek, akkor meg megint ott lehet, hogy elhiszik, hogy minden nekik áll és össze is állnak a szezonra.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 9:35
Szerző: Babinho
Neymar átigazolása miatt Draxler az eredeti helyéről el fog kerülni a pályán ami nagyon remélem, hogy nem fog tetszeni neki. Jövőre nagyon szívesen látnám nálunk, Asensio, az öregedő CR mellett, ha már Bale úgy is megy ( :shifty: ), simán elférne.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 9:30
Szerző: Realista24
Én most jelenleg a Chelseatől és valamilyen szinten a ManUtól tartok. A Barcától nagyjából mindig, mert egy El Clásico győzelem, maga a mámor, de láthattuk, hogy úgy is tudunk történelmet írni, ha egyszer sem verjük meg őket.

Mindenesetre idén nekem elvárásom a liga címvédés.

.....és a másik öt kupa.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 9:18
Szerző: RealMadridFanatic
Szerencsére azért ehhez most adott a csapat. A jövő ígéretei is itt vannak, kiegyensúlyozott a keret, már csak Mbappé kell idén...

Talán az Értékeld... topikban írta valaki a hozzászólásomra reflektálva, hogy vár már egy nagy arányú Barca verést, ott nem válaszoltam, itt megteszem.

Ezt szerintem minden madridista szeretné, komoly tüskék voltak a 2-6, 5-0 féle alázások, de jelenleg nekem nincs ilyen elvárásom, nincs meg az a szintkülönbség a csapatok között, mint ami akkor jellemezte a párharcot. Ennek ellenére erősebbnek érzem magunkat, nem csak a tavalyi év miatt. A jövőnk is jelenleg biztatóbbnak tűnik (ez mondjuk törékeny dolog), előrelátóbb építkezés van most Madridban, mint talán korábban bármikor. Azonban amíg Messi ott van, mindenkire veszélyes lesz a Barcelona, főleg ha az argentin épp nem a beleszarok stílusát hozza - mostanában nem nagyon volt erre példa talán. Meg persze azért a többi spíler sem kutyaütő, még ha nem is képviselnek olyan minőséget, mint az aranykorszakban.

Mindenesetre most jó helyzetben vagyunk, ráadásul a 4 év 3 BL-lel olyat hajtottak végre már most, ami történelmi tett. Jóllakni viszont nem szabad soha, mert akkor büntetni fognak azonnal.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 9:00
Szerző: Realista24
ziro4vr írta:
Kerlon írta:Szerintem a Barca csak profitál, hogy eladják ezt a primadonnát. 220 millió rengeteg pénz, 2-3 top játékos fizetése felszabadul, plusz csak 2 embert kell minden áron kezdetni. Parázniuk nagyon nem kell, az igazi húzóember mindig is Messi volt ott. Neymarnak csak 1-2 időszaka sikerült igazán jóra. Mbappe meg jó hülye lesz, ha odamegy.
Érdekes ez az MSN projekt, mondhatjuk minden szempontból hogy ez egy grandiózus beruházás volt, főleg anyagilag. Ehhez képest egy odabaszós szezont raktak össze ők hárman. Kérdés, mennyire érte meg. Messi ott a top ez teljesen egyértelmű, de Neymarban ott volt hogy ő lesz a barca jövője és rá épülhet majd a csapat. Így viszont ha az argentin kimegy, márpedig olyan sok már nincs neki hátra, akkor kezdhetnek elölről építkezni. Vagy mondjam azt visszakerülnek oda, ahova valók?
Messi 30 éves, azokkal a cuccokkal még vígan elvan 2-3 évig. Látod, mi is felfedeztük Vinicius Jr.-t, nekik is összejöhet.

Ha ebben a 2-4 éves intervallumban nem nyerik szarrá magukat Messivel, akkor lesz sötét a jövőjük, mert kevésbé lesz vonzó. Ezt kell elérnünk.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 8:58
Szerző: ziro4vr
Kerlon írta:Szerintem a Barca csak profitál, hogy eladják ezt a primadonnát. 220 millió rengeteg pénz, 2-3 top játékos fizetése felszabadul, plusz csak 2 embert kell minden áron kezdetni. Parázniuk nagyon nem kell, az igazi húzóember mindig is Messi volt ott. Neymarnak csak 1-2 időszaka sikerült igazán jóra. Mbappe meg jó hülye lesz, ha odamegy.
Érdekes ez az MSN projekt, mondhatjuk minden szempontból hogy ez egy grandiózus beruházás volt, főleg anyagilag. Ehhez képest egy odabaszós szezont raktak össze ők hárman. Kérdés, mennyire érte meg. Messi ott a top ez teljesen egyértelmű, de Neymarban ott volt hogy ő lesz a barca jövője és rá épülhet majd a csapat. Így viszont ha az argentin kimegy, márpedig olyan sok már nincs neki hátra, akkor kezdhetnek elölről építkezni. Vagy mondjam azt visszakerülnek oda, ahova valók?

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 8:44
Szerző: Realista24
Donát írta:
Realista24 írta:Érdekes, hogy Cruyff már 2014-ben megmondta, hogy a Barca problémája, Neymar.
De o azert mondta, mert a "ket dudas egy csardaban" szituaciot sejtette Messivel parban, nem?
Is, de a pénzről is esett szó. Megkerestem.
https://www.fourfourtwo.com/news/neymar ... ims-cruyff

Egyébként hatalmas utcai parádé keretében fogják bemutatni, ha aláír.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 8:30
Szerző: Donát
Realista24 írta:Érdekes, hogy Cruyff már 2014-ben megmondta, hogy a Barca problémája, Neymar.
De o azert mondta, mert a "ket dudas egy csardaban" szituaciot sejtette Messivel parban, nem?

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 8:19
Szerző: Realista24
Érdekes, hogy Cruyff már 2014-ben megmondta, hogy a Barca problémája, Neymar.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 8:06
Szerző: Realista24
Kerlon írta:Szerintem a Barca csak profitál, hogy eladják ezt a primadonnát. 220 millió rengeteg pénz, 2-3 top játékos fizetése felszabadul, plusz csak 2 embert kell minden áron kezdetni. Parázniuk nagyon nem kell, az igazi húzóember mindig is Messi volt ott. Neymarnak csak 1-2 időszaka sikerült igazán jóra. Mbappe meg jó hülye lesz, ha odamegy.
Kivételesen mindennel egyetértek.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. augusztus 1., kedd 7:51
Szerző: Kerlon
Szerintem a Barca csak profitál, hogy eladják ezt a primadonnát. 220 millió rengeteg pénz, 2-3 top játékos fizetése felszabadul, plusz csak 2 embert kell minden áron kezdetni. Parázniuk nagyon nem kell, az igazi húzóember mindig is Messi volt ott. Neymarnak csak 1-2 időszaka sikerült igazán jóra. Mbappe meg jó hülye lesz, ha odamegy.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 23:06
Szerző: pheco
Egy az egyben nem tudjak potolni Neymart. Viszont, ha jon egy Dembele/Coutinho/Dybala kaliber es jonne egy ertelmes kozeppalyas(Verratti/Thiago), akkor elore fognak lepni. MSN akarmennyire is eros, sokszor volt hatrany is nekik. Nem tudtak taktikat/felallast valtani, mert fent kellett, hogy legyen a 3 jatekos. Illetve a fizetesek szep reszet is elvittek. Szoval, ha ugyesen vasarolnak Neymarbol, akkor jol jarnak.
Remelem max Paulinho Coutinho kettos jon ossze nekik.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 20:34
Szerző: eReMA
lesliejr írta:Viszont továbbra sem értem, hogy itt nálatok Neymar-ból hogyan lett egyszerre a szánalmas bohóc (Robinho 2.0) kategóriából a 220 millió ajroból sem pótolható játékos? :D
Szerintem nem összeférhetetlen a két fogalom. Neymar egy átlagon felüli képességekkel rendelkező szánalmas, befolyásolható, gerinctelen nagybetűs bohóc. Sipkával a fején. Csengettyűkkel.

Emlékeim szerint a tehetségét, technikai képességeit nem sokan firtatták itt sem. Viszont ennek ellenére többen nem akarnák hozzánk, mint igen. És ennek oka van.

A pótlása nehéz, több okból is. Ilyen szintű játékosokból igen szűk a piac, ez egy. Kettő, hogy az ilyen kaliberű játékosokkal rendelkező klubbok már igen stabil -anyagi- lábakon állnak, nem fognak megremegni egy nagyobb összegtől, hogy megváljanak a legjobbjaiktól. Ergo lexarják, hogy nálatok van-e gempa vagy nincs.
Véleményem szerint ti őt minőségben 2, azaz kettő kicsivel gyengébb kiadású, de konkrétan hiányposztra érkező játékossal tudnátok pótolni. Vagyis feledtetni a hiányt.
Kicsit rosszmájú leszek: hááát... sok sikert. :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 18:05
Szerző: csabi*
mondjuk nem tudom melyik fórumon olvastad ezt, de a többség mindig elismerte itt szerintem, hogy jó játékos és a szánalmas bohócnak egy kis réteg nevezhette vagy maximum a színészkedésekkor jöhetett itt elő

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 18:04
Szerző: G. V.tinho
lesliejr írta:Neymar eligazol, ezt már napokkal ezelőtt is lehetett érezni. Tudtuk eddig is róla, hogy nem fog örökké itt játszani, de mondjuk erre szerintem senki se számított.
Nem baj, alap igazság, aki menni akar az menjen. Márkanév 16 éves korától és a PSG-nek pont egy ilyen kirakat játékos kell.
Más kérdés, hogy mi lesz a büntetésük, mert ezt a financial fair play szabály keretein belül nem tudják rendezni. De ez már legyen az ő gondjuk.

Viszont továbbra sem értem, hogy itt nálatok Neymar-ból hogyan lett egyszerre a szánalmas bohóc (Robinho 2.0) kategóriából a 220 millió ajroból sem pótolható játékos? :D
továbbra is szánalmas bohóc..

a másik kérdésedre a válasz. láthatjuk hogy hogyan. amint igazolni akartok BÁRKIT azonnal rábökik a 80 millás árcédulát, mert tudják, hogy bajban vagytok, tudják, hogy tele a buksza, tudják, hogy kényszerpálya. ennyi.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 18:01
Szerző: lesliejr
Neymar eligazol, ezt már napokkal ezelőtt is lehetett érezni. Tudtuk eddig is róla, hogy nem fog örökké itt játszani, de mondjuk erre szerintem senki se számított.
Nem baj, alap igazság, aki menni akar az menjen. Márkanév 16 éves korától és a PSG-nek pont egy ilyen kirakat játékos kell.
Más kérdés, hogy mi lesz a büntetésük, mert ezt a financial fair play szabály keretein belül nem tudják rendezni. De ez már legyen az ő gondjuk.

Viszont továbbra sem értem, hogy itt nálatok Neymar-ból hogyan lett egyszerre a szánalmas bohóc (Robinho 2.0) kategóriából a 220 millió ajroból sem pótolható játékos? :D

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 17:50
Szerző: G. V.tinho
Ladislao Suarez írta:
RealMadridFanatic írta:The transfer of Neymar's transfer...

Neymar átigazolásának átigazolása. Valami forrás van? 1-2 twitter bejegyzésen kívül.

Mondjuk elég sok jel arra utal, hogy létre fog jönni a dolog, de meglepő, ha ezt így lenyilatkozta.
http://www.mundodeportivo.com/futbol/fc ... i-psg.html

Mundo illetve Yahoo sport
az elmundó az a klub szócsöve.. amit ők írnak, az szinte hivatalos infó

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 16:02
Szerző: BBeno
allitolag azaz sajtoinfo szerint szerdan dohaban mutatjak be neymart.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 15:37
Szerző: Ladislao Suarez
Volt vagy van egy szavazás ( talán még tart) a Marca meg a Mundo Deportivo-nál is. A legtöbben eddig Dybalát hoznák Neymar helyére.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2017. július 31., hétfő 15:35