Oldal: 111 / 2952
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 15:29
Szerző: dortev
dzsi91 írta:
Másrészt ha csak a 2 klubnak az általános hozzáállását nézem a clasico-hoz lehet,hogy barszáék éhesebben érkeznének a döntőre de egy full átlag kvalitású fiatal csapatnak lenne a vállán 120 évnyi fóbia.
Én alapvetően nem szoktam pesszimista lenni, 13-14-ben is az utolsó pillanatig hittem abban, hogy sikerül megnyerni a döntőt, 21-22-ben sem volt kétség bennem afelől, hogy valahogy megfordítjuk a City ellen, döntők kapcsán soha nem is paráztam. Viszont a Real Madridot, és úgy en bloc a focit 2003-04-es szezontól követem, és olyat még szerintem egyszer sem láttam, hogy a Barca parázott volna. Talán 2007-08-ban, mikor Schusterrel hazai pályán félgőzzel haza lettek küldve 4:1-gyel, és siralmas idegenbeli mérlegük volt az egész szezon során. Azon kívül más eset nem jut eszembe.
Ezek szerintem már az utánpótlásban elkezdenek zsinórban szopatni minket, és hozzá vannak szokva, hogy a Real Madridtól nem kell fosni. Ezzel szemben Pep Barcája a komplett generációnkat tette fóbiássá, szezonok kellettek ahhoz is, hogy felvállaljunk egyáltalán valamilyen nyíltabb játékot velük szemben, nehogy kitömjenek menetrendszerűen. Csak rajtunk szoktam látni, hogy teliszalad a gatya.
Játékosokban meg lehet bármilyen quality, ha Ancelotti nem tud mit kezdeni Flick játékával, akkor az a quality bennük is marad. Eleve a pressinggel úgy általában. Mikor a Salzburg vagy a Brest be tud minket szorítani hosszú percekre, vagy akár a Rayo is, akkor nem látok túl sok okot az optimizmusra, hogy a vérgőzős barcások és Flick jól szervezett, magas intenzitású pressingje ellen volna komolyabb esély. Eleve az egyéni kvalitások is hiányoznak ehhez hátul. Sem Fran, sem Mendy, sem a Lord, sem Camavinga, sem Tchou játéka nem erős a pressinggel szemben. Valverdét ki lehetne rakni jobboldali wingbacknek, azzal javulna a helyzet, csak ő rohadtul kéne középre is egy ilyen meccsen.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 15:05
Szerző: dzsi91
BlancoMark írta:. Aztan azert, hogy akarhanyszor a szajukra veszik a Realt csak a szar omlik a szajukbol
Pont ezért igazából teljesen mindegy lenne ha kikapnánk semmi nem változna. Egy spanyol szuperkupával is úgy beszélnek mint akik 10 bl-el előttünk vannak.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 15:00
Szerző: BlancoMark
Az egesz Real Madrid szellemiseggel es tortenelemmel ellentetes, hogy jobban felunk a veresegtol minthogy el akarnank erni a klub tortenetenek egyik legfenyesebb sikeret. Mi vagyunk a BL kiralyai.
En Clasico dontot akarok ha odaig eljutunk es remelem megbuntetjuk oket Negreiraert es a 20 even at tarto igazsagtalansagert ami erte a klubot es minket szurkolokat. Aztan azert, hogy akarhanyszor a szajukra veszik a Realt csak a szar omlik a szajukbol annak ellenere, hogy Madridban milyen tisztelettel beszelnek roluk 95%-ban, valamint annak ellenere, hogy Florentino Perez szentelyt kellett volna mar reg epiteniuk a stadionjukban Olmo regisztraciojaert meg a megannyi egyeb segitsegert amit az oreg nyujtott nekik.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 14:58
Szerző: dzsi91
Egyrészt 2 teljesen abszurd meccsből indultok ki ami nyilván megismétlődhet mert volt rá példa de elég kicsi rá az esély, hogy mittudom én egy szezonon belül 4-5 ből mindig ők nyerjenek. Másrészt ha csak a 2 klubnak az általános hozzáállását nézem a clasico-hoz lehet,hogy barszáék éhesebben érkeznének a döntőre de egy full átlag kvalitású fiatal csapatnak lenne a vállán 120 évnyi fóbia. Ilyen szempontból bl döntőkben ha párosul mellé sportteljesítmény sokkal kifizetődőbb egy idézőjeles leszarom hozzáállás ami a mieinkben általánosságban megvan mint egy habzószájú endgame feeling egy csapaton belül. Ha sor kerülne rá szerintem félni valónk nem nekünk kéne legyen de itt a fórum közhangulatot amúgy is ez a full para jellemzi akármi van.
A másik meg ez a jaj ha most nyerünk vagy nem akkor aztán vége mindennek. Ezt is el kéne már engedni. Milliószor nyertünk bl-t vagy kikaptunk tőlük 10-0ra ugyanaz ment tovább mindkét oldalon. Mi vagyunk a jók ők a szarok és náluk is. Nyilván a média az ő oldalukon van de ez akkor is így lenne ha 10-0ra nyernénk. Ha meg kikapnánk csak a szokásos.
De mint már mondtam mindkét oldalon volt ennél jóval erősebb generáció egyszerre döntő közelében és sose jött össze. Ha meg netán össze jönne biztos nem a mieink fognak ráfeszülni. Nekünk csak arra kell figyelni, hogy ne olyan bohózat meccset toljunk mint ami 2-3 évente beesik nálunk ellenük teljesen mindegy milyen korszakát éli éppen a 2 klub. De a bl himnusz azért helyre szokta csapni a fiúkat.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 14:52
Szerző: ThePilgrim
realbeckham írta:
ThePilgrim írta:
Soha nem szeretnék clasico-t BL-döntőben. Ha nyernénk, az nekünk csak egy újabb BL-győzelem lenne, a Barcanak viszont egy győzelem a klubidentitásuk betetőzését jelentené
Többször olvastam ezt már. Picit máshogy fogalmazva.
Szerintem ez egy olcsó, kifogás, mely parázásból fakad. Nem lenne "csak" egy ujabb bl gyozelem.
A legfényesebb lenne mindközül.
En sem szeretnék a barca ellen döntőt.
Szamomra nem nehez leirni, nem gáz. Fosok. Tul nagy a rizikó. 50-50. Nem fer bele. Miert?
Én jelenleg őszintén úgy gondolom, hogy nekünk "csak" ez egy újabb BL-győzelem lenne, egy kitüntetett Clasico-győzelemmel. Nem tudom azt elképzelni, hogy pozitívabban éljem meg, mint mondjuk a Decimát, a duplázást, aztán a triplázást vagy '22-es csodatavasz utáni győzelmet. Nyilván marha édes lenne őket elverni a BL-döntőben, de sokkal kisebb öröm lenne számomra, mint amennyire szar lenne látni, hogy Gavi meg Fermin Lopez mutogatnak az ellenünk megszerzett BL-trófeával a kezükben.
És igen, ettől én ettől a képtől konkrétan félek, soha nem szeretném látni.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 14:08
Szerző: realbeckham
ThePilgrim írta:
Soha nem szeretnék clasico-t BL-döntőben. Ha nyernénk, az nekünk csak egy újabb BL-győzelem lenne, a Barcanak viszont egy győzelem a klubidentitásuk betetőzését jelentené
Többször olvastam ezt már. Picit máshogy fogalmazva.
Szerintem ez egy olcsó, kifogás, mely parázásból fakad. Nem lenne "csak" egy ujabb bl gyozelem.
A legfényesebb lenne mindközül.
En sem szeretnék a barca ellen döntőt.
Szamomra nem nehez leirni, nem gáz. Fosok. Tul nagy a rizikó. 50-50. Nem fer bele. Miert?
Soha nem mosnánk le azt a mocskot, ami azzal a Realra fröccsenne.
ezt viszont korrekten leirtad.
Es ez fordítva is igaz. Biztos vagyok benne, hogy a többség a túloldalon hasonloan velekedik.
Ez tenyleg nem csak egy bl döntő lenne. A mindenség lenne a 2 klub rivalizasanak történelmében.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 13:58
Szerző: wZoLee7
ThePilgrim írta:
Soha nem szeretnék clasico-t BL-döntőben. Ha nyernénk, az nekünk csak egy újabb BL-győzelem lenne, a Barcanak viszont egy győzelem a klubidentitásuk betetőzését jelentené. Soha nem mosnánk le azt a mocskot, ami azzal a Realra fröccsenne. Egyszerűen túl nagyot veszíthetnénk ahhoz képest, amit nyerhetnénk.
És ezt a Pep vagy LE-féle csúcsbarcák kapcsán is így gondoltam, de még csúnyább lenne a tucat Masia-fiókáktól kikapni.
Abszolút egyetértek, olyan messzire mondjuk nem mennék, hogy inkább essen ki mind a kettő az elődöntőben mint hogy döntőzzünk együtt, de közel vagyok hozzá. A barcanak a leghalványabb esélyt sem kívánom a bl győzelemhez és a legbiztosabb ha a döntő közelébe sem jutnak
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 13:57
Szerző: MarioCirolo
ThePilgrim írta:
Soha nem szeretnék clasico-t BL-döntőben. Ha nyernénk, az nekünk csak egy újabb BL-győzelem lenne, a Barcanak viszont egy győzelem a klubidentitásuk betetőzését jelentené. Soha nem mosnánk le azt a mocskot, ami azzal a Realra fröccsenne. Egyszerűen túl nagyot veszíthetnénk ahhoz képest, amit nyerhetnénk.
És ezt a Pep vagy LE-féle csúcsbarcák kapcsán is így gondoltam, de még csúnyább lenne a tucat Masia-fiókáktól kikapni.
+1 en raadasul ahogy idosodok az idegrenszerem egyre nehezebben viseli a bl kieseses meccseinket es dontoket, ez a meccs eredmenytol fuggetlenul tuti elvenne par evet az eletembol.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 13:37
Szerző: ThePilgrim
Soha nem szeretnék clasico-t BL-döntőben. Ha nyernénk, az nekünk csak egy újabb BL-győzelem lenne, a Barcanak viszont egy győzelem a klubidentitásuk betetőzését jelentené. Soha nem mosnánk le azt a mocskot, ami azzal a Realra fröccsenne. Egyszerűen túl nagyot veszíthetnénk ahhoz képest, amit nyerhetnénk.
És ezt a Pep vagy LE-féle csúcsbarcák kapcsán is így gondoltam, de még csúnyább lenne a tucat Masia-fiókáktól kikapni.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 10:44
Szerző: Realista24
Anthony írta:
Már BL döntősök vagyunk vagy nem értem ezt az egész eszmefuttatást? Először el kellene jutni oda mind a két csapatnak, addig teljesen parttalan ez a sok komment..
Beszélgetni csak lehet…
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 10:39
Szerző: Anthony
Már BL döntősök vagyunk vagy nem értem ezt az egész eszmefuttatást? Először el kellene jutni oda mind a két csapatnak, addig teljesen parttalan ez a sok komment..
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 10:30
Szerző: Remy
81ben kaptunk ki utoljara dontoben. Azota nyertunk parat ugye… egyszeruen tul reg kaptunk ki, en mar csak emiatt se akarom a barcat.
Nem felelem vagy valaki, szimplan annyira balfaszok vagyunk tobbnyire a katalanok ellen az elmult 10en x evben, hogy inkabb ne…
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 10:23
Szerző: dortev
Plusz egy esetleges vesztes BL döntőt simán lehet, hogy már a büdös életben sem lesz alkalmunk visszaadni, mert a két csapat el fogja kerülni egymást, ahogy eddig is.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 9:22
Szerző: Galacticos
Realista24 írta:
Csak fernit nem ertem, hogy a mire fel ez a nagy melleny, mert az a csapat, amire hivatkozik, mar nincs.
Volt egy jatekos aki szurkolokent a lelaton szurkolva unnepelte kedvenc csapata bl cimet.. majd ra 2 evre..
Nem ismered a sztorit?
En nem akarnek veluk bl dontozni, nagy szamok alapjan is 9bl dontobol 9win elobb utobb befog csuszni egy buko, raadasul az idei egymaselleni ket meccs utan meg vegkepp nem ertek itt sokakat.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 8:59
Szerző: Realista24
Mondjuk a nyilatkozataik pont ugyanolyan, mint mindig. Pökhendi es nagykepu.
Nekem ezzel nincs gondom, mert az valo igaz, hogy amig ok a sajtoban haborogtak, mi romma nyertuk magunkat.
Csak fernit nem ertem, hogy a mire fel ez a nagy melleny, mert az a csapat, amire hivatkozik, mar nincs.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 8:55
Szerző: Kerlon
Realista24 írta:
Kerlon írta:
Idén csak kétszer aláztak meg minket, egyszer hazai pályán, egyszer meg egy döntőben. Tényleg viccnek is rossz, hogy ezt akarjátok.
De nem erted?
A CKM-mel, meg CR-el es Karimmal nyertunk egy csomo BL-t, ok meg nem.
Ja, de hát ebből már csak egy 40 éves Modricunk van.
Ugyanez a pökhendi, hurrá hangulat volt nyáron, aztán egy nyögvenyelős undormány szezonunk van, amikor elvileg minden feltétel adott, hogy domináljunk. Aztán meccsünk nem volt szerintem, ahol 30 percig tudtunk dominálni kb.
Fáj nem fáj, jelenleg jobb csapat a Barca és teljes joggal nyilatkoznak önbizalommal telve.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 8:55
Szerző: Realista24
reeed_ati írta:
Most már szerintem felszívták magukat annyira a srácok, hogy odbasszunk megint, amikor a legjobban fáj.
Majus elejen lehet is bizonyitani ezt.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 8:54
Szerző: hehetheoriginal
Viszont az utóbbi két meccs ellenére sem félnék egy barca elleni BL páharctól, vagy döntőtől..
Most már szerintem felszívták magukat annyira a srácok, hogy odbasszunk megint, amikor a legjobban fáj.
én mindig azt érzem, amint bekapjuk az elsőt, ott össze is omlik az egész banda játékosostul, edzőstül...
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 8:44
Szerző: reeed_ati
Utolsó két meccsen 9gólt kaptunk tőlük, mindezt úgy, hogyha ez 15, akkor sem lehetett volna egy árva szavunk sem..
Szóval ez, hogy fényévekre vagyunk tőlük, ezt egy pöppet erősnek érzem..
Papíron lehet jobban mutatnak a neveink, de ez pontokban, gólokban, egymás elleni eredményeken, sehol nem mutatkozott meg.
Egyébként le a kalappal Flick előtt, nagyon összekapta a lesajnált, lenézett brigádot.
Nem is egy ellenszenves figura, mint az elődje volt.
Viszont az utóbbi két meccs ellenére sem félnék egy barca elleni BL páharctól, vagy döntőtől..
Most már szerintem felszívták magukat annyira a srácok, hogy odbasszunk megint, amikor a legjobban fáj.

Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2025. március 27., csütörtök 8:40
Szerző: Realista24
Kerlon írta:
ferni írta:
Nevetséges ami itt megy.
Ez a csapat ami nekünk van mérföldekkel jobb brigád, mint a Barca, lassan úgy beszéltek itt róluk, mintha Messi-Neymar-Suarez mögött lenne egy Iniesta
Ha úgy alakul fel kell menni a pályára azt megcsapni őket, ha nem megy meg viseljék csak el, viseljük el mi is, mert csak a saját hibánkból kerültünk ebbe a helyzetbe, hogy balfaszkodunk világklasszis játékosokkal.
Elmúlt 11 szezonból 6 BLt elhoztunk, erre ettől a Barcától kéne félnünk, mikor top Cityket meg Poolokat csapkodtunk meg, vicc komolyan.
Sok pofont kapott már a csapatunk, mindig jól jöttünk ki belőle utána hosszabb távon.
Mindig benne van, hogy kikapunk, nem normális az a BL mennyiség amit mostanában nyertünk meg hogy 9 BL döntőt nyertünk zsinórban, de ilyen hozzáállással nem is jutottunk volna idáig.
Van mikor olyan jó az ellenfél, hogy jogos a félelem, de ez még viccnek is rossz ami elő van itt adva.
Idén csak kétszer aláztak meg minket, egyszer hazai pályán, egyszer meg egy döntőben. Tényleg viccnek is rossz, hogy ezt akarjátok.
De nem erted?
A CKM-mel, meg CR-el es Karimmal nyertunk egy csomo BL-t, ok meg nem.