Re: Egyéb sportok
Elküldve: 2024. augusztus 7., szerda 13:54
Meleg volt. Meglepően kevés pihit kaptak a körök között.ferni írta: Losonczi csak kiszenvedte.Nagyon necces volt.
Bár ennyi hiba fix nem fog beleférni, ha aranyat akar.

Tokyoban pont az volt a lényeg, amit írtál, volt valaki aki végig futott előtte, emiatt tudták ott lehagyni Kerrt, most egyedül ez nem ment neki. A norvég ugyanazt csinálta, mint Tokyoban, szimplán nem termett most maga elé egy kenyai.Realista24 írta:Kercsokam, ne vitatkozz egy futoedzovelKercsó írta:
Tokyoban pont a hajrája és az utolsó 250m volt rohadt jó tőle,
akkor szinte végig Cheruiyot vezetett. Kerr akkor is nagyot ment utolsó 100-on, szinte az ezüst is meg lett neki
fotelből könnyen okoskodok, de lehet valami hasonló taktika kellett volna most is, mert a Budapesti VB-n is ő vezetett szinte végig, majd a hajrában Kerr húzott valami hihetetlent![]()
Mondjuk egy erosebb buli utan errol a taipeirol se mondanam meg hogy no..ferni írta:Simán nyert, esélye se volt az ellenfelének, hiába tűnt képzettnek, erőből lehozta.ferni írta: Kezdődik az algériai Khelif boxmeccse, hátha valakit érdekel.
Mondjuk ahogy nézem csak a Max-on megy, TVben nem.
Nekem pont ez is a bajom Kheliffel, hogy egyáltalán nem tűnik extra boxolónak, most megy a másik elődöntő, tök szépen meg jól boxoltak, amíg mindkettőben volt szufla.
Ez a taipei boxolónak van még ereje is, talán lehetett volna is esélye Khelif ellen, erre továbbjutatták a kínait...![]()
Kovács Ágival nem tudom mi van, ő talán hiteles arc lehetne, bár nem követtem a pályáját, hogy ő is odakeveredett-e vagy nem.Kercsó írta:1000%Anthony írta:
Itt csak egyik oldal van kivesézve.
Ettől függetlenül a MÚSZ és Sós rengeteg hibát elkövettek pl. Milák esetében.
Egyik kutya, másik eb.
csak jöhetne végre olyantól a kritika, aki kevésbé sáros, mert Katinkától semennyire se hiteles
kár, hogy Gyurta Dani korpa közé keveredett, és a politika bekebelezte... ő lehetne az egyik vérfrissítés
1000%Anthony írta:Itt csak egyik oldal van kivesézve.Kercsó írta: na én is valami hasonlót gondolok a Hosszú vs MÚSZ témában, csak nem tudom ilyen szépen leírni
Ettől függetlenül a MÚSZ és Sós rengeteg hibát elkövettek pl. Milák esetében.
Egyik kutya, másik eb.
Azt is olvastam tegnap vele kapcsolatban, hogy a legutóbbi olimpiai győzelme óta nem indult sehol, beugrott most egy utolsó táncra...Anthony írta: A tegnapról: a kubai bírkózó sorozatban 5 olimpián nyert aranyérmet, egyedüli sportoló aki erre képes volt. 42 éves, erre mondhatjuk hogy 130 kiló tiszta izom. De mennyire lehet kemény ez a fazon, hogy pontot is alig bírnak csinálni ellene? Elképesztő!
Itt csak egyik oldal van kivesézve.Kercsó írta: na én is valami hasonlót gondolok a Hosszú vs MÚSZ témában, csak nem tudom ilyen szépen leírni
Ha mar noi boksz:ferni írta:Simán nyert, esélye se volt az ellenfelének, hiába tűnt képzettnek, erőből lehozta.ferni írta: Kezdődik az algériai Khelif boxmeccse, hátha valakit érdekel.
Mondjuk ahogy nézem csak a Max-on megy, TVben nem.
Nekem pont ez is a bajom Kheliffel, hogy egyáltalán nem tűnik extra boxolónak, most megy a másik elődöntő, tök szépen meg jól boxoltak, amíg mindkettőben volt szufla.
Ez a taipei boxolónak van még ereje is, talán lehetett volna is esélye Khelif ellen, erre továbbjutatták a kínait...![]()
Ez hianypotlo volt nekem, koszi.Kercsó írta: na én is valami hasonlót gondolok a Hosszú vs MÚSZ témában, csak nem tudom ilyen szépen leírniforrás: https://www.facebook.com/share/pRi6CTp94EMRPGEi/Azt mondja Hosszú Katinka, hogy nem működik jól a magyar úszósport irányítása, a vezetőségnek le kell mondania.
Hát, igen. A korábbi és a mostani vezetőség, ha nem is mindent közvetlenül, de közvetve engedte, hogy egy klub évekig ingyen használja a Duna Arénát, a többi klubot kizárva onnan.
Engedte, hogy valaki az edzői olimpiai járadék megállapításánál a nagyapját írja be, mint edzőt.
A szövetség nem egyszer engedett visszalépni egy versenyzőt világversenyeken, amit ha korában megtesz és felméri saját terhelhetőségét, egy versenyzőtársa elindulhatott volna.
A szövetség engedte, hogy a férje egy OKJ-s papírral szerepeljen a kiemelt edzői programban és kiemelt fizetést kapjon, amikor a versenyző pályafutása már nem volt a zeniten, akkor is kapta a havi apanázst, és még egy melegégövi edzőtábor is befigyelt, ahova a bajnok a szövetség pénzen akarta vinni a családot, bébiszittert, kisbabát...
Akadémiáról is álmodozott, amikor nemet mondott rá a szövetség, vagdalkozásba kezdett, pedig nem a szövetségből került ki az infó, hogy egy kosárlabda akadémia anyaga lett plagizálva (és néhol még a kosárlabda szó is benne maradt az anyagban...)
És ezt mind-mind szó nélkül engedte a szövetség, olykor támogatta a vitatható döntéseket, máskor csak asszisztált hozzájuk, megint máskor hallgatott.
És igen, az alábbi történetek főszereplője minden esetben HK volt. A sort egyébként lehetne folytatni.
Állam az államban.
Az aranyak által oltalmazva, a kommentelők által védve, mert hát ő a bajnok és egy újságíró se merje firtatni a vitatható ügyeit, hiszen “te még úszni sem tudsz, hülye firkász.”
Hosszú Katinka esete is megmutatja, hogy mennyire el tud torzulni valaki/valami, ha nincs kritika. Ha az újságíró csak a valóság egy szeletét írhatja meg (még ebben a posztban sincs benne messze minden), a nép pedig vakon felemel és istenít.
Hiszem, hogy nem mindenre jó válasz az arany. Csak a probléma elfedése, hamis önigazolás, egy ártalmas viselkedési és működési minta meghosszabbítása.
Bizonyos esetekben hasznosabb egy nem, hasznosabb egy kudarc, egy szembenézés az embernek önmagával, egy olyan belső vihar utáni csend, amely segít meghallani mások építő szavát is.
Virth Balázs edző elegánsan távozott Milák mellől - aki tud olvasni a sorok között, érzi, hogy mekkora a baj -, Hosszúból nem csak az az elegancia hiányzik, amit Virth-ben megvan, de az intelligencia, a józan belátás és az önismeret is.
Szomorú látni, hogy valaki minden alkalmat megragad, hogy a saját érdekeit érvényesítse - nem lepődnék meg, ha most az úszószövetségben elnöki posztjára hajtana -, kiábrándító látni, hogy van, akinek semmi sem elég, és sokkoló látni, hogy valaki úgy esik neki egy szervezetnek, hogy annak az egyik legnagyobb haszonélvezője ő maga volt, és ugyan valóban van kompetenciahiány az úszóknál, de a “zsenik azt csinálnak, amit akarnak” kiváltsága láthatóan nem hoz eredményt emberileg.
Aranyak ugyan vannak, de megnyugvás, elégedettség, boldogság az nincs.
És ha az nincs, akkor megette az egészet a fene.
forrás: https://www.facebook.com/share/pRi6CTp94EMRPGEi/Azt mondja Hosszú Katinka, hogy nem működik jól a magyar úszósport irányítása, a vezetőségnek le kell mondania.

Kercsokam, ne vitatkozz egy futoedzovelKercsó írta:Tokyoban pont a hajrája és az utolsó 250m volt rohadt jó tőle,ferni írta:
Max az érmét taktikázta el, elég sok ember erről beszélt a verseny előtt, hogy ez az egyetlen esélye aranyat nyerni.
Hocker meg eszméletlen volt, benne még maradt is, mert beragadt a norvég mögött elég csúnyán.
akkor szinte végig Cheruiyot vezetett. Kerr akkor is nagyot ment utolsó 100-on, szinte az ezüst is meg lett neki
fotelből könnyen okoskodok, de lehet valami hasonló taktika kellett volna most is, mert a Budapesti VB-n is ő vezetett szinte végig, majd a hajrában Kerr húzott valami hihetetlent
Tokyoban pont a hajrája és az utolsó 250m volt rohadt jó tőle,ferni írta:Max az érmét taktikázta el, elég sok ember erről beszélt a verseny előtt, hogy ez az egyetlen esélye aranyat nyerni.Kercsó írta: mi volt ez az 1500 döntő??![]()
Ingebrigtsent szépen eltaktikázta![]()
![]()
Hocker meg eszméletlen volt, benne még maradt is, mert beragadt a norvég mögött elég csúnyán.
Simán nyert, esélye se volt az ellenfelének, hiába tűnt képzettnek, erőből lehozta.ferni írta: Kezdődik az algériai Khelif boxmeccse, hátha valakit érdekel.
Mondjuk ahogy nézem csak a Max-on megy, TVben nem.
Pitbull megvette a floridai egyetem stadionjának a nevét, amiért évi 1.2 millió dollárt fog fizetni.
A stadiont Pitbull Stadionnak fogják hívni a következő 10 évben.
Ez a gol is mi a fasz volt.nmate írta:Női foci?ferni írta: Birkózásnál hülyébb sportág nem létezik.![]()