Re: Politika
Elküldve: 2024. november 10., vasárnap 17:49
Tenyley nem latod hogy az egesz Lakatos ugy elo volt kozpontilag keszitve, hogy utana ossze lehessen mosni a Tiszaval azaltal, hogy mindenhol a kozos kepet megosztottak Nagy Ervinnel? Nagyon gyenge probalkozasok ezek.kiserik írta: Ez nagyon fura volt.
Amit kiemelnék:
- az AI belekeverése a politikába, innentől senki nem kell vállalja a felelősséget a hangra vett állításaiért, mondataiért, mert "ilyet bárki tud csinálni" (ezt is mondta Magyar Péter)
- Vogel ellen hangfelvétel a bizonyíték zsarolás vádban. Hangfelvétel...
- nem értettem, hogy miért kell idekeverni a pedofil, gyermekprostitúciós, hatalommal való visszeéléses ügyeket, amik eddig a feltárók részéről politika mentesek voltak
- mindenre az a bizonyíték, hogy Magyar Péter mondta, aki hallotta ettől attól. Illetve kérdezzék meg azokat akiket meggyanusított, akik úgy is tagadni fogják, tehát bűnösök eszmefuttatás
Nem mondom, hogy nem lehet igaz, amit állít, csak azt, hogy ez nagyon vérszegény bizonyíték, inkább előre magyarázkodás eddig. Várjuk a fejleményeket.
Költői: kíváncsi vagyok, hogy a lapok ezt megírják e, vagy kivárnak, mint a Lakatos üggyel, mert ugye ártatlanság vélelme... Egyébként valalki tudja, hogy merre lehet L. Márk?
Valamivel a Vogel hangfelvétel előtt kapcsolódtam be és a Gulyáságyús média kérdésénél kapcsolódtam ki.___Samy___ írta: Erik baszki te nem nezted a videot?
Hallod-e, eddig mindent megmondott telibe előre, nem véletlen nem tudnak vele mit csinálni, mert minden visszaszivárog hozzájuk.kiserik írta: Ez nagyon fura volt.
Amit kiemelnék:
- az AI belekeverése a politikába, innentől senki nem kell vállalja a felelősséget a hangra vett állításaiért, mondataiért, mert "ilyet bárki tud csinálni" (ezt is mondta Magyar Péter)
- Vogel ellen hangfelvétel a bizonyíték zsarolás vádban. Hangfelvétel...
- nem értettem, hogy miért kell idekeverni a pedofil, gyermekprostitúciós, hatalommal való visszeéléses ügyeket, amik eddig a feltárók részéről politika mentesek voltak
- mindenre az a bizonyíték, hogy Magyar Péter mondta, aki hallotta ettől attól. Illetve kérdezzék meg azokat akiket meggyanusított, akik úgy is tagadni fogják, tehát bűnösök eszmefuttatás
Nem mondom, hogy nem lehet igaz, amit állít, csak azt, hogy ez nagyon vérszegény bizonyíték, inkább előre magyarázkodás eddig. Várjuk a fejleményeket.
Költői: kíváncsi vagyok, hogy a lapok ezt megírják e, vagy kivárnak, mint a Lakatos üggyel, mert ugye ártatlanság vélelme... Egyébként valalki tudja, hogy merre lehet L. Márk?
Hiába nézi, nem akarja befogadni.Erik baszki te nem nezted a videot?
Hogyne nézte volna, csak szokás szerint fordítva ül a lovon___Samy___ írta: Erik baszki te nem nezted a videot?
Egyre kevesebben hisznek el nekik barmit is, miert most valtozna a dolog? Megint kivalon elebe ment MP a dolognak.swfan írta:Bukott? Sajnos most úgy érzem, ez be fog nekik jönni, MP is ki lesz csinálva.BlancoMark írta: Betegek ezek teljesen, utolso erolkodese egy bukott generacionak.
Kétlem, hogy tudnak ezzel bármi olyan mértékű változást behozni a mostani tendenciákba, hogy az megforduljon.swfan írta:Bukott? Sajnos most úgy érzem, ez be fog nekik jönni, MP is ki lesz csinálva.BlancoMark írta: Betegek ezek teljesen, utolso erolkodese egy bukott generacionak.
Bukott? Sajnos most úgy érzem, ez be fog nekik jönni, MP is ki lesz csinálva.BlancoMark írta: Betegek ezek teljesen, utolso erolkodese egy bukott generacionak.
Ez komoly volt bakker.soadroli írta: Rogánékat biztos nem bassza az ideg![]()
Ez lett.'shutterisland írta: attol felek, amit regen mondtam, hogy roganeknak is van hangfelvetele, es mielott robbantjak, o megelozne oket magyarzkodassal.
remelem nem ez.
Imádom a magyar közéletetferni írta:Hát neki vége fixenhalamadrid írta: Amúgy Nerelin tényleg befejezte a heti blogolást? Eleinte azt ígérte, hogy megy majd a sztorizgatás.![]()
Most adják le a hangfelvételt, hogy kajak zsarolta a Tiszát 30 millióval...![]()
Hát neki vége fixenhalamadrid írta: Amúgy Nerelin tényleg befejezte a heti blogolást? Eleinte azt ígérte, hogy megy majd a sztorizgatás.