szép beszéd, csak azt mutasd már meg hogy én hol írtam azt hogy a kontrás játék attól függ milyen felállásban játszunk. de segítek meg megspórolok neked egy kis időt: sehol nem írtam ilyet. úgyhogy mondom szép beszéd volt csak kb értelmetlen mert olyannal jöttél nekem címezve amit én nem írtam.Géci írta:Galacticos! Fogd már fel könyörgöm, hogy azzal, hogy idejön Isco felállt védelem ellen, ugyan ezzel a hozzállással ugyan úgy semmit sem érünk. Nem akkor verjük meg a felállt védelmet, ha 4-2-3-1 helyet 4-3-3 at tolunk! Ott a Barca! Ők se mentek semmire a buszok ellen hiába tiki-takáztak a pálya közepén. Felállt védelem ellen átlövéssel lehet nyerni vagy kreativ játékkal, beiveléssel stb, de erre képes a csapat attól függetlenül, hogy kontrából is voltak gólok ugyanakkor öszjátékból is voltak szép gólok. Ezen a szinten amit a Real Madrid képvisel már az a minimum, hogy tudom járatni azt a kúrva labdát. Hanyagoljuk már ezt a felállt védelem dumát. Amikor 1 védelem jó a fejedre is állhatsz akkor se tudnak mást csinál. Mikor 1 Inieste-Messi féle brigád ezt tanulj 10 éves kora óta és ott álltak mint 1 darab szr 20 méterre a kaputól és nézték, hogy mit kéne csinálni, akkor szerinted most idejön 1 Isco és akkor mi minden komoly védelmet cumiztatunk?! Semmi baj sincs a focinkal, mert mi is tudonk szép focit tolni, meg szép labdajáratást. A következő edző is sokat fog segiteni meg Zizu is, hogy 1 kicsit más legyen minden, de Bale több +-t ad védekezésben és, ha arra van szökség kontrákhoz mint Isco. Passzolgatni ő is tud. Gondolom nem adják a PL-ben azokat a dijakat a 2 szép szeméért. Szabadrúgások is veszélyesek lesznek majd, mert gondolom Bale rúgná jobbról, CR meg balról... Lényeg, hogy valószinű, hogy eladjuk DM-et akkor meg nem mind1, ha rakunk mellő 1 kis pénzt és hozunk olyat már akkor aki több pluszt jelent. Gondolom Zidane is 1 marha mert ő is annyira hozná idefelé.
zidane iscot is hozná. hoppá. két öngól egymás után.Géci írta: Gondolom Zidane is 1 marha mert ő is annyira hozná idefelé.
már ezt is leírtam százszor. ha most tényleg sok új játékosunk lesz, akkor én jövőre nem várok semmit. bl-ben legyen megint elődöntő vagy rosszabb esetben negyeddöntő, a barca ellen legyen keresnivalónk. én jövőre ezt akarom nem címeket, mert ha új csapat lesz akkor annak össze kell érni. ezért is nevetek azon hogy valaki majd visszanézi a kövi szezon után ezeket a hsz-eket mert ha hozzuk a sok nevet hogy most miket írtunk róla, hát gratulálok csak egy év kell míg összeáll a csapat,és majd csak utána jöhetnek a címek.Géci írta:akkor szerinted most idejön 1 Isco és akkor mi minden komoly védelmet cumiztatunk?!
sima alibi passzokra khedira is képes. én elismerem hogy a játék sok elemében jelenleg bale sokkal jobb mint isco, viszont kisterületen lévő bugiban meg isco a jobb, sokkal. azt is elmondtam hogyha ugyanannyiba kerülnének akkor én is inkább balet hoznám, de így hogy 2-3x annyi így nálam inkább isco. leírhatod megint a felállást meg amit akarsz, a véleményem akkor sem fog megváltozni.


