RealRaúl77 írta:R.M.C.F írta:Én nem ismerem ezt a Jesét, de lehet hogy nem véletlen nem kapott JM-tól lehetőséget?
Ha jól emlékszem volt valami balhé, beszólt Mou-nak (azt hiszem, már akkor is azt nehezményezte, hogy miért nem játszik a nagyoknál.) Kicsit ezek miatt a megnyilvánulások miatt amúgy nagyképűnek tűnik, bár tény nagyon jó játékos, és elég nagy tehetség. De amúgy igen, ahogy te is írod, nem pofázni, hanem teljesíteni kell.
Bocs, de rosszul emlékszel.
Azzal kezdődött, hogy az első csapatban szélső védő hiány lépett fel, Torill pedig szólt Mourinhonak, hogy itt van Nacho, használHATOD(!). Mourinho bepöccent, hogy mi az, hogy megmondja neki egy "noname" utánpótlásedző, hogy mit csináljon, és jöttek az üzengetések.
- Nacho nem szélső védő, így nem is tudja használni. (Aztán persze kiderült, hogy mégis csak kellett, Mourinho megint segget csinált a szájából, de mindegy.)
- A Castilla játsszon mostantól mint a felnőtt csapat kontrafosa, mert azért van a Castilla, hogy kiszolgálja az első keretet. Ez így szép és jó és még igaz is lenne, csakhogy ezt nem szezon közben kell így eldönteni, hanem szezon előtt úgy felépíteni az utánpótlás csapatot. Pláne, hogy a Castilla volt, hogy a felnőttcsapatnál is attraktívabb játékot mutatott be. De Torill engedett, a Castilla zsinórban bukta a meccseket, közelített a kieső zónához. Aztán Torill valószínűleg Pérez közbenjárásával, visszatért a régi rendszerhez. És a Castilla újra nyerni kezdett.
- Aztán felvetődött a kérdés, hogy ha Jesé így szárnyal, akkor miért nem játszik fenn. Erre Mourinho válasza az volt, hogy 9 és feles poszt nincs a felnőtt válogatottban. Torill megint engedve, kitette Jesét a szélre. Mourinho így sem játszatta, gondolom nincs szélső sem a felnőtt csapatban.
- Ezután kitalálta, hogy újabb fricskaként kiválasztja José Rodriguezt, hogy "Torillnak nincs szeme az utánpótláshoz, és érthetetlen, hogy egy ilyen jó játékosnak megtöri a fejlődését, játszassa többet". (Mióta utasíthatja az utánpótlás edzőjét az jó kérdés.) Torill engedett MEGINT, és többet játszatta a srácot. (Ez is a formáció váltás idején volt.) Érdekes módon többet nem kellett Mourinhonak, és tudtommal a Castillában is visszakerült idővel a padra. (Ez utóbbit nem tudom biztosan.)
- Majd ezután jött az ominózus interjú Jesével. Az újságíró megkérdezte, hogy mi a véleménye Mourinhoról. Teljesen korrekten nyilatkozott, és annyit mondott még kérdésre(!), hogy "szerinte ő egy olyan edző, aki szereti a saját kiskedvenceivel körbe venni magát", illetve mikor megkérdezték, hogy mily sokat tett Mourinho az utánpótlás játékosokért, Jesé azt felelte, hogy "a Castilla edzője Torill". Erre mondják sokan, hogy beszólt Mourinhonak. Nem Ő kereste a lehetőséget, és nem is kötött bele. A riporter erőszakoskodott a kérdésekkel, Jesé diplomatikus választ próbált adni minden kérdésre, teljes tisztelettel beszélt a portugálról. De azt nem árt tisztán látni, hogy Torill - Mourinho vita miatt (vagyis igazából Mourinho egója miatt, mert Torill lényegében mindig engedett), már korábban is mindegy volt, hogy mit mond, nem lett volna esélye bekerülni.
Nem Jesé képességeivel van a gond, ahogy Te is mondtad. De az arca sem volt nagy, igenis tette a dolgát szó nélkül. És szerintem most sem kezdő helyet szeretne, de elegendő játéklehetőséget igen.