Oldal: 4593 / 5180
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:51
Szerző: MyStiQ
Mythos90: A mondandód első fele lehet, hogy nekem is szólt a korábbi statisztika miatt. Azzal szimplán csak arra próbáltam rávilágítani, hogy a 10/8-as helyzetkihasználású Ibra gyengébben muzsikált a tavalyi szezonban, mint Benzema. Ez tény. Sokszor jöttök, hogy a csatárt a góljai minősítenek. Benzemának 5 volt a BL-ben, Ibrának 3. Kész. Ettől még nem jobb csatár Benzema, csak szerettem volna rávilágítani arra, hogy a másik csapat éppen aktuális gólfelelőse sem dolgozik olyan hatékonyan, mint azt itt sokan gondolnák.
A mondandód második felére is reagálnék. A Lyonban a 2007-2008-as szezonban produkálta a legjobb számokat, erre mi történt a szezon végén? Bajnok lett a Lyon. A Real Madridban a 2011-2012-es szezonban produkálta a legjobb számokat, erre mi történt a szezon végén? Bajnok lett a Real Madrid. Persze, lehet erre is kifogásokat találni, hogy de itt Cé az alfahím, a sikerek csak és kizárólag az ő érdemei, a Lyon meg akkor egyeduralkodó volt, nem volt ellenfél. (Teszem hozzá az idei Ligue 1 színvonala is elég karcsú volt...)
Azt meg nem tudom, hogy miért kell itt állandó jelleggel belekeverni, belemagyarázni olyan dolgokat a másik személy írásába, amire alapvetően nem is gondolt.
Miró: Kicsit higgadtabban kellene fórumozni. Ha minden alkalommal eldurransz, amikor baromságot írsz, akkor nem lesz hosszú jövőd itt.

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:51
Szerző: MorataMartin
Ibra egy zseni, akármennyire is utáltam, mint embert, de akk is egy zseni. Már réges-régen itt kéne lennie. Am olvasta vki az önéletrajzi könyvét?

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:51
Szerző: Géci
miró írta:erről pofázok..
Legalább belátod
miró írta:mert itt van zidane,az apukája,remélem megszoptatja.
Így tovább csak úgy dőlnek belőled a szép hsz-ek
Juhúúúúú Realista is back

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:50
Szerző: miró
Ibra maximum almodban lő mindenhonnan gólt.
ezt ki fejtenéd kérlek?
nem linkelek videót a góljairól,mert jön a duma hogy kit érdekel egy videó,bár a góljai lennének benne,és ez engem támasztana alá,de ha van kedved nézegess...
olló,félolló,30 méterről,szabadrúgás,fejjel,1-1-be kapásból,jobbal-ballal.*sarokkal,fúj.
*(szegény buffon erről tudna mesélni.)
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:47
Szerző: Mythos90
ibra mindenhonnan gólt lőni,leszarom a statisztikákat,de ő mindenhonnan mindennel veszélyes.
Még az orrával is. Soha nem felejtem el, amikor 4 éve a 92. percben Tímár alászaladt a labdának...

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:47
Szerző: ___Samy___
Szerintem csak a legelvakultabb Benzema fanok látják úgy, hogy a francia a jobb.
senki nem mondta, hogy jobb, csak itt sokan álomvilágban élnek...itt mindenki szar, és bármelyik más csatár 90%-os helyzetkihasználással rendelkezik
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:47
Szerző: Realista24
realistahuni írta:Nem akarok belemenni a vitába, de mindenképp kell egy csatár, nem mehetünk neki egy Benzema-Morata kettőssel a szezonnak, arra alapozva, hogy hátha a franciának most lesz kedve focizni, mert itt van Zidane.
És ha éppen zlatannak nem lesz kedve futni 1 km-t sem? Akkor mi van? Atom lesz a kozeppalyank, van egy CRunk...de valakiknek semmi nem elég.
miró: Látom meg mindig úgy a legjobb érvelni egy jatekos mellett, ha fikazzuk a másik játékost.
Kisfiu írta:Miró drága: Megpróbálom neked vázolni a helyzetet. Azt írtad, hogy "ő 10ből 8 helyzetet bevág,nem szórakozik."
Erre én alátámasztottam neked, hogy 23 kaput eltaláló lövéséből 3 lett gól, ami bizony nem 10-ből 8-as arány. Aki szerint igen, az bizony mehet vissza az iskolapadba.
Miért kezdesz el személyeskedni? Miért kezdesz el köpködni? Miért hozol fel egy El Clásicót? Miért hozod fel C. Ronaldót?
+1
Ibra maximum almodban lő mindenhonnan gólt. 10bol 8....az
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:45
Szerző: Géci
madridronie írta:De ott is rekordot döntött plussz a hátán vitte az U20-as VB-n a csapatot...
Moratanál és Jesénél jóval nagyobb tehetségeket (Cristiano, Iniesta, Messi) is szépen fokozatosan építettek be más giga kluboknál!

Továbbra is meggyőződésem, hogy minimum 1 év folyamatos játéklehetőség, jóval kisebb nyomással és rengeteg játékperccel a La Ligában szükségük lenne ahhoz, hogy itt valós alternatívaként egyáltalán számításba is jöhessenek (
főleg Morata esetében érzem túlzónak ezt a nagy bizalmat 
)!

Ezt én is ugyan így gondolom!
Jesé meg tény, hogy nem volt a VB vége felé kimagasló, de ahhoz képest, hogy Delufeu vagy, hogy az istenbe írják a nevét annak a barca nevelésű istentehetségnek ( bár ki nem az

). Na a lényeg, hogy annak a tagnak még nagyobb volt a hypeja és még annyira sem mutatott semmit mint Jesé... Én hamarabb adnék lehetőséget neki mint, hogy Ibra keverje a fekáliát. Tény, hogy nagyon bírom a tagot, de nem vagyok bíztos, hogy ide való lenne, de lepjen meg

... Én még mindíg azt mondom, hogy idén nem hoznék csatárt.....
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:43
Szerző: miró
Szerintem ne tápláljunk hiú reményeket, már 3-4 éve itt van és egyáltalán nem sikerült berobbannia itt. Mitől változna a dolog most?
mert itt van zidane,az apukája,remélem megszoptatja.
Szerintem csak a legelvakultabb Benzema fanok látják úgy, hogy a francia a jobb.
persze,ezek azok akik az ollózos góljánál is bemondták hogy ez igazából nem is nehéz mert üres kapu volt..betegek.
alig várom és pezsgőt fogok bontani ha jön egy igazi csatár végre.
Nem akarok belemenni a vitába, de mindenképp kell egy csatár, nem mehetünk neki egy Benzema-Morata kettőssel a szezonnak, arra alapozva, hogy hátha a franciának most lesz kedve focizni, mert itt van Zidane.
persze,erről van itt szó,látom valaki látja is..
ibra mindenhonnan gólt lőni,leszarom a statisztikákat,de ő mindenhonnan mindennel veszélyes.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:40
Szerző: realistahuni
Nem akarok belemenni a vitába, de mindenképp kell egy csatár, nem mehetünk neki egy Benzema-Morata kettőssel a szezonnak, arra alapozva, hogy hátha a franciának most lesz kedve focizni, mert itt van Zidane.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:38
Szerző: Mythos90
Szerintem csak a legelvakultabb Benzema fanok látják úgy, hogy a francia a jobb. A két spíler között ég és föld a különbség... Zlatanban még simán van 2-3 jó év. Majd ha Benzemáról is elmondhatjuk, hogy a vezérletével 4-5(!) különböző csapatot is bajnoki címhez segített, akkor megváltoztatom a véleményemet. Mondjuk neki elég lenne, ha csak egy csapatot segítene, de idén az se jött össze neki..

Szerintem ne tápláljunk hiú reményeket, már 3-4 éve itt van és egyáltalán nem sikerült berobbannia itt. Mitől változna a dolog most?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:38
Szerző: miró
Perez tuti akar egy igazán komoly igazolást, ismerjük mi őt milyen.... főleg most, hogy Neymar ment a Barcába...
Bale úgy néz ki esélytelen és idén rohadt sokba is kerülne...
és Ibra azért nagyon nagy név és a múltja miatt is komoly húzás lenne Pereztől és nem is kerülne annyiba, a fizetése lenne egyedül több Bale-nél.
Ha valami hatalmasat akar robbantani Perez, akkor leigazolja Ibrát, úgyis kell egy csatár és ott sincsen most túl nagy választék... Pereznek most ő tökéletes lenne erre a célra

Én csak attól félek, hogy nem igazolunk csatárt... Akkor már inkább jöjjön Ibra, minthogy nekimenjünk a szezonnak egy Morata- Benzema kettőssel...
erről pofázok..
+benzema is tudna tőle sok mindent tanulni.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:37
Szerző: ferni
Perez tuti akar egy igazán komoly igazolást, ismerjük mi őt milyen.... főleg most, hogy Neymar ment a Barcába...
Bale úgy néz ki esélytelen és idén rohadt sokba is kerülne...
és Ibra azért nagyon nagy név és a múltja miatt is komoly húzás lenne Pereztől és nem is kerülne annyiba, a fizetése lenne egyedül több Bale-nél.
Ha valami hatalmasat akar robbantani Perez, akkor leigazolja Ibrát, úgyis kell egy csatár és ott sincsen most túl nagy választék... Pereznek most ő tökéletes lenne erre a célra
Én csak attól félek, hogy nem igazolunk csatárt... Akkor már inkább jöjjön Ibra, minthogy nekimenjünk a szezonnak egy Morata- Benzema kettőssel...
ezt a Luiz Gustavo-s hírt is jó volt olvasni, kár, hogy esélytelen, hogy itt kössön ki....
aztán lehet, hogy most ugye Pep összeveszett a Barca vezetőségével idedobja jó pénzért, hogy erősítsen minket
amúgy a középpályára lehet kéne még egy Kondogbia/Luiz Gustavo stb.
most Casemiro van, de kétlem, hogy ő idén bármikor is Khedira előtt lenne a sorban...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:33
Szerző: ___Samy___
egyébként pont egy ilyen arc kellene benzema mögé, mint ibra
magas, erős csatár, aki technikailag is képzett, benne van a rutin, tud villantani, csupán azzal van problémám, hogy ő ibra, és az ára
ha egy 10-esért el tudnánk hozni fele annyi fizuval, szerintem megérné, de kár erről álmodni
remélem a napoli meg elviszi higut, van della, a bl-ben is indulnak, pont jó helye lesz ott neki callejonnal meg albiollal
ronaldonak volt kb 15x annyi kapuralövése,és aztán nem ment be arányában annyi,akkor most mi van?
hagyj már ezekkel a statisztikákkal,a futballt nem könyvekből kell megtanulni te...nem mondták még?
én ezzel azt akartam írni hogy ő berúgja a helyzeteit.
és most akkor cr is szar, mert nem vágta be valdesnak a 100-as ziccerben? felhozol egy meccset ibra mellett, meg 38-at benzema ellen, ebben hol az ésszerűség?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:33
Szerző: MyStiQ
Miró drága: Megpróbálom neked vázolni a helyzetet. Azt írtad, hogy "ő 10ből 8 helyzetet bevág,nem szórakozik."
Erre én alátámasztottam neked, hogy 23 kaput eltaláló lövéséből 3 lett gól, ami bizony nem 10-ből 8-as arány. Aki szerint igen, az bizony mehet vissza az iskolapadba.
Miért kezdesz el személyeskedni? Miért kezdesz el köpködni? Miért hozol fel egy El Clásicót? Miért hozod fel C. Ronaldót?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:32
Szerző: Csabi
10-ből 8. Ja.
én a tavalyi psg-barca meccsre emlékszek a kocsmában, ahol a barcások sírva röhögtek azon, hogy miket hagy ki.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:31
Szerző: miró
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:29
Szerző: Mythos90
Ha néztél PSG meccseket,akkor te is láthattad,hogy rohadtul lomha lett...1v1-ben nagyon sokszor leszereli egy átlagos védő is.
Ja, nem is lett gólkirály...
Vagy várj!

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:29
Szerző: h3x0r
Tayo írta:Ez hogy az edzéseket Clement vezényli és Ancelotti csak figyelgeti a játékosokat ez egy átmeneti dolog tekintvén hogy új csapatnál edző vagy mindig ezt a sémát alkalmazza az olasz?
Egy edzest barki le tud vezetni. Kiskoromba nalunk is a helyi edzo megengedte, hogy paran csatlakozzunk a "nagy" csapat edzesehez, persze csak ugy hogy ne zavarjuk a nagyobbakat. Ott is parszor elofordult, hogy az edzo par percre el kellett menjen, szolt egy jatekosnak hogy vezesse o az edzest es szinte semmi kulonbseg nem volt kozte es az edzo kozott. Ugyan azok a gyakorlatok, ugyan abban a sorrendben. Gondolom Acelottinal is az van, hogy edzes elott megmondja Clement-nek, hogy bemelegites utan ezt meg ezt gyakoroljuk. Amig Clement vegzi a gyakorlatokat, addig o jobban figyelheti ki hogy mozog, milyen formaban van, stb
miró írta:ibra pompás lenne.
pont egy idősebb játékos kell előre,aki tud váratlant húzni és tud eldönteni meccseket CR-rel.
ő 10ből 8 helyzetet bevág,nem szórakozik.
Komolyan kerdezem, van olyan ember a forumon, aki latta is jatszani iden tobbszor is ?? vagy csak mindenki meghallja az Ibra nevet es eszebe jut, hogy o 5bol 5 helyzetet bevag? Mert en iden 3 PSG meccset lattam es egyaltalan nem nyugozott le.. Volt hogy olyan unottan jatszott mint Benzema rosszabb napjaiban. Szerintem ugyan akkora hiba lenne Ibra megvetele mint Kaka ittartasa a kovetkezo evben is.
miró írta:emlékszel egy bizonyos el classicora ahol kihagytunk 4 100-ast,majd beállt egy nagy orrú a barcelonába...?

Igen, csak az a meccs 4 (!!!) evvel ezelott volt. Tudod, amikor Kaka volt a meccs legjobbja.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2013. július 17., szerda 13:28
Szerző: miró
hát persze...

nagyot mondásban verhetetlen ez a fórum

32 éves, magas a fizetése, és a csapat mentalitára nézve is kockázatot jelent - szerintem sem kell
de hát nincs csatárunk!
10-ből 8. Ja.
emlékszel egy bizonyos el classicora ahol kihagytunk 4 100-ast,majd beállt egy nagy orrú a barcelonába...?