Oldal: 4586 / 5146

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 21:07
Szerző: Tayo
hát eddig nem erősítettük szarrá a keretet
ez teljesen igaz és szerintem már nem is fogjuk.

nekem az átigazolási szezon kezdetével igazából két dolog volt fontos. az egyik természetesen a középpálya minőségi megerősítése lett volna, ami nem jött össze ez már elég egyértelműen látszik. jó irányba kezdtünk el érdeklődni mert azért vidal,verratti,gündogan neveit lehetett hallani de minden esetben nemleges választ kaptunk. ezek után elhoztunk egy casemirot, amivel nekem nincs is bajom mivel essien helyére kiváló megoldás volt, azt a beugró,tartalék szerepet könnyedén el fogja tudni látni ő is. most meg ugye az állítólagos xabi alonso utód illaramendi fog jönni, egy egészen irreális 30 milliós összegért. nyilván ennyi a kivásárlási ára, meg zidane ajánlása ő is de ekkora összegért a klub csak több éve bizonyító és nemzetközi szinten is edződött játékosokért fizetett ki, szoval nekem ez óriási lutri ekkora pénzért. a másik fontos dolog nálam cé úgymond tehermentesítése lett volna, vagyis hogy legyen még egy olyan játékos a portugál mellett aki meghúzza a váratlant, felvállalja a kezdeményezést, gólokat lő, összjátékban is aktív, és itt főleg egy jobb oldalon otthonosan mozgó játékos kellett volna dimaria helyett. ugye itt neymar és bale volt a prioritás. helyettük jött isco aki most eléggé berobbant, de azért ő nem akkora kaliber még aki majd cé mellett képes lesz vinni a prímet a pályán.

nem mondanám hogy aggódnék, mert én az ancelotti-zidane kettőstől egy egészen más játékfelfogást és stílust várok, egy direktebb támadójátékot amihez alapvetően bőven alkalmas lenne a keretünk. a kérdés az hogy a most érkező fiatalok, és az utánpótlás játékosok tudni fognak-e minőségben hozzáadni a játékunkhoz, nyilván itt isco esetében sokan bizakodnak, jesé is egy fontos láncszem lehet ha képes lesz a képességeit ezen a szinten is kamatoztatni, carvajal eléggé megedződött az előző szezonban tőle én egy elég jó játékot várok jobbhátvéd poszton, illaramendiről még nem tudok sokat mondani nem ismerem pontosan a képességeit. nem gondolnám hogy egy középpályáson kívül lesz még komolyabb igazolásunk. 2-3 távozón kívül nagyjából ebből kell majd főznie carlonak.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 18:48
Szerző: pátkán
ziro4vr írta:CR, Kaka, Xabi, Robinho, Faubert..valamelyik kakukktojás :lol:
Robinho, mert fekete :mrgreen:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 18:48
Szerző: Remy
CR, Benzema, Nistelrooy

(Castillásokat tudom nem írtunk, én sem tettem, de velük együtt, ha Jesé végre hivatalosan is felkerül, akkor őt is odaírnám.)

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 18:46
Szerző: ziro4vr
CR, Kaka, Xabi, Robinho, Faubert..valamelyik kakukktojás :lol:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 18:41
Szerző: R-l@nch
Robinho és Benzema. Mindkét játékosért lelkendeztem, az akkori Santos parádés focit tolt, érthetetlen, hogy az akkori csapatból szinte senki nem futott be igazán nagy karriert (Diego, Robinho, Elano, Renato).
Karim miatt kezdtem el nézni Lyon meccseket. Soha nem tévedtem még nagyobbat játékossal kapcsolatban. Tuti biztos voltam benne, hogy aranylabdás lesz a gyerek, már bánom kicsit, hogy nem Angliába ment Ferguson kezei alá.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:50
Szerző: petiamadridista
2005 óta??
Kaká, CRonaldo, Robinho. nekik örültem a legjobban.
Akik a legjobban beválltak.
Sztem: Cronaldo, Marcelo, Van Nisteroy. (ő nincs bajnokság sincs 2007-ben).

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:17
Szerző: Géci
Galacticos írta:az egész kérdés úgy indult hogy 2005nyara óta.
Classicóval foglalkozok :D

Csak annyit láttam, hogy repkednek a nevek :)
Bár gyanus is volt, hogy senki nem irja Zizut :mrgreen:

2005 hmmm háát úgy igazán senkiért sem pattogtam akkoriban az az igazság :kivagyhe:
CR-re emlékszek, hogy neki örültem, mert akkoriban még apáméknál laktam és tudtam nézni MU meccseket és megkedveltem, de azóta Modricnak örültem igazán meg most valamiért Isco-nak is örültem nagyon :roll: . Annak ellenére, hogy Bale párti vagyok :kivagyhe:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:10
Szerző: Galacticos
Géci írta:1.Zizu
2.Ronaldo
3.CR
4.Modric

Szerintem fel lehet ebben is fedezni, hogy volt 1 kis időszak amikor annyiram nem követtem szeretett csapatom minden napját :(
Igaz mondjuk, hogy a legnagyobb törés Zizu visszavonulása volt :'(

Amúgy kedvet kaptam 1 kis régi, de annál nézhetőbb Classicora :loveyou:

http://www.youtube.com/watch?v=9G6sGXMJm9Q
az egész kérdés úgy indult hogy 2005nyara óta. :mrgreen:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:07
Szerző: Géci
1.Zizu
2.Ronaldo
3.CR
4.Modric

Szerintem fel lehet ebben is fedezni, hogy volt 1 kis időszak amikor annyiram nem követtem szeretett csapatom minden napját :(
Igaz mondjuk, hogy a legnagyobb törés Zizu visszavonulása volt :'(

Amúgy kedvet kaptam 1 kis régi, de annál nézhetőbb Classicora :loveyou:

http://www.youtube.com/watch?v=9G6sGXMJm9Q

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:05
Szerző: petiamadridista
hát eddig nem erősítettük szarrá a keretet :D :D

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:02
Szerző: morientes
nálam cé, kaká sorrendben.. és geci nem tudnék egyértelműen harmadikat mondani. :D
Hát most szó szerint leírtad amit gondolok :D de talán Rudi....nálam ő a harmadik.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:00
Szerző: Kerlon
Hát én Benzemának örültem kegyetlen mód, de így utólag Özilnek is és CR-nek is.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 16:59
Szerző: numberone1
Nistelrooy, Benzema, Modric

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 16:58
Szerző: h3x0r
1. Kaka
2. CR
3. Sahin
4. Modric
5. Ozil

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 16:32
Szerző: Galacticos
gondolkoztam hogy az elmúlt időszakból kinek örültem a legjobban amikor hivatalosan bejelentették..erre azért kíváncsi lennék hogy kinek ki.
mondjuk úgy 2005-től mert gondolom a 90% valamelyik galaktikus igazolást mondaná. :)
ja és a legfontosabb hogy akkor amikor hivatalos lett, tehát így utólag kaká nyilván nagyon nem, de akkor azért én örültem neki. például.

szóval 2005nyar óta in:
antonio cassano, cicinho, robinho, sergio ramos, júlio baptista, carlos diogo, pablo garcía, fernando gago, gonzalo higuain, marcelo, mahamadou diarra, ruud van nistelrooy, fabio cannavaro, émerson, reyes, gabriel heinze, royston drenthe, wesley sneijder, arjen robben, javier saviola, pepe, cristoph metzelder, jerzy dudek, julien faubert, klaas-jan huntelaar, lassana diarra, rafael van der vaart, ezequiel garay, ruben de la red, javi garcia; xabi alonso, esteban granero, karim benzema, cristiano ronaldo, kaká, raul albiol, álvaro negredo, álvaro arbeloa, emmanuel adebayor, mesut özil, ricardo carvalho, ángel di maria, sami khedira, pedro león, sergio canales, fabio coentrao, nuri sahin, raphael varane, josé maria callejon, hamit altintop, diego lopez, michael essien(kölcsönben), luka modric, isco, dani carvajal, casemiro.
a nevek transfermarkt-ról vannak.
nálam cé, kaká sorrendben.. és geci nem tudnék egyértelműen harmadikat mondani. :D

szerk.: akiket a castillából hoztunk fel direkt nem írtam oda.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 16:24
Szerző: pulci
Nagyon úgy tűnik, hogy megint le akarnak húzni minket mert a nagy Real végül úgyis kifizeti azt a 30-35 milliót is akár ezért foly. szórakoznak velünk egy Iscoért még elfogadom, hogy kiperkáltuk mert óriási tehetség és bizonyított is már, de egy szinte ismeretlenért főleg ilyen posztra én is nagyon sokallom!

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 14:55
Szerző: h3x0r
Boky írta:én is megnéztem róla egy összeállítást valamelyik u21es meccséről, az 5 perces videóban volt kb 84 maximum 10 méterre menő passz, 2 keresztlabda volt amire azt mondtam, hogy talán ez valami, de semmi több.
semmi extra nincs a srácban, lassú, körülményesnek tűnik, 1 gyilkos passzt nem láttam tőle mint pl a toppon lévő alonsotól.
Illarra vs Barca

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 14:35
Szerző: Gerr90
Géci írta:.

http://www.youtube.com/watch?v=Lbtv1k9jh8I <------ 5 napos vidi... Szerintem egész korrekt
Engem két dolog zavar vele kapcsolatban, természetesen az árán kívül.
Az egyik lehet edzői utasítás, de nekem nagyon nem tetszik. Úgy látom, hogy egyszerűen nem mozog eleget horizontálisan a pályán. Mintha csak vertikális irányban menne fel-le, minimálisra csökkentve az előre-hátra futkosást. Értem én, hogy nem egy box-to-box vagy szélső, de ez nekem akkor is zavaró.
A másik pedig a sebessége.
Remélem Pérez berágott, amiért kekeckednek a vételár kifizetésének feltételein és más ember után néz.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 14:35
Szerző: Gerr90
Géci írta:.

http://www.youtube.com/watch?v=Lbtv1k9jh8I <------ 5 napos vidi... Szerintem egész korrekt
Engem két dolog zavar vele kapcsolatban, természetesen az árán kívül.
Az egyik lehet edzői utasítás, de nekem nagyon nem tetszik. Úgy látom, hogy egyszerűen nem mozog eleget horizontálisan a pályán. Mintha csak vertikális irányban menne fel-le, minimálisra csökkentve az előre-hátra futkosást. Értem én, hogy nem egy box-to-to box vagy szélső, de ez nekem akkor is zavaró.
A másik pedig a sebessége.
Remélem Pérez berágott, amiért kekeckednek a vételár kifizetésének feltételein és más ember után néz.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2013. július 10., szerda 14:24
Szerző: RealRaúl77
CS0ki írta:
csak a viszonyítás végett,mert nem egy poszt tudom,ott van Kondogbia,került volna 15-be talán,ami reális ár egy fiatal tehetségért
Lehet, hogy nem teljesen uganaz a poszt, de bőven egymás alternatívái. Szerintem Kondogbia konkrétan jobb is lenne nekünk stílusra.
Igen, pont olyan típus nincs még a kp-n. Bár igazából ki tudja Carlo mit akar. De szerintem is inkább ő kellene. (vagy mindkettő akár. mert elfér még két érkező oda. )