Oldal: 441 / 690

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 20:36
Szerző: BlancoMark
Persze, ez csak egy statisztika. De statisztika nélkül is látszik, hogy ki az a versenyző az utóbbi évtizedből Schumi óta, aki nyomás alatt vagy anélkül - khmm Vettel - a legkevesebbet hibázik, és amikor kell akkor hozza magát.

De nyilván tisztában vagyok vele, hogy bizonyos szurkolói körökben soha nem lesz meg a kellő elismertsége az angolnak, holott konkrétan nincs olyan ember akivel egy kalap alá vehető jelenleg. Se tehetségben, se teljesítményben, se hozzáállásban.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 19:38
Szerző: _Bushido_
BlancoMark írta: Hamilton egy hihetetlen profi és stabil versenyző, szerintem ez a legnagyobb erőssége. Most gyorsan meg is néztem, az F1 történelmében ő fejezi be a versenyhétvégéket a legnagyobb százalékban (85%), és ezeken gyakorlatilag mind pontot is szerzett. Neki van a legmagasabb rajt/győzelem statisztikája a modern kori versenyzők között (33.47%). Emellett egészen brutális, hogy a történelem legjobb arányú pódium szereplője, a versenyek 60.48%-ban a dobogón tudott végezni. (Itt senki még csak meg sem közelíti.)

A valaha volt legerősebb pilóta fejben.
Statok. Ha meg azt nézzük, Hamilton kb egyből egy világverő kocsiba ült bele, míg pl MSchumi a Mercis éveiben ezt a kocsit fejlesztette - meg az elején a Ferrarit, hogy a semmiből Todttal és Brawnnal visszahozzák őket a világelitbe. Gondolom, ha a Mercis éveket levesszük, egyből jobb statjai lennének! :D
Ezért is nehéz összevetni a pilótákat, mint a focistákat is. max az egy évben csúcson lévőket lehet normálisan összehasonlítani (lásd CR, Messi), mint most Vettel, Hamilton, Alonso (?). Totál más technikákkal és MEGBIZHATÓSÁGGAL mentek. ez utóbbi, ahogy páran leírták előbb, sokat számított régen - nagyon nem mind1, hányszor áll meg az autó az ember alatt.
Megbizhatóság - ha Schumi alatt nem áll meg, 8x-os VB győztes... :'(

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 19:27
Szerző: Remy
Kerlon írta: Hamilton benne lesz a nagy könyvekben, ha tetszik valakinek, ha nem.
Csak ezt senki nem vitatta/vitatja.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 19:04
Szerző: alexoxladjackoxi
De azért a Hamilton drukkerek még mindig azon zsörtölődnek, hogy 2016-ban megmert állni alatta a Merci Malajziában. :lol: Idén is az összes futamon TOP10-ben végzett.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 19:03
Szerző: Santi
Kerlon írta: Tegyük hozzá azt is, hogy feltehetőleg az akkori autók és technikai tudás miatt a többi csapatot is több kiesés sújtotta, De passz, majd valaki utána néz.
Ez pontosan így igaz, és első gondolatból is ezt mondtam amikor valaki jött Hamilton statjaival és én meg mondtam azért régen kicsit többször kiestek. Ezért kicsit árnyalt a kép az ennyiszer győzött meg volt póduimon Hamilton statokkal, miközben egész mercis pályafutása alatt 5x állt meg az autója. Inkább olyan stat kellene, amikor megnéznénk a befejezett futamokat és azokból %-okat számolni.
Kerlon írta:Amúgy ez a vita egy kb. Messi és Ronaldo vs régi nagyok féle soha el nem dönthető téma lesz. Hamilton benne lesz a nagy könyvekben, ha tetszik valakinek, ha nem.
Ebben is egyet értünk végre. :)

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 18:57
Szerző: Kerlon
Santi írta:
wZoLee7 írta: Most csapjam fel a kronikakat es nezzem meg hanyszor is allt meg schumi alatt a ferrari es hanyszor a vetelytarsai alatt? Az a ferrari nem birt hibazni vagy tonkremenni
Felcsaptam a krónikákat:
Hamilton 7 éve van a Mercinél ezidő alatt 5x állt meg alatta az autó technikai gondok miatt. Schumacher alatt az első 7 évében 10x állt meg a kocsi.

Kizárólag az olyan kieséseket nézve, amikor technikai hiba miatt történt: motorhiba, fék, hidraulika, váltó ilyesmi. Tehát ebben nincsenek benne a defektek, kicsúszások, az ütközések miatti felfüggesztés törések meg ilyesmi.

Teszem hozzá a tisztánlátás kedvéért, hogy a bajnoki években a Ferrari már ugyanolyan megbízható volt, mint most Hamilton Mercije, de mint ahogy korábban mondtam nemcsak a bajnoki címeket kell nézni, amikor összevetünk két pilótát.
Tegyük hozzá azt is, hogy feltehetőleg az akkori autók és technikai tudás miatt a többi csapatot is több kiesés sújtotta, De passz, majd valaki utána néz.

Amúgy ez a vita egy kb. Messi és Ronaldo vs régi nagyok féle soha el nem dönthető téma lesz. Hamilton benne lesz a nagy könyvekben, ha tetszik valakinek, ha nem.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 18:41
Szerző: Santi
wZoLee7 írta: Most csapjam fel a kronikakat es nezzem meg hanyszor is allt meg schumi alatt a ferrari es hanyszor a vetelytarsai alatt? Az a ferrari nem birt hibazni vagy tonkremenni
Felcsaptam a krónikákat:
Hamilton 7 éve van a Mercinél ezidő alatt 5x állt meg alatta az autó technikai gondok miatt. Schumacher alatt az első 7 évében 10x állt meg a kocsi.

Kizárólag az olyan kieséseket nézve, amikor technikai hiba miatt történt: motorhiba, fék, hidraulika, váltó ilyesmi. Tehát ebben nincsenek benne a defektek, kicsúszások, az ütközések miatti felfüggesztés törések meg ilyesmi.

Teszem hozzá a tisztánlátás kedvéért, hogy a bajnoki években a Ferrari már ugyanolyan megbízható volt, mint most Hamilton Mercije, de mint ahogy korábban mondtam nemcsak a bajnoki címeket kell nézni, amikor összevetünk két pilótát.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 18:29
Szerző: Kerlon
M@dridista@ írta:
Kerlon írta: Az az egy igaz, hogy Hamiltonnak egy jobb sofőrrel kevesebb esélye lenne, de láthattuk, hogy Rosbergnek is 6 szezon kellett ahhoz, hogy vértizzadva lenyomja. Bár igaz, hogy Rosberg sem kiemelkedő sofőr volt, hanem egy átlag feletti. De kb. ezt még ellehet mondani a legtöbbjükre.
Hamilton 2013 óta a merci versenyzője, Rosberg pedig 2016 ban lett világbajnok. Tehát a 4. Közös évben nyomta le nem a hatodikban.
Oké, akkor ez valamit kozmetikázott az eredményen.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 18:07
Szerző: wZoLee7
Most csapjam fel a kronikakat es nezzem meg hanyszor is allt meg schumi alatt a ferrari es hanyszor a vetelytarsai alatt? Az a ferrari nem birt hibazni vagy tonkremenni

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 17:48
Szerző: M@dridista@
Kerlon írta: Az az egy igaz, hogy Hamiltonnak egy jobb sofőrrel kevesebb esélye lenne, de láthattuk, hogy Rosbergnek is 6 szezon kellett ahhoz, hogy vértizzadva lenyomja. Bár igaz, hogy Rosberg sem kiemelkedő sofőr volt, hanem egy átlag feletti. De kb. ezt még ellehet mondani a legtöbbjükre.
Hamilton 2013 óta a merci versenyzője, Rosberg pedig 2016 ban lett világbajnok. Tehát a 4. Közös évben nyomta le nem a hatodikban.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 17:26
Szerző: h3x0r
BlancoMark írta:
Santi írta: Az utóbbi 20 év azért még elég tág, csak az elmúlt pár évben ilyen jó a megbízhatóság. Schumi idejében még elég sok motorhiba volt pl. 2006-ban a 8. cím azon ment el neki vagy Kiminek a 2003-as VB.
Ezekben a számokban a McLaren-es eredményei is benne vannak, ami 2008 után minden volt, csak megbízható és legerősebb autó nem.
Ez az utolso Mclarenes evere igaz is, de elotte azert boven megbizhato volt az auto.
BlancoMark írta:Emellett egészen brutális, hogy a történelem legjobb arányú pódium szereplője, a versenyek 60.48%-ban a dobogón tudott végezni. (Itt senki még csak meg sem közelíti.)
Ebben nem a 60% a durva, mert az elso 7 eveben 40-42 korul volt, hanem ahogy ezt a hybrid era 80%-a mennyire megdobta.

Azt azert el kell ismerni, hogy Alonso mellett Hamilton az utobbi evtized legjobb versenyzoje. (Vettelt raknam a harmadik helyre valamivel lemaradva) Az egyik megkapta maga ala a mezony messze legjobb autojat 6 (de megelolegezem, 7 even keresztul), a masik meg nem. Pont ez zavar sok embert.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:51
Szerző: BlancoMark
Santi írta: Az utóbbi 20 év azért még elég tág, csak az elmúlt pár évben ilyen jó a megbízhatóság. Schumi idejében még elég sok motorhiba volt pl. 2006-ban a 8. cím azon ment el neki vagy Kiminek a 2003-as VB.
Ezekben a számokban a McLaren-es eredményei is benne vannak, ami 2008 után minden volt, csak megbízható és legerősebb autó nem.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:45
Szerző: Santi
Az utóbbi 20 év azért még elég tág, csak az elmúlt pár évben ilyen jó a megbízhatóság. Schumi idejében még elég sok motorhiba volt pl. 2006-ban a 8. cím azon ment el neki vagy Kiminek a 2003-as VB.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:43
Szerző: alexoxladjackoxi
Kerlon írta:
BlancoMark írta: Hamilton egy hihetetlen profi és stabil versenyző, szerintem ez a legnagyobb erőssége. Most gyorsan meg is néztem, az F1 történelmében ő fejezi be a versenyhétvégéket a legnagyobb százalékban (85%), és ezeken gyakorlatilag mind pontot is szerzett. Neki van a legmagasabb rajt/győzelem statisztikája a modern kori versenyzők között (33.47%). Emellett egészen brutális, hogy a történelem legjobb arányú pódium szereplője, a versenyek 60.48%-ban a dobogón tudott végezni. (Itt senki még csak meg sem közelíti.)

A valaha volt legerősebb pilóta fejben.
Na erről beszéltem. Ha szar napja van, akkor is simán jó, más meg kiesik meg csúszkál meg sehol sincs. Amúgy a szerencsés Hamilton most kb. azért nem 7szeres bajnok, mert élete első idényében az utolsó versenyén szerencsétlen volt.
Na azt soha nem értettem, aki az alapján pechesnek tartja, hogy egy futamon bexart a kocsija. Kiminek abban az évben is több műszaki hibája volt, csak neki nem az utolsó versenyen, ezért senki nem beszél róla. Az lett volna világi szerencse, ha 0 technikai hibával lehozza az első szezonját.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:33
Szerző: BlancoMark
Santi írta: Szépek ezek a statisztikák is, csak azt is nézni kell mennyire nőtt az autók megbízhatósága az F1 története során. Alig van már műszaki hibából való kiesés. Fangio egyébként jobb nála dobogókban 52-ből 35 dobogó 67.31%

Én inkább egy olyan statot néznék meg, hogy nem rajhoz álláshoz, hanem célbaérkezéshez képest mi a stat, Fangio pl életében egyszer lett 9. (az is csak azért, mert 14! percet töltött a boxban egy műszaki hiba miatt) és ötször volt 4. azonkívül mindig dobogó. :D
Ezt dönts meg Lewis. :mrgreen:
Igen, az a statisztika is modern kori versenyzőkre vonatkozott, ha félreérthető voltam. :)

De ha ennyit nőtt az autók megbízhatósága, akkor miért nincs senki az utóbbi 20 évből, aki hibahatáron belül lenne Hamiltonhoz képest? :D

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:29
Szerző: Santi
Szépek ezek a statisztikák is, csak azt is nézni kell mennyire nőtt az autók megbízhatósága az F1 története során. Alig van már műszaki hibából való kiesés. Fangio egyébként jobb nála dobogókban 52-ből 35 dobogó 67.31%

Én inkább egy olyan statot néznék meg, hogy nem rajhoz álláshoz, hanem célbaérkezéshez képest mi a stat, Fangio pl életében egyszer lett 9. (az is csak azért, mert 14! percet töltött a boxban egy műszaki hiba miatt) és ötször volt 4. azonkívül mindig dobogó. :D
Ezt dönts meg Lewis. :mrgreen:

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:24
Szerző: Kerlon
BlancoMark írta: Hamilton egy hihetetlen profi és stabil versenyző, szerintem ez a legnagyobb erőssége. Most gyorsan meg is néztem, az F1 történelmében ő fejezi be a versenyhétvégéket a legnagyobb százalékban (85%), és ezeken gyakorlatilag mind pontot is szerzett. Neki van a legmagasabb rajt/győzelem statisztikája a modern kori versenyzők között (33.47%). Emellett egészen brutális, hogy a történelem legjobb arányú pódium szereplője, a versenyek 60.48%-ban a dobogón tudott végezni. (Itt senki még csak meg sem közelíti.)

A valaha volt legerősebb pilóta fejben.
Na erről beszéltem. Ha szar napja van, akkor is simán jó, más meg kiesik meg csúszkál meg sehol sincs. Amúgy a szerencsés Hamilton most kb. azért nem 7szeres bajnok, mert élete első idényében az utolsó versenyén szerencsétlen volt.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 16:11
Szerző: BlancoMark
Hamilton egy hihetetlen profi és stabil versenyző, szerintem ez a legnagyobb erőssége. Most gyorsan meg is néztem, az F1 történelmében ő fejezi be a versenyhétvégéket a legnagyobb százalékban (85%), és ezeken gyakorlatilag mind pontot is szerzett. Neki van a legmagasabb rajt/győzelem statisztikája a modern kori versenyzők között (33.47%). Emellett egészen brutális, hogy a történelem legjobb arányú pódium szereplője, a versenyek 60.48%-ban a dobogón tudott végezni. (Itt senki még csak meg sem közelíti.)

A valaha volt legerősebb pilóta fejben.

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 15:56
Szerző: Santi
Az 5-ből sem minden évben volt űr a Ferrari. És nem csak a VB címeket kell nézni, amikor eldöntöd két pilóta közül ki a jobb, mert ilyen alapon Vettel jobb Sennánál. :mrgreen:

Re: Formula-1

Elküldve: 2019. november 4., hétfő 15:52
Szerző: Süti
Santi írta: Schumit versenyre késztette, Hill, Villeneuve, Hakkinen, Raikkönen, Montoya, Alonso és igen sokszor nyert úgy, hogy voltak évek, amikor nem az övé volt a jobb autó, hanem a Williams, a McLaren vagy éppen a Renault dominált, de Schumi mindig ott volt harcban a győzelemért és nagyon sokszor lenyomta őket.
Persze utána jöttek a Ferrari domináns évei és hajlamosak vagyunk csak ezt emlegetni ha Schumiról van szó.
Hamiltont ki készteti versenyhelyzetre? Nincs ellenfele a Mercinek, Bottas pedig kevés, gyakorlatilag nyomás nélkül nyeri a VB címeket. Nem hasonlítanám össze Schumival.
Schumi a 7 vb címéből 5öt az űrferrarival nyert. Hamilton a 6 vb címből 5öt az űrmercivel.