lehet, hogy túl optimista vagyok, de nem így látom.
Nem tudom, hogy a Ferrari (leginkább Charles - mert Vettel már korán kiesett) visszaesése azért volt mert régi volt az eröforrás, vagy mert volt vmi turpisság amit nem használhattak. Egyébként mindenki trükközik és a határon táncol, pont ezért nem jelentgetik fel egymást állandóan. Jó példa erre Grosean nyilatkozata, aki mondta, hogy a Renault már 5 éve is használta azt a rendszert.
Szóval ha a Ferrari hozza a második fél éves formáját és/ vagy találnak egy újabb kiskaput, akkor ott lehetnek böven. Nekik a legnagyobb ellenségük saját meguk lesz (megint

)
A RedBull meg mindig sötét ló. Idén is voltak bíztató jelek, csak nem akart összeállni. Van két brutál gyors pilótájuk ha összeáll akkor össze lesz állva

Albon is úgy jött át tegnap a mezönyön mint kés a vajon.
Egyébként meg abban igazad van, hogy ha egy kis helyet hagysz a Mercinek akkor ök köszönik szépen. Nem kifejezetten (vagy kifejezetten nem) szeretem Hamiltont, de amit kell azt mindig hozza. Nem bénázzák el a stratégiát az elsö sorból. Ha meg nem megy akkor ott lapulnak a 3-4-5 helyen, hogy ha a Ferrari elcseszi, vagy Max túltolja akkor ott legyenek. Hány ilyen verseny volt. Ès most így hirtelen nem is emlékszem nagy Hamilton hibára a szezonból. De majd úgyis kijavít valaki, ha rosszul emlékszem
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.