Matt009 írta:Jim írta:megemlíteném, hogy van egy Isco és egy Illara a csapatnál
így tervezzük a nyári igazolásokat

Attól, hogy itt vannak, még nem jelenti azt, hogy megütik a szintet. Én jövőre kezdőemberként sem Illarával sem Iscoval nem számolnék, ugyanez igaz Xabira és Khedirára is, Casemiro meg már említésre sem érdemes. Szóval ott tartunk, hogy van egy szem Modric, meg DM abban az esetben, ha nem vall szégyent ezen a poszton a szezon hátralevő részében. Akárhogy is nézem, ide kell igazolni, Pogbát szinte kötelező.
Pogbával kapcsolatban senki nem vitatkozik. (Max annyiban, hogy Vidalt páran jobban szeretnénk, csak nem jönne össze.

) De Alonso továbbra is alapember lesz. Isco meg Illarramendi pedig szépen tanulnak a mostani kezdőktől (Modric és Alonso) és lassan de biztosan és legfőképp türelmesen be lesznek építve.
Matt009 írta:A türelem megvan.
Nekem nem úgy tűnik. Sem edző, sem a csapat egyes játékosai, sem pedig a csapat úgy egységében (beleértve játék és eredmény) felé nem ezt érzem a hozzászólásaidból.
Matt009 írta:De a múltkor leírtam, hogy a jelenlegi helyzetben ha nem lesz az év végén egy trófea sem, az innen már kudarc (én egyébként úgy gondolom, hogy nem lesz több egynél, de az nekem jelenleg elég). Akkor Ancelottinak mennie kell, ez egyértelmű.
Ez sem éppen a türelemről szól. Akárhogy is nézzük, jelenleg még mindig csak a kupára van a legnagyobb esélyünk. Ha a Clásicot hozzuk, vagy döntetlen, akkor mondom azt, hogy a bajnokságban reális esélyünk van a győzelemre. Azért még lesz nekünk hazai pályán (Barcán kívül) Valencia, Espanyol, idegenben Sevilla (rögtön a Barca után 2-3 nappal), Real Sociedad. Szóval néznek itt még ki hullajtott pontok. Az unikum is "csak" egy spanyol kupát tudott felmutatni első évében. (Az 5-0-on túl.)
Matt009 írta:A fejlődés meg relatív. Évek óta a fejlődésről beszélgetünk, de igazából a csapat stagnál. Van egy szint, amit át kellene tudni ugorni, de ahhoz már csak az idő kevés. Megfelelő edző/megfelelő keret és ezek közötti összhang kell ehhez. Lehet, hogy Ancelotti képes lesz elérni a csapattal erre a szintre, de még nem vagyunk ott. De ha ez a szint nem lesz meg október/november környékére, akkor nem lesz meg 3 év múlva sem, hiába marad addig Carlo az edző.
Csak az idő önmagában valóban kevés. De
1. Ancelotti kiváló szakember,
2. a csapat háza táján újra béke és egység honol,
3. a játékosok az EDZŐVEL vannak(!),
4. és ez az első éve még a csapatnak és az edzőnek együtt. Úgy látszik, hogy Khedira kiesését 2014-re sikerült megoldani, és megtalálni az egyensúlyt. Ezután lehet továbbfinomítani a gépezeten, amihez -mint amit eddig is szajkóztam- idő kell és türelem.
Matt009 írta:Isco... Szezon elején még elég jól védekezett.
mert a posztjáért harcolt. Özilt kiverte, vissza is esett.
Már akkor sem Özil volt a konkurencia. Emlékezz vissza, hogy Özil az első 3-asban játszott, Ő meg a középsőben. Ő már akkor is Modriccsal kellett, hogy felvegye a versenyt. Első szezonjukban páran igen jól szoktak teljesíteni (mondhatnám Özilt, Lasst), a kérdés az, hogy meg van-e benne a vágy a fejlődésre. Ha igen, akkor vissza fog térni a helyes útra. A kölcsönadásról meg már korábban írtak.
Matt009 írta:Szerintem Alonso is klasszis.
Az volt. A legjobb volt a posztján. Ma már nem az. Sok nagy meccs rajta ment el az elmúlt 2 évben.
Idén nem rémlik, hogy elment volna rajta meccs. Tavaly meg mind tudjuk, hogy sérülten játszott, lényegében pihenés nélkül. Ancelotti most többet pihenteti, és látszólag nem is sérült. Szerintem továbbra is az egyik legjobbja a posztján. Más kérdés, hogy Pirlo és Illarramendi (talán Verratti) kivételével nem tudom ki játszik még ott.
Matt009 írta:Attól még, hogy ez lesz a rendszer, nincs garancia, hogy működni fog.
Garancia nincs. De a rendszer még ez lesz.
Matt009 írta:Tudom, hogy nem az én szavam fogja eldönteni azt, hogy mi lesz a rendszer és kit igazolunk, de a fórum pont azért van, hogy a csalódottságomat kifejtsem.
Nem mondtam, hogy ne fejtsd ki. Mondtam is, hogy elfogadom, hogy Te így látod. Én csak azt kértem, hogy a realitások talaján mozogjunk. Tudjuk, hogy Ancelotti ezt a rendszert játszatja, tudjuk, hogy kiket igazoltunk és milyen posztokra, tehát felesleges elrugaszkodni más rendszerbe.
Matt009 írta:Én úgy gondolom, hogy ha Kroos jönni akar (és itt a hangsúly a "ha" szócskán van), akkor ez egy kihagyhatatlan lehetőség, és itt nem szabad azt nézni, hogy dehát van egy Isconk meg egy Illaránk... Kroos jelenleg mindkettejüknél jobb, és vele jövőre simán lehet kezdőként számolni, Illarával és Iscovan nem. Ez egy akkora különbség, amit ki kellene használni. Ha egy szupercsapat összehozásához be kell áldozni Isco és Illara madridi karrierjét, ám legyen.
A BL győzelem elmaradásának nem Khedira volt az oka, mint ahogy Iscoval és Illarával is simán lehet BL-t nyerni, és Kroos-szal sem 100%. Csak jelen esetben a hírek szerint megszerezhető egy elit kkp. Mivel a kkp poszton klasszis játékosok ritkán megszerezhetők (nincs minden évben a piacon klasszis ilyenekből), ezért rá kell repülni. Ha nem tudunk jobbat szerezni Khedira vagy Illara helyére (tudom, hogy nem az a poszt, de lényegében helyettük jönne), akkor be lehet velük érni, de ha adódik az a ritka lehetőség, akkor élni kell vele.
Szerintem mi elbeszélünk egymás mellett. Mert amit leírtál azt többé-kevésbé adom. De miért Iscot erőltessük bele egy posztba, ami nem is biztos, hogy fekszik neki, meg mi a tökömért várjunk 2 évet, hogy komoly kp-s legyen, ha most nyáron jöhetne a már szinte kész Kroos, akinek még posztja is van a jelenlegi szerkezetben? (Na meg Kroosnak van minimum 6-7 jó éve a karrierjében, ha nem több, 6-7 év múlva meg úgyis lesznek új klasszisok, akikből be lehet vásárolni.)
Kroos és Illarramendi nem egy poszt. Szóval, hogy ki a jobb azt ebben az értelemben nehéz összehasonlítani. Másrészről Te kidobnád Iscot és Illarrát, és hoznád Kroost abban a reményben, hogy ebből lesz a szupercsapat. De erre sincs garancia. Ráadásul ez megint új felállás, új mozgások. Megint elmenne az év harmada-fele, mire ezt megszoknák, plusz ugye ez majdnem teljes garnitúra csere a középpályán úgy, hogy a játékosok sem igen csereszabatosak.
Szóval mivel igen valószínű, hogy marad a rendszer, Kroosnak nem Illarrával, nem Alonsoval, de nem is Pogba/Khedira/Di Maríával kellene megküzdenie a posztért, hanem Modriccal (Iscot beáldoznád ugye). Jobb Modricnál? Megéri valamelyiket padoztatni?
Másrészről nem mindig csak vásárolni kell. Ha van tehetség, akár nevelni is lehet. És lehet, hogy Isco nem válik be abban a posztban (ahol szezon elején még játszott, és megint ott játszik), de Ancelotti azért ért a szakmájához annyira, hogy én elhiggyem Neki, hogy ez menni fog. Idővel kiderül.
Matt009 írta:Khedira azért van még itt, mert a jobb játékosok nem voltak megszerezhetők.
Vidal az volt.
Matt009 írta:Számomra tök egyértelmű, hogyha majd Iscoval számolunk alapemberként, akkor a szerkezetet is aszerint alakítjuk, hogy ő kényelmesen beleilleszkedjen. Ez a beleerőszakolunk valakit egy posztra nagyon ritkán szokott bejönni, most sem próbálkoznék vele. Azt meg ne higgye senki, hogy most 10 évig csak 4-3-3-ban fogunk focizni.
Ancelotti számára meg az az egyértelmű, hogy Modric klónt nevel Iscoból. Ritkán szokott bejönni, de a labdatartási képesség, és a passzok is (már ha akar) benne van a srácban. Védekezését kell fejleszteni, amit mivel 21 éves még lehet.
Azt nem tudjuk, hogy 10 évig fogunk-e ebben a rendszerben játszani. De most ebben játszunk. Ehhez kellenek az emberek, és ebbe kell beilleszteni a mostaniakat. Ancelotti és látszólag a játékosok szerint is ebben érzik a legjobban magukat.