chronic írta:Toky írta:Sneijdert meg inkább ne emlegessük. Őt sem sajnálom, hogy elment
Szerintem marha hasznos tudott volna ő lenni ilyen támadókkal kiegészülve. Főleg,h a következő nyáron vettünk egy Özilt aki ugyanaz a poszt Sneijderrel, meg egy DM-et aki egy poszt volt sokáig Robbennel, csak drágább és gyengébb kivitelben. Ez van,hatalmas lúzerségeket követtünk el az elmúlt évtizedben.
Már megint a "kit adtunk el, aztán pótolni kellett"? Tény, hogy Pérez a legtöbb Calderón igazolást eltüntette, de akik elmentek azok mind értető okokból.
Ahogy morientes írta, Özil és Sneijder nem egy poszt. Amiben összemérhetők, az a hasznosságuk lett volna (bár Özil a gólpasszaival azért valamit kozmetikázik még az első év utáni teljesítményén). Milyen szépen megértették volna egymást az éjszakai életben. A holland nagyon a tudása alatt játszott, az Interben is tudtommal csak az első éve volt jó. (Érdekes, nálunk is...)
És abban sem értek egyet, hogy Di María egy gyengített Robben lenne. Szerintem Di María van olyan jó, mint a holland, csak más a játékstílusuk. Sőt az argentin barátunk mindig hajt is, védekezésben kiválóan megállja a helyét, ha az kell, passzai is jobbak, a cselezései is. Újra eltalálja távolról a kaput. És ennek a hajtáspajtásnak sokat köszönhettünk, ha címekről van szó. Robben meg kb a szezon minimum harmadában nem játszhatna, és ha tehetné sem tudott volna beállni Khedira helyére, és akkor lenne gondunk idén. Ezen felül kellett némi bevétel a 200-as mínusz után (ugye tudtommal csak Ronaldo és Kaká jött hitelből, talán még Benzema). Pellegrini megmondta, hogy senkinek sincs garantált kezdő helye (bár azt is mondta, hogy számít Robbenre), de a holland szélső nem akart küzdeni. Inkább tiplizett egy gyengébb(!) bajnokságba villogni a biztos kezdő helyért. És még a híres német orvosok mellett is eléggé sérülékeny (bár ennek most nem néztem utána).
És hogy aztán pótolni kellett őket? Eladni Pérez adta el a hollandokat, valószínűleg anélkül, hogy konzultált volna a chilei trénerrel. Di Mariát (akinek ismerjük az ügynökét

) és Özilt meg Mourinho kérte a szisztémájához. Di María vagy valaki hasonló végül úgyis érkezett volna a padra Robben sérülékenysége miatt. Aki meg vélhetően ezért távozott volna. Sneijdert meg továbbra sem Özil, hanem 3 évre rá Modric tudta volna pótolni, aki csak az idei évben épült be stabilan. Azóta a holland középpályás láthatjuk hova jutott.
De akkor kezdjük ott, hogy miért engedtük el Robinhot? Micsoda szél lett volna a Robinho - C.Ronaldo. Előttük egy Hig..., akarom mondani Benzema. Capelloval a padon, aki megtanítaná küzdeni a brigádot. Először csak Spanyolország, de aztán a világ...
A lényeg, lehet mondani, hogy a vezetőség így hülye, meg úgy volt hülye. De azért az eladásoknál nem árt figyelembe venni a körülményeket is, mielőtt elkezdjük/folytatjuk ezt a "mért adtuk el, aztán meg pótolni kellett" vitát.
Matt009 írta:A Di Maria sztorit kár összevonni Robbennel, jött az új edző, aki a rendelkezésre álló pénzből őt akarta leigazolni
Nem kár összevonni. Robben távozásával keletkezett egy űr, amit be kellett tölteni. Az más kérdés, hogy értelmes megoldást nem sikerült találni azóta se (Balenek még sokat le kell tenni az asztalra, hogy őt megoldásnak tekinthessük).
...
Ha meg a BM megpuhítása volt a cél, hát... A BM pont nem az a klub, amelyiket puhítani lehet.
Űr az volt, csakhogy a vezetőség azt hitte, hogy Ribéry biztos érkező lesz. Nem tudhatjuk, hogy nem volt-e valami szóbeli egyesség a két fél között. Ribéry pedig nagyon is jönni akart, sokszor (általában) ez elég. Hogy most a Bayern felrúgott-e egy egyességet, vagy csak szimplán rabszolgahajcsárok, nem tudom.
Matt009 írta:Nem kellett volna eladni, hanem úgy helyrepofozni, ahogy Münchenben sikerült. 2010-ben nagyban hozzájárult a BL döntőhöz, majd az utána következő sikereknek is tevékeny részese volt. Tavaly, amikor a legjobban kellett, akkor hozott klasszis teljesítményt.
Nálunk meg a Sanitasos számlákat hozta. És Ő továbbra sem az az ember, aki olyan mélyen visszazár és gürizik, mint az argentin kollégája. Hajt odafenn, de nem ennyire. Kíváncsi vagyok, hogy Bale a második évétől továbbra is ennyire szerény és alázatos marad-e.
Matt009 írta:Így van. Pont ezért kellett volna 50-et kérni érte, hogy senki ne legyen olyan hülye, hogy kifizesse.
Robben távozni akart. Mi meg sosem voltunk rabszolgahajcsárok mint a Tottenham vagy a Bayern.
Matt009 írta:Én már akkor sem értettem az egészet. Riberyt hajkurásztuk, közben meg eladtuk Robbent... Egy szélsőre volt szükségünk, és helyette eladtunk egy másik szélsőt...? WTF? Még akkor is, ha Ribery jobb játékos Robbennél, elég érdekes dolog volt. Az idiotizmus fellegvára. Robben volt a támadójátékunk a 2008-2009-es szezonban.
Helyet csináltunk Ribérynek, mit nem értesz ezen? A vezetőség abban a hitben volt, hogy Ribéry a következő szezonban jönni fog. Robben eladása után meg CR lett a támadójátékunk.
Matt009 írta:Ezt nagyjából adom. És itt van Sneijder, akivel teljesé válik a kép. Az ő posztját sikerült megoldani, sokkal jobb megoldásokkal (Özil, Modric, Isco), szóval érte nem kár. És pont ez a probléma a Robben szituval. Őt meg nem sikerült.
Bár én is Bale ellen voltam, de én még nem ítélkezem felette (ahogy Illarra felett sem

). Szóval, hogy nem sikerült pótolni, az még nem biztos. De nem a pótlásán múlott, hogy a Real nem nyert BL-t az utóbbi 2-3 évben. De középpályát sem sikerült még rendbe rakni. Szóval ezek fényében egy Robben hiánya nem igen aggaszt.
RealMiki írta:A Ribery- saga szerintem csak az újságírók kitalációja volt.2009 nyarán a Bayern vezetősége kategorikusan és ellentmondást nem tűrően kijelentette,hogy a Robben- transzfer nem tartalmaz Riberyvel kapcsolatosan semmit.
Riberyvel 2006 nyarától kezdve minden átigazolási időszakban összeboronáltak minket.
Mert valószínűleg valóban akartuk. Elég nagy valószínűséggel Ő is jönni akart. És az sem kizárt, hogy okkal engedtük el pont oda a holland szélsőnket.