Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. január 19., csütörtök 9:09
én csak azt nem értem, hogy tegnap megint 14 ember játszott. de megint csak itt megy a cirkusz. nagyon kell valakit utálni 
Ebben valamilyen szinten egyetértek.donor írta:
Más. Felröppen néha egy-egy hír vérbeli csatár igazolásról (legutóbb Andre Silva). Sokkal jobban örülnék egy ilyennek, mint egy Dybala féle tagnak. Látjuk, hogy nincs a keretben igazi gólveszélyes játékos.
Kiforgathatod ilyen gyerekes módon, amit írok, de egyszerűbb lenne felfogni.A személyeskedő részt meg inkább figyelmen kívül hagyom, most még jó a kedvem. De ha akarod belemehetünk, csak nem én jövök ki szarul belőle.Egyértelmű, hogy a csapat pályán mutatott teljesítménye CR hibája. Sőt a bekapott gólokról is ő tehet...
Egyértelmű, hogy a csapat pályán mutatott teljesítménye CR hibája. Sőt a bekapott gólokról is ő tehet...Realista24 írta:2-5 év??? Elmegyek MTK drukkernek akkor![]()
Változtassuk meg a csapat játékát hogy Cenek jo legyen, mert golerzekeny. Ennyi iveleshez előbb tennem fel Kloset vagy Inzaghit 50 évesen mint Crt.
Lehet fikkantani Karimot, jogos is a lövés miatt, de a sokszor 90 perc emberhátrányra nincs mentség C esetében.
Lassan olyan lesz a teljesítménye mint a szabadrúgások. 40-50/1.
Jó most csak beírtam valamit.Realista24 írta:2-5 év??? Elmegyek MTK drukkernek akkor![]()
Hát nem tudom. Az a világ rendje, hogy öregszünk. Ez ok. Ő is öregszik. A többi klubban elfogadják (hát ez so-so szerintem, ilyen másnál is van), nálunk nem. Szerintem mi is (és én is) elfogadnánk, hogyha nem menne ez a túlzott akarás. Mert ez már az. A sokat akar a szarka, de nem bírja a farka tipikus esete. Ha belátná azt, hogy már lassan át kell adni a helyét másnak (2-5 év múlva), rendben lenne. De számomra ez egyáltalán nem látszik.R.M.C.F írta:Nem kellene mindig, de a madrid drukker ilyen, mindig elégedetlen, ha a csapat hoz egy bl győzelmet akkor elégedett, de másnap felkel és már kezd "észhez" térni és találni fogást a csapaton....nagyon nagyon régóta fórumozók itt, és mondhatom, hogy ismerem a drukkereink jellemeit, elképzeléseit. Az lehet, hogy rosszul ítélem meg őket, de mindig, minden évben volt bűnbak, ha sikeres volt az év ha nem , de volt és kellett lennie, mert csak. Mindig volt üldözni való, mindig volt olyan akibe bele lehet taposni. Én személy szerint mindig is iszonyatosan büszke madridista voltam és leszek is, nekem soha senki sem tudja beadni, hogy más csapat jobb, szebb, okosabb, jólfésültebb, sikeresebb, mert nem az, max időnként egy egy kisebb időre....de a labdarúgásban az iránymutató a real madrid. Volt....van...lesz. Ha tetszik ha nem. Ezért utálják annyian, nem azért mert rossz, vagy mert csal, vagy mert pojáca klub....fenéket, kizárólag egy dolog miatt utálják, az elért eredmények, sikerek, trófeák miatt.....mást mondanak, de akkor hazudnak vagy kitalálnak meséket...stb....magukat nyugtatják.Mindig kell egy felelős. Idén CR lesz az összes elbukott trófeáért itt, ez nyilvánvaló.
Ronaldo drága volt.....de ő volt az aki megérte a pénzét. Hogy a drukkerek elégedetlenek vele itt a fórumon az egy dolog, jogos ha több az igény mint a jelenlegi mutatott forma, viszont az is baj ha túlzásokba esünk vele kapcsolatosan. Ő is ember, és eléggé különleges, én személy szerint nem voltam soha a rajongója, mert az én habitusom, az én labdarúgópályán eltöltött személyiségem tök más mint az övé.....én nem voltam reklamáló, nem színészkedtem, nem dobtam fel magam, ha szabálytalan voltam elnézést kértem és felsegítettem az ellenfelet....itt van köztünk nagy jellembeli különbség, viszont van még(amit nem mutat a média és a legtöbb ember nem is ismer vagy nincsen "előtte", ez pedig a labdarúgás iránti vágy, szenvedély, akarat és tehetség.....ebben ő messze felülmúl pl engem, így a tiszteletemet kivívta. A hozzáállása, a pályán mutatott győzni akarása számomra az egyetemes labdarúgás legnagyobb példája. Belőlem minden ilyen hiányzott, és ez hiányzik a legtöbb magyarból is, csak nem látják be, hanem egyszerűbb másra mutogatni és fogni. Én nem fogom, megláttam benne azt aki olyan jellemű ember akire
fel lehet nézni, akit ha a média nem cikiz állandóan akkor a fiataloknak példának lehet felhozni. Ő egy igazi labdarúgó.
Sokan írjátok, hogy már nem a régi....szar már, nem kell ide stb...akkor jó, mert ezek szerint még is csak ember és nem gép.....ahogy éveken át hívtuk. Hiszen a kor látszik rajta, mint mindenki máson.....ez jó, mert akkor ő is csak olyan mint a legtöbb labdarúgó, 30 felett látványosan esik a teljesítménye. Jó.....hiszen ez a világ rendje. Ez a többi klubnál is a rend, csak ott elfogadják....mi úgy tűnik nála nem akarjuk....
Korábban azt írtam látom rajta hogy gondolkodásban változik, látok rajta egy folyamat elejét, akkor kinevettetek, de tartom, hogy Ronaldo közelebb lépett a csapathoz és ez folyamatosan alakul tovább, más ma
már mint korábban amikor ténylegesen a vezér volt a támadósorban. Amikor a maga egyébként egyedülálló önálló játékát erőltette.....e nélkül nem lett volna soha sikere és mi sem profitáltunk volna belőle sokat....
Én nem lennék még vele ennyire tiszteletlen, lehet hogy lesz idő amikor nyomatékosan írom majd le az ellenvéleményemet, ismertek, megteszem bárkinél, legyen az egy ikon, vagy egy ősmadridista is ha jogos....de jelenleg még nem érzem azt, hogy ennyire, hangsúlyozom ennyire leszidjátok. Mintha "várta" volna egy réteg hogy bánthassa....amint lehetőség adódott, már bele is nyúltak az arcába. Jelzem, hogy vannak, voltak játékosaink, akik negyed annyit tettek le a csapaért és 2x ennyi türelmet kaptak tőletek.....
Na, nem akarok nagyon belemenni, mert kaptam már itt eleget a véleményeim miatt. Cinizmust, gúnyt, patkánykodást stb....bár a végén bújócska volt a másik oldalon szinte mindig de ez egy másik mese, szóval.....én még nem húznám ki alóla az abroszt, még nem patkánykodnék vele....ráértek még, időtök van.....a regisztráció nem jár le......várjatok még, nehogy az legyen mint szokott, hogy elcsempíti a szátokat egy 50 gólos 2 trófeás szezonnal és lehet keresni a kifogást, hogy a cipője miatt lőtt ilyen sokat, nem a tudása miatt vagy mert a kapusok beengedték......vagy mert mindenki ezt akarta.......tiszta médiabóhózat.
A biztonság kedvéért akkor adjuk mellé Benzemát meg Moratát is, nem?Torquemada írta:Múltkor itt voltal Tang Lungék egy szép nagy távoli országból valami 300 milliós (nem jüan) ajánlattal. Nagyon remélem, Perez a telefonszámot nem gyűrte össze. Ezúttal, hogy tuti legyen, valami zsírúj japán faxgépet kell használni. Ha ezen múlik, utóbbit inkább én állom.
+1R.M.C.F írta:Nem kellene mindig, de a madrid drukker ilyen, mindig elégedetlen, ha a csapat hoz egy bl győzelmet akkor elégedett, de másnap felkel és már kezd "észhez" térni és találni fogást a csapaton....nagyon nagyon régóta fórumozók itt, és mondhatom, hogy ismerem a drukkereink jellemeit, elképzeléseit. Az lehet, hogy rosszul ítélem meg őket, de mindig, minden évben volt bűnbak, ha sikeres volt az év ha nem , de volt és kellett lennie, mert csak. Mindig volt üldözni való, mindig volt olyan akibe bele lehet taposni. Én személy szerint mindig is iszonyatosan büszke madridista voltam és leszek is, nekem soha senki sem tudja beadni, hogy más csapat jobb, szebb, okosabb, jólfésültebb, sikeresebb, mert nem az, max időnként egy egy kisebb időre....de a labdarúgásban az iránymutató a real madrid. Volt....van...lesz. Ha tetszik ha nem. Ezért utálják annyian, nem azért mert rossz, vagy mert csal, vagy mert pojáca klub....fenéket, kizárólag egy dolog miatt utálják, az elért eredmények, sikerek, trófeák miatt.....mást mondanak, de akkor hazudnak vagy kitalálnak meséket...stb....magukat nyugtatják.Mindig kell egy felelős. Idén CR lesz az összes elbukott trófeáért itt, ez nyilvánvaló.
Ronaldo drága volt.....de ő volt az aki megérte a pénzét. Hogy a drukkerek elégedetlenek vele itt a fórumon az egy dolog, jogos ha több az igény mint a jelenlegi mutatott forma, viszont az is baj ha túlzásokba esünk vele kapcsolatosan. Ő is ember, és eléggé különleges, én személy szerint nem voltam soha a rajongója, mert az én habitusom, az én labdarúgópályán eltöltött személyiségem tök más mint az övé.....én nem voltam reklamáló, nem színészkedtem, nem dobtam fel magam, ha szabálytalan voltam elnézést kértem és felsegítettem az ellenfelet....itt van köztünk nagy jellembeli különbség, viszont van még(amit nem mutat a média és a legtöbb ember nem is ismer vagy nincsen "előtte", ez pedig a labdarúgás iránti vágy, szenvedély, akarat és tehetség.....ebben ő messze felülmúl pl engem, így a tiszteletemet kivívta. A hozzáállása, a pályán mutatott győzni akarása számomra az egyetemes labdarúgás legnagyobb példája. Belőlem minden ilyen hiányzott, és ez hiányzik a legtöbb magyarból is, csak nem látják be, hanem egyszerűbb másra mutogatni és fogni. Én nem fogom, megláttam benne azt aki olyan jellemű ember akire
fel lehet nézni, akit ha a média nem cikiz állandóan akkor a fiataloknak példának lehet felhozni. Ő egy igazi labdarúgó.
Sokan írjátok, hogy már nem a régi....szar már, nem kell ide stb...akkor jó, mert ezek szerint még is csak ember és nem gép.....ahogy éveken át hívtuk. Hiszen a kor látszik rajta, mint mindenki máson.....ez jó, mert akkor ő is csak olyan mint a legtöbb labdarúgó, 30 felett látványosan esik a teljesítménye. Jó.....hiszen ez a világ rendje. Ez a többi klubnál is a rend, csak ott elfogadják....mi úgy tűnik nála nem akarjuk....
Korábban azt írtam látom rajta hogy gondolkodásban változik, látok rajta egy folyamat elejét, akkor kinevettetek, de tartom, hogy Ronaldo közelebb lépett a csapathoz és ez folyamatosan alakul tovább, más ma
már mint korábban amikor ténylegesen a vezér volt a támadósorban. Amikor a maga egyébként egyedülálló önálló játékát erőltette.....e nélkül nem lett volna soha sikere és mi sem profitáltunk volna belőle sokat....
Én nem lennék még vele ennyire tiszteletlen, lehet hogy lesz idő amikor nyomatékosan írom majd le az ellenvéleményemet, ismertek, megteszem bárkinél, legyen az egy ikon, vagy egy ősmadridista is ha jogos....de jelenleg még nem érzem azt, hogy ennyire, hangsúlyozom ennyire leszidjátok. Mintha "várta" volna egy réteg hogy bánthassa....amint lehetőség adódott, már bele is nyúltak az arcába. Jelzem, hogy vannak, voltak játékosaink, akik negyed annyit tettek le a csapaért és 2x ennyi türelmet kaptak tőletek.....
Na, nem akarok nagyon belemenni, mert kaptam már itt eleget a véleményeim miatt. Cinizmust, gúnyt, patkánykodást stb....bár a végén bújócska volt a másik oldalon szinte mindig de ez egy másik mese, szóval.....én még nem húznám ki alóla az abroszt, még nem patkánykodnék vele....ráértek még, időtök van.....a regisztráció nem jár le......várjatok még, nehogy az legyen mint szokott, hogy elcsempíti a szátokat egy 50 gólos 2 trófeás szezonnal és lehet keresni a kifogást, hogy a cipője miatt lőtt ilyen sokat, nem a tudása miatt vagy mert a kapusok beengedték......vagy mert mindenki ezt akarta.......tiszta médiabóhózat.
Ez nagyon hiéna...Torquemada írta:Múltkor itt voltal Tang Lungék egy szép nagy távoli országból valami 300 milliós (nem jüan) ajánlattal. Nagyon remélem, Perez a telefonszámot nem gyűrte össze. Ezúttal, hogy tuti legyen, valami zsírúj japán faxgépet kell használni. Ha ezen múlik, utóbbit inkább én állom.
Nem kellene mindig, de a madrid drukker ilyen, mindig elégedetlen, ha a csapat hoz egy bl győzelmet akkor elégedett, de másnap felkel és már kezd "észhez" térni és találni fogást a csapaton....nagyon nagyon régóta fórumozók itt, és mondhatom, hogy ismerem a drukkereink jellemeit, elképzeléseit. Az lehet, hogy rosszul ítélem meg őket, de mindig, minden évben volt bűnbak, ha sikeres volt az év ha nem , de volt és kellett lennie, mert csak. Mindig volt üldözni való, mindig volt olyan akibe bele lehet taposni. Én személy szerint mindig is iszonyatosan büszke madridista voltam és leszek is, nekem soha senki sem tudja beadni, hogy más csapat jobb, szebb, okosabb, jólfésültebb, sikeresebb, mert nem az, max időnként egy egy kisebb időre....de a labdarúgásban az iránymutató a real madrid. Volt....van...lesz. Ha tetszik ha nem. Ezért utálják annyian, nem azért mert rossz, vagy mert csal, vagy mert pojáca klub....fenéket, kizárólag egy dolog miatt utálják, az elért eredmények, sikerek, trófeák miatt.....mást mondanak, de akkor hazudnak vagy kitalálnak meséket...stb....magukat nyugtatják.Mindig kell egy felelős. Idén CR lesz az összes elbukott trófeáért itt, ez nyilvánvaló.
nekem az igen kevés, hogy csak 'nem annyira érinthetetlen'. semennyire ne legyen az. szar formában van? üljön ki meccseket ha az kell, ne legyen vele se kesztyűs kézzel bánvababaking írta:Már rég nem annyira érinthetetlen. Már rá lehet venni, hogy kihagyjon meccset és néha le is lesz cserélve a 80. után.
Elsödlegesen pihentetés céljából, de ez már valami - mondjuk nem hiszem, hogy valaha is padra lesz téve mert nincs formában.
Én azt veszem észre rajta, hogy próbál alakítani a játékán egyébként. Régen mindent kapura tett, föleg ha még nem lött gólt. Most próbál a csapat alá dolgozni de rendre elöfordul, hogy a rossz mgeoldást válsztja (passz lövés helyett és fordítva).
Egyelöre a top CR-nélkül is hozzuk a meccseket, remélhetöleg majd belelendül a szezon fontosabbik részére.
A kupában. Fontos meccseken ott lesz, ha törik, ha szakad.babaking írta:Már rég nem annyira érinthetetlen. Már rá lehet venni, hogy kihagyjon meccset és néha le is lesz cserélve a 80. után.
Főleg úgy nem, hogy közben a klub, az ügynöke, az edző és a játékostársak is szinte kötelezően ajnározzák. Csak remélni merem, hogy ez csak a külvilágnak szól, és a klubon belül pszichológusok dolgoznak rajta, hogy minél előbb túl tudjon ezen lépni.Realista24 írta:20 év beidegződését, hogy ő (akar lenni) a vezérbika, nem fogja tudni levetkőzni a pályán. A pálya szélén, motivátorként többet ér, mint a pályán nézőként.
Ez a legfájóbb. Ha nem lenne helyette más, akinek kellenének a játékpercek, akinek fejlődnie kéne, elfogadnám, mert a gólokhoz még mindig van érzéke. De csupán egy gólfelelős ebben a rendszerben luxus (9-esnek pedig alkalmatlan). Az említett, padon ülő kreatív játékosok helyzetét nem is említve.Realista24 írta:amikor három-négy ember sokkal több játékpercet érdemelne, mint amennyit kap és hely is lenne.
20 év beidegződését, hogy ő (akar lenni) a vezérbika, nem fogja tudni levetkőzni a pályán. A pálya szélén, motivátorként többet ér, mint a pályán nézőként.Most próbál a csapat alá dolgozni de rendre elöfordul, hogy a rossz mgeoldást válsztja (passz lövés helyett és fordítva).
Kérdés, hogy megér-e ez egy nem top CR-t a csapatba, mert ő a CR, amikor három-négy ember sokkal több játékpercet érdemelne, mint amennyit kap és hely is lenne.Egyelöre a top CR-nélkül is hozzuk a meccseket, remélhetöleg majd belelendül a szezon fontosabbik részére.
csabi* írta:en nem mondanam, h tavaly erte el a csucsot es innentol lefele halad. regota lejton van mar, ami persze termeszetes de azert en mar nagyon unom, h ilyen fos jatekkal meg ha a golok jonnek is (mostanaban mar egyre kevesbe) allandoan nyomatva van es erinthetetlen kb
Engem az se zavarna, hogyha nem lőne egy gólt se, de cserébe nyernénk bl-t/bajnokságot/kupát vagy akár 2-t is minden évben.ericco írta:Bocsi, de engem nem érdekelnek a gólok. Engem az sem zavarna, ha csak 15-öt lőne egy szezonban, viszont közben kilalakítana egy rakat helyzetet a társaknak, mert akkor az azt jelentené, hogy végre sikerült elszakadnia a jelenlegi játékától, és hozzáidomította azt a képességeihez.
Nem igaz, hogy nem látjátok, hogy az, amit most erőltet, az már nem hasznos a csapat számára. Nem ő maga, hanem a sablonos, kiszámítható játéka, amihez már eltűntek az adottságai. Itt már rég nem egy sima formaingadozásról van szó.