HozzászólásSzerző: kiserik » 2017. január 16., hétfő 12:06
Mindig is megosztó játékos volt, és egyre jobban az lesz. Nem vagyok a pártfogója, ugyanúgy megvédem bármelyik játékosunkat, ha igazságtalanul van elővéve. Miért volt CR a csapat legrosszabbja tegnap? Mert nem nyerte meg nekünk a meccset, nem döntötte el egyedül az egészet, mert hát ugyi ő az aranylabdás. Mit várunk el tőle? Álljon be a sorba és legyen a Real Madrid 7-ese, egy játékos a sok közül. Akkor miért hányunk rá fűt fát, ha egyszerűen hozza azt amit el akarunk várni tőle? Beállt a sorba és egyike volt a 2 csatárunknak. Nem csapkodott, nem hisztizett, visszajárt labdákért, felvállalta a cselt, beadott szélről, védekezett, stb. Még egyszer leírom, tegnap nem volt jó meccse. Ez a felállás és a Sevilla szoros emberfogása nem tett jót a csatár játékunknak. Nehéz helyzetben voltak a csatárjaink akik nem voltak olyan élesek/szerencsések, hogy a kevés helyzetüket gólra váltsák. Igen. Ebbe bele tartozik Karim Benzema is, akit sokan a tegnapi meccs egyik legjobbjának tartanak. és itt van az ellentmondás, ami miatt pártfogolom most CR-t. Karim sem csinált egy lókukival sem többet tegnap, sőt. Ahogy írtam korábban, a véghajrában mindkettejüket le lehetett volna cserélni, mégsem megy senki teleszemetelni Karim topikját, hogy az utolsó 20 percben kettőt nem bírt lépni (sajnos ez mondjuk aggodalomra ad okot, mert nem először nem bír 90 percet végignyomni), és ha le meri cserélni ZZ, akkor nyerhettünk is volna, mert nem ad gólpasszt Joveticnek. Vagy ha 5 méterről nem a galambokat riogatja. A lényeg az lenne, hogy próbáljuk eldöntetni, hogy mit várunk el CR-től, mert a világlegjobbja nem lehet egy a többiközt és egy a többiközt nem lehet a világlegjobbja. Folyamatosan alakítja át a játékát, és itt most nem a lassulására gondolok, hanem az összjátékra, a csapatnak, a csapatért való játékra, a visszazárásokra. Aki ezt nem veszi észre, az vagy elfogult, vagy vak. Ez egy folyamat, ami nem megy egyik napról a másikra, így persze, hogy előjönnek a régi beidegződések, és egyből a kaput támadja, illetve akadnak olyanok is, mikor lepasszolja ahelyett, hogy a kaput támadná. De! Ameddig nincs alternatívája, addig mégis kit kellene betenni a helyére? Moratat? Na ő aztán a csapatjátékos. 50-ről is lő, ha megkapja a labdát. Vagy Marianot? Sokat nem bizonyított még a srác, így tőle várni a csodát elég merész. Más viszont nincs a csapatban, aki a kapu támadására alkalmas lenne.
Lehetne írni ezt naphosszat. Valaki így látja valaki úgy. A lényeg az lenne, hogy legyünk igazságosak a sajátjainkkal és döntsük már el, hogy mit várunk el tőlük.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!