Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2019. szeptember 30., hétfő 7:40
A duplazas évében is veretlenek voltunk az első hét meccsel. 

Most ugyanazt írtad le mint énCsabi írta:azért még várjunk ezzel hosszútávon. nagyon gyanús nekem, hogy az eddigi eszméletlen fejetlenség után most hirtelen az ellenfelek kapura se tudnak rúgni. egyik meccsről a másikra. zz visszarendelte a két szélsőt, hogy sokkal többet védekezzen, ramosnak meg megmondta, hogy ne akarjon R9 lenni, valamint casemiro felfutkározását is jelentősen redukálta. nekem az elmúlt 3 meccsből ez jön le. csakhogy azzal hogy hátul jobbak vagyunk elől kevesebb erő marad. meglátjuk hosszútávon.Olyan szintű csapatvédekezést alkotott meg a srácokkal, hogy öröm nézni.
Elől szerintem más miatt nem jön az extra. Szervezettség a lényeg ami most ritkán látott szinten van.Faust írta:Szerintem arra "vár" a dolog, hogy Modric visszatérjen, és jobban összekösse a támadókat a középpályával. Meglátjuk, van-e még benne szufla idénre.Csabi írta:
azért még várjunk ezzel hosszútávon. nagyon gyanús nekem, hogy az eddigi eszméletlen fejetlenség után most hirtelen az ellenfelek kapura se tudnak rúgni. egyik meccsről a másikra. zz visszarendelte a két szélsőt, hogy sokkal többet védekezzen, ramosnak meg megmondta, hogy ne akarjon R9 lenni, valamint casemiro felfutkározását is jelentősen redukálta. nekem az elmúlt 3 meccsből ez jön le. csakhogy azzal hogy hátul jobbak vagyunk elől kevesebb erő marad. meglátjuk hosszútávon.
Szerintem arra "vár" a dolog, hogy Modric visszatérjen, és jobban összekösse a támadókat a középpályával. Meglátjuk, van-e még benne szufla idénre.Csabi írta:azért még várjunk ezzel hosszútávon. nagyon gyanús nekem, hogy az eddigi eszméletlen fejetlenség után most hirtelen az ellenfelek kapura se tudnak rúgni. egyik meccsről a másikra. zz visszarendelte a két szélsőt, hogy sokkal többet védekezzen, ramosnak meg megmondta, hogy ne akarjon R9 lenni, valamint casemiro felfutkározását is jelentősen redukálta. nekem az elmúlt 3 meccsből ez jön le. csakhogy azzal hogy hátul jobbak vagyunk elől kevesebb erő marad. meglátjuk hosszútávon.Olyan szintű csapatvédekezést alkotott meg a srácokkal, hogy öröm nézni.
azért még várjunk ezzel hosszútávon. nagyon gyanús nekem, hogy az eddigi eszméletlen fejetlenség után most hirtelen az ellenfelek kapura se tudnak rúgni. egyik meccsről a másikra. zz visszarendelte a két szélsőt, hogy sokkal többet védekezzen, ramosnak meg megmondta, hogy ne akarjon R9 lenni, valamint casemiro felfutkározását is jelentősen redukálta. nekem az elmúlt 3 meccsből ez jön le. csakhogy azzal hogy hátul jobbak vagyunk elől kevesebb erő marad. meglátjuk hosszútávon.Olyan szintű csapatvédekezést alkotott meg a srácokkal, hogy öröm nézni.
Nachot is dicsérjük megRealista24 írta: Militao, Varane, és Ramos is nagyot mentek középen, Casemiro és Kroos Aranylabdás teljesítményt tettek le, Mendy kár, hogy kiesett, brutál volt, és Carvajal is rengeteget tett hozzá.
Azért újralehet őt is éleszteni, csak tényleg kellene az a komoly RESET, amit mindenki akar már látni.KAG írta: Szvsz Varane kb egyszerre lep veluk.
Naptol is világosabb., hogy evek ota motivacios problemai vannak
Én nem félteném Varane-t, Iker is elég sokáig elvolt, és bár nem is volt vele mindenki elégedett mint csk, de be kell látni, nem igen leszmás opció. A hagyományokat sem fogjuk felrúgni, kimegy Ramos, Marcelo és Benzema, Varane lesz a soron következő emberünkchronic írta:Őt igen, de Varane még nálunk van.wZoLee7 írta:Varabet már eladtuk vagy mi van vele?![]()
![]()
Ő egyáltalán nem csk alapanyag, egy csendes profi mint Kroos.
Egy karizmatikus nagypofájú cigánygyerek kell arra a posztra, mint az öreg Sergio.![]()
Annyira fáj amúgy látni,hogy a "nagyok" mennek kifelé, szívem szakad meg, de Ramosnak kezdőként nem sok ideje van már hátra, vagy ha igen akkor azt a csapat szívja.![]()
Őt igen, de Varane még nálunk van.wZoLee7 írta:Varabet már eladtuk vagy mi van vele?![]()
Pedig ki fogunk vszleg.Yazid írta: sevilla és atletico ellen ha hasonlóan kiszopunk hát nem tudom mi lesz, de nem akarok vészmadár lenni. marcan mar diskuralnak a lehetséges edző jelöltekről.
Casemiro kevés, Carvajalt meg elég gyorsan kiszorítsa majd HakimiKAG írta:RealMadridFanatic írta: A mentalitása kiváló, képességei jók. Hosszú távon viszont nem biztos, hogy megfelelő minőséget képvisel egy kezdő szerepkörhöz.
Amúgy az Ajaxban (ami persze más kávéház) De Ligt volt hasonló vezér, mint Ramos, ha igaz volt, hogy 2022-től 150M-s kivásárlási záradék lép életbe a szerződésében, érdemes lehet elgondolkodni rajta. Addig kiderül az olaszoknál, hogy mennyi lehet a gyerekben, és pofátlanul fiatal lesz.
Egyébként én sem látom egyelőre az öltöző új vezérét, Benzemának is csak pár éve lehet a Realban, Varane nem kifejezetten ez a típus, esetleg Carvajal, de neki össze kell kapnia magát, mert egyelőre a teljesítménye sincs a korábbi közelében.
Casemiro, Carvajal , aki talán valamennyire vezér alkat, ha az egyel fiatalabb generációt nézzük.