A fidesznél kb bármi alkalmasabb az ország vezetésére, már önmagában azzal, hogy nem lopnák el a támogatásokat - azzal legalább az oktatás, a közlekedés és az egészségügy alulfinanszírozottsága megszűnne (igen, tudom, hogy attól még, hogy valamire ráöntünk sok pénzt, nem lesz egyből jó)Raúlito írta: Ateemadrid, lehet és majd lehet hogy nevetek magamon is, de Orbán nagy politikai machinátor és jó taktikus, simán kinézem belőle e forgatókönyvet.
Sok rosszat el lehet róla mondani, különösen 2014/15 óta, de mindig tanult a kudarcaiból és látja azt mi működik és mi nem a magyar politikában és hogyan lehet a választókat manipulálni.
Én nagyjából 2014/2015-ig egyet is értettem vele és elkötelezett fideszes voltam (még ha nem is léptem be a pártba és soha nem tartoztam az elvakult hívei köréhez), aki tudott azonosulni több elemmel is a politikájával kapcsolatban.
A korrupció, a propaganda elharapózása, az egészségügy amortizálása, az oktatásügy erőszakos kezelése (amit tanárként átélek) mind olyan problémák, amelyek miatt kiábrándult vagyok, ugyanakkor az ellenzék - a most Messiásnak kikiáltott MP-t beleértve is - még alkalmatlanabb az ország vezetésére, tehát jelenleg egy komoly demokratikus válság időszakát is éljük évek óta…
A Fidesz is, az egykori baloldalhoz hasonlóan leszerepelt és nincs alternatíva sem a láthatáron…
Egyébként arra nagyon kíváncsi lennék, hogy azt miből szűrted le, hogy a jelenlegi ellenzék "alkalmatlanabb"? Nem voltak sohasem döntéshozói pozícióban