Oldal: 395 / 915

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 22:31
Szerző: Kera
Nagyon csalódott vagyok az eddig látottak alapján, de a remény hal megy utoljára, hogy tétmeccseken már lesz foca is. Emlékeimben úgy élt, hogy Zidane-al valahogy nem jöttek a látványos előszezonok, ezért utánna is néztem a dolgoknak, hogy bennetek is tartsam egy kicsit a reményt.

2017/2018-as szezonra ráfordulva:

RM. - ManU: Unalmas nyögvenyelős 1-1 D, majd tizenegyesekkel 2-1 (gól: Kázmér (tizi))
Man City - RM: Fejfogós 4-1 V (gól: Oscar utolsó perc)(és Brahim, csak rossz mezben)
RM - FCB: Pár bíztató elem és vereség 2-3 V (gólok: Kova, Ase)
MLS - RM: 11-esekkel megvertünk egy megye 2-es csapatot 1-1 D (gól: Mayoral)

Konklúzió: Hasonlóan kiábrándító előszezon, majd pár nap után 2! kupa a zsebben, úgy hogy oda-vissza úgy szájbakaratéztuk katalánékat, hogy piké sírva nyilatkozott, hogy ilyen rosszul még nem érezte magát. Aztán a végére berántottuk a Bl-t. Egy különbség ami aggaszt, hogy akkor volt egy felajzott portugál kecskénk. Szóval szurkoljunk, hogy most lesz egy belga (ha nem is kecskénk) gidánk vagy akár egy francia-guineai jokerünk.
Kívánom, hogy legyen hasonlóan sikeres évünk és bízzunk a legjobbakban! :mrgreen:

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 21:40
Szerző: Yazid
Szerintem hosszú távon számolhatunk amivel ma kezdett zizu annyi H hazard helyen modric rodri helyen hazard, modric helyen case

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 21:38
Szerző: Realista24
Csabi írta: navas, odriozola, militao, ramos, mendy, casemiro, kroos, pogba, hazard, brahim, benzema.

lets rocknroll
Brahim helyett Kubo, nálam. Plusz Marci.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 21:35
Szerző: Csabi
navas, odriozola, militao, ramos, mendy, casemiro, kroos, pogba, hazard, brahim, benzema.

lets rocknroll

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 21:32
Szerző: Realista24
Én szóltam. :coffee:

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 21:30
Szerző: Kerlon
Realista24 írta:
BlancoMark írta:

Nem Pogba fog golokat loni es vedelmet bontani.
Dinamika, ez hiányzik. Benne ott van keményen.
Vehehehe, azert ne...

Sokkal tobb a bajunk, cseszunk elni a jatekkal, keves a mozgas, vallalkozo kedv... bizonytalansag, rengeteg apronhiba, stb.

Egy jozeppalyas meg nem hinnem, higybtartosan ugy hathatna a csapatra, mint C.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 21:16
Szerző: Faust
Realista24 írta:
BlancoMark írta:

Nem Pogba fog golokat loni es vedelmet bontani.
Dinamika, ez hiányzik. Benne ott van keményen.
Marmint az otleten, a koncepcion es a varatlanon kivul. :lol:

Kicsit arra hajaz nekem a dolog Pogbaval kapcsolatban mint anno amikor Cet vartunk mint a megvaltot, hogy majd O egyedul elhozza nekunk a Kanaant (fuggetlenul a tobbi igazolastol), es vele is evekig tarto munka es kiserletezes kellett, mire csucsra jutott ujra a Real a vezerletevel. Orasi betoltendo lyuk van a kozeppalyan, amit TALAN kitolt (amig le nem serul :mrgreen: ), de a problema sokkal sokretubb.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:55
Szerző: Realista24
BlancoMark írta:
Realista24 írta: Csak egy Pogba kell és megvagyunk. Trust me.
Nem Pogba fog golokat loni es vedelmet bontani.
Dinamika, ez hiányzik. Benne ott van keményen.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:52
Szerző: Ladislao Suarez
Azért sajnálom, hogy Joao Felix nem nálunk kötött ki.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:49
Szerző: BlancoMark
Realista24 írta: Csak egy Pogba kell és megvagyunk. Trust me.
Nem Pogba fog golokat loni es vedelmet bontani.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:49
Szerző: kiserik
Realista24 írta: Csak egy Pogba kell és megvagyunk. Trust me.
Remélem azért Pogba mellett legalább 1 gyerek (lehetőleg Kubo) be fog kerülni a kezdőbe. Az öregfiúk csapaton Pogba se fog segíteni.
Ladislao Suarez írta: Azért sajnálom, hogy Joao Felix nem nálunk kötött ki.
Ezzel nem vagy egyedül.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:41
Szerző: flori
Realista24 írta: Csak egy Pogba kell és megvagyunk. Trust me.
Annyi pozitív hozadéka lesz ennek a nyári vesszőfutásnak, hogy meg fogja kapni ZZ. Ebben szinte biztos vagyok.

Bár cirka 500 milla után kínos lesz a harmadik hely, de kimagyarázzuk. :mrgreen:

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:38
Szerző: Realista24
Csak egy Pogba kell és megvagyunk. Trust me.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:29
Szerző: Ladislao Suarez
Rettentően csalódott vagyok az eddig látottak alapján. Frusztráló, hogy ugyanaz megy, mint tavaly. Ötlettelenül lődörög mindenki a pályán, nulla motivációval (1-2 kivételtől eltekintve). Nagyon sokat kellene fejlődni, hogy bármilyen kupára is legyen esélyünk. És jó lenne minimum egy Pogba de lehet, hogy egymagában ő is kevés lesz.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 20:22
Szerző: Remy
Navas
Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo
Kroos, Valverde, Modric
Kubo Benzema Hazard (Kubo Hazard cserének meg Vini Rodry)

A Fener ellen pls már.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 17:51
Szerző: Kercsó
LV-ből Zidane amolyan 2014-es DiMariat akar faragni :lol:

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 17:26
Szerző: Remy
Ezt a Lucast nem tudom felfogni. Miért, de komolyan. :kivagyhe:

Komolyan nem érdekelne, ha a 3 cseréből egy mindig ő lenne fixen, de miért a kezdőben?

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 17:22
Szerző: Fenoo
Tottenham elleni kezdő:
1. Keylor Navas
2. Carvajal
4. Ramos
5. Varane
8. Kroos
9. Benzema
10. Modric
12. Marcelo
17. Lucas Vázquez
27. Rodrygo
50. Hazard.

Miért kell erőltetni Rodrygot középen és LV-t bárhol is?

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 16:57
Szerző: Kercsó
Fenoo írta:
Case nem is utazott el a kupára. :mrgreen:
Láttam a keretet. :)
félreérhetően írtam; a full pihenésre mondtam. vagy max. könnyített edzés csak. inkább pihenjen most, mint legyen hulla már decemberben.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2019. július 30., kedd 16:55
Szerző: Fenoo
Kercsó írta:
sonic írta: A tottenham kp-ja le fogja kuldeni a daralon ezt a kroos isco modric harmast. Ma sem szamithatunk tul sok jora. Remeljuk legalabb nem serul le senki.
+1

kíváncsi vagyok Casemiro és Fede mennyire bírják majd a strapát a copa után. én még nem erőltetném őket 1 hétig... főleg Kázmérnak még járna extra szusszanás

Case nem is utazott el a kupára. :mrgreen: