Ha nem is konkrétan úgy, hogy "engedélyezzük az azonos neműek házasságát", de finoman már jópárszor kiállt az lmbtq jogok mellett. Pl. amikor volt a Bese ügy, azt írta (nem szó szerinti idézet), hogy "mi olyan Magyarországot akarunk, amiben mindenki azt szeret, akit akar, azzal boldog, akivel akar, és nem ér senkit semmilyen hátrány a hovatartozása miatt"ikelemen5 írta: Pártok így pártok úgy, de azt hiszem semmi nem mond többet az ország állapotáról (igen, roncstársadalom, de tényleg), hogy ahogy most kinéz, következő választásokon csak jobboldali párt jut be a Parlamentbe.
Tudom, hogy erre tart a világ, Európa, de ez akkor is aggasztó.
A Tiszára persze behúzza sok lmbtq ember is rossz szájízzel, de majd pikachu fejjel nézelődnek, amikor Magyar először igazán elmondja, hogy hogy áll a melegekhez.![]()
Persze ezek elég gumi mondatok, de ennél jobban beleállni ebbe az ügybe ennyi év Fidesz agymosás, uszítás után Magyarországon politikai öngyilkosság lenne.
Egyébként meg a volt neje, a gyerekeinek az anyja biszexuális (by az ördög ügyvédje, aki Borkait is lebuktatta), nagyon nagyon meglepődnék, ha pont MP állna ehhez a témához elutasítóan