Oldal: 3558 / 5147
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 13:16
Szerző: realmadridfan
Realista24 írta:Nagyjából minden munkahelyen, új helyen van betanulási időszak. Hiába voltál pénzügyi vezető egy cégnél, ha az újról fogalmad sincsen. Még az iktatást is megmutatják, mert esélyes, hogy az is másképpen megy, mint ahol eddig voltál.
Megérteném, hogy pattog, ha országon belülről jött volna, és ismerne mindent. Kultúrát, nyelvet, közeget, a klub működését belülről. Nem száműzetésként kéne felfognia, mert csak pár hónapról van szó. És ahogy írtam, nem egy nímandot kellene hallgatnia az edzéseken.
De majd elkerül kölcsönbe egy klubhoz, aztán majd aláírat egy olyan papírt, hogy Cével fog edzeni, meccsekre meg majd átrepül.
Na mindegy, nem kell egyetértenünk, másképpen látjuk, de az alázat fontos tulajdonság.
Már itt van egy ideje, lehet neki ennyi betanulás elég volt a Castillánál. Alázat nálam azt is jelenti, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobbat kihozza magából. Szerintem összehasonlíthatatlanul többet lehet tanulni Carlotól és a világ legjobbjaitól, még ha meccseken nem is vesz részt.
cart írta:Nyilván könnyebb kitűnni norvégiában, ahol kb mindenki valami téli sportot űz egy Odegaard kalibernek fociban. Spanyolországban meg egy lenne az olyan játékosok közül, akikre érdemes odafigyelni...
Egy lenne a sok közül? Hasonlóan jár a korosztálya előtt, mint Messi anno.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 13:05
Szerző: cart
Nyilván könnyebb kitűnni norvégiában, ahol kb mindenki valami téli sportot űz egy Odegaard kalibernek fociban. Spanyolországban meg egy lenne az olyan játékosok közül, akikre érdemes odafigyelni...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 13:02
Szerző: miro
realmadridfan írta:
A Castilla feladata a tehetségek nevelése. Gondolom ez is van a fókuszban, nem az, hogy 2. vagy 3. lesz a bajnokságban. Mivel most 1 szupertehetségünk van, ezért ő a legfontosabb.Ha nem motiválja Martint a spanyol3 akkor felesleges odarakni. Ez olyan, mintha 10 év tapasztalattal beállítanának fénymásolni a gyakornokok közé. Mondhatná a főnököd, hogy azt csináld, amit mondok, mert most kezdtél itt és ki vagy te, hogy követelőzz (valamennyire igaza is van persze), de nem fogod magad jól érezni és az alulmotiváltság a produktivitás kárára megy.
Jó,akkor ez még mindig a Real Madrid,és ha valami nem tetszik neki 16 évesen úgy hogy kb 3 hónapja van itt,akkor el lehet húzni.
Egyenlőre két lehetőség van,Castilla vagy az A keret.
Az A-hoz kevés,tehát marad a Castilla.
Év végén lehet váltani,addig ez van,ha nem tetszik neki akkor meg mehet a p*csába.
Hozzáteszem,ott Zidane lenne az edzője,aki kifejezetten vele tudna foglalkozni,nem a Német első osztályból jött,nem Braziliából,hanem Norvégiából,ami kb NB1,úgy hogy ne akarja magát hanyatt baszni a teljesítményétől.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 13:00
Szerző: dzsi91
Ez hasonló eset mint a 9-1 teljesen mind1 ki ellen,hol óriási teljesítmény.
Nyilván a spanyol válogatott a nem férne be,de 16 évesen elfogadtatni magad felnőtt válogatott játékosokkal nem semmi,és az út odáig sem egyszerű.
Nemtudom milesz a srácból,nem is nagyon érdekel amíg nem kerül tűzközelbe,de az tény,hogy felkapja az ember a fejét ha valaki 16 évesen felnőtt válogatott,mind1 hogy hol.
Egyébként szerintem is sokkal többet ér 3 hónap a nagycsapat edzésein,meccs nélkül mint a castillaban.
Meg azért beilleszkedni sem olyan egyszerű olyan srácok közé akiknek 90%a az irigyeid lesznek a körülötted lévő hype miatt a fizetésed miatt stb mint Ramosék közé akik között te vagy a vizes fiú,nem pedig a külföldről érkezett "elkényeztetett" szupersztár.De ez a vezetőség hibája már.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:58
Szerző: Realista24
Ha nem motiválja Martint a spanyol3 akkor felesleges odarakni.
Úgy írta alá a papírt, hogy oda tartozik.
Mondhatná a főnököd, hogy azt csináld, amit mondok, mert most kezdtél itt és ki vagy te, hogy követelőzz (valamennyire igaza is van persze), de nem fogod magad jól érezni és az alulmotiváltság a produktivitás kárára megy.
Nagyjából minden munkahelyen, új helyen van betanulási időszak. Hiába voltál pénzügyi vezető egy cégnél, ha az újról fogalmad sincsen. Még az iktatást is megmutatják, mert esélyes, hogy az is másképpen megy, mint ahol eddig voltál.
Megérteném, hogy pattog, ha országon belülről jött volna, és ismerne mindent. Kultúrát, nyelvet, közeget, a klub működését belülről. Nem száműzetésként kéne felfognia, mert csak pár hónapról van szó. És ahogy írtam, nem egy nímandot kellene hallgatnia az edzéseken.
De majd elkerül kölcsönbe egy klubhoz, aztán majd aláírat egy olyan papírt, hogy Cével fog edzeni, meccsekre meg majd átrepül.
Na mindegy, nem kell egyetértenünk, másképpen látjuk, de az alázat fontos tulajdonság.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:57
Szerző: R.M.C.F
cart írta:Nem azért, de a norvég válogatott nem egy nívós csapat... Nem tudom, hogy a spanyol válogatottba beférne-e mondjuk...
De ebben a helyzetben nem is a nívó a mérce,az életkori sajátosságok miatt akkora a különbség, hogy az kifejezni is nehéz.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:54
Szerző: realmadridfan
Realista24 írta:Aki néhány hónapig nem bír alázattal dolgozni, nulla helyismerettel, nulla spanyol tudással, nulla Real Madrid ismerettel, az nem is érdemel mást, mint masszív padozást.
Edzésen meg mehet, aztán behajolhat Cének.
A Castilla feladata a tehetségek nevelése. Gondolom ez is van a fókuszban, nem az, hogy 2. vagy 3. lesz a bajnokságban. Mivel most 1 szupertehetségünk van, ezért ő a legfontosabb.Ha nem motiválja Martint a spanyol3 akkor felesleges odarakni. Ez olyan, mintha 10 év tapasztalattal beállítanának fénymásolni a gyakornokok közé. Mondhatná a főnököd, hogy azt csináld, amit mondok, mert most kezdtél itt és ki vagy te, hogy követelőzz (valamennyire igaza is van persze), de nem fogod magad jól érezni és az alulmotiváltság a produktivitás kárára megy.
cart írta:Nem azért, de a norvég válogatott nem egy nívós csapat... Nem tudom, hogy a spanyol válogatottba beférne-e mondjuk...
Nem férne be a spanyolba, de nem ez a lényeg. Láttuk a horvátok ellen is milyen jól mozgott, azért ők erős csapat. Arról nem tehet, hogy nincsenek jó norvég játékosok rajta kívül.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:48
Szerző: miro
cart írta:Nem azért, de a norvég válogatott nem egy nívós csapat... Nem tudom, hogy a Spanyol válogatottba beférne-e mondjuk...
Nem is ahhoz kell hasonlítani,de kíváncsi lennék hogy pl a magyar válogatottnál erősebb-e..

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:45
Szerző: cart
Nem azért, de a norvég válogatott nem egy nívós csapat... Nem tudom, hogy a spanyol válogatottba beférne-e mondjuk...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:42
Szerző: R.M.C.F
miro írta:R.M.C.F írta:
Azért ő több mint tehetség, 16 évesen felnőtt válogatottban játszani,az eléggé eltérő a normálistól.Nagyon.
Az a baj hogy ezt Ő is elhitte hogy több mint egy tehetség,(mármint a hírek szerint) pedig semmivel se több.
Bocs,de egy tehetség az pl isco,vagy paco stb..ezek azok,max nem futnak ki nagyobb karriert,de aki gyerekként már érett , testileg,taktikailag kifejlett emberek között tud játszani egy válogatottban 16 évesen,az nem tehetség kategória alapból. Függetlenül, hogy lesz e belőle valaki. De ez nem tehetség már.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:41
Szerző: Realista24
Zidane oda, nem hiszem, hogy a sok szerencsétlen között ő túl sokat fejlődne.
Aki néhány hónapig nem bír alázattal dolgozni, nulla helyismerettel, nulla spanyol tudással, nulla Real Madrid ismerettel, az nem is érdemel mást, mint masszív padozást.
Edzésen meg mehet, aztán behajolhat Cének.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:37
Szerző: realmadridfan
R.M.C.F írta:Azért ő több mint tehetség, 16 évesen felnőtt válogatottban játszani,az eléggé eltérő a normálistól.Nagyon.
+1
miro írta: a baj hogy ezt Ő is elhitte hogy több mint egy tehetség,(mármint a hírek szerint) pedig semmivel se több.
Az ő helyében én is inkább edzenék a nagyokkal most félévig és nem játszanék a Castillában, minthogy pár spanyol harmadosztályú meccsért kihagyjak egy ilyen lehetőséget. Amúgy Zidane ide, Zidane oda, nem hiszem, hogy a sok szerencsétlen között ő túl sokat fejlődne. Nagyon gyenge ez a Castilla most. Jesé és Morata kiemelkedtek onnan anno és látjuk még belőlük se lett túl jó focista. Odegaard meg úgyis megy kölcsönbe jövőre, eddzen csak a nagyokkal most még 2 hónapig, nem éri hátrány.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:25
Szerző: miro
R.M.C.F írta:
Azért ő több mint tehetség, 16 évesen felnőtt válogatottban játszani,az eléggé eltérő a normálistól.Nagyon.
Az a baj hogy ezt Ő is elhitte hogy több mint egy tehetség,(mármint a hírek szerint) pedig semmivel se több.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:24
Szerző: R.M.C.F
morientes írta:realmadridfan írta:16 éves, honnan tudod mi lesz vele?
Ja,16 évesen bebaxták a mélyvízbe,már most olyan visszhangja van a sajtóban mint egy világbajnoknak,nem lesz soha rendesen felépítve így,meccseket meg,ahogy olvastuk,nem játszik.Akkor sztd mi lesz vele?
Rengeteg 16 éves tehetséget láttam mióta a focit figyelem,s abból kb minden huszadik lett valaki.De azért hajrá,szurkolok neki,félreértés ne legyen...
Azért ő több mint tehetség, 16 évesen felnőtt válogatottban játszani,az eléggé eltérő a normálistól.Nagyon.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:19
Szerző: morientes
realmadridfan írta:16 éves, honnan tudod mi lesz vele?
Ja,16 évesen bebaxták a mélyvízbe,már most olyan visszhangja van a sajtóban mint egy világbajnoknak,nem lesz soha rendesen felépítve így,meccseket meg,ahogy olvastuk,nem játszik.Akkor sztd mi lesz vele?
Rengeteg 16 éves tehetséget láttam mióta a focit figyelem,s abból kb minden huszadik lett valaki.De azért hajrá,szurkolok neki,félreértés ne legyen...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:10
Szerző: R.M.C.F
Ez az aranylabdás lesz e a mánia is perez elmebetegsége. Ki a faxt érdekel, pénz van,legyen egy korszerű szisztéma,egyensúlyos keret, megfelelő koncepció,határozott és magas döntési jogkörű szakvezető. Oszt csá. A többi idő kérdése.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:05
Szerző: realmadridfan
16 éves, honnan tudod mi lesz vele?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 12:04
Szerző: morientes
Hogy lesz így "aranylabdás" ?
Sehogy.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 11:58
Szerző: miro
Zinedine Zidane szerint Odegaard minden egyes labdaérintése gyönyörű és csodálatra méltó, azonban a legutóbbi mérkőzést mégis a kispadon ülte végig a 16 éves norvég. A Királyi Gárda tartalékcsapatának egyes tagjai szerint Odegaardot játszazni olyan, mintha emberhátrányban kezdené a meccset a csapat. Ennek fő okaként azt jelölik meg, hogy nem ismeri a társait, mivel az edzéseken a felnőttekkel van, nagyon ritkán van a Castillásokkal. Ennek köszönhetően őt sem igazán keresik labdákkal és idegen testként mozog a pályán. Martin Odegaard szerződésében feltételként szerepel, hogy heti 5 napot legalább a nagy csapatnál készülhessen, ám a fejlődése érdekében lehet, hogy érdemes lenne átgondolni mindezt. Forrás: Madridom.hu
Ez az..
Hogy lesz így "aranylabdás" ?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2015. április 8., szerda 7:58
Szerző: Toti
én tartok ettől a mai meccstől.
rayo szopatós kis csapat, pláne hazai pályán. zsinórban 4 győzelem, viszont az, h szeretnek és általában akarnak is támadni nekünk elvileg kedvez.. majd kiderül, de sztem egy rohadt nyögvenyelős meccs lesz ez..