Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2025. április 21., hétfő 21:46
Mert a braziloknak asap kell, azt akarják, hogy június 6-án Ecuador ellen már ő irányítsa őket. Mi meg minden legendát engedünk akkor távozni amikor akar.
Miert menne?Ha a brazil meló lesz akkor tuti a CWC elött megy.
Ki jött hiányposztra az elmúlt három évben? Joselu, meg Tchouameni Casemirot helyettesíteni. Senki más nem ugrik be hirtelen.ELSiete írta:Szerintem ebben Perez már sokat idomult, nem hinném, hogy most feltétlenül ő rakja a kezdőbe minden áron Viniciusékat, vagy ő zárja ki a kezdőböl folyton Gulert stb... Mbappet ő igazolta, de ki ne ment volna rá, úgy hogy már Carlo előtt is kacérkodtunk vele. Volt itt már Bale és Hazard is padon, szóval az edző dönt. Abban nem vagyok biztos, hogy mindenkit megkapott Carlo akiket kért, de kb. azokat sem használta akiket kapott, pedig azok is hiányposztra jöttek. Ha jön Xabi, szerintem ő is fog valakit hozni/kérni, ezt pedig Perez teljesíteni fogja.Steve írta: Én támogatnám Xabit. Szerintem ha elvállalja akkor tudja, hogy mi vár majd itt rá. Nem ezzel lenne a gond.
Én a szokásos problémától aggódok, hogy nem az edző építi majd a keretet és pláne egy fiatalabb, korábbi volt játékosnak talán nem lesz annyi szava Perezzel szemben, mint egy “bevásárolt”, nevesebb edzőnek.
Én össz-vissz ennyitől tartok.
Ész kell a kp-ra és minőségi szélsők, valamint a támadósort az edző taktikája szerint alakítani, különben uez a szar játék lesz. Az edző és egy játékstílus kell legyen az alapja mindennek. Nevek, nagy játékosok már ígyis vannak.
Szerintem ebben Perez már sokat idomult, nem hinném, hogy most feltétlenül ő rakja a kezdőbe minden áron Viniciusékat, vagy ő zárja ki a kezdőböl folyton Gulert stb... Mbappet ő igazolta, de ki ne ment volna rá, úgy hogy már Carlo előtt is kacérkodtunk vele. Volt itt már Bale és Hazard is padon, szóval az edző dönt. Abban nem vagyok biztos, hogy mindenkit megkapott Carlo akiket kért, de kb. azokat sem használta akiket kapott, pedig azok is hiányposztra jöttek. Ha jön Xabi, szerintem ő is fog valakit hozni/kérni, ezt pedig Perez teljesíteni fogja.Steve írta: Én támogatnám Xabit. Szerintem ha elvállalja akkor tudja, hogy mi vár majd itt rá. Nem ezzel lenne a gond.
Én a szokásos problémától aggódok, hogy nem az edző építi majd a keretet és pláne egy fiatalabb, korábbi volt játékosnak talán nem lesz annyi szava Perezzel szemben, mint egy “bevásárolt”, nevesebb edzőnek.
Én össz-vissz ennyitől tartok.
Ész kell a kp-ra és minőségi szélsők, valamint a támadósort az edző taktikája szerint alakítani, különben uez a szar játék lesz. Az edző és egy játékstílus kell legyen az alapja mindennek. Nevek, nagy játékosok már ígyis vannak.
Kifogás mindenkivel szemben felhozható. Mert aztán Zizu is megértett edzőként ült le a padra... Másfelől Xabi abszolút tisztában van vele mik az elvárások és milyen körülmények vannak a csapatnál mert hosszú évekig itt játszott. Bizonyított szerintem eleget hogy be lehessen próbálni..ha elvállalja akkor tisztában van vele mit vállal másfelől hozhatunk bárkit a rizikó ott van hogy nem lesz megfelelő pláne ha olyan edzőröl van szó aki eddig soha nem volt szoros kapcsolatban a klubbal és lövése nincs mi vár rá itt.mentamas írta:Egyetértek veled, kell az edzőváltás. De ez magában nem fogja megoldani a problémáinkat, ahhoz kell egy kis észt is vinni a középpályába.nzooli93 írta:
De itt sokaknak nem az a baja,hogy nincsenek kupák, hanem ,hogy idén nem volt jó játékunk,és akármilyen szar is volt minden, sose nyúlt bele, sose variált, sose adott másnak esélyt. Elvárjuk mindig ,hogy a padosok a kis idejükkel szántsák fel a pályát,meg változtassanak meg mindent egy bekkelésre beállított csapatnál, miközben fordítva egy Rodrygot nem ültetünk padra, és nem várjuk el tőle ugyanezt ,hogy küzdjön a helyéért,mert ő neki valamiért alanyi jogon jár a kezdőtagság. Aztán csodálkozunk hogy a kezdő kényelmes,tohonya,nem motivált lett, a pados meg nem tudja mi az a labda,meg kb szarik bele. Brahim is lehozta egyik legjobb meccsét Atma ellen, hányszor láttuk azóta? Csodálkozunk ,hogy beleszürkül ő is.
Ez a hiányposztok is takarózás csak. Kurva jó keretünk van. Mindig itt röhögnek a legjobban Pepen,hogy ha nem megy,akkor igazol mindenhova újat,mekkora kókler, itt meg Carlonak kb felmentést ad,hogy hát a jhv poszton nem a világ legjobbja van, így nem lehet dolgozni. Nemáár.
Én is azt szerettem volna,hogy Carlo még 2-3 évet legyen itt, Májusban így is nézett ki ,mikor utolsó bajnokikra felrakta sokszor együtt Brahimot meg Gülert, érdemes megnézni neten,milyen lendületes focit toltak. Mindenki azt gondolta, hogy a kezdő a paddal faszán forgatva megbaszunk mindenkit,erre már októberre úgy befeszült,hogy mindent dobott a kukába, nyomta a 12 emberét, azt is úgy,hogy azért 1-0nál nem kell olyan nagyon előre felé menni. Szóval csalódás. És azért ne újítsunk,mert Xabi nem 20 éve edző. Akkor ki jöjjön? Mourinho? Nincs sok lehetséges név. Klopp úgyse lesz.
Alonsoval sincs bajom, tehetséges edzőnek tartom. De a Leverkusenben teljesen más elvárások voltak és vannak, teljesen más problémákkal. Azért, mert azokat jól megoldotta, nem jelenti automatikusan azt, hogy itt is sikeres lesz. Remélem, hogy egy napon a Real edzője lesz, de jelenleg még féltem és úgy érzem, hogy nem tudna itt kihúzni két szezont. Kár lenne már most ellőni vele az esélyeinket. Menjen először és gyűjtsön még tapasztalatot máshol, nem kell őt siettetni. Amikor készen áll, jöjjön haza és legyen az edzőnk hosszú évekig.
Ezzel a logikaval nekem az a bajom, hogy neki a kovetkezo lepes egy top csapat. Ha nem mi, akkor City, Bayern, esetleg Chelsea ahol nyaron siman lehet edzovaltas. Ha ott sikeres lesz, akkor az nem 1-2 ev, hanem jo esetben 4-5 mire el tudjuk csabitani. Most kell elhozni es megadni neki a bizalmat, aztan meglatjuk. Az idei szezonunknal rosszabb nem lehet, raadasul azt is olvastam, hogy komolyan szamol az utanpotlassal, szoval az egy hatalmas piros pont lenne nalam.mentamas írta:Egyetértek veled, kell az edzőváltás. De ez magában nem fogja megoldani a problémáinkat, ahhoz kell egy kis észt is vinni a középpályába.nzooli93 írta:
De itt sokaknak nem az a baja,hogy nincsenek kupák, hanem ,hogy idén nem volt jó játékunk,és akármilyen szar is volt minden, sose nyúlt bele, sose variált, sose adott másnak esélyt. Elvárjuk mindig ,hogy a padosok a kis idejükkel szántsák fel a pályát,meg változtassanak meg mindent egy bekkelésre beállított csapatnál, miközben fordítva egy Rodrygot nem ültetünk padra, és nem várjuk el tőle ugyanezt ,hogy küzdjön a helyéért,mert ő neki valamiért alanyi jogon jár a kezdőtagság. Aztán csodálkozunk hogy a kezdő kényelmes,tohonya,nem motivált lett, a pados meg nem tudja mi az a labda,meg kb szarik bele. Brahim is lehozta egyik legjobb meccsét Atma ellen, hányszor láttuk azóta? Csodálkozunk ,hogy beleszürkül ő is.
Ez a hiányposztok is takarózás csak. Kurva jó keretünk van. Mindig itt röhögnek a legjobban Pepen,hogy ha nem megy,akkor igazol mindenhova újat,mekkora kókler, itt meg Carlonak kb felmentést ad,hogy hát a jhv poszton nem a világ legjobbja van, így nem lehet dolgozni. Nemáár.
Én is azt szerettem volna,hogy Carlo még 2-3 évet legyen itt, Májusban így is nézett ki ,mikor utolsó bajnokikra felrakta sokszor együtt Brahimot meg Gülert, érdemes megnézni neten,milyen lendületes focit toltak. Mindenki azt gondolta, hogy a kezdő a paddal faszán forgatva megbaszunk mindenkit,erre már októberre úgy befeszült,hogy mindent dobott a kukába, nyomta a 12 emberét, azt is úgy,hogy azért 1-0nál nem kell olyan nagyon előre felé menni. Szóval csalódás. És azért ne újítsunk,mert Xabi nem 20 éve edző. Akkor ki jöjjön? Mourinho? Nincs sok lehetséges név. Klopp úgyse lesz.
Alonsoval sincs bajom, tehetséges edzőnek tartom. De a Leverkusenben teljesen más elvárások voltak és vannak, teljesen más problémákkal. Azért, mert azokat jól megoldotta, nem jelenti automatikusan azt, hogy itt is sikeres lesz. Remélem, hogy egy napon a Real edzője lesz, de jelenleg még féltem és úgy érzem, hogy nem tudna itt kihúzni két szezont. Kár lenne már most ellőni vele az esélyeinket. Menjen először és gyűjtsön még tapasztalatot máshol, nem kell őt siettetni. Amikor készen áll, jöjjön haza és legyen az edzőnk hosszú évekig.
Egyetértek veled, kell az edzőváltás. De ez magában nem fogja megoldani a problémáinkat, ahhoz kell egy kis észt is vinni a középpályába.nzooli93 írta:De itt sokaknak nem az a baja,hogy nincsenek kupák, hanem ,hogy idén nem volt jó játékunk,és akármilyen szar is volt minden, sose nyúlt bele, sose variált, sose adott másnak esélyt. Elvárjuk mindig ,hogy a padosok a kis idejükkel szántsák fel a pályát,meg változtassanak meg mindent egy bekkelésre beállított csapatnál, miközben fordítva egy Rodrygot nem ültetünk padra, és nem várjuk el tőle ugyanezt ,hogy küzdjön a helyéért,mert ő neki valamiért alanyi jogon jár a kezdőtagság. Aztán csodálkozunk hogy a kezdő kényelmes,tohonya,nem motivált lett, a pados meg nem tudja mi az a labda,meg kb szarik bele. Brahim is lehozta egyik legjobb meccsét Atma ellen, hányszor láttuk azóta? Csodálkozunk ,hogy beleszürkül ő is.mentamas írta:
Szerintem a hiányposztok befoldozása a kulcs ahhoz, hogy jövőre egy sikeres szezont hozzunk. Ülhet itt bárki a padon, ha ez nem történik meg.
Ez a hiányposztok is takarózás csak. Kurva jó keretünk van. Mindig itt röhögnek a legjobban Pepen,hogy ha nem megy,akkor igazol mindenhova újat,mekkora kókler, itt meg Carlonak kb felmentést ad,hogy hát a jhv poszton nem a világ legjobbja van, így nem lehet dolgozni. Nemáár.
Én is azt szerettem volna,hogy Carlo még 2-3 évet legyen itt, Májusban így is nézett ki ,mikor utolsó bajnokikra felrakta sokszor együtt Brahimot meg Gülert, érdemes megnézni neten,milyen lendületes focit toltak. Mindenki azt gondolta, hogy a kezdő a paddal faszán forgatva megbaszunk mindenkit,erre már októberre úgy befeszült,hogy mindent dobott a kukába, nyomta a 12 emberét, azt is úgy,hogy azért 1-0nál nem kell olyan nagyon előre felé menni. Szóval csalódás. És azért ne újítsunk,mert Xabi nem 20 éve edző. Akkor ki jöjjön? Mourinho? Nincs sok lehetséges név. Klopp úgyse lesz.
De itt sokaknak nem az a baja,hogy nincsenek kupák, hanem ,hogy idén nem volt jó játékunk,és akármilyen szar is volt minden, sose nyúlt bele, sose variált, sose adott másnak esélyt. Elvárjuk mindig ,hogy a padosok a kis idejükkel szántsák fel a pályát,meg változtassanak meg mindent egy bekkelésre beállított csapatnál, miközben fordítva egy Rodrygot nem ültetünk padra, és nem várjuk el tőle ugyanezt ,hogy küzdjön a helyéért,mert ő neki valamiért alanyi jogon jár a kezdőtagság. Aztán csodálkozunk hogy a kezdő kényelmes,tohonya,nem motivált lett, a pados meg nem tudja mi az a labda,meg kb szarik bele. Brahim is lehozta egyik legjobb meccsét Atma ellen, hányszor láttuk azóta? Csodálkozunk ,hogy beleszürkül ő is.mentamas írta:
Szerintem a hiányposztok befoldozása a kulcs ahhoz, hogy jövőre egy sikeres szezont hozzunk. Ülhet itt bárki a padon, ha ez nem történik meg.
ne feledjük azt sem hogy ez előtt 6 meccsen nem tudta megverni őt a bayern,Ne feledjük, hogy Alonso csapata 5-0-ás összesítéssel esett ki a Bayern ellen a BL-ben.
Jól írod, a sok BL győzelme mellett. Ha Alonsonak is lenne 10+ éves tapasztalata és pár BL győzelme, akkor nem ezt írnám. De eddig csak ennyi alapján lehet megítélni a teljesítményét a BL-ben.nzooli93 írta:
Nem szeretem ezeket a kiragadott dolgokat. Minden edzonek van kudarcos szezonja, döntője,parharca. Senki se nyer mindig. Ezek alapjan tud fejlődni (mar amelyik akar meg tud)
Carlonak is a sok bl gyozelem mellett volt elbukott bl dontoje is. Ráadásul egyik 3-0as előnyről. Rossz Evertonokban volt,mikor esélyt adtunk neki újra. Ha ott azt a korszakot nézzük,meg hogy nálunk hogy tavozott,semmi se mutatott arra,hogy ilyen jo lesz. Jo lett.
Mourinho eloszor itt egy csufos elclasicoba futott bele.
Carlonak is megvoltak az eleg gyenge rangadói is, amellett,hogy nyert is nagyokat.
Ne feljunk mar ennyitol a valtozastol. Ha meg nem jon be,majd tovább lépünk abból is.
Tudom az ismerős dolog mindig jobb, mégha rossz is,mint az ismeretlen új. De muszaj merésznek lenni. Egesz idényben a langyos tutit bokdoste Carlo is,lattuk hova futott ki.
Ez így igaz, de ez attól még nem egy érv Alonso mellettELSiete írta: Mondjuk Carlo nem egy szezonos edző, mégis bucira tudja verni az Arsenal vagy a Barcelona.
Mondjuk Carlo nem egy szezonos edző, mégis bucira tudja verni az Arsenal vagy a Barcelona.mentamas írta:Ne feledjük, hogy Alonso csapata 5-0-ás összesítéssel esett ki a Bayern ellen a BL-ben. Semmi nem garantálja, hogy vele bucira fogjuk verni a Barcat.gutihaz14 írta:
ha itt most szamoljuk az eurokat akkor majd szamolhatjuk a clasicon benyelt golokat is meg jovore is. carlonak mennie kell
Máskülönben meg ne hasonlítsuk már egy edző kivásárlási árát a játékosok fizetésével. Az a 15-20 millió igen is sok egy (eddig) egyszezonos edzőért.
Nem szeretem ezeket a kiragadott dolgokat. Minden edzonek van kudarcos szezonja, döntője,parharca. Senki se nyer mindig. Ezek alapjan tud fejlődni (mar amelyik akar meg tud)mentamas írta:Ne feledjük, hogy Alonso csapata 5-0-ás összesítéssel esett ki a Bayern ellen a BL-ben. Semmi nem garantálja, hogy vele bucira fogjuk verni a Barcat.gutihaz14 írta:
ha itt most szamoljuk az eurokat akkor majd szamolhatjuk a clasicon benyelt golokat is meg jovore is. carlonak mennie kell
Ne feledjük, hogy Alonso csapata 5-0-ás összesítéssel esett ki a Bayern ellen a BL-ben. Semmi nem garantálja, hogy vele bucira fogjuk verni a Barcat.gutihaz14 írta:ha itt most szamoljuk az eurokat akkor majd szamolhatjuk a clasicon benyelt golokat is meg jovore is. carlonak mennie kellwZoLee7 írta:
Alaba 22,5-et keres egy évben, de vele jótékonykodik a klub. Ne itt kezdjük el számolni az eurókat.
ha itt most szamoljuk az eurokat akkor majd szamolhatjuk a clasicon benyelt golokat is meg jovore is. carlonak mennie kellwZoLee7 írta:Alaba 22,5-et keres egy évben, de vele jótékonykodik a klub. Ne itt kezdjük el számolni az eurókat.mentamas írta:
Kicsit sok az a 15-20 millió egy 2,5 szezonos edzőért…
Alaba 22,5-et keres egy évben, de vele jótékonykodik a klub. Ne itt kezdjük el számolni az eurókat.mentamas írta:Kicsit sok az a 15-20 millió egy 2,5 szezonos edzőért…Pad'em írta: - Carlo Ancelotti’s departure at the latest by the end of the season is likely
- Xabi #Alonso is the number one candidate to succeed him. B04 informed
- There is nothing to the rumours linking Jürgen Klopp
- Alonso’s agent Inaki Ibanez held new talks with Real Madrid over the past two weeks
- Leverkusen are waiting for Alonso’s decision. They are hoping he stays
- If he chooses to leave, Leverkusen would demand a fee of at least €15–20 million
- As a precaution, Leverkusen are already exploring the coaching market.
@SkySportDE