Oldal: 350 / 969
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 19., csütörtök 15:35
Szerző: Realista24
messideco írta:Orphan black
Nézegetem az első évadot, de félek, hogy nagyon össze fogok zavarodni (már össze vagyok kicsit). Négy részt néztem meg eddig. Megéri folytatni?
Én a harmadik évadot kaszáltam, első kettő fasza volt, de aztán elveszítettem a fonalat. Azt hiszem Toti nézi még most is.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 19., csütörtök 14:30
Szerző: gunner
Orphan black
Nézegetem az első évadot, de félek, hogy nagyon össze fogok zavarodni (már össze vagyok kicsit). Négy részt néztem meg eddig. Megéri folytatni?
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 20:47
Szerző: Realista24
Chris írta:3 évad Black Mirror, egy igazán jó rész, a többi kuka. Ne pazarold rá az idődet

Akkor komoly, hogy végignézték 3 évadot.

És melyik az az egy rész?
Nekem nagy kedvencem, de abban egyet értek a 3. évadot kritizálókkal, hogy kezd kicsit önmaga körül forogni. Van mindegyik részben még így is bőven annyi ötlet, hogy élvezzem, de nem tud úgy sokkolni, mint az elején, már számít az ember a csavarra. Ez különösen igaz pl. a San Junipero c. részre, ami akár az egyik legzseniálisabb filmes utópia/disztópia is lehetne, ha nem tudná az ember a korábbiakból, hogy mi felé is tarthat a történet.
Én azokból a részekből várnék többet, ami akár ma is játszódhatna vagy a nagyon közeli jövőben, az valahogy jobban tartja a "tükröt" az ember elé. Nekem az all-time kedvencem amúgy a White Bear.
En ugy értettem hogy a harom evadbol egy jo rész volt
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 20:44
Szerző: Chris
3 évad Black Mirror, egy igazán jó rész, a többi kuka. Ne pazarold rá az idődet

Akkor komoly, hogy végignéztél 3 évadot.

És melyik az az egy rész?
Nekem nagy kedvencem, de abban egyet értek a 3. évadot kritizálókkal, hogy kezd kicsit önmaga körül forogni. Van mindegyik részben még így is bőven annyi ötlet, hogy élvezzem, de nem tud úgy sokkolni, mint az elején, már számít az ember a csavarra. Ez különösen igaz pl. a San Junipero c. részre, ami akár az egyik legzseniálisabb filmes utópia/disztópia is lehetne, ha nem tudná az ember a korábbiakból, hogy mi felé is tarthat a történet.
Én azokból a részekből várnék többet, ami akár ma is játszódhatna vagy a nagyon közeli jövőben, az valahogy jobban tartja a "tükröt" az ember elé. Nekem az all-time kedvencem amúgy a White Bear.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 20:32
Szerző: Realista24
Berti írta:Realista24 írta:3 évad Black Mirror, egy igazán jó rész, a többi kuka. Ne pazarold rá az idődet

Az első két évadban melyik nem jó rész?
Egyik sem.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 20:31
Szerző: Berti
Realista24 írta:3 évad Black Mirror, egy igazán jó rész, a többi kuka. Ne pazarold rá az idődet

Az első két évadban melyik nem jó rész?
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 15:45
Szerző: Tádám
Na gyönyörűűűűűűűűű
Akkor Mr. Robot és persze Taboooooooooo

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 15:44
Szerző: Realista24
3 évad Black Mirror, egy igazán jó rész, a többi kuka. Ne pazarold rá az idődet

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 15:43
Szerző: Tádám
Berti írta:Tádám írta:A Black Mirrort és a The OA-t látta/nézi valaki?
Mennyire érdemes szerintetek megnézni őket?

Ha mélyen benned egy lázadó lapul, akkor a Black Mirrort imádni fogod.
Nekem nagyon bejött. Igazán elgondolkodtató minden egyes rész.
Kösz, megnézzük a pilot-ot, aztán meglátom.
Sierra írta:Berti írta:Ha mélyen benned egy lázadó lapul, akkor a Black Mirrort imádni fogod.
Nekem nagyon bejött. Igazán elgondolkodtató minden egyes rész.
Nekem a Netflix-es részek már annyira nem adták, inkább az első pár régi rész.
Persze azért azok is tetszettek, de utána valahogy elveszett a varázsa számomra. Viszont én is csak ajánlani tudom amúgy.
Köszi, köszi. Remélem én végig kitartok majd.
Mondjuk lehet előbb a Mr. Robot lesz.

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 14:42
Szerző: istimester
ziro4vr írta: meg homeland is van.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Megválasztották már a női elnököt?
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 14:12
Szerző: Realista24
Peaky Blinders miért maradt ki eddig nekem?
Megnéztem a nyitót, megfogott, szerintem maradok.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 18., szerda 1:02
Szerző: Sierra
Berti írta:Ha mélyen benned egy lázadó lapul, akkor a Black Mirrort imádni fogod.
Nekem nagyon bejött. Igazán elgondolkodtató minden egyes rész.
Nekem a Netflix-es részek már annyira nem adták, inkább az első pár régi rész.
Persze azért azok is tetszettek, de utána valahogy elveszett a varázsa számomra. Viszont én is csak ajánlani tudom amúgy.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 22:08
Szerző: Berti
Tádám írta:A Black Mirrort és a The OA-t látta/nézi valaki?
Mennyire érdemes szerintetek megnézni őket?

Ha mélyen benned egy lázadó lapul, akkor a Black Mirrort imádni fogod.
Nekem nagyon bejött. Igazán elgondolkodtató minden egyes rész.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 21:27
Szerző: Tádám
A Black Mirrort és a The OA-t látta/nézi valaki?
Mennyire érdemes szerintetek megnézni őket?

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 20:53
Szerző: soadroli
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 20:27
Szerző: ziro4vr
Sherlock 4x3
Mi a fos volt ez? Ideje bezárni a bazárt. A vége mennyire gáz volt.

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 16:32
Szerző: MesQueUnClub
Kerlon írta:Westworld S01
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Annyira boldog vagyok, hogy nem olvastam soha spoilert és egyben daráltam le. Teljesen összefügg minden nagyjából csak pár elgondolkoztató dolog maradt: Maeve akkor most öntudatra ébredt vagy sem? Mert visszament végül magától. Wyatt-Dolores akkor most skizo? Illetve akkor Ford végül engedett Arnold 35 évvel ezelőtti kívánságának és tönkre vágta a parkot és szabadjára engedte az androidokat?
Amúgy meg hatalmas logikai bukta Maeve "felemelkedése". Mindenféle biztonsági protokoll meg stb van, aztán 3-4 részen keresztül két szerelővel is azt csinált, amit akart.
7,5/10
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Nézd vissza még egyszer, mert az ázsiai srác az egyik jelenetben mutatja Maevenek, hogy új történet szálat kapott és az egész szökése le volt írva. Ford pedig lehet, hogy Android formában fog visszatérni, mert mikor Arnold kinyírta a csajt, akkor a háttérben készült egy Android, egyes teóriák szerint saját magát készítette.
Wyatt-Dolores pedig nem skizo, Ford intézte el, hogy a történet szál így alakuljon.
Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 16:04
Szerző: csabi*
csabi* írta:norbi, te nezted itt a shamelesst ha jol emlekszem. tudsz hasonlo(an jo) sorozatot ajanlani?
amúgy más is írhat de én csak norbira emlékszem, hogy írt róla

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 15:02
Szerző: P. Krisz
aztán majd jöhetne valami főszerep egy top rendezővel
Az már megvolt a Mad Max-el.
Azt mondta, hogy egy Nolan rendezte Bondban lenne a címszereplő.

Re: Sorozatok, TV műsorok
Elküldve: 2017. január 17., kedd 15:01
Szerző: Realista24
ziro4vr írta:Legkarizmatikusabb színész jelenleg szerintem, nekem kifejezetten tetszik, hogy nem megy rá görcsösen az oscárra. Sorozatozik, mellékszerepel, aztán majd jöhetne valami főszerep egy top rendezővel.
Taboo nekem is tervben van, de még a sherlockot be kéne fejezni, meg homeland is van.
Jaj, hát az Oscart kerülje el a kecibe, hát azoknál kevesebb rossz film van. Bűzlenek előre.