Oldal: 350 / 813
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 19., hétfő 8:52
Szerző: Realista24
ericco írta:Azért Ronaldonak is illene cáfolnia, ha más nem, az ügynökén eresztül. Az, hogy ezt még nem tette meg, valóságalapot ad az egész storynak. Viszont akkor Perezék helyében durván megkérném az árát. Tavaly hosszabbított, annyit keres, mint a keret fele összesen, nehogy már egy kis (megérdemelt) füttyszó miatt hisztizzen (az adóügyeiről a klub nem tehet, kivéve, ha a klub könyvelőnek tanácsát követte). Ha valaki nem hajlandó érte megadni a kért árat (ami nálam 180-200 milliónál kezdödne), akkor bizony marad a seggén, és az se zavarna, ha 2021-ben ingyen igazolna el. Akkorra már 35 lesz. és kétlem, hogy addig egóból szándékosan nem teljesítene maximálisan, magával cseszne ki.
Bale 11-13 millió euró.
Ramos 10 millió.
CR 21 millió.
Az ilyen hülye túlzásokat hagyjuk már. Kezdjük itt.
Kettő. Nem kell cáfolnia semmit, pláne, hogy azt sem tudjátok/tudjuk, hogy mi megy a háttérben, mi ennek a célja. Megint előre ítélkeztek, mindenféle szennylapokra alapozva. Az A Bola bedobta a tutit, most meg mindenki jól értesült lett hirtelen. Legnagyobb barátoknak elmondta, a válogatottban mindenki tudja, de már Cardiff előtt döntött, hogy megy. Ja, pont úgy játszott a döntőben, meg pont ezt láttam két hete rajta a Bernabéuban, hogy el akar menni.
Másképpen is megfogalmazom, lehet anyázni, fikázni és a pic.ába elküldeni előre, csak sok értelme nincs, mert majd visszakeresem a hszeket, mint L.Miki az enyémet, aztán megy majd a bujkálás.
Kijön a The Sun saját magára hivatkozva, hogy CR a Sunderlandbe akar játszani, mert az az igazi kihívás, azt is készpénznek vennétek.
A Real nagyjából win-win helyzetben van. Ha elmegy, 100-200 millió jön be érte, a keret patent, és tudunk kivel erősíteni. Ha marad, akkor azt nem kell magyarázni nagyon.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 19., hétfő 8:48
Szerző: H.E.H.E.
a madrid mindenképp jól jár, vagy világrekord összegért fog leigazolni, vagy lenyugszik és marad.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 19., hétfő 8:42
Szerző: rashidm
Steve írta:Engem az ilyen jellegű hírek amúgy nem izgatnak.
Ha kiáll és elmondja, hogy menni akar,
Ha megmondja a sajtónak, akkor aztán nézhetjük hogy ki fog érte adni akár 100 millát is. De ha mégis menne, menjen, de 200 milláért legalább. Ha már ilyen Higuain 90 milla, Morata 70-80, Bale 90...
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 19., hétfő 8:41
Szerző: ericco
Azért Ronaldonak is illene cáfolnia, ha más nem, az ügynökén eresztül. Az, hogy ezt még nem tette meg, valóságalapot ad az egész storynak. Viszont akkor Perezék helyében durván megkérném az árát. Tavaly hosszabbított, annyit keres, mint a keret fele összesen, nehogy már egy kis (megérdemelt) füttyszó miatt hisztizzen (az adóügyeiről a klub nem tehet, kivéve, ha a klub könyvelőnek tanácsát követte). Ha valaki nem hajlandó érte megadni a kért árat (ami nálam 180-200 milliónál kezdödne), akkor bizony marad a seggén, és az se zavarna, ha 2021-ben ingyen igazolna el. Akkorra már 35 lesz. és kétlem, hogy addig egóból szándékosan nem teljesítene maximálisan, magával cseszne ki.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 19., hétfő 8:35
Szerző: H.E.H.E.
sztem 85%, hogy megy vissza a mu-ba.
kár, hogy így ér véget ez a dolog.
zidane meg perez meg ne "könyörögjön" már, azért álljunk már meg...
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 19., hétfő 7:11
Szerző: Realista24
Ronaldo09 írta:Nem fog elmenni ebben biztos vagyok,hova is menne.Sokan elmondták màr előttem, itt van esélye megismételni az idei évet,igencsak komoly esélye.Én egy dologtól tartok csak és remélem alaptalanul.Hogy egy kicsit nem e az Mbappé transzfernek szól a hiszti,annak idején voltak olyan hírek is Suarezt sem akarta mikor felmerült,bár abból nem tudjuk meg mi lett volna mert Luis elharapta a végét,de kicsit belegondolva a személyiségébe,vagy amit mutatott eddig belőle, nem biztos szeretne egy vérbeli góllövőt maga mellé,aki esetleg ellopja a showt,vagy lepipálja eredményességben.Nyílván aládolgozna a kisgyerek valamennyire ha idejönne,meg továbbra is Cr-re lennének kisakkozva a helyzetek,gólérzékenyebb játékos se igen van nála ha formàban van,de gondolkozhat úgy is,hogy felépítettem magamnak ezt a rekordot itt a rugott gólok tekintetében,akkor ne 10évig tartson már,idejön Bappé 18évesen bőven lehagyhatja ha akkora zseni mint amekkorának kinéz.Csak egy teória és remélem semmi alapja,mert kellene a kisfiú.
Na. Ez a kemény, nem a kád széle
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 23:04
Szerző: Steve
Engem az ilyen jellegű hírek amúgy nem izgatnak.
Ha kiáll és elmondja, hogy menni akar, vagy Perez jelenti be a transzfert akkor lehet erre érdemben reagálni. Minden egyes szezon előtt ez ment, tavaly is. Boldogtalan is volt, szarul is játszott, de itt van.
Szerintem maradjon még befejező csatárnak.
Írtátok Bappét. Őt CR-től függetlenül is hozni kell, ahogy anno Varanet is hoztuk fiatalon. Majd folyamatosan bejátszatni a gyereket a csapatba.CR-t meg amikor már nem lesz már gólvágó folyamatosan ki kell játszatni a csapatból.
Ha valami horror összeg jönne valóban, amiért megéri eladni és ő maga menne, akkor eladnám. De ahogy azt hoszem Hehe írta a profizmusa az ami pótolhatatlan lenne. Azt pénzért sem veszed meg, ami jól hat a többire is.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:40
Szerző: RealVazquez
Ronaldo09 írta:Nem fog elmenni ebben biztos vagyok,hova is menne.Sokan elmondták màr előttem, itt van esélye megismételni az idei évet,igencsak komoly esélye.Én egy dologtól tartok csak és remélem alaptalanul.Hogy egy kicsit nem e az Mbappé transzfernek szól a hiszti,annak idején voltak olyan hírek is Suarezt sem akarta mikor felmerült,bár abból nem tudjuk meg mi lett volna mert Luis elharapta a végét,de kicsit belegondolva a személyiségébe,vagy amit mutatott eddig belőle, nem biztos szeretne egy vérbeli góllövőt maga mellé,aki esetleg ellopja a showt,vagy lepipálja eredményességben.Nyílván aládolgozna a kisgyerek valamennyire ha idejönne,meg továbbra is Cr-re lennének kisakkozva a helyzetek,gólérzékenyebb játékos se igen van nála ha formàban van,de gondolkozhat úgy is,hogy felépítettem magamnak ezt a rekordot itt a rugott gólok tekintetében,akkor ne 10évig tartson már,idejön Bappé 18évesen bőven lehagyhatja ha akkora zseni mint amekkorának kinéz.Csak egy teória és remélem semmi alapja,mert kellene a kisfiú.
Ugyanmar. Ezt akkor se tudnam elkepzelni ha Messirol lenne szo, hogy atigazol. Akkor is ugy allna hozza, hogy en vagyok az alfahim es az is maradok, olyan a hozzaallasa, hogy barmi van, o megmutatja, bebizonyitja, tesz erte. Nem egy 18 eves kisfiu miatt fog ilyet csinalni.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:16
Szerző: KAG
torjack írta:Nem foglalkoznék még ezzel a témával különösebben. Minden évben megírják a firkászok, hogy boldogtalan, adócsaló, buzi, az aktuális barátnője fizetett ribanc, a béranyáktól származó gyereke igazából egy klón, Marsról érkezett mutáns, megy a PSG-be, vissza a MU-ba, stb.
Aztán ott van a szezonrajton. Itt, nálunk.
Es tenyleg.
Parat mar el is felejtettem a felsorolasodbol...
Vicc!!
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:06
Szerző: torjack
Nem foglalkoznék még ezzel a témával különösebben. Minden évben megírják a firkászok, hogy boldogtalan, adócsaló, buzi, az aktuális barátnője fizetett ribanc, a béranyáktól származó gyereke igazából egy klón, Marsról érkezett mutáns, megy a PSG-be, vissza a MU-ba, stb.
Aztán ott van a szezonrajton. Itt, nálunk.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:04
Szerző: elmondom
Mitől lennék troll?
Ki állatna már elmondani mi a helyzet?! Unalmas ez a sok találgatás és egyben idegesítő is.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:03
Szerző: csabi*
elmondom írta:Tudom mindenki azt olvas és hisz amit akar de Angliában a Sky saját magára hivatkozva közli hogy vissza akar térni Manchesterbe.

most már tuti, hogy troll vagy

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:02
Szerző: ikarus93
Kicsit húzza az időt amíg be nem jelenti, hogy marad. Tudja, hogy most ő van a középpontban.

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 21:00
Szerző: e.gergo
elmondom írta:Tudom mindenki azt olvas és hisz amit akar de Angliában a Sky saját magára hivatkozva közli hogy vissza akar térni Manchesterbe.

Én meg magamra hivatkozva közlöm, hogy marad
Ezt még a témához:
LEAKED: the Real Madrid Whatsapp Group React to News of Potential Ronaldo Exit

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 20:59
Szerző: TheBull6
ikarus93 írta:Nem adott nyilatkozatot a meccs után, pedig MoM lett.
valami van a háttérben, szerintem egy pár nap és okosabbak leszünk a jövőjét tekintve.
De adott, miután átvette az elismerést egyből.
Ettől még persze lehet a háttérben valami, de szerintem 1-2 héten belül fogunk csak megtudni valamit is.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 20:58
Szerző: Realista24
elmondom írta:Tudom mindenki azt olvas és hisz amit akar de Angliában a Sky saját magára hivatkozva közli hogy vissza akar térni Manchesterbe.

Érvek. Érvek mindenhol.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 20:56
Szerző: elmondom
Tudom mindenki azt olvas és hisz amit akar de Angliában a Sky saját magára hivatkozva közli hogy vissza akar térni Manchesterbe.

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 20:49
Szerző: ikarus93
Nem adott nyilatkozatot a meccs után, pedig MoM lett.
valami van a háttérben, szerintem egy pár nap és okosabbak leszünk a jövőjét tekintve.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 20:05
Szerző: Ronaldo09
Nem fog elmenni ebben biztos vagyok,hova is menne.Sokan elmondták màr előttem, itt van esélye megismételni az idei évet,igencsak komoly esélye.Én egy dologtól tartok csak és remélem alaptalanul.Hogy egy kicsit nem e az Mbappé transzfernek szól a hiszti,annak idején voltak olyan hírek is Suarezt sem akarta mikor felmerült,bár abból nem tudjuk meg mi lett volna mert Luis elharapta a végét,de kicsit belegondolva a személyiségébe,vagy amit mutatott eddig belőle, nem biztos szeretne egy vérbeli góllövőt maga mellé,aki esetleg ellopja a showt,vagy lepipálja eredményességben.Nyílván aládolgozna a kisgyerek valamennyire ha idejönne,meg továbbra is Cr-re lennének kisakkozva a helyzetek,gólérzékenyebb játékos se igen van nála ha formàban van,de gondolkozhat úgy is,hogy felépítettem magamnak ezt a rekordot itt a rugott gólok tekintetében,akkor ne 10évig tartson már,idejön Bappé 18évesen bőven lehagyhatja ha akkora zseni mint amekkorának kinéz.Csak egy teória és remélem semmi alapja,mert kellene a kisfiú.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 19:10
Szerző: Zsombor
CR Inzaghi szint. Felejtsétek el a tagot.