Oldal: 345 / 1055

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 22:19
Szerző: Remy
sentry írta: Tényleg. Meg a képregényfilmek trailer-eiről való 20-30 hozzászólásban való kibeszélés.
De hogy érdemben hozzászóljak, itt van Szirmai véleménye a filmről
Csak azért teszem be, mert zseniálisan összefoglalja az egészet.
Alapjáraton igazat beszél, DE KÖNYÖRGÖM. :lol: Egy olyan szériáról beszélünk, ami már az első részével megmutatta, hogy itt túl nagy dolgokat nem kell elvárni tőle. Ennek ellenére, minden egyes kiadott új epizód után elsírják magukat a franchise utálói, hogy a fizika szar, a történet sablon, csupán látványorgia, stb... Kérdezem én. ÉS? Egy Kommandó vagy egy Kobra, de mondhatnám akár a Véres játékokat is, nem azért lettek mára már klasszikusok, mert annyira földhözragadtak, annyira jól összerakottak történetügyileg, stb. Nem is akarták elérni a készítők azt, hogy több legyen, mint ami végül lett. A Fast-széria is már rég a karakterekről szól, rég arról szól, hogy Diesel, Rock, Ludacris meg a többiek, milyen poénokat, milyen frappáns párbeszédeket tolnak le egymás között. Ki nem szarja le mi a történet, mikor tele van vicces figurákkal az egész játékidő. Theron is egy tök jó fő*eci volt. Sablon ugyan, de működött.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 21:50
Szerző: sentry
H.E.H.E. írta: :fpalm: tényleg ez a szint? :lol:
Tényleg. Meg a képregényfilmek trailer-eiről való 20-30 hozzászólásban való kibeszélés.
De hogy érdemben hozzászóljak, itt van Szirmai véleménye a filmről
Csak azért teszem be, mert zseniálisan összefoglalja az egészet.

Suburra

Nem túl híres/ismert, de elég jó olasz maffiafilm. Nem a tipikus klisékkel. Egészen jól sikerült a film, akit érdekel a téma nézze meg nyugodtan. Persze hatalmas elvárásokat senki ne támasszon, de legalább nem tucat. :)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 21:35
Szerző: H.E.H.E.
kiszámítható sablon látványorgia 4 modatos történeteel és óvodás szintű párbeszédekkel.

nyilván nem véletlen, hogy annyi ostoba gyerek van manapság, hát ilyeneken nőnek fel.
meg a transformers meg a képregényfilmek...

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 21:26
Szerző: csabi*
már akinek ez szórakozás

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 20:46
Szerző: Yazid
Igen. :)

Úgy látszik a Fast széria még mindig képes hozni azt, amit elvár tőle az ember. A szimpla popcorn szórakozást.
Csípem a popcorn szorakozast, de nem bírnek belôle nezni 5percet sem. Így voltam a fastnél, talan elso ket resz jo volt, ugyanugy, mint pl a transformersnel. Szerintem hulladek fos, ha mar a trailert nem vagyok hajlando megnezni ott mar baj van :)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 20:40
Szerző: Remy
Igen. :)

Úgy látszik a Fast széria még mindig képes hozni azt, amit elvár tőle az ember. A szimpla popcorn szórakozást. Beülsz, 2 órára kikapcsolsz és szórakozol. Rock és Statham több poént lőttek el ketten, mint 10 vígjáték együttvéve.

Tegnap ott volt az Alien film. Jóval többet vártam el tőle, mert más szint, amit alapjáraton képvisel. De töredékét nem tudta annak, amit egy Fast 8-tól kaptam. Ha meg fizetek valamiért, élvezzem is.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 20:26
Szerző: H.E.H.E.
Remy írta:Fast 8

Alien után felüdülés volt. Nagybetűs popcornmozi! Váááá, brutál király volt. És eddig vártam vele. :lol: :D
:fpalm: tényleg ez a szint? :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 19:49
Szerző: Remy
Fast 8

Alien után felüdülés volt. Nagybetűs popcornmozi! Váááá, brutál király volt. És eddig vártam vele. :lol: :D

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 16:21
Szerző: Tádám
pheco írta:
Tádám írta:Hát amikor Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!a két "Faszi" furulyázott... majdnem felálltam és kimentem :lol:

De mondjuk nekem egyedül Fassbander teljesítménye értékelhető benne, ha ő nem lenne...
Meg az a rész Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!amikor bemutatja a kis műhelyét az tetszett, és akkor mondott valami olyat, hogy ha a mennyben nem lehet király, akkor legyél a pokolban az, vagy valami ilyesmi, az jó volt, de ennyi maradt meg nagyjából. :hmmm:
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Leszel a mennyben szolga vagy a pokolban úr, nekem valahogy így rémlik.
Amúgy a furulyás résznél én is fogtam a fejem :D Meg amit az a szőke picsa leművelt a hajón. Rácsukja az ajtót a lábára és mindent szétlő, komolyan még egy vígjátékban is erőltetett egy ilyen balfasz karakter :lol: Egynek elment összességében, de nem nagy durranás, itthon lehet bealszom rajta.
Igen, elképesztő, hogy egy ilyen filmben, ilyen dolgokat megengedtek maguknak.
De nekem még mindig az a legrosszabb, hogy Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!megtaláltak hirtelen egy bolygót, majd a félholt legénységgel eldöntötték (egy kibaszott ellenszavazattal), hogy ugyan nézzük már meg mi van ott. Biztos tök szuper kis túra lesz, a másikat, az alap küldit meg szarjuk le, majd megcsinálja valaki más, száz év múlva.
Ez mi? :lol: :lol: Ilyen nincs, és nem is tehetnék meg. Amikor pl. az emberiség sorsa a tét, meg pár ezer telepesé...

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 14:35
Szerző: soadroli
az új karib tenger viszont nagyon fasza lett azt olvasom. akkor az is moziban nézős lesz. aztán nem sokkal wonder woman, múmia, baby driver, baywatch :mrgreen:, gru 3, pókember, majmok bolygója... :D

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 14:26
Szerző: Remy
P. Krisz írta:
Így talán mégis elkészülhet a Blomkamp féle Alien. :hmmm:
Ha van igazság...

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 14:24
Szerző: P. Krisz
Kicsit elkeserítő, hogy ennyire hoki lett az új Alien. Nem voltam rápörögre annyira, de vártam.
Így talán mégis elkészülhet a Blomkamp féle Alien. :hmmm:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 1:09
Szerző: Remy
soadroli írta:Alien: Covenant
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!elég lassan akar beindulni, de aztán nagyjából sikerül kárpótolnia. a szereplők idióták, Fassbender viszi hátán a filmet, de danny McBride és a kis cukiságok :D végre láthattuk a xenomorphot, bár jó sokat kellett rá várni, és akkor se sokáig volt a képernyőn sajnos. a vége meg....éreztem, hogy David ment vissza, aztán mikor elkezdett segíteni nekik, akkor megnyugodtam hogy ez Walter. mégse :D a sok drámázás helyett több alient kellett volna, akkor teljesen elégedett lennék.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Sajnos most mutatkozott meg az, hogy mennyivel jobb is volt, mikor még kevesebbet láttuk a xenokat a képernyőn. Totál nevetséges volt. Semmi félelemkeltés, nulla hatás. Ugrált, mint valami gyökér.

David visszatérése meg rohadt egyértelmű volt sajnos...

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 20., szombat 0:36
Szerző: pheco
Tádám írta:Hát amikor Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!a két "Faszi" furulyázott... majdnem felálltam és kimentem :lol:

De mondjuk nekem egyedül Fassbander teljesítménye értékelhető benne, ha ő nem lenne...
Meg az a rész Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!amikor bemutatja a kis műhelyét az tetszett, és akkor mondott valami olyat, hogy ha a mennyben nem lehet király, akkor legyél a pokolban az, vagy valami ilyesmi, az jó volt, de ennyi maradt meg nagyjából. :hmmm:
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Leszel a mennyben szolga vagy a pokolban úr, nekem valahogy így rémlik.
Amúgy a furulyás résznél én is fogtam a fejem :D Meg amit az a szőke picsa leművelt a hajón. Rácsukja az ajtót a lábára és mindent szétlő, komolyan még egy vígjátékban is erőltetett egy ilyen balfasz karakter :lol: Egynek elment összességében, de nem nagy durranás, itthon lehet bealszom rajta.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 19., péntek 23:34
Szerző: wZoLee7
Alien...

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Hát én nem ezt vártam, nagyon nem. Semmi izgalom nem volt benne. Úgy alapjában véve az egész hogy egy ember alkotta valami (David) munkája az az Alien amit mind ismerünk, hááát nekem gyenge. Komolyan mondom ennél még annak is nagyobb varázsa volt hogy az Alieneket azért hagyták szaporodni a Predatorok hogy legyen kire vadászni :lol:
A végén meg, David állát átszúrták egy baszott nagy szöggel, aminek semmi nyoma nem volt amikor a gépre került, bezzeg a fél arcát újra kellett vakolni. Nekem azt ne mondjátok hogy ott a semmiben volt rá mindene, hogy eltüntesse a lyukat, ebből totál elhittem hogy az nem David, pedig ha ez akart a nagy csavar lenni akkor ez megint csak gyenge.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 19., péntek 22:59
Szerző: Remy
Igen, Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!az bődületesen rossz volt. elkezdenek zenélni bazdmeg. :lol: :lol: :lol:

Meg alapból, Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!ez a David-es dolog... nagyon gyér. Totál megölte a mítoszt az egész. Pedig már a Prominál is sokan felhozták, hogy rossz irányba ment el, de ezek után az még korrekten próbálta meg megmagyarázni a dolgokat. De ez nagyon erőltetett lett.

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!A karakterek meg olyan szinten buták voltak, hogy úristen. :lol:

Meg, mikor széttárja a karját a kis aliennek. Jézusom. :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 19., péntek 22:53
Szerző: Tádám
Hát amikor Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!a két "Faszi" furulyázott... majdnem felálltam és kimentem :lol:

De mondjuk nekem egyedül Fassbander teljesítménye értékelhető benne, ha ő nem lenne...
Meg az a rész Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!amikor bemutatja a kis műhelyét az tetszett, és akkor mondott valami olyat, hogy ha a mennyben nem lehet király, akkor legyél a pokolban az, vagy valami ilyesmi, az jó volt, de ennyi maradt meg nagyjából. :hmmm:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 19., péntek 22:42
Szerző: Remy
Noha anno a Prometheusnál elkapott a hév, méghozzá nem is kicsit. (fiatal voltam és kellett a pénz :mrgreen: ) Többszöri újrázás után már jócskán nem ütött akkorát, mint először. Önálló filmként még mindig jó szemmel nézek rá, de Alien filmként egyre gyengébb.

Év egyik legrosszabb filmje lesz a Covenant? Könnyen lehet. A címben több alien volt, mint magában a filmben. És itt nem a lényre gondolok. :|

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 19., péntek 22:16
Szerző: Tádám
Alien

Nekem hatalmas csalódás volt.
Mintha egy óvodás írta volna a történetet...
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Kiszámítható az utolsó kis csavarig, 0 meglepetés, kevés válasz, kevés igazi akció, egész egyszerűen gyenge, szerintem még gyengébb, mint a Prometheus... és ez akkor nagyon rossz jel. :/

Többet most a kiábrándultságtól nem tudok írni.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2017. május 19., péntek 21:29
Szerző: soadroli
You Were Never Really Here clip
áá gyerekek, új Phoenix filmből egy részlet. hát milyen badass már :smile: :D a napokban lesz a bemutatója cannesban.