Oldal: 309 / 331

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:43
Szerző: RaúlCF
Berti írta: Ezt a német példát követni kéne, nem pedig zsigerből elutasítani.
abszolút. meg a spanyolt is. mindegyik remek. Farkas Norbi egy majom de jó riportokat csinált a spanyol utánpótlásról ment erre arra és fantasztikus volt látni az egészen kicsi gyerektől hogy foglalkoznak velük a modern hozzáértő szakemberek. és eredményük is van és nem visszafogták hanem ha valaki nagyon penge volt átadták a nagyobb jobb akadémiának őket hogy továbbjussanak. :salute:

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:41
Szerző: ziro4vr
H.E.H.E. írta:ezt a német módszert nem tudjuk megcsinálni még akkor sem, ha félretesszük a politikát, pénzéhséget és korrupciót, meg a balfasz futballvezetőket és edzőket.

köszönöm, faszom se kér abból, hogy a magyar gyerekek migránsokkal meg faszomtudja szutyok külföldiekkel versenyezzenek meg vegyüljenek, mindjárt el is hányom magam. a büdös kurva anyját mindnek. :D

kb 50 év mutatta, illetve a Puskás cikk a minap, amiben a leveleiből idéztek egyértelműen mutatja, amit mindig is tudtam, éreztem és tudtunk, hogy maximum brazília tudja felvenni a versenyt a mi gondolkodásmódunkkal, kreativitásunkkal.

csak arra számíthatunk, hogy a mostani edzői és vezetői gárda kihal a gecibe és vmi csoda folytán normális emberek kerülnek oda.
de addig is kurva rossz belegondolni, hogy hány klasszis, legenda és potenciális aranylabdás gyerek megy a süllyesztőbe tőlünk...
Hát képzelheted mit éreztek a jól élő, erős nemzeti öntudatú echte német kisfiúk, mikor először az edzésen az ilyen kis özilek, kis sanék meg kis gündoganok mutatták nekik a fakkot...de pont ezért tudta egy kroos vagy egy neuer felszívni magát, és ennyire mentálisan megerősödni.

Most ennek a többi vonatkozása megint más téma...azt látjuk is.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:39
Szerző: RaúlCF
H.E.H.E. írta:
itthon is lenne ilyen Mandzukic meg Perisic meg Srna szintű tehetség csak elvész a szarban.
ne is mondd, egy kézen meg tudom számolni én, aki a 90-es 2000-es évek zsenijein nőtt fel, hogy ma hány épkézláb játékos van, ahol a fizikum mellett van labdaérzék és agy is.
kurvahíg és tucat a nemzetközi mezőny, szinte fizikumból él mindenki.
nekünk semmi dolgunk nem lenne, csak a fizikumot fejleszteni, hogy robbanékonyabbak és rövid távon gyorsabbak legyünk, máris elitbe kerülnénk, itt európában max 4-5 ország lenne előttünk.
elmúlt EBn gyönyörűen látszott hogy a 83 éves Gera mennyire kitűnt a válogatottból. gondolkodásban mérföldekkel volt az összes előtt nem véletlenül volt annyit külföldön. az ő szintje lenne az alap egy szép világban.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:38
Szerző: Berti
H.E.H.E. írta: köszönöm, faszom se kér abból, hogy a magyar gyerekek migránsokkal meg faszomtudja szutyok külföldiekkel versenyezzenek meg vegyüljenek, mindjárt el is hányom magam. a büdös kurva anyját mindnek. :D
Na ezzel a hozzállással van a legnagyobb baj. A neonáci németek félretudták tenni, de te, meg a hozzád hasonlók nem?
Fociról beszélünk, a túltolt nacionalizmusnak nem kéne helye legyen. Ki a fszt zavarna, ha egy lenne két Polacek, két Petrescu meg két Bodric a csapatban?
kb 50 év mutatta, illetve a Puskás cikk a minap, amiben a leveleiből idéztek egyértelműen mutatja, amit mindig is tudtam, éreztem és tudtunk, hogy maximum brazília tudja felvenni a versenyt a mi gondolkodásmódunkkal, kreativitásunkkal.
Magyar gondolkodásmód és kreativitás? Erről mesélj már egy picit..
csak arra számíthatunk, hogy a mostani edzői és vezetői gárda kihal a gecibe és vmi csoda folytán normális emberek kerülnek oda.
de addig is kurva rossz belegondolni, hogy hány klasszis, legenda és potenciális aranylabdás gyerek megy a süllyesztőbe tőlünk...
Egyértelmű, hogy azért könyörög az egész magyar utánpótlás rendszer, hogy valami változtatás legyen. 1000 fiatalból 999 ugyan azt a szar alap focisulis "játékinteligenciával" rendelkezik. Lehet szidni az utánpótlás rendszert, az edzőket, az elnököket, de a legnagyobb baj a játékosok fejében van. Már az mennyeiben is akkora mellényük van a fiataloknak, hogy a pofám leszakad.

Ezt a német példát követni kéne, nem pedig zsigerből elutasítani.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:37
Szerző: ___Samy___
Nem is az a szomorú, hogy Puskás már 50 éve megmondta, hogy mi miatt tart arra a magyar foci, ahol most van, hanem hogy ez idő alatt nem hogy javult volna a helyzet, hanem egyre rohamosabban csúsztunk mélyebbre. Én ebből egy jó pár évtizedig nem látok kiutat. Az a baj, hogy a mai "edzők és szakemberek" tudása öröklődik az összes fiatalra, és akarva akaratlanul ezt a szart fogják továbbvinni. Itt gyökeresen bele kell nyúlni a témába, ha jót akar az ország futballja. És nem azzal fog megoldódni a probléma, hogy minden jött-ment faluba stadiont építünk.

Körülöttünk mindenki fel tud mutatni világviszonylatban egész jó játékosokat, nekünk meg van egy Gera, aki már lassan visszavonul. A többi lutri, semmi. Nem a nemzetisége miatt lesz valakiből másabb/jobb focista. Itt már valami az elejétől csúnyán félremegy.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:37
Szerző: numberone1
Azert az latszik, h sok jatekosnak ez konfi kupa a legnagyobb lehetoseg bizonyitani bekerulni a vilagbajnoki keretbe, azert oda teszik magukat.
H.E.H.E. írta:
köszönöm, faszom se kér abból, hogy a magyar gyerekek migránsokkal meg faszomtudja szutyok külföldiekkel versenyezzenek meg vegyüljenek, mindjárt el is hányom magam. a büdös kurva anyját mindnek. :D
Nalunk nem kell ilyen szintem felfrissiteni stilust, mindig is eleg jatekos focit jatszottunk azert eleg komoly szinten. Csak a fizikai es mentalis felkeszitest vhogy elfelejtik fejleszteni. A bajnoksag es a valogatott is rengeteget lepne elore ha ezen a teren fejlodnenk.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:37
Szerző: csabi*
H.E.H.E. írta: de addig is kurva rossz belegondolni, hogy hány klasszis, legenda és potenciális aranylabdás gyerek megy a süllyesztőbe tőlünk...
mind ott bohóckodik megyeiben olyan 24-25 éves korig aztán mennek gyárba vagy cigit csempészni a tiszán... legalábbis mifelénk

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:35
Szerző: H.E.H.E.
itthon is lenne ilyen Mandzukic meg Perisic meg Srna szintű tehetség csak elvész a szarban.
ne is mondd, egy kézen meg tudom számolni én, aki a 90-es 2000-es évek zsenijein nőtt fel, hogy ma hány épkézláb játékos van, ahol a fizikum mellett van labdaérzék és agy is.
kurvahíg és tucat a nemzetközi mezőny, szinte fizikumból él mindenki.
nekünk semmi dolgunk nem lenne, csak a fizikumot fejleszteni, hogy robbanékonyabbak és rövid távon gyorsabbak legyünk, máris elitbe kerülnénk, itt európában max 4-5 ország lenne előttünk.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:32
Szerző: RaúlCF
azt a szintet amit a horvát játékosuk hoznak európában az tőlünk is menne. csak rengeteg a ha. képességre itt is megvannak de se képzés se fejlesztés csak ez a magyar szenny ami megy és megy is a lefolyóba mindenki. az ilyen csúcs Gera szintet évente kéne hoznia legalább egy gyereknek és mennie külföldre és az csak az átlag közép szint lenne. itthon is lenne ilyen Mandzukic meg Perisic meg Srna szintű tehetség csak elvész a szarban.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:26
Szerző: H.E.H.E.
ezt a német módszert nem tudjuk megcsinálni még akkor sem, ha félretesszük a politikát, pénzéhséget és korrupciót, meg a balfasz futballvezetőket és edzőket.

köszönöm, faszom se kér abból, hogy a magyar gyerekek migránsokkal meg faszomtudja szutyok külföldiekkel versenyezzenek meg vegyüljenek, mindjárt el is hányom magam. a büdös kurva anyját mindnek. :D

kb 50 év mutatta, illetve a Puskás cikk a minap, amiben a leveleiből idéztek egyértelműen mutatja, amit mindig is tudtam, éreztem és tudtunk, hogy maximum brazília tudja felvenni a versenyt a mi gondolkodásmódunkkal, kreativitásunkkal.

csak arra számíthatunk, hogy a mostani edzői és vezetői gárda kihal a gecibe és vmi csoda folytán normális emberek kerülnek oda.
de addig is kurva rossz belegondolni, hogy hány klasszis, legenda és potenciális aranylabdás gyerek megy a süllyesztőbe tőlünk...

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:25
Szerző: h3x0r
Valamikor 2015-ben Dardai tobb nemet szakemberrel kidolgozott egy tervezetet, amivel mondhatni meg lehetne reformalni a magyar focit. Az utobbi 1 honapban olvastam egy cikket, amiben az allt, hogy ezt a tervezetet azota sem vezettek be, meg mindig ott hever az asztalon. Egy kulfoldi szakemberekbol allo csoport kene, akik kikepeznek az edzoket a legujabb modszerek szerint. A gond csak az, hogy van egy focin eloskodo reteg, akik ott tesznek keresztbe, ahol csak tudnak.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:24
Szerző: RaúlCF
eleve rossz az a rendszer hogy be kell fizetni a gyereket a klubhoz. feltöltődik tehetős divattal aztán nem lesz belőle semmi. konkrétan utánpótlás akadémiák kellenének ösztöndíjakkal 4-5 éves kortól tornákkal rendesen felépíteni az egész rendszert grassrootstól u23ig meg a klubokig. mindezt POLITIKA nélkül a labdarúgásért. és itt meg is halt az egész

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:23
Szerző: füst
Hát a németek mindig is tűzközelben voltak, akármilyen technikai hiányosságot lekuzdottek alázattal. Egyetlen valamit hiányolok, egy igazi jó schwarzeneggeres bölényképű német vezért mint amilyen mattheus, kahn, ballack is volt. Swájni is már csak jóindulattal volt annak mondható, Neuer meg vicc hozzájuk képest. De üsse kő, így legalább másnak is szerethető a német vál.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:19
Szerző: lestat
lestat írta:
H.E.H.E. írta:amugy vki mondja el nekem, hogy mit csináltak a németek, miután a klinsmann mateusz, novotny, kohler, kahn, scholl, effenberg, stb generáció kiöregedett?

Nekem amugy hianyoznak a fentebb említett szép német nevek.
Can Sule Mustafi :lol:
Az egyik titok tuti ebben rejlik.
ziro4vr írta:A 2000-es évek elején elindítottak egy programot, aminek a lényege az volt, hogy a bevándorlók kölykeit szervezett keretek között összeeresztik a többi német gyerekkel.

Mondtam én :lol:

Mèg amugy azt sem mondthatnánk hogy nem lenne pénz nálunk az ilyesmihez. Itt is lehetne hogy a szegényebbeket kiemelni ès ugyan ugy megadni az eselyt hogy ne az legyen hogy apuci mindent fizet a gazdag kolyoknek aki amugy full tehetsegtelen aztan még az edzot is megkeni sőt a válogatott is el van intézve. Vicc ami itthon megy. Pfeej.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:18
Szerző: RaúlCF
megfelelő képességű szakemberek támogatva anyagilag meg lehetőségileg (pályák, iskolák, tornák stb stb) csodákra képes. ja és nem politikai kampány volt hanem konkrétan csinálni akarták nem csak szövegeltek. ezek itthon nem létező dolgok, mellettünk meg a horvátok folyamatosan eresztik a tehetségeket, osztrákok is feljöttek, szlovákok, szlovénok, bosnyákok, lengyelek sorolhatnám a közeli országokat. nálunk is lenne tehetség bőven de kb az ideszületéssel eldől minden hacsak nem jut ki külföldre 7 éves kora előtt. az összes jó nemzetnél már 4-5 évesen szervezett képzés folyik itt meg nem.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:13
Szerző: numberone1
H.E.H.E. írta:amugy vki mondja el nekem, hogy mit csináltak a németek, miután a klinsmann mateusz, novotny, kohler, kahn, scholl, effenberg, stb generáció kiöregedett?

honnan fossák a jó fiatal játékosokat?
mi ott a rendszer?
követte vki?
Ez epp olyan, h nemetek 2 elvesztett vilaghaburu utan is siman talpra alltak.
Az is sokat szamit, h sok a gazdasagi bevandorlo kicsit valtoztatott a stilusukon, kicsit jatekosabb lett a nemet foci.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:10
Szerző: ziro4vr
A 2000-es évek elején elindítottak egy programot, aminek a lényege az volt, hogy a bevándorlók kölykeit szervezett keretek között összeeresztik a többi német gyerekkel, egy olyan intézmény és foglalkoztatási rendszerben, ahol kumma jó körülmények között edzhetnek, közben pénzügyileg támogatták a legszegényebb de legtehetségesebb gyerekek családjait, akik kitűntek a különböző tornákon. A képzést is átalakították, kisebb méretű, kumma sok füves pályával, ahol a sebesség, technika, passzolás ki lett maxolva, de direkt meghagytak pár régi szakit is, akik a hagyományos erényeket sem hagyták veszni. A kulcs az volt, hogy felismerték mekkora potenciál van a kis szaros utcagyerekek meg a normális hátterű echte németek összeengedésében, akik egymással versengve egyre jobbak lettek.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:06
Szerző: H.E.H.E.
az egész rendszert az utánpótlásképzést átszervezték, a bundásban is nagyobb szerepet kaptak a fiatal németek és ez az eredménye a hozzáértő munkának
ez oké, de engem a részletek érdekelnek.


csak mert nyilván ezt kéne csinálni itthon is...

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:03
Szerző: Steve
H.E.H.E. írta:amugy vki mondja el nekem, hogy mit csináltak a németek, miután a klinsmann mateusz, novotny, kohler, kahn, scholl, effenberg, stb generáció kiöregedett?

honnan fossák a jó fiatal játékosokat?
mi ott a rendszer?
követte vki?
Utáltam a német focit.
Elismertem a német focit.
Megkedveltem a német focit.
Rohadtul példát mutató az egész.



Ez az egész felépítés. A nézhetetlen erőfociból, a fiatal tehetségek élvezhető focija.

Re: VB - 2018

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:01
Szerző: lestat
H.E.H.E. írta:amugy vki mondja el nekem, hogy mit csináltak a németek, miután a klinsmann mateusz, novotny, kohler, kahn, scholl, effenberg, stb generáció kiöregedett?

honnan fossák a jó fiatal játékosokat?
mi ott a rendszer?
követte vki?

Nekem fogalmam sincs csak rèmlik pár cikk az 1990-2000res generacio felturbozásáról. Volt valahol foglalkoztatva ez a téma.

Nekem amugy hianyoznak a fentebb említett szép német nevek.
Can Sule Mustafi :lol:
Az egyik titok tuti ebben rejlik.