Realista24 írta:A németek VAR elnökét kirúgták, csalás alapos gyanúja miatt, ezért a szurkolók a rendszer felfüggesztését követelik. Az elmondások szerint Krug befolyásolta a döntéseket, aki persze tagad, de azonnal eltávolították. Akkor vajon mi mehet az olaszoknál?

Hogyan tudja befolyásolni, hogy a videóbíró jó helyre húzza-e be a lest?
Még a tizenegyeseknél meg lehet oldani, de a végső döntés a vezetőbíróé, aki ha kell, kimegy a partvonalhoz megnézni az esetet. Őt pedig a régi rendszerben is le lehetett fizetni...
babaking írta:
Én is. De azt azért látni kell, hogy ott elég erösen edzöbuktatás folyt, illetve, hogy azóte (már amennyire követem) nem nagyon folyik rotálás. A nagyobb kérdés az az, hogy mi lesz ha lankad a motiváció, vagy elkezdenek fáradni az alapemberek.
Érdekes a dolog, mert tavaly (abból kiindulva, hogy nem volt soha címvédés a Blben) még rájuk tekintettem esélyesként, idén viszont szerintem nem lesznek ott a végén. (és nem csak azért mertr megint mi nyerjük

)
Ami az állítólagos edzőbuktatást illeti, én nem hiszek ebben az összesküvés-elméletben. Rögtön a kirúgása után jött egy 2-2 a Hertha ellen, ugyanazzal a gyenge játékkal, akkor pedig Sagnol ült a kispadon.
A rotáció elmaradása a sérülésekkel magyarázható, az igencsak bő középpálya folyamatosan forog, talán az újra visszahelyezett Martinez a leginkább állandó pont, de a kisebb meccseken ő is pihen. A támadósor viszont rettentően szűk Müller és Ribery sérülésével (anélkül is az amúgy). Úgyhogy marad a Coman-James-Robben-Lewandowski négyes négy posztra. Persze nekik is kell pihenés, úgyhogy egészen abszurd felállások is kijöhetnek, Kimmich feltolásától kezdve Thiago 9-esként való játszatásáig, de még az ifiből is felhoztak egy (BL-re nem nevezett) csatárt, hogy Lewa egy kicsit szusszanhasson néha.
Én inkább ebben látom a problémát, mint az alapcsapat minőségében, ezzel a taktikával és a legerősebb csapattal kiállva szerintem mindenki verhető. Éppen ezért lesz nagyon fontos a téli átigazolási szezon, ahol minimum egy 2. számú befejező csatárt kell szerezni (beszédes, hogy 2012/13-ban 3 középcsatárral futott neki a szezonnal az öreg).