Oldal: 280 / 775
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:50
Szerző: Becks23
Realista24 írta:
kiserik írta:
Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Megpróbálták marasztalni, miután már ki akarták rúgni és megfúrták és a sajtónak szivárogtattak, stb.
Hmm, vajon miért nem akart Zidane egy ilyen közegben maradni?
És azt te honnan veszed, hogy pont az ellenkezője történt?
De ez a ki akarták rúgni meg megfúrták ez mennyire valid? Továbbra sem emlékszem, hogy valaha is a vezetőségből bárki az mellett lett volna, hogy ZZ out. Ha a sajtóra gondolsz, hogy ki akarta rúgni, akkor pedig továbbra is hiszem, hogy bárhol máshol így lesz.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:46
Szerző: Schulcz
Realista24 írta:
kiserik írta:
Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Megpróbálták marasztalni, miután már ki akarták rúgni és megfúrták és a sajtónak szivárogtattak, stb.
Hmm, vajon miért nem akart Zidane egy ilyen közegben maradni?
És azt te honnan veszed, hogy pont az ellenkezője történt?
Szerintem onnan veszi, hogy Zizu ezen levelén kívül (Előbb egy szóval nem utalt erre ő sem), minden tény és nyilatkozat erre utal. Persze ettől még lehet, hogy a levél az igazság, csak nagyon nagyon kicsi a valószínűsége.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:43
Szerző: Realista24
kiserik írta:
Realista24 írta:
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Megpróbálták marasztalni, miután már ki akarták rúgni és megfúrták és a sajtónak szivárogtattak, stb.
Hmm, vajon miért nem akart Zidane egy ilyen közegben maradni?
És azt te honnan veszed, hogy pont az ellenkezője történt?

Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:41
Szerző: kiserik
Realista24 írta:
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Ez mind ok, de mi köze van a helyzethez? ZZ eldöntötte, hogy lelép, valószínűleg még télen. Persze jöttek hírek, de azok mindig kétesek, a Real Madrid cselekedetei, vagyis annak hiánya arra enged következtetni, hogy a lelépési szándékát nem jelezte akkor. Megvárta, míg vége lett a szezonnak, összeszedte a gondolatait és közölte a döntését. Ezzel a saját szezonját mentette, de a klubot szar helyzetbe hozta, mert szinte minden normális edző elfogyott.
Pereznek és az öregeknek annyi közük van az egészhez, hogy megpróbálták marasztalni, kiálltak mellette aztán végül elfogadták a felmondását. Sokan úgy próbálják beállítani, hogy a klub mondott fel ZZnek, közben meg pont az ellenkezője történt. A klub vénestül, Perezestül azt akarta, hogy ZZ maradjon az edző, és vigye véghez a közép és hosszú távú átalakítást.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:35
Szerző: Becks23
Realista24 írta:
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Számomra csak úgy, ahogy szarban hagyott minket már másodjára. Most még nagyobb szarban, mint először.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:34
Szerző: Becks23
MorataMartin írta:
Realista24 írta:
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Mi ez a "Vének Tanácsa" pontosan?
A fenti nagyok, nem csak Perez van itt.

Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:33
Szerző: lestat
Realista24 írta:
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
+1
Ezért sajnálom nagyon. Neki volt tekintélye az öltözőn belül.
Pochettino meg a Conte nálam már be sem lépett az öltözőbe de megbukott.
Szerintem amugy fikázás nincs Zizou felé. Inkább csak csalodottság. De nemtudom pontosan kinek a kommentjére reagáltál sorry.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:30
Szerző: ___Samy___
A vezetoseg. Ami nem egyenlo csak Perezzel.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:28
Szerző: MorataMartin
Realista24 írta:
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Mi ez a "Vének Tanácsa" pontosan?
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:27
Szerző: Realista24
Hogy lesz egy pillanat alatt közutalat minden idők egyik, ha nem a legjobb Real edzője
Furak vagytok, de megértem.
Amit viszont ti nem, hogy továbbra sem Pérez az, aki dönt, hanem az a bizonyos "Vének tanácsa". Ők már az első BL győzelem előtt elkuldtek volna ZZ-t, mert némelyik annyira ért ehhez, mint itt páran.
Zidane makacs, önfejű, szentimentális, ezer és egy hibával. A csapat viszont tűzbe ment érte 5 éven keresztül... Olyan játékosok, akik korábban semmibe nézték az edzőket. Megbuktattak őket, sírva menekültek.
Mindenki hibás, de hogy ez a fikaaradat hogy jött? Érthetetlen.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 14:05
Szerző: Becks23
Más lehetőségünk Conte-n kívül nincs. Láttam valaki említette Sarri-t de ugyanmár. A Chelsea-ben és a Juve-ban sem volt tekintélye, egy vicc az az ember... amúgy remélem nem húzzák sokáig a dolgot, mert kikészülök idegileg...

Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:55
Szerző: kiserik
Becks23 írta:
dzsi91 írta:
Nagyon sok edző alkalmas az építkezésre,ha kap rá időt…kár hogy itt fingani sincs ideje senkinek mert ha beleszaldsz egy zakóba nemcsak az újságírók meg a vezetőség esik neked hanem az öltöző is elkezd mocorogni.Zz az öltözőben halhatatlan volt.
Mai napig nem értem, hogy Mourinho hogyan élt meg nálunk 3 évet, pedig aztán volt vele is égés... valahogy nála is azt éreztem, mint ZZ-nál, hogy a neve miatt érinthetetlen, mert garancia a sikerre, csak hát ugye Mourinho-nak jobbak voltak az igazolásai. Neki szerintem igazán nagy törés lehetett, hogy velünk nem nyert BL-t, és utána ZZ meg Ancelotti hozta el a sikert, amit Mou elkezdett építeni. De ő is akármennyire nagy név volt és sztáredző, a régi motorosok nála még nagyobb nevek voltak itt és félő, hogy bármilyen nagy nevű edző is jön, ha kemény kézzel elkezdi kaszabolni a kiöregedő nagy neveket ugyanaz lesz a helyzet, mint Mourinho-val. Kérdés, hogy ki meri bevállalni ezt, mert ha szarul sül el a dolog, akkor úgy fognak hivatkozni rá, hogy a Real Madrid valaha volt legrosszabb edzője...
Nagyon nincs már olyan nagy név, aki érdemben fúrni tudná a következő edzőt. Ramos, Varane szénája kifelé áll. Marcelo, Isco nem tényezők már jó ideje. Kroos a szakmaiságot nézi. Karim és Lukita meg szerintem kezelhető, míg előbbi legjobb éveit tapossa, utóbbi tudja, hogy túl van már azokon.
Becks23 írta:
Hálátlan feladat, de Raúlt pont ezért nem tenném oda most a csapat élére, mert érte kár lenne, ha egy ilyen legendát egy életre kikészítene a kedves madridi publikum, és benne látná mindenki a rosszat. Pochettino elég alkalmasnak néz ki arra, hogy Perez bábja legyen. Csak ezért támogatnám Conte-t mert érte úgymond nem kár, ha utána évekig benne látná mindenki a bűnbakot, feláldozható figura, plusz elég tökös, hogy szétszedje a keretet, ne nyaldossa Perez seggét, és elindítson valami rebuild folyamatot, mert ez az egyhelyben állás és széllel szemben hugyozás senkinek nem jó. Történjen valami ami elindít minket... mint anno Josénál..
Én is pont így gondolom.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:46

Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:33
Szerző: Becks23
dzsi91 írta:
Becks23 írta:
Pochettino sokkal inkább alkalmas építésre, mint ZZ és ezt láttuk a Spurs-nél is. Igaz, ha az építés közben nem esik le minimum egy bajnokság, akkor repül. Mindegy ki lesz, nyernie kell valamit, hogy maradhasson, és ez a legnagyobb "hibánk".
Nagyon sok edző alkalmas az építkezésre,ha kap rá időt…kár hogy itt fingani sincs ideje senkinek mert ha beleszaldsz egy zakóba nemcsak az újságírók meg a vezetőség esik neked hanem az öltöző is elkezd mocorogni.Zz az öltözőben halhatatlan volt.
Mai napig nem értem, hogy Mourinho hogyan élt meg nálunk 3 évet, pedig aztán volt vele is égés... valahogy nála is azt éreztem, mint ZZ-nál, hogy a neve miatt érinthetetlen, mert garancia a sikerre, csak hát ugye Mourinho-nak jobbak voltak az igazolásai. Neki szerintem igazán nagy törés lehetett, hogy velünk nem nyert BL-t, és utána ZZ meg Ancelotti hozta el a sikert, amit Mou elkezdett építeni. De ő is akármennyire nagy név volt és sztáredző, a régi motorosok nála még nagyobb nevek voltak itt és félő, hogy bármilyen nagy nevű edző is jön, ha kemény kézzel elkezdi kaszabolni a kiöregedő nagy neveket ugyanaz lesz a helyzet, mint Mourinho-val. Kérdés, hogy ki meri bevállalni ezt, mert ha szarul sül el a dolog, akkor úgy fognak hivatkozni rá, hogy a Real Madrid valaha volt legrosszabb edzője...

Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:27
Szerző: ferni
Gyerekek, Zidane szentimentális hozzáállása rohadt jó volt, emiatt nyertünk ennyit, de most kcsg módjára minden jöttment hulladékot ki kell toszni, aki már nem hozza a szintet, emellé még olyan legendáktól is el kellene búcsúzni, mint Marcelo pl.
És Zidane erre nem képes tudtuk a nyilatkozat nélkül is, hogy megy a cimbizés.
Már 2 éve a kemény rebuildnek kéne mennie, de a korona közbeszólt és elképesztő eredményesen vészeltük át ezt a szart a kerethez meg a sérülésekhez képest, de most már nincs mentség és tényleg neki kell ennek állni, amire ZZ alkalmatlan.
Most egy enyhébb Mourinho kéne megint, mert anno ő ágyazta meg nekünk ezt a korszakot.
Most akkora gond nincs mint anno, de most ide kell jönni, asztalra csapni és rendbe rakni a dolgokat és elkezdeni egy új korszakot.
Jönne egy Conte-Pintus duó bármikor aláírnám.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:10
Szerző: h3x0r
Marky írta:
Ha nem nyitja ki a szajat, soha nem derult volna ki, hogy belulrol furtak ki. Ez elofordulhat az uj edzovel is, ezert jo, hogy most korrekt modon ezeket elmondta. Nem kopkodott, nem is gyanusitgatott, csak arnyaltan megjegyezte, hogy nem mindenki allt a projekt mogott.
Az uj edzot meg konnyebben ki tudna furni a board, de igy nehezebb dolguk lesz.
De ez milyen furas mar, hogyha kiesel a BL csoportkorbol, akkor ki vagy rugva? Nem kell hozza semmilyen szivarogtatas, ezt a legujabb AS cikk nelkul is minden Real szurkolo pontosan tudja. (szerk.: es nagy resze el is varja)
dzsi91 írta:
Becks23 írta:
Pochettino sokkal inkább alkalmas építésre, mint ZZ és ezt láttuk a Spurs-nél is. Igaz, ha az építés közben nem esik le minimum egy bajnokság, akkor repül. Mindegy ki lesz, nyernie kell valamit, hogy maradhasson, és ez a legnagyobb "hibánk".
Nagyon sok edző alkalmas az építkezésre,ha kap rá időt…kár hogy itt fingani sincs ideje senkinek mert ha beleszaldsz egy zakóba nemcsak az újságírók meg a vezetőség esik neked hanem az öltöző is elkezd mocorogni.Zz az öltözőben halhatatlan volt.
Es meg igyis ZZ-nek sokkal tobb minden elvolt, elvan es el is lett volna nezve, mint Contenak vagy barmilyen mas edzonek.
ateeemadrid írta:
kodo írta:
En sem orulnek kifejezetten pochettinonak, bar elegge le van húzva mondjuk. Meg mindig inkabb mint egy ujonc edzo.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Anno, amikor Carlot idehozták, akkor is a fórum 80%-a ellenezte, hogy hozza majd a szar olasz fociját, stbstb.
Ha a felsorolt nevek mind nímandok, akkor lényegében nincs a piacon normális edző gondolom...
Olyan ez, mintha posztonkent nezve max 2 jatekoson kivul mindenki egy tucat szar.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:06
Szerző: ateeemadrid
kodo írta:
En sem orulnek kifejezetten pochettinonak, bar elegge le van húzva mondjuk. Meg mindig inkabb mint egy ujonc edzo.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Anno, amikor Carlot idehozták, akkor is a fórum 80%-a ellenezte, hogy hozza majd a szar olasz fociját, stbstb.
Ha a felsorolt nevek mind nímandok, akkor lényegében nincs a piacon normális edző gondolom...
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 13:01
Szerző: kodo
En sem orulnek kifejezetten pochettinonak, bar elegge le van húzva mondjuk. Meg mindig inkabb mint egy ujonc edzo.
Tuchel is egy nimand volt itt a forumon amig le nem iskolázott minket, majd pepet.
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 12:59
Szerző: Kerlon
2 hónapja cikkeztek már erről, szerintetek honnét tudtal erről, hanem egy belsőstöl? Telepátiával? Vagy Mrs Zidane fecsegte ki egy bezart madridi kavezoban, nem?
Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2021. május 31., hétfő 12:56
Szerző: füst
Szerintem egyértelmű, hogy ZZ régóta tudja hogy elmegy. Rég meghozta a döntését, Perez abban hitt, hogy meg tudja győzni arról, hogy meggondolja magát. Hát nem. Nem hiszem hogy május közepéig vívódott magában, hogy mi legyen.