Oldal: 2755 / 5146
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 13:51
Szerző: Berti
BlancoMark írta:
Nem tilos ervelni egy forumon a magas lo helyett.
Telóról voltam és sajnos nem volt annyi időm, de mire ideértem látom megtették mások.
Case tényleg az egyik legjobb vkp jelenleg, ha tényleg a védekező képességeket vesszük figyelembe. Viszont ha egy olyan gépezetet akarunk létrehozni, amely huzamosabb ideig uralja európát, akkor az kevés lesz. Nem rajta múlik, hogy nem állítják ki szinte minden meccsen, mert szinte mindig benne van. Néha elképesztően szarul helyzekedik, ami már fél gólnak számít. Előre meg szinte teljesen tehetetlen, annyi idő alatt fordul meg, mint egy 70 éves busz, a végállomáson. Ezeket úgy írom le, hogy tényleg elismerem, hogy jó játékos.
Túloldalt meg ott van egy Kanté, aki előre és hátra is nagyszerűen és fegyelmezetten játszik. Az 168 centijével és 68 kilójával oda tud lépni szabályosan egy massziv játékosnak és utána többnyire labdát is szerez belőle, kiemelném: szabálytalanság nélkül. Engem leginkább ez a képessége fogott meg, de ott van az is, hogyha feljebb kerül akkor kitudja venni a részét a támadásépítésben.
Abszolút a legjobb játékos a posztján, ezt nincs érételme vitatni.
A médiahájp dolgot meg teljesen félreérted. Jelenleg aki ilyen alatt van hasonló területen az Pogba.
Aki worldclass telejsítményt hoz, majd felkapják a cimlapok, hogy az év legjobb játékosa díjal pózol, az nem média hype.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 13:31
Szerző: Chris
Theo akkor gyakorlatilag 100%, hogy jön? Mert nekem a hírekből még nem teljesen egyértelmű. A legfrissebb mostanában az volt, hogy Messinek mondta a kupadöntőn, hogy a Realt a BL szereplése miatt választotta a Barca helyett. De ez is csak pletyka.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 12:52
Szerző: ___Samy___
Sztem ezzel a Llorente gyerekkel piszok jól fogunk járni, már ha Casemirot tényleg lesz is alkalma kiszorítani. De már csak azért is megéri, hogy lesz pótlása, még ha nem is szorítja ki. De sztem vele a kezdőben sokkal gyorsabban járna a labda, sokkal gördülékenyebb és gyorsabb lenne a támadásépítés. Egyedül fizikailag nincs a brazil szintjén, az összes többiben meg veri.
Llorente, Casemiro, Kovacic, Modric, Kroos, Isco, ez azért elég veretes és fasza kis kp lesz. Főleg, hogy még 4-4-2-ben oda lehet tenni Asensiot meg Lucast is. Még elől a BBC-t kell megbontani és frissíteni egy Mbappéval, és még erősebb csapatunk lesz, mint idén volt.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 12:40
Szerző: sonic
BarçaNorbi írta:A vkp posztot látni kell, nem csak nézni, észre kell venni azokat az apróságokat, amit statisztikákkal egyébként nem lehet kimutatni.
Hat koszonom. Nyilvan nekem errol fogalmam sem volt eddig.
Mondjuk ezt in is leirtam a hsz-emben de mindegy...
Azt is figyelembe kell venni, hogy Kante egy alapvetoen fegyelmezett es defenziv Chelsea-ben es elotte szinten hasonlo Leicesterben a Premier League-ben hozta azt amit. Nem lehet megmondani hogy egy jelentosen tamado szellemubb es nyiltabb jatekot jatszo Real Madridban, egy sokkal technikasabb spanyol ligaban mire lenne kepes. Csak talalgatni lehet...
Llorentenel is csak talalgatni lehet hogy magasabb szinten mit tud majd lerakni, de o legalabb mar eltoltott egy teljes szezont a ligaban, es nem okozott csalodast. Jovore nala lehet kiderul mit tud ha kap eleg percet.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 12:24
Szerző: BarçaNorbi
Egyrészt csupán statokból megítélni játékosokat én badarságnak tartok, de ha már statokra hagyatkozik az ember, akkor itt van a
Squawka Comparsion Matrix. Tegyétek be az idei, illetve a tavalyi Kantét, és lássátok be, hogy mennyit számít egy játékrendszer, a csapat alárendeltsége az ellenféllel szemben stb.
Csak egy példa nevek nélkül: Egy olyan csapatban aki jelentősen többet birtokolja az ellenfélnél a labdát, sokkal nehezebb ugyanolyan labdaszerzési mutatókat produkálni, viszont sokkal fontosabb a biztosabb passzolási mutató. A vkp posztot látni kell, nem csak nézni, észre kell venni azokat az apróságokat, amit statisztikákkal egyébként nem lehet kimutatni.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 12:21
Szerző: El Maestro
BlancoMark írta:
@kodo
Ez igaz viszont az elorejateka kifejezetten gyér, es annyi labdat se szerez mint hinnenk.
Azért most egy meccsből meg egy statisztikából ne vonjunk le olyan következtéseket, hogy nincs Casemiro szintjén sem. Más bajnokság, más felállás, más rendszer. Játszik mellette egy Matic is, persze hogy kevesebb labdaszerzése van. Eloszlik a két játékos között bőven. Szóval sok tényezős dolog ez. Ettől függetlenül én sem benne látnám a megoldást, én továbbra is Kovacic-csel képzelném el azt a posztot.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 12:09
Szerző: sonic
Casemiro
Kante
Llorente
Itt van a harom jatekos statja az idenyrol.
Ha szigoruan a statisztikat nezuk akkor alapvetoen nagy kulonbseg nincs Llorente es Kante kozott. Hasonlo (vagy talan kicsit jobb) szamokat produkal a spanyol. Persze ez nem mond el mindent...
Casemiro defenziv adatai kivaloak, viszont vele egy nagy problema van, hogy nem fegyelmezett, sokszor belemegy hulye faltokba es elcsamborog a helyerol, ami komoly meccseken vegzetes is lehet. Iden megusztuk tobbnyire, de nem lesz ez mindig igy (es persze meg ott a BL donto is). Emellett fejben lassu Modricekhoz, ami szinten hatraltat minket.
Llorrente erkezik a nyaron es en nagyon orulok neki, tobb okbol. Egyreszt egy biztonsagosabb megoldas a brazilnal, mert fegyelmezettebb es tudja a helyet. Stabilabbak es labdabiztosabbak lehetunk vele. Kevesebbet faltol, kisebb a riziko.Tovabba ami meg fontosabb hogy lesz vegre alternativa arra a posztra, nem kell majd Casemiro hianyaban Kroosnak jatszania idegen poszton. Lehet hogy elso evben nem kap majd annyi jatekidot, de nagy kincs lesz a jelenlete, es idovel alapemberre is valhat.Ismeri a ligat, szerzett rutint kezdokent, es ingyen van... Mi kell meg?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 12:02
Szerző: numberone1
Hat en abban nem vagyok biztos, h csak Kante lenne hozza elorelepes. Vannak tehetsegek, a francia bajnoksagbol meg mindig is fognak Kantehoz hasonlo arcok kikerulni...csak nyitva kell tartani a szemet.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:55
Szerző: kodo
Remy írta:Caseban bőven benne van a hiba, sőt... láthattuk a Bayern ellen is, hogy mennyire lassú fejben, mikor az ellenfél gyorsan játszik. Bőven le lehetett volna küldeni a pályáról.
Igen-igen. Pontosan ez a legnagyobb hibája. Persze ennek ellenére is lehet alkalmazni taktikai fegyverként, mint ahogy most is tesszük, de nem ő a legmagasabb szint a posztján. Én nagyon bíztam Kanteban múlt nyáron.
BlancoMark írta:Ez igaz viszont az elorejateka kifejezetten gyér, es annyi labdat se szerez mint hinnenk.
Casemiro sem erős előrejátékban, az utóbbi időben bevállal hosszabb passzokat is, régebben csak a legközelebbi emberig tette a labdát. Mióta összeállt a csapat középen többet vállal, de Kante a gyorsasága és a technika tudása segítségével simán hozná itt Casemiro előrejátékát, sőt szerintem többet is, más kérdés hogy Kroos és Modric/Kovacic mellett erre nincs is kifejezetten szükség.
Jelenleg ha marad ez a vkp-s rendszer, egyedül a fent említett ember lenne előrelépés Casemirohoz képest.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:44
Szerző: Remy
Szerintem Kanténál pont nincs media hype. 2 éve a legmagasabb szinten tolja. Tavaly a bajnok Leicester egyik húzóembere volt, idén meg a szintén bajnok Chelsea egyik legjobbja, és a PL legjobbja. Ezek után nem kell hype ahhoz, hogy elismerjenek valakit.
Caseban bőven benne van a hiba, sőt... láthattuk a Bayern ellen is, hogy mennyire lassú fejben, mikor az ellenfél gyorsan játszik. Bőven le lehetett volna küldeni a pályáról.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:40
Szerző: numberone1
Nem kell ehhez media hajp, h latni lehessen gyorsasag beli kulonbseget mint fejben mint fizikalisan. Zongorazni lehetne a kulonbseget Kante javara.
Pedig itt úgy írták a szakik, hogy az a poszt nem is kell, nem is létezik, nemkell vkp
+1
ezert sem hiszem, h jovore atalnank a 4-4-2-re.

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:34
Szerző: BlancoMark
Berti írta:BlancoMark írta:
Miben jobb Kante? Se statisztikailag, se vizualisan nem latom az alatamasztasat annak amit irsz.
Adom hogy itt bizony sokan jocskan alabecsulik a brazilt. Kantet meg viszi a media hájp.
Na ne már

Nem tilos ervelni egy forumon a magas lo helyett.
@kodo
Ez igaz viszont az elorejateka kifejezetten gyér, es annyi labdat se szerez mint hinnenk.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:30
Szerző: Anthony
Süti írta:Szerintem nagyban hozzájárul, hogy amit ő csinál, az nem a foci szép oldala. Viszont szerintem borzasztó hasznos.
Egyébként szerintem aki néz más meccseket is, meg érdeklődik a foci iránt, az nem tartja kevésre, hiszen az pontosan tudja, hogy mennyire sokat tesz hozzá a kp stabilitásához. Arról nem is beszélve, hogy ZZ se véletlenül pakolja a gálakezdőbe. (Pedig nem is francia.

)
Pedig itt úgy írták a szakik, hogy az a poszt nem is kell, nem is létezik, nemkell vkp

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:30
Szerző: Berti
BlancoMark írta:
Miben jobb Kante? Se statisztikailag, se vizualisan nem latom az alatamasztasat annak amit irsz.
Adom hogy itt bizony sokan jocskan alabecsulik a brazilt. Kantet meg viszi a media hájp.
Na ne már

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:29
Szerző: kodo
Gyorsabb, minden szempontból. Ez hiányzik legjobban Casemirobol nekem.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:22
Szerző: BlancoMark
kodo írta:reeed_ati írta:Érdekes egyébként, hogy mennyire nem tartjuk sokra a brazilt, Juvés haverom szerint meg pont az egyik legjobbunk.
Én mindig Kantehoz viszonyítom a brazilt, így kissé keserű szájízzel értékelem a teljesítményét. Talán rajta kívül ebben a rendszerben másra nem is cserélném el. Llorente még lehet jó idővel.
Miben jobb Kante? Se statisztikailag, se vizualisan nem latom az alatamasztasat annak amit irsz.
Adom hogy itt bizony sokan jocskan alabecsulik a brazilt. Kantet meg viszi a media hájp.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:22
Szerző: ericco
H.E.H.E. írta:Jorge Valdano: "Ne lepődjenek meg, ha a következő idényben Marcos Llorente átveszi Casemiro helyét."
néztem tegnap, súlytalan, átlagos játékos.
Hát azért az első félidőben eléggé aktív volt, Neymart is levette a pályáról.
A második félidő pedig már nem érdekelt

Amúgy ismét Messi hozta nekik a mecset. Az Alavés pechjére, az első félidő felénél megjött a kedve focizni.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:15
Szerző: Remy
Jó a brazil, de bőven lehetne szintet lépni a posztján. Azért valljuk meg, bőven ki lehetett volna szórni év végén több meccsen is. Isteni csoda, hogy nem kapott pirosat minden második meccsén. Kevés a legmagasabb szinten.
Llorrentét meg 1 meccs után lényegében elítélték páran. Érdekes. Mindenképpen kell, mert ha gyengébb is lesz, max Case nyomatja tovább. Ha meg jobb lesz, akkor már nyertünk.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:14
Szerző: rb_lint
TheBull6 írta:reeed_ati írta:Érdekes egyébként, hogy mennyire nem tartjuk sokra a brazilt, Juvés haverom szerint meg pont az egyik legjobbunk.

Az én Juvés haverom szerint, meg pont az ő posztjánál tudják megnyerni a meccset. (Sajnos szerintem is.) Szerinte teljesen vissza lesz oda vonva Dybala, hogy valami hasonló macskaegér játékot űzzön vele mint Messi tette a Klasszikuson. Remélhetőleg itt nem sárgázza be magát a 10. percben majd Case....

Meg fogja enni vacsorára Dybalát. Közel nincs olyan sebessége mint Messinek, fizikálisan is gyenge, nem fog szerintem gondot okozni.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2017. május 28., vasárnap 11:06
Szerző: TheBull6
reeed_ati írta:Érdekes egyébként, hogy mennyire nem tartjuk sokra a brazilt, Juvés haverom szerint meg pont az egyik legjobbunk.

Az én Juvés haverom szerint, meg pont az ő posztjánál tudják megnyerni a meccset. (Sajnos szerintem is.) Szerinte teljesen vissza lesz oda vonva Dybala, hogy valami hasonló macskaegér játékot űzzön vele mint Messi tette a Klasszikuson. Remélhetőleg itt nem sárgázza be magát a 10. percben majd Case....
