Oldal: 268 / 433

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 23., csütörtök 15:32
Szerző: DinhoL
[quote="H.E.H.E."]a lakers sztorihoz hozzátartozik, hogy mint kiderült, a pelicans mellett a lakers volt a másik csapat, akik harcban álltak cousinsért, és többet is ajánlottak (valszeg ingram nem volt a csomagban, de több pick volt)[quote]

Pedig Ingramet is akarták, illetve a Kings közölte h ha nincs Ingram ők nem is érdeklődnek tovább. Nem is baj.
DMC viszont végre ott hagyta azt a semmirekellő bagázst.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 23., csütörtök 15:19
Szerző: DinhoL
Galacticos írta:
Masik meg vmelyiknap olvastam h a boston hajlando aldozni butlerert vagy paul georgert. Na az is komoly lenne. Egy cserevel egybol (kovezzetek meg de) bajnokeselyesse lepnenek elo. PG sokkal jobb csapatot erdemelne.
Igaz, kellene nekik már egy szupersztár aki legnagyobb részt hozza az éles végjátékokat. De én azt mondom, h amíg Bostonban IT a kezdő playmaker addig nem h gyűrű nem lesz, de még konfbajnoki cím se. Évek óta látszik, h a PO-ban a folyamatos match-upoknál kijönnek a fizikai korlátai, főleg védekezésben. Persze gondolom ezt a Celticnél is látják és sztem ha a bajnoki címet komolyan gondolják akkor pár éven belül megoldják a posztot. Pénz, remek edző, koncepció meg van a sikerhez.

LA drukkerként most egyik szemem nagyon örül, a másik meg nagyon nem. Köszönünk mindent Kupchaknak mert azért baromi sokat tett a klubért és egy olyan városban ahol a középszerű teljesítmény sem elfogadható, nem egyszerű dolgozni. Mostanra viszont már nagyon érett a leváltása, belefásult az öreg na meg a legtöbb fejes már csak a pénzt látta a Lakersben. Annak meg külön örülök h egy legendát sikerült visszahozni vezetőnek, aki hozott is egy elit játékosügynököt GM-nek így a kapcsolatok és a sztárjátékosok nagyobb érdeklődése biztos. :)
Ellenben nem tudom felfogni, hogy lehetett a liga legjobb 6. emberét egy totál formánkívül játszó, rosszabbul triplázó, átlag kevesebb pontot szerző etc. játékosra cserélni. Még csak nem is fiatalabb... :(

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 23., csütörtök 14:35
Szerző: H.E.H.E.
a lakers sztorihoz hozzátartozik, hogy mint kiderült, a pelicans mellett a lakers volt a másik csapat, akik harcban álltak cousinsért, és többet is ajánlottak (valszeg ingram nem volt a csomagban, de több pick volt), mint a pels.
erre jött a kiváló indiai szakember, a kings tulaj, aki szerint hield a következő stefán curry ( :lol: ), igy mondta divacnak, hogy melyik ajánlatot kell elfogadni.
ezt a bizniszt lakers részről még jimbo és kupcsák intézte volna, a probléma ott volt, hogy dzsenifer busz háta mögött, aki meg papíron a főnökük. na itt telt be a pohár, ráadásul az üzlet se jött létre, azonnal a két úr ki is lett baszva.
innentől magicnek nem volt választása, mint hogy muszáj megtartani a top3 picket az idei drafthoz (ami 10 éve a legerősebb elvileg), azaz az egyik legjobb játékost cserélte el.

azóta magic és bird beszéltek pg13 esetleges cseréjéről, továbbra is álomszerű lenne a westbrook-paulgeorge-anthonydavis trió a lakersben.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 23., csütörtök 1:03
Szerző: Galacticos
Drake írta:A nagy kosár szakiktól kérdezném,hogy van e esély arra,hogy Wall az elkövetkező 1-2 évben tovább áll Washingtonból?Jól szerepel most a Wizards de szerintem Wall egy igazi bajnok esélyes csapatot érdemelne.... :)
A washington egyre jobb, es semmi hir az o elcsereleserol. Illetve en nem latom hogy hol az a csapat amelyik elso szamu iranyitot keres es bajnokeselyes. :)
Na meg aztan penzbe is jobban jar majd wall ha a washingtonnal koti kovetkezo szerzodeset.

Wall jo jatekos de en szerintem megallt a fejlodesben, akarcsak lillard (na o nala ezerszer inkabb kene a kornyezetvaltozas) na jo az tulzas h megallt a fejlodesben de egyelore nem hozza azt aminek ki volt kialtva az elso egy ket harom eveben.

Most olvasva a hireket es hogy shumpertert a cavs beverleyt akarja.. Uristen nagyon remelem hogy morey ebbe sehogy se megy bele.


De a kerdesedre a valasz szerintem tovabbra is az hogy (en szerintem) nincs csapat a ligaban aki egy john wallra van a bajnoki eselyektol..

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 22., szerda 23:57
Szerző: Drake
A nagy kosár szakiktól kérdezném,hogy van e esély arra,hogy Wall az elkövetkező 1-2 évben tovább áll Washingtonból?Jól szerepel most a Wizards de szerintem Wall egy igazi bajnok esélyes csapatot érdemelne.... :)

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 22., szerda 8:16
Szerző: Marci77
Zsombor,reszben,de magamtol is,majd meglatjuk,mindenesetre nem a legjobban kezdtek. Lou Willert biztos,hogy kaptak volna jobbat,ne mond hogy nem,foleg,hogy Brewer meg le se jar iden. Sok csapat orulne egy ilyen scorernek a padra.

Utolso nyilatkozatok kozul melyikre gondolsz? Hogy bevallottan nem ert mindenhez,es gondolom a csereket hasonlokat az alatta dolgozo GM csinalna? Csak epp a vegso dontest o akarja hozni. Vagy arra,hogy azelott aztmondta korabban,hogy egy szupersztarra van a Lakers a Gswtol,Spurstol? Vagy hogy tobb eves folyamat amig az eselyesek koze ernek,es figyelmesen kell a penzt kolteni? Akkor maris kevesbe ertem ezt a cseret,amivel jovore is ott lesz Brewer.

A "nem mintha meglepodnek"-et meg nem tudom mire veljem.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 22., szerda 6:19
Szerző: Galacticos
Es mar ott is van az elso cserejuk.

Brewert mondjuk elegge birtam foleg a clippers elleni forditas ota, de ez eg jo csere volt houstoni oldalrol. Bar a lakers sem jart rosszul.
Azert ket ilyen pontteros cserejatekossal mint gordon es lou hát egyre inkabb elhitetik velem hogy lesz meg houston meccs majus vegen is. :D
Mondjuk inkabb a vedekezest kene meg stabilabba tenne mert nem tudom elkepzelni hogy a gswt pusztan triplalbol komolyabb vedekezes nelkul meglehet verni 4x.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 22., szerda 0:54
Szerző: Zsombor
Marci77 írta:
Anthony írta: Lakers fanok örülhetnek, kibaszták Kupchaket és Jim Busst, Magic Johnson veszi át az irányítást!!!
Hát én nem örülnék Lakers-ösként első körben túlzottan. De majd cserél Rondoért hogy bajnoki címre törjön aztán elhallgattat :lol:

Kupchak meg gyorsan talál állást.
Gondolom olvastad az nba a sport tvn csoportot hogy osszehozd ezt a faszsagot anélkül hogy megnezted volna hogy legutóbb mit nyilatkozott. Nem mintha meglepodnek.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 21., kedd 20:39
Szerző: Marci77
Anthony írta: Lakers fanok örülhetnek, kibaszták Kupchaket és Jim Busst, Magic Johnson veszi át az irányítást!!!
Hát én nem örülnék Lakers-ösként első körben túlzottan. De majd cserél Rondoért hogy bajnoki címre törjön aztán elhallgattat :lol:

Kupchak meg gyorsan talál állást.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 21., kedd 19:52
Szerző: Anthony
Nincs túl sok pénzük mert ott van Asik meg másik 2 szerződés, 14 milla talán.

Lakers fanok örülhetnek, kibaszták Kupchaket és Jim Busst, Magic Johnson veszi át az irányítást!!!

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 19:00
Szerző: Galacticos
sucre írta:Majd az idő eldönti, milyen deal volt ez. Most nagyon a Pelicans-nak áll a zászló, hiszen egy liga top20-as játékost sikerült megszerezni apróért. Viszont keretmélység nincs, hátvédekkel is hadilábon állnak, és szerintem Cousins az NBA balottelije. Szurkolok neki, hogy összejöjjön és formás csapattá váljon ez a AD-DMC duó, de nem gondolom, hogy meg fog tudni változni. A Kings akkor járhat jól, ha Cousins besül, így bebizonyosodik, hogy nem lehet köré csapatot húzni, szóval megspórolnak 210 milkát.

Butler-> Celtics = NBA finals. meglássátok fiaim :mrgreen:
Az a balotellis hasonlat oriasi tulzas.
Cousins nem kapott jo csapatot maga kore soha az eletben. A legjobb csapattarsa rajon rondo volt, ami kb mindent elmond az elmult evek sacramentojarol. Meg a masik rudy gay.. Vicc az egesz. Nem csoda hogy elszall az agya allandoan.
De anthony davisszel van eselyuk nagy dolgokat elerni, foleg ha jol alakitjak a keretet. Egy jo 3&D, holiday meghosszabbitasa.. Nagyon jo lehet ez az alap. Meg a masik hogy igy azert az FA piacon is vonzobb csapat lesz a nop mert ket sztarjuk mar van.
Meg egy paulgeorget akarok bostonba aztan keleten meg is van a csapatom. :mrgreen: bar ha butler megy az is jo, jo lesz pg harden melle. B-) :lol:

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 18:31
Szerző: sucre
Majd az idő eldönti, milyen deal volt ez. Most nagyon a Pelicans-nak áll a zászló, hiszen egy liga top20-as játékost sikerült megszerezni apróért. Viszont keretmélység nincs, hátvédekkel is hadilábon állnak, és szerintem Cousins az NBA balottelije. Szurkolok neki, hogy összejöjjön és formás csapattá váljon ez a AD-DMC duó, de nem gondolom, hogy meg fog tudni változni. A Kings akkor járhat jól, ha Cousins besül, így bebizonyosodik, hogy nem lehet köré csapatot húzni, szóval megspórolnak 210 milkát.

Butler-> Celtics = NBA finals. meglássátok fiaim :mrgreen:

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 17:31
Szerző: Marci77
Galacticos írta: Csak ne monroe-drummond szitu legyen belole hogy tenyleg egymast jatekat olik majd ki.
AZért Davis meg Cousins sokkal sokoldalúbb mindkettőnél. Monroe rossz védő,és triplát se dob,szóval egymás elől vették el a levegőt,mert Drummond meg kb csak zsákol. Cousins meg Davis, ha arról van szó simán ki tudnak menni palánk alól távoli 2esig,vagy Cousins 35%ával és egy jobb csapattal ezen javítva a triplára is. Reddick elférne esetleg a nyáron. Asik szerződése ne lenne még ezen kívül 3 szezonig 10-11 millióért.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 11:56
Szerző: Anthony
Én is drukkolok nekik, bár Cousins nem tűnik valami intelligens embernek.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 11:37
Szerző: Galacticos
Anthony írta:Kivéve amikor Cousins épp ki lesz állítva, AD meg épp sérült lesz :lol:

De trollkodást félretéve mindketten nagyon labdaigényesek, kérdés hogy tudják elosztani a játékszert, hogy mindenki tudjon érvényesülni. Ha meg tudják tartani Holidayt és megerősíteni a kinti szekciót,akkor lehet a dologból valami.
De mindketto evek ota szar csapatban szenved. Jo hogy tobbet vallalnak.
Rudy gay elol meg enis vennem el a labdakat.
Csak ne monroe-drummond szitu legyen belole hogy tenyleg egymast jatekat olik majd ki.
En drukkolok nekik, mindketto megerdemelne hogy jo csapatban legyen, holidayt meg megkell tartaniuk. Baromi jo csere volt ez a pelicanstol.

Masik meg vmelyiknap olvastam h a boston hajlando aldozni butlerert vagy paul georgert. Na az is komoly lenne. Egy cserevel egybol (kovezzetek meg de) bajnokeselyesse lepnenek elo. PG sokkal jobb csapatot erdemelne.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 11:13
Szerző: H.E.H.E.
volt olyan hír, hogy 2018-ban összeáll a lakersben a westbrook-anthonydavis, de így erre erősen lecsökkent az esély.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 10:54
Szerző: csabi*
nekem elsőre nagyon wtf csere volt, alig hittem el de én bírom davist és cousinst is szóval drukkolok nekik

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 10:24
Szerző: Anthony
Kivéve amikor Cousins épp ki lesz állítva, AD meg épp sérült lesz :lol:

De trollkodást félretéve mindketten nagyon labdaigényesek, kérdés hogy tudják elosztani a játékszert, hogy mindenki tudjon érvényesülni. Ha meg tudják tartani Holidayt és megerősíteni a kinti szekciót,akkor lehet a dologból valami.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 20., hétfő 8:32
Szerző: Galacticos
Uuuuuristen mekkora cseret huzott a new orleans.
Jovore komolyan kell szamolni veluk, ez a paros szet fog kapni mindebkit a festekben. :ozil:

Es olyan huu de nagy erteket nem is adtak cousinsert.

Re: Kosárlabda (NBA, Euroliga stb.)

Elküldve: 2017. február 13., hétfő 18:48
Szerző: csabi*
egyre jobban bírom kicsidzsanniszt