Kommentáld a híreket
Re: Kommentáld a híreket
Én tényleg megneztem volna itt néhány éve, de jövőre már minek? Mit várnánk tőle? A legjobb éveit már kifutotta, helyzetkihasznalasi arányon ő sem javitana, osszjatekban kevés, túl statikus. Csak Ronaldo pozícióját zavarná. Amúgy jó csatár, de nekünk több, más, jobb lehetőségünk is lenne oda.
Bale helyett kell egy sztár igazolás, idén figyelni kell a piacot, aztán Zidane majd dönt, pénz lesz. Jobbat kitalalni úgysem tudunk, mint amit a kopasz lát. Csak merjen mostmar igazolni is, be kell látni, hogy a változást elől nem tudja tovább húzni.
Cserecsatárnak pedig fiatalt kell hozni, én ligán belül is elgondolkoznék, tippem talán a sevillas Correa. Jó játékos, de ez csak erős szurkolói vélemény maximum tőlem, nem láttam annyi sevilla meccset, de akkor tetszett.
És azért gondolkodok csak cserecsatarban, mert úgy látom idén a két jomadarból Bale fog mélyebbet repülni, több kritika érkezik felé a lelátóról pl., és neki még momentuma sem nagyon lesz, ez a francianak legalább 3szor osszejon egy evben. Idén is már hívták angliaba, jövőre is meglesz az ajánlata. Karim papa pedig a kutyának sem kell, pénzt nem tudunk belőle csinálni, na meg kettejük közül ő kap új szerződést...
Ez a Werner, Dolberg, Auba kívánság sor, ami a sajtóban megjelent sem azt mutatja, hogy első számú opciót keresünk. Zidane alatt nem is fogunk.

Én is örülnék neki és úgy hallottam hogy neki is nagyon helyre van rakva a teste, szóval bírná még 3 évig.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68370
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Lewa logikus fogás lenne, kérdés, hogy tudja-e hogy hol a helye, illetve tudná-e?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- dzsi91
- Hozzászólások: 12661
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
Nem kell mindenkit 10 évre igazolni.A bayern kezd szétcsúszni,szerintem lehetne onnan csemegézni.
Lewandowski taktikai szempontból és amúgy is hasznos lehetne 2-3 évre.Manapság azért már nem azt a korszakot írjuk ahol egy 30 feletti játékos lépni sem bír.
Jövőre sem lesz több csatár a piacon mint idén,sőt ugye Bappe kilőve.Én elhoznám 2-3 évre.Nistelrooy sem 20 évesen jött.

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- Nika91127
- Hozzászólások: 3641
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 21:50
- Kedvenc játékosaid: Guti, Marcelo,Valverde
Re: Kommentáld a híreket
Szeretne, persze. Szerintem 30 évesen már nem ő kellene ide... Ha a Dortmundból jött volna, az még okés lett volna,de most már "az a hajó elúszott"...AS | Lewandowski szeretne jövő nyáron a Real Madridhoz csatlakozni.
- nzooli93
- Hozzászólások: 3082
- Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Jövőre ráadásul változnak a meccsidőpontok is, ha jól tudom. Egy nap 2 időpontban lesznek meccsek. 19 és 21 órás kezdésekkel. Szóval nagyon remélem, hogy ha meg is veszi a spíler, akkor rak át máshova is meccseket ,mert eddig 4 csatornán ment a bl egyszerre, jó volna ,ha ez maradna, és akkor tényleg azt lehetne nézni a napi meccsekből tv-be ,amit mindenki akar, már aki megteheti ugye a szolgáltatójánál.
- M1Ö
- Hozzászólások: 5841
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Így van, teljesen mindegy lenne, hogy ki nyomja a meccseket, mert így is-úgy is nevetséges a felvezetés, értékelés meg a taktikázás, de basszus a fél ország elesik a legjobb meccsektől. Adják oda a mezei kábel tévéseknek is a csatornát, akkor nem lenne semmi gond. Így marad az akadozó, idegen nyelvű, rosszabb képminőségű stream... Az angol bajnokság is hiányzik, heti 1 BL meccsel meg még rosszabb lesz. Sok mindent tudnék írni a hülye hörcsögfejűről, de inkább nyelek egyet.Remy írta:Mondjuk alapból úgy kéne megoldani, hogy országos lefedettség legyen, ne pedig csak külön előfizetők tudják nézni az adott csatornát. Tőlem lehet a HBO-n is vagy a Paprika TV-n, csak akkor legyen elérhető mindenki számára. Undorító, ahogy kisajátítja a KÜLFÖLDI focit egy hazai szolgálgató.

De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- RealVazquez
- Hozzászólások: 7089
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
- dzsi91
- Hozzászólások: 12661
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
M4 marad a sport tv-t meg váltja a spíler.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- RealVazquez
- Hozzászólások: 7089
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Kommentáld a híreket
Most akkor mi lesz? Marad a BL az M4 sporton vagy elvandorol a kaszinos csatornajahoz???Realista24 írta:Az M4 Sport a 2014-es elindulása óta kiemelten fontos feladatának tartja, hogy a magyar érdekeltségű sportesemények mellett a világ legszínvonalasabb sorozatait is elvigye az összes magyar háztartásba. Utóbbiak közé tartozik a labdarúgó Bajnokok Ligája, amelynek közvetítési jogait a következő három szezonra, vagyis egészen 2021-ig tartotta most meg a csatorna.VanillaSky írta:A jelek szerint a BL közvetítési jogok az eddigi sport tv helyett a spílerhez kerültek, a királyi felügyelete mellett.
Az Európai Labdarúgó Szövetséggel (UEFA) kötött megállapodás értelmében valamennyi forduló, valamennyi játéknapján a közszolgálati sportadó választhat elsőként mérkőzést. Ez garantálja, hogy minden nagy rangadót – és amennyiben feljut, a magyar bajnok összes mérkőzését – a piacvezető M4 Sport közvetíti élőben, amelynek kizárólagos joga van az összes döntő, elődöntő, valamint az UEFA-szuperkupa (A BL – és az EL-győztes közötti) találkozó élő közvetítésére is.

Re: Kommentáld a híreket
egyertelmu hogy a digi a legminosegibb. csak nem haverkezben van igy kicsinaljak inkabb oket sport fronton.
- Remy
- Hozzászólások: 30141
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Mondjuk alapból úgy kéne megoldani, hogy országos lefedettség legyen, ne pedig csak külön előfizetők tudják nézni az adott csatornát. Tőlem lehet a HBO-n is vagy a Paprika TV-n, csak akkor legyen elérhető mindenki számára. Undorító, ahogy kisajátítja a KÜLFÖLDI focit egy hazai szolgálgató.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Csabi
- Hozzászólások: 10111
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
a szlovák digisportnak már 5 csatornája van. mind HD-ben. gyakorlatilag az összes nagy bajnokság ott fut: bl, angol, spanyol, francia, portugál, skót. az olaszt meg a németet nem tudom. és teljesen jó. a produkció magas minőségű. a szar sporttv meg mehet a lefolyón.dzsi91 írta:Egyik szarabb mint a másik,én a digin élvwztem a közvetítéseket,a sport tv-n megtűröm... de ez a spíler... az a zakkant meredtnyakú ember ijesztő a gyrosos pultjával.Nívótlan szar.Remélem egyszer jön vmi skysports szerű 4-5 csatornás óriás és felégeti mindet.
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15035
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
legtöbbször teljesen nézhetetlen a magyar közvetítések, sajnos nem csak a fociban
- dzsi91
- Hozzászólások: 12661
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
Egyik szarabb mint a másik,én a digin élvwztem a közvetítéseket,a sport tv-n megtűröm... de ez a spíler... az a zakkant meredtnyakú ember ijesztő a gyrosos pultjával.Nívótlan szar.Remélem egyszer jön vmi skysports szerű 4-5 csatornás óriás és felégeti mindet.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Kommentáld a híreket
Nem védem a spílert, de azért a sporttv-t sem kell félteni Várhidivel, Puhllal, László Csabával, Hegyivel, Bognár Gyurival, és bocs, ha valakit kifelejtettem. Ők 15 év után tartanak itt, a spíler meg alig múlt egy éves. Bár én úgy gondolom, ők csak addig lesznek, amíg nem lesz valami kurzusváltás ( a sportéletben természetesen
).

- nzooli93
- Hozzászólások: 3082
- Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Fuuuj de szanalmas..marmint nem az hogy megveszi mas csatorna..mert eddig is ossze vissza vandorolt. De mit akarnak a spilernel komolyan? A Pl studiojuk, magazinjuk, kommentatorjaik,szakertoik mind-mind egymast muljak alul. Egyik rosszabb,mint a masik. Ezek akarjak a legrangosabb klubkuzdelmet adni?? Az m4 se valami nagy szam, na de hat a spiler...sajnalom akiknek ott kell a kedvenc csapatuk meccseit nezni hetrol hetre..komedia az a csatorna ahogy van.. Egy rtl2n jobb az el kozvetites, es ezzel sokat mondtam
Re: Kommentáld a híreket
hat ez nevetseges. igy a sport tvnek lassan annyi. a spanyol bajnoksag az utolso amit meg neznek ott az emberek. lassan arra is raiger kozpenzbol vajna.
-
- Hozzászólások: 2131
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26
Re: Kommentáld a híreket
VanillaSky írta:A jelek szerint a BL közvetítési jogok az eddigi sport tv helyett a spílerhez kerültek, a királyi felügyelete mellett.
what?
jovoevtol vagy mikortol? nagyon jo lesz... spilerem nincs es a prime nem hd...
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 4 regisztrált és 0 vendég