Spiritbox - Eternal Blue
Újabb klub, újabb kísérlet Rolitól hogy lenyomja mások torkán a feslett ízlését.
Na nem volt ez rossz, csak közepes, ajánlásnak viszont szörnyű.
Alapvetően a coreért sosem voltam oda, de ez nem is annyira metalcore, tele van lazább, már-már poppos elemekkel,az utóbbi években nagyon nem vagyok otthon a metál szcénában de asszem ezt hívják postmetalnak. Ez sem lesz a kedvenc zsánerem, bár az kétségtelen, hogy zenélni tudnak Spiritboxék, néhol kifejezetten jó lenne amit tolnak (hemzseg a Gojira hatástól a cucc), csak épp itt megállnak. Az album egyben van, de szerintem a legnagyobb baja ugyanaz, mint magáé a metalcore-é: tizenkettő egy tucat, hemzseg a végletekig kimunkált (és progressive metalnak csúfolt) de teljesen középszerű és felejthető daloktól, egyetlen nagy massza az egész lemez. Próbálnak persze valami "újat" virítani, jelen esetben a női vokált, ami egyrészt kb az Evanescence és a Nightwish óta annyira újdonság értékű, mint karigeritől egy be nem tartható ígéret, másrészt ugyanúgy felejthető. A core a túl sok sablonpanel mellett nálam szinte mindig a vokálon csúszik el, ez a tipikus, magasabb hangszerelésű, engem csak sérült herélt vadkanhörgésre emlékeztető ún. "scream" teljesen kikészít, vagy énekeljen szépen a frontember, vagy üvöltsön rendesen (vagy tegye mindkettőt, mint Burton, de az industrial amúgy is más tészta).
Van azért 1-2 szám, ami kiemelkedik, a Secret garden és a Silk in the strings szerintem jól (jobban) megírt nóták, de a többi...nem szar egyik sem, de a heti spotify ajánlóban az ilyeneket egy perc után tovább szoktam passzolni, mert annyira unalmas az egész, pedig sosem hallgattam sokat. Ők sem kivételek. Az alapok jók, hallatszik hogy nem képzetlen garázsbanda, és maga a hangzás is kurva jó, a basszusgitár nekem különösen tetszett (a dob is, csak a nyakamat rá, hogy programozott - egyébként besírok ha belegondolok, hogy a rockzene és a metál nagy öregeinek úttörő lemezei mennyivel brutálabbak lennének, ha ilyen kifinomult hangzásra lettek volna képesek anno a stúdióban). Csak valahogy az egész végtelenül közepes, az album gyakorlatilag végigpörgött, én meg azt hittem, kb a harmadik számot hallgatom, egyedül a végén valamik szintipop faszságnál tűnt fel, hogy számváltás történt. Se nem jó, se nem rossz, semmilyen az egész, tizenkettő egy tucat, van egy érzésem, hogy Roli sem hallgatta meg kettőnél többször az albumot (pl. hogy mire gondoltál amikor leírtad, hogy sokszínű, elképzelni nem tudom

)
Ha pár mondatban kéne leírni, ez egy olyan banda érzetét kelti nálam, amikor azzz éééén időőmbeeen, takonyarcúként dc++-on keresgélt az ember mások fájllistáinál érdekes/ismeretlen nevű metálbandákat, és letöltött 1-2 albumot, aztán ezt hallgatta vakulásig, hogy milyen menő és újszerű, aztán olyan 16-17 éves korodban rájöttél, hogy amúgy nem, vannak sokkal jobbak.
Mondjuk Rolival kapcsolatban alapból megvan ez az érzésem az élet minden területén, hogy ezt az életkort csak fizikailag sikerült megugrani.
Egyébiránt sokat változott a metal is, kicsit utánaolvastam, odavannak ezért a bandáért, hogy micsoda albumot tettek le az asztalra. Hát én nem tudom, 10-12 éve észre sem vette volna őket senki, ezt garantálom. De lehet hogy csak a klasszikus nosztalgiasznob beszél belőlem.

Bár az igazsághoz hozzátartozik: debütáló albumként erős és egyben lévő anyag ez valóban.
És hogy miért rossz ajánlás? Aki ismeri/szereti a műfajt, annak vagy tetszik, vagy elvan vele, de bármikor előránt egy jobbat. Akinek pedig alapvetően idegen a metál, hát nem emiatt fogja megkedvelni, de még csak elfogadni sem a zsánert, ahhoz túl kemény, túl karcos, túl erőlködő, és túl heréltdisznósikolyos.
Kb.
5,5/10, lehet átmegyek rajta mégegyszer, de 6-nál jobb nem lesz.
