Látom a mai NSO cimlapon hozza, hogy a Real Madrid a világ szimpatiajat elveszítette, tegnap az Index is valami "szakértő" velemenyet tette a főoldalra, miszerint "Nagyon elfogultnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy nála egyértelműen Vini nyerje a labdát". Imádom.

Ugye nagyon sokan érvelnek azzal, hogy hát Haaland is elment, de az senkit sem zavar, hogy Messi és Ronaldo is maradt már távol díjátadóktól.
Amit Benzema mond abban minden benne van. Haaland esetében mindenki tudta már hetekkel korábban, hogy Messi nyert, Haaland nem kapott fülest, hogy övé a díj. Haalandnak volt ideje feldolgoznia, Vininek a döntés pillanatában kellett volna ezt processzálnia, amiből ugye vilagraszolo memek lettek volna. Továbbra is uriemberek klubja vagyunk, de az egyértelmű megszegyenitesi szandekba mi sem fogunk bele menni. Az, hogy senki nem ment el tőlünk (még egy Butrageno sem), az nem Perez szigorát mutatja, hanem azt, hogy ebben egységes álláspont volt a csapaton belül mindenkinél.
Jönnek Vini viselkedésével, de azt nem mondják, hogy 90 percen keresztül majmozzák, agyonrúgják és semmi védelmet nem kap. Én nem mondom, hogy szent, én is sokat szidtam és szidom őt, de csak nagyon ritkán láttam ok nélkül ugrani. Dibu Martinez mivel magyarázza a viselkedését, mikor kupakat tart a farka elé, szurkolokkal verekszik, Mbappe baba figurát tart a kezében a VB győzelem után és mutogatja mindenkinek a csapat buszon? Nála miért jó és érdemel Yashin díjat, ha egy kivédett tizenegyes után táncol?
Ez a díj teljesen elveszítette a hitelességét. Ahogy egy Oscar dijnal is az a legfontosabb, hogy kiemelkedő alakításod legyen és nem valtoztatgatják a kritériumokat, úgy itt sem kellene és minden évre az adott győztesre szabni. Egyik évben az EB a fontos, utána VB, utána a Copa America (

), aztán valamikor csak a klub szezon számít, valakinél minden is. Valamikor elővesznek elfeledett poziciokat, valamikor valakinek a karrerjét honoraljak. Követhetetlen és atlathatatlan. Az elkovetkezendo években sok csúnya dolog ki fog még derülni.
Kroos: "But at the end... We are Real Madrid."
Carvajal: “When it's time for real competitions, we will go above Barcelona, I'm sure.”