hehe írta:továbbra is:
a barca jelenleg csak úgy tud megújulni, ha engedi a teret alexissancheznek és neymarnak és eladja messit, aki mindneki fejére nőtt.
céronaldo lenne ugyanígy, őt is eladatnám.
messi kényelmes lett és jóllakott.
senki nem hiszi még, majd 3-4 év múlva már talán.
Egy szezont még biztosan adnék neki, aztán ha ugyanez lesz, akkor elgondolkodnék a továbbiakon. De én azért még bízok benne, hogy lesz ennél jobb. Azt nem várom el, hogy elérje azt a szintet, amit a Guardiola-érában hozott, de azt, amit idén letett az asztalra, csak felül tudja majd múlni.
Llorente? Na ne már.
Pogba? Azon kevés ember egyike, akit elnézegetnék a középpályánkon. Csak hát nagyon drága lenne, és az első most a védelem megerősítése.
Sánchezt nem adnám el, ha valakinek mennie kell, az inkább Pedro legyen.