'shutterisland írta:amúgy most Kroost akarják elvileg, hihetetlen h mivé lesz a filozófia egy nyeretlen év után.
most azért, mert higuaintól kezdve kroos-on át suarezen keresztül cuadradoig az égvilágon mindenkit hírbe hoznak (ismerős szitu lehet, ezt veletek is megteszik évről-évre) attól még nem veszünk meg mindenkit.
a keret fele pedig még az "öregek" távozása után is saját nevelés lesz.
laporta túlzó mondata ellenére nyilván nem lehet örökre fenntartani ezt a dolgot, de még így is jobban állunk, mint a többi nagycsapat ebben a tekintetben.
nem vesztek meg mindenkit, de pl lehetett volna cserekapust felhozni arra a pár meccsre, de ez nem is az én dolgom, nem is ezért írtam, sokkal inkább azért h a katalán firkászok előszeretettel helyezték előtérbe a csapatotok utánpótlás-nevelését (a csapból is ez folyt), na most ugyanezen újságírók naponta új 10 embert igazolnak le hozzátok és ezáltal eléggé sérül a fentebb említett filozófia (segget csinálnak a szájukból).