És ezt meg is osztod velünk? Még ha csak teóriák.
Az egyik; elvileg a klub és Perez soha nem ígért neki új szerződést a tavalyi döntő után; elsősorban Mendesen keresztül ő szeretett volna jobb kontraktust, ami elől ugyanakkor a Real Madrid vezetése egyáltalán nem zárkózott el.
Aztán jött az adócsalás sztori, ami után találkozót kért az öregtől, amiben az elnök és a klub segítségét kérte; erre jött a hivatalos kommüniké és a klub jogászainak, pénzügyi szakembereinek, hivatali apparátusának a felajánlása --> erre új időpontot kért Perez papához, ahol közölte vele, hogy ez nem elég, csalódott + véleménye szerint őt átb@szták és főleg az öreg, aki nem jelezte neki, hogy spanyolban nem úgy mennek a dolgok, mint máshol (simán elvárta volna, hogy a klub tejeljen) erre Perez közölte, hogy ne haragudjon, de a klubnak semmi köze ahhoz, hogy a magánéletben mit hogy hogyan.
Aztán ezt követte Messi és Neymar szerződése, illetve csillagászati fizetése, de Zizou beszélt vele, illetve maga a játékos is úgy értékelte, hogy a lehető legjobb helyen van (csapat, csapattársak, illetve a város miatt is) ezért a maradás mellett döntött, aminek következtében az 5. Aranylabda után a klub is hajlandó lett volna januárban tárgyalóasztalhoz ülni és egy nettó 40 millió körüli fizetést csiripeltek a madarak; de a gyenge szereplésnek köszönhetően állítólag Zidane kérte a vezetést, hogy a PSG meccsek (BL) miatt ezek az ügyek maradjanak későbbre, amit aztán a játékos persze nehezményezett és elindult a lavina. Ezenkívül még annyit tettek hozzá nyilvánvalóan 2 ekkora ego nem fér meg egymás mellett. Ami pedig a kivásárlási árat és annak szóban történő mérséklését illeti nem hiába lett cáfolva folyamat ez sem és talán az sem véletlen, hogy ennél többet fizetett a Juve.
Egy szó mint száz, ezt nem kell készpénznek venni!