Oldal: 2151 / 2299

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 7., péntek 22:42
Szerző: MyStiQ
Szerintem meg az is malac, hogy Gomez az odavágó hosszabbításában a támaszkodó lábával szerez gólt. :)

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 7., péntek 22:14
Szerző: mia san mia
Ha már malac: Emlékeim szerint az is malac volt, hogy egyáltalán hosszabbítás lett Madridban. Gomez kifogta "élete napját"

Azt meg, hogy azt sem tudtuk az első húsz percben milyen rendezvényen vagyunk, leginkább az mutatta meg, hogy kb másfél perccel Ronaldo tizije után Robben ordító ziccert hibázott.

Az egy kiegyenlített párharc volt. Nagyképűség kijelenteni, hogy nem a másikon múlott volna a dolog.
Az én meglátásom szerint a 210 percből azért olyan jó 140-ben mi domináltunk.
De látszott, hogy nüanszokon fog múlni mint mindig. A tizi párbaj pedig már szerencse kérdése is.
Kár azzal példálózni már. :)

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 17:52
Szerző: R.M.C.F
Én arra emlékszem, hogy 20 perc után már kettővel mentünk, azt se tudták milyen rendezvényen vannak,
ja,igy volt.....összességében összemalacozták azt a továbbjutást.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 17:49
Szerző: h3x0r
DavieS írta:Én arra emlékszem, hogy 20 perc után már kettővel mentünk, azt se tudták milyen rendezvényen vannak, és ahelyett hogy eldöntöttük a párharcot - vagy legalábbis kizárhattuk volna a 11-eseket, de egy újabb góllal a párharcot is, Mou megint elővette a csodás taktikáját, és visszaengedtük a meccsbe a németeket, a többi ismert. - én személyszerint soha nem felejtem el azt az estét, mindegy az én bajom.

ugyanolyan fejük volt, mint tavaly a dortmundnak 2-0 után, de nem használtuk ki.

mert nekünk az 1 gólos elöny is jó volt, hányszor de hányszor szopt*k be, cszka, lyon, villarreal - cazorla micsoda szabadrúgás gólja volt atyaég( :D ), betis, és csak a töredékét írtam le, ezt sose bocsátom meg Mounak, hogy ezt soha nem látta be - persze tény és való, hogy ő hozott vissza az elitbe minket, ez az ő érdeme kizárólag.

az rajtunk múlt, nem a bayernen.
Persze, ez igy igaz is, en is azt irtam hogy a Barca elleni bajnoki is kozrejatszott a kieseshez, csak Mou visszaallos taktikajat nem emlitettem meg.

De azt se tudhatjuk mi lett volna ha a hetvegen nem a Barcaval jatszunk hanem egy kis csapattal, ebbol kovetkezik hogy a jatekosok kevesbe lettek volna faradtak, nem kellett volna annyira visszavegyunk (mert azt gondolom mindenki tudja hogy azt a tempot nem birtuk volna olyan sokaig), stb, stb.

Sokat koszonhetunk Mourinhonak, de a makacssaga is kozrejatszott abban hogy meg nincs meg a tizedik, vagy legalabb a BL donto.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 17:39
Szerző: h3x0r
dzsi91 írta:Én arra emlékszem ,hogy tavaly egész évben a bl-re pihentünk, aztán a Dortmund felmosta velünk a padlót az odavágón.
Én azt mondom ,hogy az se feltétlen jó ,hogy a Bayern 120 ponttal vezeti a bundesligát, tavaly sokat számított nekik mert habzott a szájuk, idén azért már nyugodtabbak és benne van ,hogy elkényelmesednek (persze kevés rá az esély).Ha kell a bl és a liga is akkor kénytelenek lesznek a srácok túlhajtani magukat és nem elfáradni...nincs választási lehetőség igazából, akik duplázni vagy triplázni akarnak azoknak csak a bl döntő után szabad kiengedni, addig meg összeszorítani a fogakat.Ha ez nem megy akkor nincsenek készen a feladatra.
Azert van egy kis kulonbseg a kozott, hogy mar tavasz elejen biztosan megvan a bajnoki cim es hogy olyan gyengek vagyunk hogy mar december kozepen el van veszitve a bajnoksag. Persze, lehet azt mondani, hogy tavaly vegig pihentunk, de azert tudjuk hogy az oltozon belul ennel joval tobb es komolyabb dolog tortent.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 17:14
Szerző: dzsi91
h3x0r írta:
El Unico írta:Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz! :)
Nem tudom emlekszel-e a 11-12-es szezonra: Bayern - Barca - Bayern.
A nemetek tobb jatekost is pihentettek a visszavagora, mig mi egy hatalmasat csataztunk a katalanokkal. Ez is kozrejatszott ahhoz hogy nem kerultunk be a dontobe.
Én arra emlékszem ,hogy tavaly egész évben a bl-re pihentünk, aztán a Dortmund felmosta velünk a padlót az odavágón.
Én azt mondom ,hogy az se feltétlen jó ,hogy a Bayern 120 ponttal vezeti a bundesligát, tavaly sokat számított nekik mert habzott a szájuk, idén azért már nyugodtabbak és benne van ,hogy elkényelmesednek (persze kevés rá az esély).Ha kell a bl és a liga is akkor kénytelenek lesznek a srácok túlhajtani magukat és nem elfáradni...nincs választási lehetőség igazából, akik duplázni vagy triplázni akarnak azoknak csak a bl döntő után szabad kiengedni, addig meg összeszorítani a fogakat.Ha ez nem megy akkor nincsenek készen a feladatra.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 17:03
Szerző: DavieS
h3x0r írta:A nemetek tobb jatekost is pihentettek a visszavagora, mig mi egy hatalmasat csataztunk a katalanokkal. Ez is kozrejatszott ahhoz hogy nem kerultunk be a dontobe.
Én arra emlékszem, hogy 20 perc után már kettővel mentünk, azt se tudták milyen rendezvényen vannak, és ahelyett hogy eldöntöttük a párharcot - vagy legalábbis kizárhattuk volna a 11-eseket, de egy újabb góllal a párharcot is, Mou megint elővette a csodás taktikáját, és visszaengedtük a meccsbe a németeket, a többi ismert. - én személyszerint soha nem felejtem el azt az estét, mindegy az én bajom.

ugyanolyan fejük volt, mint tavaly a dortmundnak 2-0 után, de nem használtuk ki.

mert nekünk az 1 gólos elöny is jó volt, hányszor de hányszor szopt*k be, cszka, lyon, villarreal - cazorla micsoda szabadrúgás gólja volt atyaég( :D ), betis, és csak a töredékét írtam le, ezt sose bocsátom meg Mounak, hogy ezt soha nem látta be - persze tény és való, hogy ő hozott vissza az elitbe minket, ez az ő érdeme kizárólag.

az rajtunk múlt, nem a bayernen.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:47
Szerző: h3x0r
El Unico írta:Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz! :)
Nem tudom emlekszel-e a 11-12-es szezonra: Bayern - Barca - Bayern.
A nemetek tobb jatekost is pihentettek a visszavagora, mig mi egy hatalmasat csataztunk a katalanokkal. Ez is kozrejatszott ahhoz hogy nem kerultunk be a dontobe.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:46
Szerző: ziro4vr
dzsi91 írta: Az elmúlt évekből ki indulva viszont kétlem ,hogy az Olympiakosz/MU-t kapnánk, az most a bayern-barca párosnak jár mert egy nehéz ellenfelet csaptak ki(ha nem lesz meglepetés). Tavaly is pl a 16 között meg kaptuk a ManU-t aztán a következő körben egy Galatasarayt. Szerintem most a Chelsea jön, de ha választanom kéne akkor psg/dortmundot mondanék.
Dortmund jó lenne, visszavághatnánk, és vissza is vágnánk, megszórnánk őket.

PSG-t nem követem igazán, de ha a csúcsra törünk, nem szabadna botlani ellenük.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:37
Szerző: dzsi91
ziro4vr írta:Nekem a kívánságlistám élén a BM áll, hogy megmérkőzünk velük, de a döntőben csak. Egyrészt 1 meccsel jobban járnánk szerintem, másrészt az úgy kerek lenne, sportélmény, körítés, és a két legjobb.
Én is valahogy így álmodtam ezt meg, mondjuk szerintem 2 meccsen is megfoghatók.De tényleg így lenne kerek, trónfosztás többszázmillió néző szeme láttára egy óriási bl klasszikuson.Na de hosszú az út még addig...

Az elmúlt évekből ki indulva viszont kétlem ,hogy az Olympiakosz/MU-t kapnánk, az most a bayern-barca párosnak jár mert egy nehéz ellenfelet csaptak ki(ha nem lesz meglepetés). Tavaly is pl a 16 között meg kaptuk a ManU-t aztán a következő körben egy Galatasarayt. Szerintem most a Chelsea jön, de ha választanom kéne akkor psg/dortmundot mondanék.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:12
Szerző: ziro4vr
Nekem a kívánságlistám élén a BM áll, hogy megmérkőzünk velük, de a döntőben csak. Egyrészt 1 meccsel jobban járnánk szerintem, másrészt az úgy kerek lenne, sportélmény, körítés, és a két legjobb. Elődöntő sem lesz már kívánságműsor, chelsea/barca benne van, de negyeddöntő lehetne még egy vagy egy fél fokkal nyugisabb.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:11
Szerző: doncsontos
MyStiQ írta:
Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz!


Nekem nem kell se a Barca, se a Bayern, se a Chelsea a következő körben. A többi jöhet, de ha lehetne egy kívánságom, akkor adják ide az Olympiakos-MU továbbjutóját, aki lehetőség szerint az Olympiakos legyen.

Pontosan.. induljunk csak ki a mostani hétközi-hétvégi programból. Teljesíteni kellett a németek ellen, hogy a visszavágó már csak formalitás legyen. Ez sikerült, viszont jött a szinte törvényszerű 'bukás' a bajnokságban. Ugyanez lenne ha a BM-et kapnánk köv. körre. Úgy gondolom a BM-et kitdunánk verni a BLből akár a következő fordulóban is viszont arra szerintem rámenne a bajnokság. De ha megkapjuk a sokak álltal kívánt Olympiakos-MU páros egyikét ott kevesebb erőt venne igénybe a továbbjutásunk ezáltal még maradna szufla a bajnokságra.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:09
Szerző: Remy
ziro4vr írta:
El Unico írta:Nekem az a véleményem,hogy mi meg tudnánk fogni a Bayernt. Le tudjuk győzni őket. A PSG nálam egyáltalán nem esélyesebb,mint a Barcelona vagy mi. Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz! :)
Miért reméled?
Egy kis erőfitogtatás... (aminek amúgy semmi értelme. Simán benne van, hogy mi húzzuk a rövidebbet. sosem értettem, hogy miért jó feleslegesen megnehezíteni a dolgunkat. Ha ők jönnek akkor ők jönnek, ha nem, akkor királyság van. Verekedjenek meg a többiek egymással, mi meg fű alatt csússzunk be a döntőbe. A trófea felemelésével kell visszavágni.)
dzsi91 írta:Gondolom mert azért néz bl-t ,hogy ilyen meccseket lásson.
Én is szeretem a jó meccseket, de a csapat sikeréért szurkolok elsősorban... azt meg akkor érik el, ha a BL-t vagy más kupát megnyerik. Egy jó meccs semmit nem jelent, ha a végén nem mi vagyunk a legjobbak.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:08
Szerző: dzsi91
ziro4vr írta:
El Unico írta:Nekem az a véleményem,hogy mi meg tudnánk fogni a Bayernt. Le tudjuk győzni őket. A PSG nálam egyáltalán nem esélyesebb,mint a Barcelona vagy mi. Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz! :)
Miért reméled?
Gondolom mert azért néz bl-t ,hogy ilyen meccseket lásson. A negyeddöntő szerintem is korai még a bayernhez(+az UEFA is a végére tartokatja ezt a csatát), de elődöntő-döntőben én már nem félnék tőlük.A világ legjobb csapata, de nem szabad hagyni őket úgy kibontakozni mint a barcát, minél előbb lerombolni a mítoszt...egyszerűen csak foczini kell ellenük és akkor meglehet, ahogy a barca ellen is kiderült ,hogy a legjobb módszer a az agresszívitás és a támadó felfogás.Magamat ismétlem, de ugyanannyi félni valójuk van tőlünk mint nekünk tőlük.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 16:02
Szerző: ziro4vr
El Unico írta:Nekem az a véleményem,hogy mi meg tudnánk fogni a Bayernt. Le tudjuk győzni őket. A PSG nálam egyáltalán nem esélyesebb,mint a Barcelona vagy mi. Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz! :)
Miért reméled?

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 15:56
Szerző: MyStiQ
Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz!
Az tényleg szuper lenne. Bayern München - Real Sociedad (ami akár sorsdöntő lehet) - Bayern München sorozat 6 vagy 8 nap alatt. Akár mindent el is bukhatunk, köszönhetően például annak, hogy mindhárom meccsen maximumot kell nyújtani. A Bayern ráadásul simán megjátszhatná azt, hogy az egész kezdőt leülteti a padra a hétvégén.

Nekem nem kell se a Barca, se a Bayern, se a Chelsea a következő körben. A többi jöhet, de ha lehetne egy kívánságom, akkor adják ide az Olympiakos-MU továbbjutóját, aki lehetőség szerint az Olympiakos legyen.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 15:48
Szerző: RealVazquez
Nekem az a véleményem,hogy mi meg tudnánk fogni a Bayernt. Le tudjuk győzni őket. A PSG nálam egyáltalán nem esélyesebb,mint a Barcelona vagy mi. Remélem következő körben Real Madrid-Bayern München lesz! :)

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 4., kedd 15:04
Szerző: Matt009
A PSG mint Bayern verő - erről írhatnál a bl topicba, hogy miért látod így.
Nem azt írtam, hogy megverik. Csak sanszosabbnak érzem őket, BM-et verni, mint minket. Jelenleg úgy gondolom, hogy sem a Barca, sem mi nem tudjuk megverni a BM-et. Mind a 2 csapat a labda kontrollra törekszik, ahogy a BM is, ebben jobbak nálunk és a Barcánál is. Kontrázni egyik csapat sem tud jól, a kp-s védekezése szintén nem elég egyik csapatnak sem a BM ellen.

A PSG kicsit más. Ott stabilabbnak érzem a kp-t. Egyénileg gyengébb játékosok, mint a BM kp-sai, de összességében jobban védekeznek nálunk is és a Barcánál. A kp-t nem fogják megnyerni a BM ellen, senki sem fogja, de többet bírnak, és jelenleg jobban is kontráznak nálunk. Van egy Ibrájuk is, tehát van meccset eldöntő ember, de ott van még Cavani, Lucas... Szóval nem gyenge a támadósor ott sem, és jelenleg azt a támadósort többre értékelem, mint a miénket, ha Bale szar. A BM persze itt is jóval esélyesebb, csak annyi, hogy nem érzem a PSG totál esélytelennek, ellenben minket és a Barcát igen. Nyilván utóbbi 2-t többször láttam, jobban látom a hibákat, a PSG-t inkább csak villogni és tarolni láttam. Azt viszont tudom, hogy a kontrázni jobban kontráznak, ami a jelenlegi BM ellen az egyetlen fegyver, illetve kevés gól kapnak, ami szintén nem elhanyagolható.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 1., szombat 12:38
Szerző: morientes
Na tessék még véleménye se lehet az embernek, mert ha az nem egyezik a nagy fejek véleményével, vagy már egy picit is elkeseredett és erős hangnemben mondja megy a bünti... Ő így látta, ez a véleménye és kész. Eltiltás, mert azt mondta, hogy gyenge volt a bíró és visszaadta a tartozását a Barcának? :roll:
Pellének fölöleges bírózni,mivel mindkét csapat ellen tévedett az a szerencsétlen spori...
Az viszont igaz,hogy katasztrófális a játékvezetés,a játékvezetői hozzáértés úgy az europai top bajnokságokban,mint az europai kupákban.Lassan már többen lesznek a pályán,meg akkörül,mint maguk a játékosok :D És ehhez képest sem javult föl a ténykedés....szörnyű...

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2014. március 1., szombat 12:35
Szerző: ateeemadrid
Eltiltás, mert azt mondta, hogy gyenge volt a bíró és visszaadta a tartozását a Barcának? :roll:
Komolyan, most ebben mi a meglepő? Külöben is, 1 szava nem lehet a Citynek a bíróra.