Oldal: 2144 / 5146

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 19:59
Szerző: Kerlon
Hagyjátok már Mourinhot. Nálunk kezdett el lecsúszni. Szétszedhettük volna a Bayernt egy félidő alatt, ott kezdődött minden. Azóta Mourinho néha fellángol, de inkább 4 éve lecsúszott. Semmilyen alapot nem tudna ő már megteremteni, ide egy fiatalos felfogású, nem berögződött edző kell, akit hagynak majd dolgozni. Szerintem még mindig a legjobb megoldás Pochettino. Tőle csak azért félek, mert még sorsdöntő helyzetekbe nem igazán került és nem tudni, hogy meg ugorná-e a szintet. Bár ez senkinél sem garantált.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 19:32
Szerző: Victorioo
_Bushido_ írta:Amúgy Mourinho esetleg rendet tenni jó lenne, max a későbbi építkezésben már nem biztos, hogy olyan sikeres lenne. Amikor előszőr itt volt, akkor is hatalmas káosz fogadta - az megvan most is. Szóval a feladat kb megint ugyanaz lenne, annyi különbséggel, hogy nincsenek aranylabdás világsztárok (CR, Kaká), csak egy Ramos, akivel gondolom még mindig megvan az ellentét. De majd ezt Perezék eldöntik.
Mikor megérkezett anno, teljesen más volt a helyzet. Akkor egy nyeretlen, sikeréhes "csapat" várta.
3 éve nem nyertünk már semmit, szóval mi szurkolók is ki voltunk éhezve. Szerintem mondhatom minden szurkoló nevében mindegy volt hogyan, milyen játékkal, csak nyerjünk valamit.
Most egy sikerrel telt,fásult csapatot kellene átvennie. Plusz ő se olyan passzban van mint akkoriban.
Nem szeretem a fociját de ha beállnának mögé a játékosok és netán ide jönne tavaszra én több esélyt látnék, hogy valamit nyerjünk mint Solarival. Persze nem fog jönni fél évre, és Ramosék se hiszem, hogy elfogadnák újra.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 17:56
Szerző: AdamTaylor
_Bushido_ írta:Amúgy Mourinho esetleg rendet tenni jó lenne...
Hol? A szertárban? Ezen a szinten már nincs olyan játékos aki hallgatna rá, egy többszörösen bukott bohócról beszélünk. Nagyon durván lerombolta a renoméját. Olyan ember kell aki MOST jó edző, nem 10 éve volt valaki. Már tényleg Pinyőt is lehetne mondani ilyen alapon. mourinnyo pasztmek...

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 17:18
Szerző: KAG
_Bushido_ írta:Amúgy Mourinho esetleg rendet tenni jó lenne, max a későbbi építkezésben már nem biztos, hogy olyan sikeres lenne. Amikor előszőr itt volt, akkor is hatalmas káosz fogadta - az megvan most is. Szóval a feladat kb megint ugyanaz lenne, annyi különbséggel, hogy nincsenek aranylabdás világsztárok (CR, Kaká), csak egy Ramos, akivel gondolom még mindig megvan az ellentét. De majd ezt Perezék eldöntik.

(remélem nem baj, hogy bemásolom, ha igen, töröljétek inkább)
Az Interesek FB oldalán olvastam egy hosszabb cikket Icardiról és a neje (ügynöke) újabb ténykedéséről:
"Áll a bál az Inter két legnagyobb értéke körül."

Kód:

Mauro Icardit, csapatunk kapitányát az éven is vinné néhány top csapat, amit már megszokhattunk az előző esztendőkből is.
Icardi egyre jobb, lövi a gólokat szezonról szezonra, és még mindig nagyon jó korban van, érthető a nagy érdeklődés, ő maga elmondása szerint jól érzi magát az Interben és Javier Zanttihez hasonlóan hosszú ideig tervez a csapatnál lenni.
Legalábbis ezt mondta ő, a pályán való viselkedése alapján joggal hihetünk neki, viszont itt jön képbe az ügynöke, aki egyben a felesége is.
Mivel aktuális ismét a szerződéshosszabítás Wanda megint kezdi a komplikálást nyílvánosan, röviden: több pénzt.. vagy Mauro lelécel.... mondja ő.
9 milliós évi fizetést szeretnének, ami óriási pénz viszont a mai futbalban egy top csapat legnagyobb ásza bizony keres ennyit, kérdés hogy az Inter hajlandó-e ezt megadni nekik.
Jöjjön a másik legpiacképesebb játékosunk, ő pedig Milan Skriniar.
A szlovák védő tavaly nyáron érkezett nagyon fiatalon és viszonylag ismeretlenül, de klasszis és érett játékával hamar beépült a csapatba és kulcsember lett, ma már a világ legjobb középső védői közé sorolandó, fantasztikus képességei mellett nagyon harcos alkat, teljesen érthető hogy a Barcától kezdve a Manchester Unitedig több gárda is szivesen látná őt a csapatában.
Skriniar helyzete megintcsak érdekes, ő az akiből az Inter nagy pénzt tudna csinálni ha akarna, kérdés hogy mennyire számol vele a vezetőség, szóval képesek e lennének beáldozni ha a szükség azt kívánná.
(Szerintem nincs az a pénz amiért őt el szabad engedni.)
Na nézzük a játékos akaratát, ő is azt állítja hogy jó érzi magát a nerazzurrinál, nem tervez váltani.
Egy mai posztban olvashattátok hogy még a saját hazája médiáját is képes volt lehülyézni, mivel azok azt írták hogy ha nem emelik a fizuját egy jó 2 millióval, akkor nem hosszabít az Interrel.
A játékosnak nem tetszett hogy ezt állítják róla, és nyílvánosan tagadta.
Az Inter építkezik, és a kölcsön+opciós megoldásokra nem lehet hosszútávon alapozni, márpedig a 2019 nyarán is lesz bőven kifizetni való ha meg akarjuk vásárolni Keitáékat és nem csináljuk meg ismét a Cancelo-Rafinha féle "balf*szkodást". Mert ugye a szabályokat be kell tartani.
Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy nagy kérdés hogy oldjuk ezt meg, sikerül-e olyan megoldást találni hogy mind a két fent említett játékos maradjon, vagy egyikből pénz lesz csinálva.
Őszintén én örülnék ha maradnának természetesen.
Amiben biztosak lehetünk hogy izgalmas lesz a 2019-es nyári mercatónk is.

Azt elfelejted, hogy az egy pályája csúcsán levő faszi volt.
Most meg egy romokba heverő, bukott arc.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 17:02
Szerző: BBeno
amúgy skriniart én simán hoznám majd ramos helyére. tényleg klasszis védő lett belőle.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 16:57
Szerző: _Bushido_
Amúgy Mourinho esetleg rendet tenni jó lenne, max a későbbi építkezésben már nem biztos, hogy olyan sikeres lenne. Amikor előszőr itt volt, akkor is hatalmas káosz fogadta - az megvan most is. Szóval a feladat kb megint ugyanaz lenne, annyi különbséggel, hogy nincsenek aranylabdás világsztárok (CR, Kaká), csak egy Ramos, akivel gondolom még mindig megvan az ellentét. De majd ezt Perezék eldöntik.

(remélem nem baj, hogy bemásolom, ha igen, töröljétek inkább)
Az Interesek FB oldalán olvastam egy hosszabb cikket Icardiról és a neje (ügynöke) újabb ténykedéséről:
"Áll a bál az Inter két legnagyobb értéke körül."

Kód:

Mauro Icardit, csapatunk kapitányát az éven is vinné néhány top csapat, amit már megszokhattunk az előző esztendőkből is.
Icardi egyre jobb, lövi a gólokat szezonról szezonra, és még mindig nagyon jó korban van, érthető a nagy érdeklődés, ő maga elmondása szerint jól érzi magát az Interben és Javier Zanttihez hasonlóan hosszú ideig tervez a csapatnál lenni.
Legalábbis ezt mondta ő, a pályán való viselkedése alapján joggal hihetünk neki, viszont itt jön képbe az ügynöke, aki egyben a felesége is.
Mivel aktuális ismét a szerződéshosszabítás Wanda megint kezdi a komplikálást nyílvánosan, röviden: több pénzt.. vagy Mauro lelécel.... mondja ő.
9 milliós évi fizetést szeretnének, ami óriási pénz viszont a mai futbalban egy top csapat legnagyobb ásza bizony keres ennyit, kérdés hogy az Inter hajlandó-e ezt megadni nekik.
Jöjjön a másik legpiacképesebb játékosunk, ő pedig Milan Skriniar.
A szlovák védő tavaly nyáron érkezett nagyon fiatalon és viszonylag ismeretlenül, de klasszis és érett játékával hamar beépült a csapatba és kulcsember lett, ma már a világ legjobb középső védői közé sorolandó, fantasztikus képességei mellett nagyon harcos alkat, teljesen érthető hogy a Barcától kezdve a Manchester Unitedig több gárda is szivesen látná őt a csapatában.
Skriniar helyzete megintcsak érdekes, ő az akiből az Inter nagy pénzt tudna csinálni ha akarna, kérdés hogy mennyire számol vele a vezetőség, szóval képesek e lennének beáldozni ha a szükség azt kívánná.
(Szerintem nincs az a pénz amiért őt el szabad engedni.)
Na nézzük a játékos akaratát, ő is azt állítja hogy jó érzi magát a nerazzurrinál, nem tervez váltani.
Egy mai posztban olvashattátok hogy még a saját hazája médiáját is képes volt lehülyézni, mivel azok azt írták hogy ha nem emelik a fizuját egy jó 2 millióval, akkor nem hosszabít az Interrel.
A játékosnak nem tetszett hogy ezt állítják róla, és nyílvánosan tagadta.
Az Inter építkezik, és a kölcsön+opciós megoldásokra nem lehet hosszútávon alapozni, márpedig a 2019 nyarán is lesz bőven kifizetni való ha meg akarjuk vásárolni Keitáékat és nem csináljuk meg ismét a Cancelo-Rafinha féle "balf*szkodást". Mert ugye a szabályokat be kell tartani.
Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy nagy kérdés hogy oldjuk ezt meg, sikerül-e olyan megoldást találni hogy mind a két fent említett játékos maradjon, vagy egyikből pénz lesz csinálva.
Őszintén én örülnék ha maradnának természetesen.
Amiben biztosak lehetünk hogy izgalmas lesz a 2019-es nyári mercatónk is.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 10., csütörtök 16:13
Szerző: BBeno
Mourinho when asked about the possibility of returning to Real Madrid: "When a footballer or a manager is invited to return is a sign that they did a good job where they were before. I felt that when returning to Chelsea"

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 22:14
Szerző: Jim
Hermoso sokszor szóba került
ő jó választás lenne csere középhátvédnek
de úgy néz ki nyárig itt lesz Vallejo tartaléknak, és nem vesznek senkit

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 21:57
Szerző: Steve
Jim írta:[quote="Anthony"
*Fiatal spanyol, nem? :hmmm:
Hagyjuk a fiatalokat, van mostmár elég belőlük.

középhátvéd poszton van 3 rutinos játékosunk, oda miért nem férne el egy fiatal?
miért ne lehetne spanyol? :mrgreen:[/quote]

Vannak nagyobb gondjain szerintem jelenleg.

Nekem bőven elég volt már a B-kategóriás sapanyolokból.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 21:42
Szerző: Jim
[quote="Anthony"[/quote]
*Fiatal spanyol, nem? :hmmm:
Hagyjuk a fiatalokat, van mostmár elég belőlük.[/quote]

középhátvéd poszton van 3 rutinos játékosunk, oda miért nem férne el egy fiatal?
miért ne lehetne spanyol? :mrgreen:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 20:38
Szerző: dzsi91
flori írta:
Mou meg nem jön, mert itt van Ramos. Ez fix.
Vagy pont azért jön,hogy Cé után a másik bástyát is ledöntsük és jöhessen a vérfrissítés. :D

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 20:38
Szerző: KAG
Remy írta:
wZoLee7 írta:Ezek Mous hírek is, annyira nem lehetünk hülyék de tényleg
Azt még le tudom nyelni ennyi fasza év után, hogy idén szart sem nyerünk a klub VB-n kívül, nem igazoltunk sztárjátékost, de azt, hogy Mou irányítsa megint a csapatot, azt egész egyszerűen nem bírnám elviselni.

Kiégett az ember, semmit nem fog már nyerni komoylabb szinten.

Remélem csak azért jönnek ezek a hírek, mert munkanélküli lett az öreg, mi meg látszólag szarban vagyunk. Pletykálni meg kell.

Pláne úgy, hogy mindenhol bukott és kikúrták... Még, ha utánunk megint sikeres lett volna. Dehát rohadtul szó sincs erről.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 20:12
Szerző: Realista24
dannen írta:
Realista24 írta:A hírek szerint a Lazio a nyáron visszautasított egy 160 milliós ajánlatot Savicért. Azt írják a Real volt.
nem azt irjak, hogy nem neveztek meg a klubbot?

egyebkent ketlem, hulyek lettek volna ennyit visszautasitani.
De, elvileg nem neveztek meg, de mivel mi érdeklődtünk, ezért ránk gondolnak.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 19:47
Szerző: flori
Remy írta:
MorataMartin írta:Mi lenne ha kölcsönvennénk Moratát? :mrgreen:
Akkor már hozzuk vissza Szalait.
Hogy habzott mindenki szája, a csúnya gonosz reál elüldözi a Benzema árnyékában semmi tiszteletet nem kapó Moratat. :lol: Özil, Di María, Higuain és Khedira után újabb bizonyíték, hogy jó döntés volt.

Mou meg nem jön, mert itt van Ramos. Ez fix.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 19:25
Szerző: Remy
wZoLee7 írta:Ezek Mous hírek is, annyira nem lehetünk hülyék de tényleg
Azt még le tudom nyelni ennyi fasza év után, hogy idén szart sem nyerünk a klub VB-n kívül, nem igazoltunk sztárjátékost, de azt, hogy Mou irányítsa megint a csapatot, azt egész egyszerűen nem bírnám elviselni.

Kiégett az ember, semmit nem fog már nyerni komoylabb szinten.

Remélem csak azért jönnek ezek a hírek, mert munkanélküli lett az öreg, mi meg látszólag szarban vagyunk. Pletykálni meg kell.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 19:18
Szerző: wZoLee7
Ezek Mous hírek is, annyira nem lehetünk hülyék de tényleg

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 19:14
Szerző: RaúlCF
hiszi piszi.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 19:09
Szerző: Realista24
A hírek szerint a Lazio a nyáron visszautasított egy 160 milliós ajánlatot Savicért. Azt írják a Real volt.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 18:27
Szerző: Realista24
MorataMartin írta:Mi lenne ha kölcsönvennénk Moratát? :mrgreen:
És jöjjön Higuaín is.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. január 9., szerda 17:28
Szerző: babaking
MorataMartin írta:Mi lenne ha kölcsönvennénk Moratát? :mrgreen:
https://deadspin.com/video/3620233?utm_ ... wsource=cl