Oldal: 203 / 225
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 20:40
Szerző: Sierra
Santi írta:Ma én is jövök az első körös filmmel, eddigis csak azért csúszok vele, mert semmi nem motivált, hogy megnézzem (most motivál a szűk határidő

), kedvem meg csak akkor volt, amikor épp más fontosabb dolgom is volt, bezzeg amikor volt egy kis szabadidőm, akkor meg filmezni nem akartam, inkább pihentem. Az utóbbi időben nem is filmeztem egyáltalán, csak valamelyik Batmant néztem, de azt is csak félig.
De nem szeretek így muszájból filmezni, mert az sokszor kihatással van a filmélményre is, dehát a filmklub ezzel is jár.
Only one question: akkor miért jelentkeztél erre a körre?
nmate írta:Magyar film jó választás, életemben nem hallottam róla.
Én sem hallottam, viszont szintén örülök, hogy van végre egy magyar film is. Ha jól emlékszem eddig két magyar film volt a klub történetében.

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 20:31
Szerző: gunner
A nyomozó
Engem is érint a kór sajnos, láttam
Április közepén láttam, szóval most nem nézem újra, ha nem jelent gondot.
Végletekig jól kidolgozott film. Ereje a sötét humor, egyfajta magyar Sírhant művekként funkcionál. Magyar filmek között előkelő helyen van szerintem, nemzetközi szinten is megállná a helyét.
Bírtam nagyon, hogy figyeltek a részletekre, a párbeszédekre, a karakter kidolgozására, a mozis jelenetre, a tv-ben szereplő dolgokra, valamint az angol szövegekre.
Pontszám: az eb-n hetest adtam rá,
7,5-re felmegy, a kör végéig újranézem, lehet még jobban fölétornászom

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 19:34
Szerző: francois
lordgabi írta:Én is majdnem így jártam, amikor a Könyörtelenek c. filmet néztem ki ajánlani valónak, de szerencsére felvilágosított elõtte Faust, hogy már volt a túloldalt, mivel sosem látogatom az oldalt, nem tudhattam.
Amúgy nem láttam/nem hallottam róla eddig, így nekem jó.
persze, persze nem lebaszásból írtam, hisz honnan is tudhattad volna. csak megemlítettem h ehhez azért elég nagy mák kell, hogy kikaptuk ua. a filmet
sok jóra ne számíts, amennyire megismertem az itteni nép filmes ízlését egy stabil 6-os lesz. odaáát nekem is annyi volt kb

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 19:21
Szerző: lordgabi
Én is majdnem így jártam, amikor a Könyörtelenek c. filmet néztem ki ajánlani valónak, de szerencsére felvilágosított elõtte Faust, hogy már volt a túloldalt, mivel sosem látogatom az oldalt, nem tudhattam.
Amúgy nem láttam/nem hallottam róla eddig, így nekem jó.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 18:40
Szerző: Anyaka
Csatlakozom Faust-hoz. Én is láttam, és értékelésben is hasonlót adnék.
A nyomozó
6/10
A film maga műfajában jó, főleg, hogy magyar, de én az első perctől az utolsóig azt vártam, hogy lesz e valami érzelem Malkáv arcán. Egy kihasználatlan kártya maradt a rendező zsebében, kár. Némi humor, azért elfért volna, bár kétségtelen, hogy így is volt pár, komikusabb jelenet, amit a főszereplőnk magához hűen fapofával élt át. Malkáv Tiborunk nem ment át semmilyen jellemfejlődésen, pedig történt vele pár dolog.
Egyenlőre röviden ennyi. Még talán megpróbálom feleleveníti az emlékeimet. Most film nélkül maradtam.

Na sebaj, majd a Lone Ranger, meg a Pacific Rim talán leköt a hétvégén.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 18:37
Szerző: Pipita
Istenem, pedig tökéletesnek tűnt, legközelebb majd csekkolom akkor a szomszédot is.

Mekkora fail.
Na mindegy, megyek átolvasok pár értékelést, hogy tudjam, mire számítsak.

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 18:36
Szerző: nmate
Jó, de szerencsére nem sokan fórumoznak odaát

Magyar film jó választás, életemben nem hallottam róla.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 18:34
Szerző: francois
ez az ajánlás olyan szempontból marha nagy baklövés, hogy odáát én is ezt ajánlottam nem olyan rég, uhogy biztos lesz egy pár ember aki látta már...
azért mekkora mák kell már ahhoz h kiválasztottad a világ 4324799834932 filmje közül pont azt amit én is

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 18:05
Szerző: Faust
Szerencsére már láttam.
A nyomozó
Magyar viszonylatban, pláne az elmúlt évek termését tekintve szerintem kifejezetten korrekt film. Elég jó hangulattal rendelkezik, és van benne pár vizuálisan igencsak megfogó részlet. Külön érdekesség, hogy a Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!gyilkosság, és még pár jelenet egy gyerekkorom óta nagy cimborám lakhelyén történik.
Az egyetlen dolog, amivel Malkáv nőjén kívül bajom volt, az a tempó. Eléggé elnyújtott az egész, ami kölcsönöz a filmnek egy kissé melankólikus, "reménytelen" atmoszférát, amihez a főszereplő karaktere csak még jobban hozzájárul. Azonosulni nem nagyon lehet vele (ahogy ő is képtelen azonosulni az őt körülvevő világgal), ami eléggé megnehezíti a film átélését, konkrétan engem egy percig sem érdekelt, hogy most lebukik-e, vagy sem, ami egy ilyesfajta kriminél nem mondható pozitív dolognak. A végkifejletet kicsit bullshitnek éreztem, megmondom őszintén. Anger pedig...hát nem tudom. Szinkronszínésznek sokkal jobb.
Szóval azontúl, hogy tényleg egy korrekt film szerintem, felemásak az érzéseim. Azontúl, hogy nem szórakoztam rosszul, a film semmi pluszt nem adott, de legalább a "kötelezőt" hozta.
6/10
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 18:03
Szerző: Pipita
Azta, milyen pontos vagyok, csak pár percet kések.
Szóval azért lesz érdekes és egyben ironikus az ajánlásom, mert pár napja néztem újra a filmet, és egy kicsit hasonlít Isti filmjére, amit pár napja eléggé sikerült lehúznom, viszont nekem ez akkor is jobban tetszett, meg azért csak egy kicsit hasonlít, stílusában, de amúgy különbözik.
Szóval:
A nyomozó
The investigator
Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy véletlenül se kattintsatok magyar oldalra a filmmel kapcsolatban. Mindenféle port.hu-s, kritikustömeges, bármilyen leírást mellőzzetek, mert egy kikúrt nagy spoiler az egész!
Én legalábbis első nézéskor elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam őket, és bár az érdeklődést felkeltette, gyakorlatilag lelőtte a film egyik legnagyobb poénját. Legalábbis remélem hogy csak ezért nem volt olyan sokkoló, de majd hamarosan kiderül a vélemények alapján.

Szóval egy magyar - svéd - ír co-produkcióról van szó
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!és lesz is erre a co-produkcióra egy zseniálisan gúnyos mondat a filmben. 
de főként én magyarnak nevezném egyébként, a színészek mind, a rendező is magyar... na mindegy. Talán a krimi műfaj illik rá leginkább.
Szóval a történetünk szerint Malkáv Tibor (Anger Zsolt) egy magának való kórboncnok, aki egyetlen emberi kapcsolatát a haldokló anyjával tartja, aztán kap egy lehetőséget hogy megmentse őt, többet nem is érdemes erről mondani, nézzétek meg szépen.
Lehet hogy rossz az időzítésem, de már egy ideje eldöntöttem, hogy ezt fogom ajánlani, úgyhogy nem zavart a korábbi hasonló stílus sem, remélem nem haragszotok meg érte.
---
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Nem is tudom mi mást mondhatnék még, a színészek közül Anger kiemelkedően hozza az életunt formát, a többiek meg elhanyagolhatóak gyakorlatilag. Kicsit gagyinak hathat az, mikor a fejében "lejátssza", megbeszéli magával az eseményeket, de szerintem zseniális volt, főleg a végén az a bírósági tárgyalás, amiből kihozza, hogy a feleség a 'megrendelő'
Szóval nekem tetszett második megnézésre is a film, bár kétségtelen, hogy valamivel unalmasabb volt, főleg hogy már a fordulat abszolút nem volt számomra meglepő. De azért így is jó szórakozás volt.
Na ennyi mára, nézzétek.
Ja, és nálam ez egy
7 / 10
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 15:22
Szerző: realfan
lordgabi írta:Pontszám?

ó bakker tudtam,hogy valamit elfelejtettem
A svindler
8/10
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 14:05
Szerző: Santi
Ma én is jövök az első körös filmmel, eddigis csak azért csúszok vele, mert semmi nem motivált, hogy megnézzem (most motivál a szűk határidő

), kedvem meg csak akkor volt, amikor épp más fontosabb dolgom is volt, bezzeg amikor volt egy kis szabadidőm, akkor meg filmezni nem akartam, inkább pihentem. Az utóbbi időben nem is filmeztem egyáltalán, csak valamelyik Batmant néztem, de azt is csak félig.
De nem szeretek így muszájból filmezni, mert az sokszor kihatással van a filmélményre is, dehát a filmklub ezzel is jár.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 14:00
Szerző: lordgabi
Pontszám?

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 13:58
Szerző: realfan
A svindler
Imádom a régi filmeket és ez még fekete-fehér is,ezzel már megvettek kilóra

Érdekes története is van ezek mellett,legalább is számomra.Kicsit talán hosszú volt,a közepe táján egy kicsit untam,de aztán túllendültem a holtponton és beszippantott a film

Ajánlásnak pedig tökéletes,mert alapból nem hogy nem láttam volna,de nem is tudnék a létezéséről

Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 13:47
Szerző: L.Miki
A svindler /nmate/
No kérem. Mivel nem tartózkodom otthon, olyan bő egy hete és még egy nagyon bő hétig nem is megyek haza, így ha nehezen is, de megnézem a filmeket és értékelni fogom. Vagyis megpróbálom. Ezt a filmet is két nappal ezelőtt tekintettem meg, azóta meg időm nem volt, hogy értékeljem. Most neki állok, aztán meglátjuk.
A filmet nem láttam, de nem csak nem láttam, még hírből sem ismertem két nappal ezelőttig, szóval leszögezhetjük, hogy egy nagyon- nagyon ismeretlen filmnek néztem, és még rajtam kívül néznek is elébe. Régi film. Nagyon régi. Fekete- fehér, ázt a mindenségit, már idejét nem tudom, hogy mikor néztem, utoljára olyan filmet, aminek a szín világa, fehér és fekete. Ajánlásnak tökéletes, ugyanakkor el is tudja rémiszteni az embert a mű megnézésétől, a film régiessége. Szeretek pozitívan neki állni mindennek, ahogyan ennek is. A film kezdete még ugyancsak érdekelt, kíváncsian néztem. Aztán szépen lassan ez az érdekeltségi vágy, lecsillapodott arra a szinte, hogy legyen már vége, könyörgöm. És körülbelül a bő két óra játszási időn belül ekkor jártam 35-40 minutumnál. Nem szeretem a hosszú filmeket, kivéve ha nem köt le. Például a Das Boot, 3 órás film, de az kimondottan érdekelt. Bár a film eleje nem valami lényegre törő, pont annál a résznél élveztem, a kíváncsiságom miatt, utána beindultak az események ugyan, de piszkosul lassan. Elég is volt belőle. Sok volt és hosszú. Köszönöm az ajánlást!
6/10
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 11., csütörtök 8:03
Szerző: Milanito
Este befejezem az insomniát, és nyomom az értékelést...
csak nekem nagyon nyögvenyelős, mert nagyon mellé ment ismét nálam isti ajánlása.
na nem annyira mint a ken park
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 10., szerda 17:05
Szerző: soadroli
Álmatlanság (Insomnia, 1997)
Hát nem igazán tudom mit írjak erről, nem igazán fogott meg. A Nolan-eset még nem láttam, de rég tervben van.
Színészekkel nem volt baj, bár egyik se volt valami szimpi. Néhol eléggé untam magam. Pedig szeretem a skandináv filmeket, legalábbis amiket láttam, azok jók

A történet nem volt rossz, egy
6/10-et megérdemel.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 10., szerda 15:02
Szerző: Faust
Gyorsan lelohadt a lelkesedés. Holnap éjfélig lehet jönni az Insomniával.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 8., hétfő 0:26
Szerző: lordgabi
Álmatlanság (Insomnia, 1997)
Ahogy ígértem, visszaolvasgattam az értékeléseket, összevetettem a bennem kialakult képpel (Remy értékelését adom a legjobban ebben az esetben), és hosszabb mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem leszek szőrös szívű: megérdemli a pontszámát, jó ajánlás volt!
Tetszett ez a képi világ, végig uralkodott a nyers hangulat, ezért is szeretem ezeket az európai filmeket, minden jóravaló alkotás tud egy különös hangulatot, feszültséget sugározni, még akkor is, ha nincsenek szerethető karakterek, nem tudja a néző teljesen átérezni a történéseket, sok helyen így volt ebben a filmben is, de ahogyan említettem, és a pontszám is mutatja, a jó filmek közé tudom sorolni ezt az alkotást.
Egy erős, stabil 6,5 lenne, alap esetben, de kijavítottam az első bekezdés végét, ahová először leírtam a végső pontszámot, így kezdésnek legyen egy:
7/10.
Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2013. július 7., vasárnap 16:34
Szerző: lordgabi
Megnéztem én is Isti filmjét, jelenleg 6,5 pontot tudok rá adni, de később, esetleg éjszaka elolvasom a többiek értékelését (mint mindig, mindenkiét), és összevetem a véleményemet az övékkel (kevesebb nem lesz a pontszám). Köszi az ajánlást, lehet megnézem a Nolan-féle feldolgozást is a jövőben.
