Oldal: 201 / 505

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 12:35
Szerző: Süti
Benznek meg még ennyi se. Lépjen vissza hasznosan labdáért, mert mikor visszalépett, rendszeresen eladta. Ne dobálja magát a semmire a 16-oson belül, akkor lenne esélye elfejelni az indokolatlan beadások egyikét. Lépjen ki szélre és segítsen a szélsőknek építkezni. (Ez még az az elem amiben a leghasznosabb volt tegnap is, de azért ez még így is kevés). Életében egyszer forduljon már le a védőfalról befelé, csináljon meg 2 neadjisten 3 cselt, csináljon váratlant, mint a Real Madrid támadója. Ebből SEMMIT nem láttunk tőle.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 12:35
Szerző: petiamadridista
A meccs elején a szélen kezdett.
Ennyit a középről. A 2. félidőben ledomináltuk a Matracot, vhogy eleshetett volna a labdába, csak hogy legalább 1 helyzete legyen.
De ugyanez van a válogatott szünet óta. Még momentuma sincs. Az elmúlt 4-5 meccsen Bale-nek volt gólja, kapufája, gólpassza, aktív volt, voltak helyzetei, Asensio is a maga módján próbálkozott, helyzetbe került, kihagyta.
Benzema az abszolút 0. Nem a játékkal, nem edzőbával van itt a gond. Sevillában ki lehet kapni, még Bilbaóban is előfordul az x, de 1-2 gólratörő fasza csatárral már egyedül állnánk a tabella élén.
Benzema a legszarabb. A másik kettő simán előzni fogja majd a kisebb csapatok ellen gólok számában is.

Őt kell eladni először, Asensio meg pad. 2 arc kell, ahogy írtam is nyáron. Hazard-Cavani kettőssel most a tripláért mennénk, ennyi a történet.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 12:09
Szerző: Kerlon
Mond mar meg, hogy mit csinaljon a vedok kozptt amikor egy ertelmes labdat nem kap? Nincs felpassz vagy csak olyab, amit o is egybol visszatesz. Mert ha meg nem mozogja be a nyilo teruleteket vagy valami, de nem errol van szo. Kozepen nulla lehetosegunk van. Az meg tok jo hogy asensio ketszer annyit volt jatekba, ketszer tobb lehetosege volt tenni valamit az alibin kivul. Ehelyett volt egy ziccere amiert emlekszel ra.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 11:44
Szerző: Süti
Unalmas, tegnap is olyan szürke volt mint a területi képviselő céges hetes golfja. Asensiot ugyanazért előveszed, hogy mekkora hulladék meccsek óta, Benz meg helyzetbe se képes kerülni, de védve van, mert mezőnyben mennyit beletesz. Tegnap a francia fele annyit találkozott a labdával mint a spanyol. Nagy mezőnymunka.
És Asensioval ellenétben a francia helyére még ember is lett volna, mert Mariano biztos nem malmozza végig a védők között kényelmesen az egész meccset, tudva hogy úgyse cserélik le.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 11:15
Szerző: Kerlon
Ha te ennyit értesz belőle és nem azt, hogy a 3 játékos nem illik össze, akkor én kérek bocsánatot, mentem sakkozni.

Állandóan két ember őrizte középen. A támadó harmadba senki nem lépett be a középpályáról, se Asensio, se Bale nem indult a kapufelé. Btw Bale egy tiszta helyzetet belsőzött mellé, Asensio egy tiszta helyzetet rúgott Oblakba. A mezőnybeli munkájuk meg még annyit sem ért, mint annak a csatárnak, akinek nem is az a feladata.
Verje meg a védőit, lépjen el tőlük, zavarjon, ha labdát kap, támadja a kaput, lőjön, vegye át egyből, ne tologossa a végtelenbe. Ezek egyike sem jellemzi megint...de azért az elvárást ne adjuk fel eziránt. Helyzetbe sem került a héten...
Megnézem, hányan verik meg neked a Godín-Gimenez párost úgy, hogy kapunak háttal játszol és nincs területed, mert sündisznóba védekeznek 35% labdatartással közben a társak a kapu közelébe se lépnek 25 méterre. Ott biztos van hely ilyenekre, meg sok elmozgásra. És nem azt mondom, hogy Benzema jól játszott vagy valami, hanem azt, hogy mind a támadó 3as összetétele, mind a taktika bőven hiányos.

Lopetegui még sem vette még észre. CR elment, nincs ott Benzema mellett, akinek így profitáltunk a mezőny munkájából. A jelenlegi játékba meg egy lesipuskás csatár kéne, vagy 1 tökösebb ember, aki gólt akar rúgni mindenáron.

Ezért van az, hogy szépen passzolunk 700-at, meg lövünk vaktában, de 5 ha eltalálja a kaput. És tudod a legjobban Asensio színtelen, szagtalan játéka jellemzi a legjobban a csapatot. Semmi váratlan, semmi tökösség, szépen passzolgatunk, aztán néha kijön a lépés vagy a nagy számok törvénye alapján beakad valami.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 11:11
Szerző: G. V.tinho
Kerlon írta:
pheco írta:Nekem az a jelenet maradt meg, amikor reg nem ert labdaba, de nem helyezkedett kozepen, hanem visszalepett labdaert es azonnal eladta. Osszefoglalta szepen a meccset.
Nagyon sokszor ugy helyezkedik meg mindig, mintha ott lenne elol Ce es uresen tatong az ellenfel tizenhatosa. Ezen kene valtoztatnia Lopinak vagy Benz szerepkorenek a megvaltoztatasaval vagy betenni valakit melle es 442-ben probalkozni.
berakni mellé Marianot és 2 csatáros játék. Benzema meg szépen elmozogna, visszajárna labdáért megjátszaná. Tegnap ugyanezeket megcsinálta, de se Bale, se Asensio nem mer bemenni a sűrűjébe. Mindegyik csak áll, aztán várja, hogy odapasszolják neki. Marco ráadásul egyből visszapasszol. Vicc, hogy hetek óta ezt csinálja és végig játssza a meccseket. Arról nem is beszélve, hogy sokszor volt olyan, hogy kedvező helyzetben indíthatott volna és nem tette meg, vagy visszavette a zsugát meghúzás helyett. Rettentően kiverte a biztosítékot nálam. Özilt ilyenért a világból kiekézte mindenki, aztán ő legalább húzott váratlant rendre. Marcoban semmi tökösség.

Btw. Benzema még így is többet próbált húzni, mint a 2 szélső, de neki se ment. Ami látványos volt, hogy Ceballos beállt aztán mind 3nál több veszélyes megindulása volt. És ő egy kkp.... Mariano be nem cserélése meg kész vicc. Én se bízok a gyerekben, de attól még nyomatnám orrba szájba.
hát kumma jó...
"Benzema meg szépen elmozogna, visszajárna labdáért megjátszaná. Tegnap ugyanezeket megcsinálta, de se Bale, se Asensio nem mer bemenni a sűrűjébe. Mindegyik csak áll, aztán várja, hogy odapasszolják neki. Marco ráadásul egyből visszapasszol. Vicc, hogy hetek óta ezt csinálja és végig játssza a meccseket."

azért arra az apró, ám el nem hanyagolható tényre felhívnám a figyelmedet, hogy Asensio és Bale szélsők, és a Nagy Visszamozgó és Visszajáró meg a center

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 10:47
Szerző: Babinho
Ahha tehát Benzema alá játszik Balenak és Asensionak csak ők nem értik :lol:
Hát nem tudom ki a csatár...
Az meg h ő játszott a másik kettő meg állt az év vicce neharagudj. A másik kettő is rossz volt, de pont hogy ők futottak és próbálkoztak, míg Benzema örlődőtt egyhelyben középen. Megjátszhatatlan volt, tehát úgy értem hogy a csapatból SENKI nem találta meg labdával, mert nem jól helyezkedett, indításoknál pedig rendre a védői megelőzték. Az első félidőben egyszer előzte meg a védőjét egy szélről bejövő labdanal, de ott sem annyira hogy el tudja mellette rúgni a labdát.
Mind mezőnyben, mind kapu előtt gyenge volt.

Nem játszhat a Real Madrid úgy hogy a csatár nem tudja a dolgát. Ne mezőnymunkázzon elsősorban, ne hamis9eskedjen, mert amúgy ennek tegnap semmi haszna nem volt, de semmi. Nincs már CR. Ő a kurva csatár. Azt a feladatot lássa el, és azt kell megkövetelni tőle.
Verje meg a védőit, lépjen el tőlük, zavarjon, ha labdát kap, támadja a kaput, lőjön, vegye át egyből, ne tologossa a végtelenbe. Ezek egyike sem jellemzi megint...de azért az elvárást ne adjuk fel eziránt. Helyzetbe sem került a héten...

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 10:21
Szerző: Kerlon
pheco írta:Nekem az a jelenet maradt meg, amikor reg nem ert labdaba, de nem helyezkedett kozepen, hanem visszalepett labdaert es azonnal eladta. Osszefoglalta szepen a meccset.
Nagyon sokszor ugy helyezkedik meg mindig, mintha ott lenne elol Ce es uresen tatong az ellenfel tizenhatosa. Ezen kene valtoztatnia Lopinak vagy Benz szerepkorenek a megvaltoztatasaval vagy betenni valakit melle es 442-ben probalkozni.
berakni mellé Marianot és 2 csatáros játék. Benzema meg szépen elmozogna, visszajárna labdáért megjátszaná. Tegnap ugyanezeket megcsinálta, de se Bale, se Asensio nem mer bemenni a sűrűjébe. Mindegyik csak áll, aztán várja, hogy odapasszolják neki. Marco ráadásul egyből visszapasszol. Vicc, hogy hetek óta ezt csinálja és végig játssza a meccseket. Arról nem is beszélve, hogy sokszor volt olyan, hogy kedvező helyzetben indíthatott volna és nem tette meg, vagy visszavette a zsugát meghúzás helyett. Rettentően kiverte a biztosítékot nálam. Özilt ilyenért a világból kiekézte mindenki, aztán ő legalább húzott váratlant rendre. Marcoban semmi tökösség.

Btw. Benzema még így is többet próbált húzni, mint a 2 szélső, de neki se ment. Ami látványos volt, hogy Ceballos beállt aztán mind 3nál több veszélyes megindulása volt. És ő egy kkp.... Mariano be nem cserélése meg kész vicc. Én se bízok a gyerekben, de attól még nyomatnám orrba szájba.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 10:08
Szerző: pheco
Nekem az a jelenet maradt meg, amikor reg nem ert labdaba, de nem helyezkedett kozepen, hanem visszalepett labdaert es azonnal eladta. Osszefoglalta szepen a meccset.
Nagyon sokszor ugy helyezkedik meg mindig, mintha ott lenne elol Ce es uresen tatong az ellenfel tizenhatosa. Ezen kene valtoztatnia Lopinak vagy Benz szerepkorenek a megvaltoztatasaval vagy betenni valakit melle es 442-ben probalkozni.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 7:44
Szerző: Babinho
Szerintem kifejezetten gyenge volt, lomhának, inaktívnak tűnt. A helyezkedese borzasztó volt, nem nyitotta a réseket, beindulása nulla darab, megelőzni védőt szintén nem sikerült. Néhány labdaert visszalépett, de ez a minimum szint alatt van... Semmi értékelhetőt nem nyújtott. Lassú volt. A kapura semmilyen veszélyt nem jelentett, lövés, helyzet 0.

Te hogy láttad?

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 30., vasárnap 7:35
Szerző: Realista24
petiamadridista írta::roll:

kár, hogy csak felvillanásnak tűnik az idény eleji 4 gól.
Legalább 2 éve már teljesen kiégett az emberünk, néha megcsillan valami, de amúgy teljesen nulla.
Mondjuk a tegnapi munka amit mezőnyben lerakott, az egy hangyányit több, mint nulla. De értem én , hogy menő ilyen hangzatos kommenteket írni.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 29., szombat 23:03
Szerző: petiamadridista
:roll:

kár, hogy csak felvillanásnak tűnik az idény eleji 4 gól.
Legalább 2 éve már teljesen kiégett az emberünk, néha megcsillan valami, de amúgy teljesen nulla.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 16:20
Szerző: H.E.H.E.
sosem a teljesítménye miatt volt mellőzve.
teljesen egyértelmű a kép, nyitott könyv az egész.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 15:33
Szerző: Realista24
Remy írta:Azért remélem Karim idén egy olyan szezont fog lerakni, ami miatt igenis fel lehet majd tenni az idióta Deschampnak a kérdést, hogy miért is nem válogatott Benzema.

30+ :shifty:
Most megmondom. Mert nem tesz jót a csapatmorálnak.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 15:04
Szerző: Remy
Azért remélem Karim idén egy olyan szezont fog lerakni, ami miatt igenis fel lehet majd tenni az idióta Deschampnak a kérdést, hogy miért is nem válogatott Benzema.

30+ :shifty:

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 15:02
Szerző: H.E.H.E.
kodo írta:
H.E.H.E. írta: :lol: :lol: :lol:

emlékeztetlek ki az edző.
Aranylabdást nem fog kihagyni. B-)
:lol:

1. De.
2. Nem lesz aranylabda.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 15:01
Szerző: kodo
H.E.H.E. írta: :lol: :lol: :lol:

emlékeztetlek ki az edző.
Aranylabdást nem fog kihagyni. B-)

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 14:48
Szerző: H.E.H.E.
Remy írta:2020: Karim Benzema Európa bajnok! B-) :shifty:
:lol: :lol: :lol:

emlékeztetlek ki az edző.

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 14:38
Szerző: Remy
2020: Karim Benzema Európa bajnok! B-) :shifty:

Re: Karim Benzema - 9

Elküldve: 2018. szeptember 6., csütörtök 14:36
Szerző: H.E.H.E.
23 gólt várok tőle a teljes szezonra, nem vagyok hozzászokva, hogy így lődöz mindent :lol:

remélem felfogja így a pályafutása végére, hogy ha leszar mindenkit és rámenős, határozott és keményebb a kapu előtt, akkor ömlik a gól.
fizikum, technika megvan hozzá (gyorsaság, robbanékonyság nincs, de ezt adta a gép), szóval csak rajta múlik, fejben dől el.