Oldal: 21 / 119

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 13:13
Szerző: istimester
Realista24 írta:Részben. Szerintem muszáj megvennünk.
Csak meghalni és adózni muszáj. Egyébként egyetértek R24-el.

Többen kicsit túl rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélik a keretet.

Bármi is lesz az utolsó három összecsapás vége, nyáron egy (fél)generációváltást kell megalapozni a keretben. Ha elhisszük, hogy ugyanebben a formában versenyképesek maradunk, akkor csúnyán koppanhatunk jövőre és az azt követő idényben. Megkapnánk a „tipikus” nagy győzelem utáni visszaesést.

Szerintem ebben a generációban nagyjából ennyi volt. Most mindenki odateszi magát, de látszik, hogy ugyan többféle okból, de néhány játékosnak nagyjából le is zárul a Királyi karrier (vagy le kellene zárulnia).

A bajnokságról (ha győzünk) egész egyszerűen kijelenthetjük, hogy a keret második vonala nyerte meg. A BBC fémjelezte gálakezdő görcsösen és nehézkesen játszott szinte az egész bajnokságban. Ehhez hozzájön, hogy CR-t újra kell pozícionálni, Benzt az Atléti ellen mutatottak ellenére már nem bírja el a csapat hosszútávon, Bale pedig ki tudja mikor vethető be legközelebb? A keret szükséges minőségi bőségét adó Morata távozni szeretne, James a betöltött szerepe ellenére is magasan piacképes játékos maradt. Vérbeli balhátvédünk nincs (Marcelo a kimerülés szélén), Casemiro önmagában nem elég képzett ehhez a focihoz, Lucas pedig erősen visszaesett a korábbi hasznos önmagához képest. Egy csatár biztosan távozik, egy pedig a meccsek felén használhatatlan. Modric és Ronaldo a kiöregedés szélén, egyik sem bírja el a heti kétmeccses iramot. Navas túlzóan le van húzva a fórumon, de a teljesítménye őt sem teszi beton biztos csapattaggá.

Nyilván kérdéses, hogy a vezetőség milyen irányban mozdul el a csapat átalakítását illetően, de ne legyenek illúzióink: van mit frissíteni kereten. Bőven van.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 13:04
Szerző: Mickey
Toky írta:Előre leszögezem, sosem láttam az emberünket játszani, nem tudom milyen.
De nem igazán értem, miért ne lenne létszükséglet Mbappe leigazolása, ha tényleg olyan jó?!
Tudom, hogy ez James topicja, és nem a taktikai, de sokan itt csak azzal számolnak, hogy elmegy James, és akkor jön Mbappe. Nem. Elmegy Morata, és jön Mbappe. Hányszor volt az, hogy Morata góljaira volt szükség az idényben, hogy pontot mentsen? Idény elején, mikor Benzem sérült volt, vagy pihentetni kellett, kit raknál be akkor, ha nincs Morata? Benzemát/Ronaldot nem lehet egy Castillából felrángatott "suhanccal" pihentetni. Plusz az sem mellékes, hogy így még kisebb lenne rajta a teher, mint ha későőb egyértelmű kezdőnek érkezne. Van ideje nyelvet tanulnia, beilleszkednie, hogy később átvegye pl Benzema helyét.
Továbbá Asensio. Én bírom a srácot, de nagyon sokat kell fejlődnie. De ha fejlődik is, nem lesz egy Ronaldo. Nincs meg benne az a góllövési vágy,mint Ronaldoban. Így ő nem képes igazán pótolni őt. (Bale-t ne is említsük.)
Ha James elmegy, Mbappe nem az ő helyére fog jönni. James helyére a kölcsönben lévő középpályásunk jön vissza, akinek nem jut eszembe a neve. Igen, teljesen más poszt, de ha felírom az alábbi ábrát érthető lesz egyből.
Navas/Casilla
Carvajal/Danilo __ Varane/Pepe __ Ramos/Nacho __ Marcelo/Coentrao
Modric/Isco ___ Casemiro/??? ___ Kroos/Kovacic
Bale/L.Vázquez ___ Benzema/Morata ___ Ronaldo/Asensio
+ James.
Llorente lehet oda Casemiro mellé egy estleges megoldás, ha itt tartja ZZ a nyáron.

A fiatal Franciának pedig lesz helye, ha Morata és Mariano is megy. Csak kapjon elegendő lehetőséget, már ha a Moncotol el tudjuk hozni.

Én még inkább a védelemre leszek kíváncsi.
Pepe és Coentrao -t megfelelően kellene pótolni.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 12:50
Szerző: Toky
Előre leszögezem, sosem láttam az emberünket játszani, nem tudom milyen.
De nem igazán értem, miért ne lenne létszükséglet Mbappe leigazolása, ha tényleg olyan jó?!
Tudom, hogy ez James topicja, és nem a taktikai, de sokan itt csak azzal számolnak, hogy elmegy James, és akkor jön Mbappe. Nem. Elmegy Morata, és jön Mbappe. Hányszor volt az, hogy Morata góljaira volt szükség az idényben, hogy pontot mentsen? Idény elején, mikor Benzem sérült volt, vagy pihentetni kellett, kit raknál be akkor, ha nincs Morata? Benzemát/Ronaldot nem lehet egy Castillából felrángatott "suhanccal" pihentetni. Plusz az sem mellékes, hogy így még kisebb lenne rajta a teher, mint ha későőb egyértelmű kezdőnek érkezne. Van ideje nyelvet tanulnia, beilleszkednie, hogy később átvegye pl Benzema helyét.
Továbbá Asensio. Én bírom a srácot, de nagyon sokat kell fejlődnie. De ha fejlődik is, nem lesz egy Ronaldo. Nincs meg benne az a góllövési vágy,mint Ronaldoban. Így ő nem képes igazán pótolni őt. (Bale-t ne is említsük.)
Ha James elmegy, Mbappe nem az ő helyére fog jönni. James helyére a kölcsönben lévő középpályásunk jön vissza, akinek nem jut eszembe a neve. Igen, teljesen más poszt, de ha felírom az alábbi ábrát érthető lesz egyből.
Navas/Casilla
Carvajal/Danilo __ Varane/Pepe __ Ramos/Nacho __ Marcelo/Coentrao
Modric/Isco ___ Casemiro/??? ___ Kroos/Kovacic
Bale/L.Vázquez ___ Benzema/Morata ___ Ronaldo/Asensio
+ James.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 12:20
Szerző: Realista24
Részben. Szerintem muszáj megvennünk.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:48
Szerző: füst
Realista24 írta:
füst írta:Nem hiszem hogy James és Morata játékpercei elegek lennének Mbappénak, ott még valakitől meg kell válni. Igen, ha Bale távozik, akkor valóban szükségünk lesz plusz egy támadóra. :)
Miért kéne megválni? Karim és Mbappé között olyan szépen fel lehet osztani a perceket, hogy öröm ránézni. Mit akarhatna egy 18 éves többet, mint mondjuk 2000 perc a világ legjobb csapatának kezdőjébe, ahol max két év múlva stabil kezdő lehet.
Nem vitatom hogy lehetne neki helyet szorítani, csak számomra nem ez a létszükség definíciója, hogy valahogy bepasszírozzuk egy bikaerős kezdőbe. Biztos vagyok benne hogy nélküle is meg tudjuk oldani, persze azt is látom hogy segítségére lehet a csapatnak, és mélyülne vele a keret. Reményeim szerint ezzel közös nevezőre kerültünk.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:40
Szerző: numberone1
Realista24 írta:
füst írta:Nem hiszem hogy James és Morata játékpercei elegek lennének Mbappénak, ott még valakitől meg kell válni. Igen, ha Bale távozik, akkor valóban szükségünk lesz plusz egy támadóra. :)
Miért kéne megválni? Karim és Mbappé között olyan szépen fel lehet osztani a perceket, hogy öröm ránézni. Mit akarhatna egy 18 éves többet, mint mondjuk 2000 perc a világ legjobb csapatának kezdőjébe, ahol max két év múlva stabil kezdő lehet.

Azert itt tegyuk azt is hozza, h HA 2 csataros jatekban jatszuk jovore, akkor tenyleg fellehet osztani a jatek perceket koztuk...de tenyleg ha....de en ketlem, h erre allnank at ilyen kozeppalyas felhozatallal.

James perceit megkapja Isco es Asensio.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:34
Szerző: Realista24
füst írta:Nem hiszem hogy James és Morata játékpercei elegek lennének Mbappénak, ott még valakitől meg kell válni. Igen, ha Bale távozik, akkor valóban szükségünk lesz plusz egy támadóra. :)
Miért kéne megválni? Karim és Mbappé között olyan szépen fel lehet osztani a perceket, hogy öröm ránézni. Mit akarhatna egy 18 éves többet, mint mondjuk 2000 perc a világ legjobb csapatának kezdőjébe, ahol max két év múlva stabil kezdő lehet.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:32
Szerző: füst
Nem hiszem hogy James és Morata játékpercei elegek lennének Mbappénak, ott még valakitől meg kell válni. Igen, ha Bale távozik, akkor valóban szükségünk lesz plusz egy támadóra. :)

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:27
Szerző: CS0ki
Jelenleg megvagyunk Mbappe nélkül, jövőre mitől lenne létszükség az hogy ő is a keret tagja legyen?
Szerintem azért, mert remélhetőleg James és Morata is megy, sőt, ha meghallgattatnak az imáim, akkor Bale is. :roll:

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:26
Szerző: Realista24
Jelenleg megvagyunk Mbappe nélkül, jövőre mitől lenne létszükség az hogy ő is a keret tagja legyen? Merthogy Remy ezzel nyitot.
Mert kell egy agilis gólerős támadó a csapatban, ha elmegy Morata és James is.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:24
Szerző: füst
Realista24 írta:
füst írta:Szerintem mégis mi jártunk vele jobban, nem a manu. Volt is ideje kiteljesedni, ha Mbappe hasonló életutat járna be, szó nélkül aláirnám.
Ott is kimaxolta a csapatot, meg itt is. Win-win. Azt viszont ne felejtsd el, hogy az egész labdarúgó piac megváltozott. Nem mi vagyunk a leggazdagabbak. A legvonzóbbak még talán igen, jelenleg. De ki tudja mi lesz itt évek múlva. Ahol 80-100 milliók repkednek tucatjátékosokért, ahol az utolsó napon megszivathatnak minket egy "faxszal"...stb. Más világ van, és igen, inkább most áldoznék Mbappéra 100 milliót, mint 40 milliót Boatengre, 45 milliót brazil kisfiúkra és még lehetne folytatni a sort.
Én is hamarabb venném meg Mbappét, mint Boatengéket. De kanyarodjunk vissza, mert az alaptézis az volt, hogy valóban ez-e a nyár legégetőbb kérdése.
Jelenleg megvagyunk Mbappe nélkül, jövőre mitől lenne létszükség az hogy ő is a keret tagja legyen? Merthogy Remy ezzel nyitot.

CR ezerből egy igazolás volt a MU-nak, óriásit szakítottak rajta. De mi a helyzet a többi üdvöskével? Nani? Depay? Martial? Hol tart most a Manchester és hol tartanak ezek a fiatalok?
Én úgy gondolom hogy a legideálisabb játékos-életkor 24 és afeletti ha a Real Madridról van szó. Nem azt mondom hogy addig felesleges lenne számunkra Mbappe, de nem sokan képesek arra hogy tiniként megvessék itt a lábukat, és Mbappéra sem fogadnék. Igen, látom hogy tehetséges, de itt azok vannak előnyben akik már nevet szereztek maguknak, nem azok akik ezután akarnak. Én elég rugalmasan állok a dologhoz, felőlem jöhet is, vagy várhat is még pár évet, de -éppen ezért- azt a részét vitatom hogy ő most a legfontosabb.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:19
Szerző: Realista24
Ferguson ugy itelte meg, h nem eleg erett a kezdohoz. Juveval meg szerencseje volt, mert 4 kozeppalyas rendszerukbe kerestek egy tamadobb jatekost potom penzert.
Ok, szóval nem sok semmit, mert Ferguson ígért neki fűt-fát, aztán átverte, mondjuk így. Manu-s évekről meg kár beszélni.
A Juventusba való igazolás meg megint csak őt igazolta, hiszen világklasszissá nőtte ki magát hirtelen. Ergo egy váltás ebben a korban igenis jól elsülhet, ha megvan a megfelelő tehetség a játékosban és jó rendszerbe kerül bele. A közelmúltban számos példa van/volt erre.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:12
Szerző: numberone1
donor írta: Ezt az esetet fogadnám el egyedül, ha nem hozzuk. Hogy várni akar ő még 1 évet. A többi eshetőség a vezetés egyértelmű hibája és bukása lesz a szememben.
Igen en is a Realban szeretnem latni, de ahogy Fust is irta azzal sem lesz gond ha meg egy evet lehuz a Monacoban sajat erdekeben.
varane is váltott tinédzserként, nem hiszem hogy megbánta vagy nekünk rossz lett.
Nem lett rossz, de kozepso vedokben akkor nem volt tul kinalat, mint most a tamado szekcioban/
Ezt a MPappe transzvert akkor lenne szukseges, ha CR v Benzema tavozna.
Kíváncsi lennék hogy mit tudsz Pogba első éveiről és hogy miért és mikor ment el a Juvéba. :shifty:
Ferguson ugy itelte meg, h nem eleg erett a kezdohoz. Juveval meg szerencseje volt, mert 4 kozeppalyas rendszerukbe kerestek egy tamadobb jatekost potom penzert.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:03
Szerző: Realista24
Vagy Pogba elso MU-s evei meg a Juve elott.
Kíváncsi lennék hogy mit tudsz Pogba első éveiről és hogy miért és mikor ment el a Juvéba. :shifty:

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 11:02
Szerző: H.E.H.E.
varane is váltott tinédzserként, nem hiszem hogy megbánta vagy nekünk rossz lett.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 10:59
Szerző: kiserik
numberone1 írta:
Remy írta:Túl nagy lehetőség van a franciában. Itt a lehetőség hogy egy rakás pénzt csináljunk olyan játékosokból, akik nem szükségesek a Real Madridnak. Ezáltal pedig a "selejtet" kicsereljuk egy csiszolatlan gyémántra. Lényegében nem tudunk bukni az üzleten.
Fejen allhatsz is ha iden meg nem akara valtani.
Ezt az esetet fogadnám el egyedül, ha nem hozzuk. Hogy várni akar ő még 1 évet. A többi eshetőség a vezetés egyértelmű hibája és bukása lesz a szememben.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 10:57
Szerző: numberone1
Remy írta:Túl nagy lehetőség van a franciában. Itt a lehetőség hogy egy rakás pénzt csináljunk olyan játékosokból, akik nem szükségesek a Real Madridnak. Ezáltal pedig a "selejtet" kicsereljuk egy csiszolatlan gyémántra. Lényegében nem tudunk bukni az üzleten.
Fejen allhatsz is ha iden meg nem akara valtani.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 10:54
Szerző: Remy
Túl nagy lehetőség van a franciában. Itt a lehetőség hogy egy rakás pénzt csináljunk olyan játékosokból, akik nem szükségesek a Real Madridnak. Ezáltal pedig a "selejtet" kicsereljuk egy csiszolatlan gyémántra. Lényegében nem tudunk bukni az üzleten.

Re: James Rodríguez - 10

Elküldve: 2017. május 17., szerda 10:53
Szerző: numberone1
Realista24 írta:
Ilyen alapon a ManU nem vette volna meg a pattanásos Céert.
Mondjuk az idei Monacot nem is lehet osszehasonlitani az akkori Sporting Liszabonnal. Ez a Monaco megteheti, h meg 1-2 evig egybentartja csapatot.

De ha mar pelda, ottvan ellen peldanak Renato Sanchez akinek nem jott be a valtas, par evet o is nyugottan maradhatott volna. Vagy Pogba elso MU-s evei meg a Juve elott.
Mindenképp hozni kell, főleg úgy h két ember úgy néz ki távozik előről. Szükség van egy kis vérfrissítésre.
Azért ha megvesszük 100 misiért nem valószínű, h Moratahoz mérhető szerep jut neki és így remélhetőleg a BBC ből ki tud vkit túrni.
Azért 433 ba neki futni a szezonnak egy BBC+Asensio, LV sorral, 3 fronton.
Csak ha CR lesz az alap csatar, akkor meg nem letszukseglet az elhozasa.