En is ezen a velemenyen vagyok, pont ezert lenne jobb valasztas Verratti. O azon a poszton jatszik ami nekunk kellene. Betenni szepen Modric es Kroos moge a kp-ra, es lenne egy bitang jo kozeppalyas trionk, plussz Kroos kozelebb kerulne a tamado harmadhoz, ahol megtobbet tudna adni. Pogbaval csak egy ujabb tamado kp-t kapnank aki raadasul palyan lenne igyis ugyis. Nem latom hogyan hasznalna ez a csapatnak, de mivel Perez az elnok es kell egy galaktikus a nyarra szinte biztos hogy Pogba utan fogunk futkosni.CS0ki írta:Ez a statisztika csak pont az mutatja, amit már lehetett tudni. két tök más poszton játszó játékosról van szó, míg az olasz a védelem előtt játszik, a középpályások közül leghátul, addig Pogba gyakorlatilag támadó középpályás. Ami nem is meglepő, Pogba előnyei a támadásban jönnek elő, a védekezéshez szükséges fegyelem, taktikusság, jó helyezkedés kevésbé jellemzőek rá. Ahogy Yaya toure, aki a védekezéshez már nem sokat tesz hozzá, viszont a támadójátékban meghatározó a cityben.
Nekem egy kicsit védekezőbb felfogású játékos kéne, elhiszem, hogy tök jól támad, de arra ott van Isco is. Ha a faszit vissza lehetne fogni, és erősen belenevelni a védekezést, akkor jó lehetne a BBC mögé, csak egy ilyen játékosért nem fizetünk 100 milliót mi sem. És mások sem a védekezőmunkájáért fizetnék.

Bajnokok Ligája
- sonic
- Hozzászólások: 4217
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Bajnokok Ligája
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3626
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Bajnokok Ligája
Hajtós támadófocit játszik a Leverkusen. Az Atma leginkább bunkózik.ziro4vr írta:Milyen a meccs? Ez az Arsenalos elég ratyi...át kéne menniistimester írta:A Leverkusen egész jó. Nemhiába, gépészmérnök az edző
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Bajnokok Ligája
Azt veszem fel VHS-re, holnap megnézem. Kétszer.Realista24 írta: khmmm, RTL-en a törökök játszanak, érdemes.
btw, Özil ugyanakkora lusta pcs, mint volt
Nem illik.
-
- Hozzászólások: 5560
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Bajnokok Ligája
pfuh de nagy gól.


- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Bajnokok Ligája
Hoppá, na most hátha beindul az Arsenal meccs.
Zsiru előtte szépen kilőtt a stadionból, szerintem még most sem esett le
Zsiru előtte szépen kilőtt a stadionból, szerintem még most sem esett le

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára nmate 2015. február 25., szerda 21:24-kor.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Bajnokok Ligája
khmmm, RTL-en a törökök játszanak, érdemes.ziro4vr írta:Milyen a meccs? Ez az Arsenalos elég ratyi...át kéne menniistimester írta:A Leverkusen egész jó. Nemhiába, gépészmérnök az edző
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Bajnokok Ligája
Milyen a meccs? Ez az Arsenalos elég ratyi...át kéne menniistimester írta:A Leverkusen egész jó. Nemhiába, gépészmérnök az edző
na, alakul

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ziro4vr 2015. február 25., szerda 21:23-kor.
Nem illik.
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3626
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Bajnokok Ligája
A Leverkusen egész jó. Nemhiába, gépészmérnök az edző

Re: Bajnokok Ligája
Ez a statisztika csak pont az mutatja, amit már lehetett tudni. két tök más poszton játszó játékosról van szó, míg az olasz a védelem előtt játszik, a középpályások közül leghátul, addig Pogba gyakorlatilag támadó középpályás. Ami nem is meglepő, Pogba előnyei a támadásban jönnek elő, a védekezéshez szükséges fegyelem, taktikusság, jó helyezkedés kevésbé jellemzőek rá. Ahogy Yaya toure, aki a védekezéshez már nem sokat tesz hozzá, viszont a támadójátékban meghatározó a cityben.
Nekem egy kicsit védekezőbb felfogású játékos kéne, elhiszem, hogy tök jól támad, de arra ott van Isco is. Ha a faszit vissza lehetne fogni, és erősen belenevelni a védekezést, akkor jó lehetne a BBC mögé, csak egy ilyen játékosért nem fizetünk 100 milliót mi sem. És mások sem a védekezőmunkájáért fizetnék.
Nekem egy kicsit védekezőbb felfogású játékos kéne, elhiszem, hogy tök jól támad, de arra ott van Isco is. Ha a faszit vissza lehetne fogni, és erősen belenevelni a védekezést, akkor jó lehetne a BBC mögé, csak egy ilyen játékosért nem fizetünk 100 milliót mi sem. És mások sem a védekezőmunkájáért fizetnék.
- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Bajnokok Ligája
Két ilyen ratyi meccset, te atyaég. Tegnapiak közül az egyik lehetett volna ma.
- sonic
- Hozzászólások: 4217
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Bajnokok Ligája
But, but we had possession...tucsoki írta:A legfontosabbat, a labdabirtoklást nem lehet...

"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
Re: Bajnokok Ligája
A legfontosabbat, a labdabirtoklást nem lehet... De nem "offolok", nyilván most nem csapatszintű számokat néztek...

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Bajnokok Ligája
Jó a statisztika, csak tudni kell használnitucsoki írta:Mit foglalkoztok ezekkel? A statisztika nem hazudik!

Mondjuk majdnem minden statisztikát az ellenkezőjére lehet fordítani.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Bajnokok Ligája
Mit foglalkoztok ezekkel? A statisztika nem hazudik!

- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Bajnokok Ligája
És csak akkor lehet támadást építeni, ha 3 passer van a kp-n? Elmozgások, beindulások, cselek...vagy azok nem fontosak?
Nem illik.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Bajnokok Ligája
És, ha a 80 passzból, 60 alibi oldal meg hátra passz, az támadásépítés?mennyire veszik ki a részüket támadásépítésből, mennyire pontosak. ->
Verratti 1 gól a bl-ben és bajnokságban, Pogba 7. Ha már statisztika.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Becksy23
- Hozzászólások: 634
- Csatlakozott: 2013. november 25., hétfő 16:00
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Scholes, Modric, Nani, Varane, James
- Kedvenc csapatod: Manchester United, Real Madrid, Portugália, New England Patriots
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: Bajnokok Ligája
Ezek az adatok mutatják meg a legjobban hogy mennyire aktívak, mennyire veszik ki a részüket támadásépítésből, mennyire pontosak. ->ziro4vr írta:Kiragadsz neked tetsző statisztikai adatokat. Nem rossz...Becksy23 írta:Verratti
Passz/meccs: 84.7
Pontosság: 91.4%
Pogba
Passz/meccs: 46.8
Pontosság: 83.5%
Persze, csak ebből nem lehet kiindulni, de azért sokat elárul. Persze, jöhet Pogba is, ha abba a szerepkörbe jön ami passzol hozzá (box-to-box), és nem támadó középpályásnak, amit az olaszoknál játszik már egy ideje.
Sokat elárul igen, hogy teljesen más a szerepkörük. Verratti lehet majd akár Modric utódja, ha tartani akarjuk a formációt és az ő szerepkörét, akkor vagy az olasz, vagy Gündogan akik szóba jöhetnek elsőre. De ezeket a ferdítéseket hanyagold légyszi.
, de amikor nézem őket, akkor is ezt látom, a statisztika csak egy kis alátámasztás.Becksy23 írta:Persze, csak ebből nem lehet kiindulni
Navas - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Verratti, Modric, Kroos - Bale, Benzema, Ronaldo
Casilla, Nacho, Coentrao, Casemiro, Isco, Lucas Vazquez, Lacazette
Yanez, Vallejo, Hugo Mallo, Kovacic, Asensio, Odegaard, Mariano
Casilla, Nacho, Coentrao, Casemiro, Isco, Lucas Vazquez, Lacazette
Yanez, Vallejo, Hugo Mallo, Kovacic, Asensio, Odegaard, Mariano
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68371
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Bajnokok Ligája
Mit árul el?Becksy23 írta:Verratti
Passz/meccs: 84.7
Pontosság: 91.4%
Pogba
Passz/meccs: 46.8
Pontosság: 83.5%
Persze, csak ebből nem lehet kiindulni, de azért sokat elárul. Persze, jöhet Pogba is, ha abba a szerepkörbe jön ami passzol hozzá (box-to-box), és nem támadó középpályásnak, amit az olaszoknál játszik már egy ideje.
Khedira tavaly a BL-ben átlag 52 passzt adott, 89%-os pontossággal. Idén a BL-ben, amikor pályán volt 95%-kal passzolt.
Illarramnedinél ez a szám 95,3%, a bajnokságban 92,6% a mutatója, mindezt úgy, hogy nincs játékban! Hát egy zseni a gyerek, csak rejtegetik.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- nmate
- Hozzászólások: 14437
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Bajnokok Ligája
Sok FIFA eltorzítja az agyakat.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25357
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Bajnokok Ligája
Kiragadsz neked tetsző statisztikai adatokat. Nem rossz...Becksy23 írta:Verratti
Passz/meccs: 84.7
Pontosság: 91.4%
Pogba
Passz/meccs: 46.8
Pontosság: 83.5%
Persze, csak ebből nem lehet kiindulni, de azért sokat elárul. Persze, jöhet Pogba is, ha abba a szerepkörbe jön ami passzol hozzá (box-to-box), és nem támadó középpályásnak, amit az olaszoknál játszik már egy ideje.
Sokat elárul igen, hogy teljesen más a szerepkörük. Verratti lehet majd akár Modric utódja, ha tartani akarjuk a formációt és az ő szerepkörét, akkor vagy az olasz, vagy Gündogan akik szóba jöhetnek elsőre. De ezeket a ferdítéseket hanyagold légyszi.
Nem illik.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 20 regisztrált és 0 vendég