Kerlon írta:
Victor írta:
A portugál Record szerint bejelentkeztünk Bruno Fernandesért, a Sporting középpályásáért. Állítólag még ma megtesszük az első ajánlatot érte (a portugálok 70 milliót szeretnének érte legalább). Az ügy pikantériája, hogy a Manchester United őt nézte ki Pogba utánpótlásaként.
A játékos ügynöke egyébként Jorge Mendes.
Pff se De Beek, se Bruno nem meggyozo, eleg gaz ha rajuk fogunk elvarni 120 millat.
Maximális egyetértés. De Beek max a kkp-sok tehermentesítésére elég, de arra ott van Fede. Ez a Bruno gyerek meg nem képes folyamatos jó játékra, ami a top focihoz elengedhetetlen. Tavaly is vagy nagyon jól játszott, vagy a leggyengébb volt a pályán.
Swineherd írta:
Az a baj, hogy míg VdB csak-csak hátrébb vonható egy kicsit, de Fernandes abszolút nem kkp.
Miért csak kkp-t kellene igazolni? Valószínűleg az alap felállásunk a 4231 lesz, ahol a 10-es poszt (tervek szerint Pogba) ki fogja venni a részét a védekezésből (védelem, Kroos-Case-Luka-Fede 4-esből 2, Hazard bal szél, még senki nem tudja jobb szél, tervek szerint Pogba/Isco/Karim középen és Karim/Jovic elől).