Church of scars
No, ez már megüti a szintet, hogy háttérzene legyen a H&M-ben.
Viccet félretéve, kb ilyennek képzelek el látatlanban egy hallgatható pop albumot. Fogós dallamok, lendület, egyszerűség (de itt nem a rossz értelemben). A csajszi (vagy a stúdió ahol megcsinálják a hangját) egy dolgot tud, de azt hozza, kicsit a szegény ember Amy Winehousea akar lenni de nem túlzottan sikerül. Fura volt, mert simán átfolyt az album, 1-2 pillanatnál fel is húztam a szemöldököm hogy ez egész hallgatható (pl a White flag, vagy a Dream), de úgy egy óra után megnéztem hogy faszom, hány szám van még - észre sem vettem, hogy előlről elkezdődött. Ez egyrészt jó, mert az eddigi pop ajánlásoknál felsóhajtottam, amikor meghallottam az első számot ("végre vége"), de itt kb annyira volt megjegyezhető bármelyik, hogy ha nem tudom, hogy rövid az album, akár háromszor is legurult volna mire feltűnik. Nálam ez inkább kritika, bár gyanítom a jó popszámoknak pont ez a lényege.
Amúgy tényleg nem olyan rossz, kategóriákkal több, mint az előző, Huxley-féle gyárszalagon tenyésztett tiktoksöpredékek, de szerintem a popzene itt megáll: többet nem bír el, mert akkor azt már nem tisztán popnak hívnánk. Köszi az ajánlást, egy hatosra jó ez nálam.
6/10
Nevermind
Ha nem is alakította át a Nirvanáról gyökeresen a véleményemet, mindenképpen jelentősen árnyalta azt, szóval ezért már valóban megérte.

Lepörgettem párszor, és kedveltem, bár hozzá kell tennem, második hallgatásra inkább abban merült el a fülem, ahogy az utókorra gyakorolt, egyébként elképesztő hatásokat felismerte. Csomószor beugrott az Offspring (On a plain, Stay away), az Alice in chains, a Queens of the stone age (Something in the way), a Slipknot le sem tagadhatná, hogy szarrá hallgatták az Endless, nameless-t, és napestig lehetne sorolni. Amiben szerintem még nagyon erős a cucc, hogy ha mondanom kéne egyetlen albumot a műfajban, amit ezer százalékban koncertre találtak ki, akkor a Nevermind lenne az. Gyakorlatilag csak slágerek vannak rajta (ez lett a sikerük, és később Cobain bukása is), és olyan változatos tempóban, ami iszonyatosan tudja spannolni a közönséget. Vannak lassabb tételek, amiket lehet egymásba karolva énekelni, aztán bedobnak egy olyan punk zúzdát, amit az Exploited megirigyelne (Territorial pissings), totál agyfasz az egész, a legjobb értelemben. Kérdés, mennyire tudja ezt értékelni egy rockzenét nem hallgató egyén, de szerintem az egész zeneklubnak jó szándéka ellenére pont ez az Achilles sarka.
Fura egyébként, hogy mennyire megbolygatták az ipart: a rock és a metál alapból haldokolni kezdett a kilencvenes évek elején, javarészt az MTV térnyerése miatt. Ebbe az állóvízbe ugrott bele a Nirvana egy iszonyatosan nagy seggest, ami nagy mozgolódást váltott ki: A Nirvana előtt a garázsbandák (khm, "alternatív bandák") szinte semmilyen publicitást nem kaptak, ezután pedig kapkodtak utánuk, a nagy öregek pedig vagy teljesen irány váltottak hogy tudják tartani a lépést (pl a Metallica), vagy csúnyán beszopták. Az MTV-t leuralták a Nirvanát majmoló bandák (kb. a nu metal robbanásához hasonló volt a helyzet, amikor boldog boldogtalan nu metalt tolt, de csak a hullámot elstartoló két-három banda, a Linkin Park, a Limp Bizkit, stb. voltak értelmes együttesek, akikben megvolt a plusz), de nyilván senki nem tudta tartani a szintet - még maguk Cobainék sem. Egyszerre váltották meg, és kapálták el a teljes műfajt. Keményebb berkekben kitartottak az együttesek, de nagyon ötlettelen periódus uralkodott a metál terén, amíg meg nem érkezett a Pantera, és a Fear Factory páros lábbal a Demanufacture-el, ami a mai napig etalon lemez, és egy teljes generáció zenéjére gyakorolt irgalmatlan nagy hatást.
Kicsit elkanyarodtam, de erről legalább lehet beszélni, mert egyrészt van benne hangszer

, másrészt kontextusba tudom helyezni. A hangzás is kicsit új, egyszerre koszos és tiszta (egyébként elégedetlenek voltak vele az együttes tagjai, az In utero azért lett sokkal mocskosabb), szó se róla, nem leszek rajongó, de fasza az album. Valami nekem hiányzik kicsit belőle, jelenleg nem tudnám megfogalmazni, mi.
Egyébként fun fact, rockzenei berkekben konkrétan eretnek vagyok, a Smells like teen spiritet egyszerűen
annyira kurvára utálom, hogy azt elmondani nem tudom.

Hideg kiráz, ha meghallom, annyit tolták mindenütt, teljesen rosszul vagyok tőle. Valószínűleg azzal, és az In bloommal azonosítottam a bandát, ami egy rossz szokás, de néhol tökéletesen alátámasztott (pl a Guns n Rosesnál, van az a hat számuk amit a rádiók a mai napig szarrá játszanak, azok már rohadt unalmasak, az összes többi meg hallgathatatlan szar

), de átmegyek a másik két Nirvanán is párszor. Köszönöm az ajánlást, jól esett, elő is vettem a régóta mellőzött fémzene listámat, hiányoztak a srácok.
7,5/10