Oldal: 168 / 263

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 5., vasárnap 14:01
Szerző: reeed_ati
Nem szabad az eb meccsekből kiindulni, mert az egyrészt bőven erőn felüli teljesítmény volt és a nagy-csapatok tényleg eléggé le voltak harcolva már.
Volt három top csapat, akik baromira a tudásuk alatt teljesítettek(következő körben mindegyik egyből ment is a levesbe), ellenben mi bőven erőn felül mentünk és a tudásbeli különbség át lett hidalva a csapat-egységgel, csapat-teljesítménnyel..
Persze ezzel nem akarom elvenni a csapat és Rossi érdemeit, hatalmas teljesítmény volt, le a kalappal előttük, de nem az a realitás, amit ott láttunk.
Nevekre nagyon messze vagyunk mi attól, hogy bármelyik top csapattal felvegyük a versenyt.
Az a baj, hogy egy ilyen EB. után, sokan már azt várták el, hogy akkor innentől verhetjük a nagyokat is és akkor egy ilyen józanító pofon után, meg nem értik, hogy ez most hogyan történt, holott ez csak a realitás..

Olvastam olyat is nemrég, hogy az Albánokat oda vissza kötelező vernünk, meg lenézően, hogy mikor lettek ezek nagy csapat, hogy nyerni akarnak ellenünk.. :|
Aztán nehogy itt is pofára esés legyen, mert ha megnézitek az Albán keretet, semmivel sem rosszabb, mint a miénk, tele vannak Serie-A játékosokkal, a keretük értéke teljesen megegyezik a Magyar válogatott értékével.
Persze nyerhetünk, szurkolok is nagyon, hogy nyerjünk, de nagyjából velük vagyunk egy szinten, így nem lesz ez olyan sima, mint egy kötelező meccs, aztán persze ne legyen igazam. :D

Kit raknátok Szalai helyére?
Nálam inkább Sallói, mint Nikolic, előbbi eléggé elkapta a fonalat az Usában
Vagy Sallai be középre és akkor balosra Sallói.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 5., vasárnap 13:04
Szerző: raul 4 ever
Steve írta:
raul 4 ever írta:

Mondjuk ez next level mazochizmus :lol: :lol:

Ezt a Gulácsi részt viszont adom, a pótselejtezős lepkéje, eb-n is kapott vmi vicc gólt, de rajta kívül nincs más..
Meg inkáb itt jöjjön 1 potya, mint a lipcsében, mert ha onnan kikerülne, lennénk bajban..
Nem tudom srácok.

Értem és látom, hogy miért van Gulácsi elővéve, de valahogy azt érzem, hogy mindig azután jön a bakija, hogy zavar lesz a védelemben. Most is ha Orbán nem bokából eladja, akkor lehet nincs ez..De mivel labda sem volt nálunk, totál belefáradtak a védekezésbe, így jön a hiba.

Én azt látom, hogy igyekszik a csapat a szorgalommal a topp csapatokkal szintet tartani és ez a fáradt franciák ellen ment pl, akiknek a sztárjaik végignyomtak egy hosszú szezont előtte, de itt a kipihent, jól szervezett angolok ellen mi fáradtunk el.

Nem lehet 90 percig védekezni csak. Szoboszlaihoz kb labda sem jutott el(ami eljutott az is minek, mert azonnal elvették) és csak védekeztek, ami a legfárasztóbb. Gulácsi is tartotta magát egy ideig, nagyokat védett, majd beleroskadt.

Már kb. 130. Alkalommal vitte rá egy az egyben Sterling is egymás után..

Nyilván potya volt, nincs mit magyarázni, de kb az 50. perctől lehetett érezni, hogy itt sok jó nem lesz.

Szerintem Ziro nem vette elő Gulácsit, persze majd ő leírja, de sztem csak megállapította, hogy itt a kapuban bizonytalanabb néha, mint a bundásban..
Aminek egyértelmű jelei tényleg vannak... és ennek az okai lehetnek azokat amiket írtál... Jelenleg még nincsenek ott a fiaink, hogy hiba nélkül lehozzanak atma szinten meccset, ahol már a kezdőrugáskor töri a hátukat a háló..

4-0-nál nem a kapust kell elővenni, ez egyértelmű, én sem tettem, csak beugrott 2 példa, hogy jé tényleg..

Sztem csak a trollfocin volt elvárás, hogy itt angolverés lesz, én nem hibáztatom a csapatot/Gulácsit, félreértés ne essék, sőt.. Egy fél meccset már kibírtunk ügyesen az eb döntős ellen..
Szeretés van :D

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 5., vasárnap 7:06
Szerző: h3x0r
RealAsensio írta: Peldaul kellemetlenul erzem magam, amikor cimlapon hozzak le, hogy Anglia-Rasszistak 4-0. Ez nem (csak) a meccs hozadeka, hanem a korabbi politikai dontesek kovetkezmenye. Ha Csanyi nem lenne Fifa alelnok, allitom, meg sulyosabb bunteteseket osztogatnanak nekunk.
Es leszarom, hogy mas nemzetek miket csinalnak, nem mutogatok az angolokra, hogy bezzeg ok, azzal foglalkozom, ami az en hazamban tortenik.
Ui: termeszetesen a kettosmercet is elitelem, de ez minket nem ment fel, es attol meg negativ szerepben tetszelgunk.
Azert a maga modjan ironikus, hogy pont az angolok rasszistaznak, eleg hamar elfelejtettek mi ment az EB donto utan. :lol:

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 5., vasárnap 6:27
Szerző: Rabiosa
Nem emelném ki Szoboszlait sem, de igazából senki mást sem olyan tekintetben hogy nem lett volna megfelelő a hozzáállása így kívülről nézve. Szerintem itt most két dolog állt össze ami ezt az eredményt okozta:
- az első hogy az angolok most éppen kifejezetten magas szinten vannak, ezt nem sikerült kompenzálni futásteljesítménnyel és csapatjátékkal, 1 hónapja EB-döntőt játszottak, tehát még azt sem mondanám hogy a három csoportellenfelünk hasonló erejű volt, mert láthattuk hogy mindenki hazament a következő körben. Franciák pl. a tegnapival járnak az 5. nyeretlen meccsüknél zsinórban.
- második, nem volt megfelelő a taktika, és ezt főként a labdatartás minimális szintjére értem. Személyszerint nekem már az EB-n sem nagyon tetszett amennyire keveset tudtuk megtartani a labdát főleg a kp-n, függetlenül az ellenféltől. Ott az eredmények megvédték Rossit, és jogosan mondhatta bárki hogy neki van igaza, de a játék képe ott sem nézett ki jól ebből a szempontból. Ennél többet is kilehet hozni még a mi játékosainkból is.
Azt hozzáteszem hogy nyilván nem Angliát kell megvernünk, és ha a hazai lengyel meccsen stabilabbak lettünk volna akkor ígyis baromi jól állnánk, de innentől egy nagy bravúr kell majd a 2. helyhez szerintem. Albánia nem kutyaütő, de ha szeretnénk valamit akkor őket oda-vissza hozni kellene.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 23:15
Szerző: Kerlon
Szerk: véletlen lett Dominika, nem akartam tiszteletlen lenni. Bár szerintem csak egy primadonna volt a meccsen, szóval annyira nem is gépeltem mellé.

Azért kicsit védve őt, de ez a fajta futball felfogás nem kedvez neki. Sebessége nincs kontrázáshoz, védekezni nem elég jó. Lehet, hogy a Schafer-Nagy-Kalmár 3as lesz itt a befutó hosszútávon, ha nem fejlődik sokat.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 22:41
Szerző: Steve
Kerlon írta:
ziro4vr írta: Most néztem vissza a meccsünket, lassúak, puhák, tohonyák voltunk, kezdve Szoboszlaival. Gulácsi örök talány, a válogatottban gyengébb mint Lipcsében. Varga Kevin nem értem miért nem alapkezdő, illetve Sallói is jó lehet.
Ezeket rég megírtam, csak elvitte a szurkolói balhé a prímet. :mrgreen: Dominika, ha így áll hozzá, akkor be se szabad hívni. Schafert emelném még ki, Nagy Ádival ők majd lerakják a melót a kp-ra, de kell melléjük egy kreatív ember. Vagy 3 támadót felrakni.

Bollát meg Kecskést meg el kell felejteni és inkább behívni Lovrencsicsot meg Botkát gyorsan felépíteni újra.
Haha ilyen se sűrűn fordul elő, hogy a mi jó Kerlonunk elnyomva érzi magát. :mrgreen:

Jó, hogy visszakerül a téma a focira. :)

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 22:38
Szerző: Steve
raul 4 ever írta:
ziro4vr írta: Most néztem vissza a meccsünket, lassúak, puhák, tohonyák voltunk, kezdve Szoboszlaival. Gulácsi örök talány, a válogatottban gyengébb mint Lipcsében. Varga Kevin nem értem miért nem alapkezdő, illetve Sallói is jó lehet.
Mondjuk ez next level mazochizmus :lol: :lol:

Ezt a Gulácsi részt viszont adom, a pótselejtezős lepkéje, eb-n is kapott vmi vicc gólt, de rajta kívül nincs más..
Meg inkáb itt jöjjön 1 potya, mint a lipcsében, mert ha onnan kikerülne, lennénk bajban..
Nem tudom srácok.

Értem és látom, hogy miért van Gulácsi elővéve, de valahogy azt érzem, hogy mindig azután jön a bakija, hogy zavar lesz a védelemben. Most is ha Orbán nem bokából eladja, akkor lehet nincs ez..De mivel labda sem volt nálunk, totál belefáradtak a védekezésbe, így jön a hiba.

Én azt látom, hogy igyekszik a csapat a szorgalommal a topp csapatokkal szintet tartani és ez a fáradt franciák ellen ment pl, akiknek a sztárjaik végignyomtak egy hosszú szezont előtte, de itt a kipihent, jól szervezett angolok ellen mi fáradtunk el.

Nem lehet 90 percig védekezni csak. Szoboszlaihoz kb labda sem jutott el(ami eljutott az is minek, mert azonnal elvették) és csak védekeztek, ami a legfárasztóbb. Gulácsi is tartotta magát egy ideig, nagyokat védett, majd beleroskadt.

Már kb. 130. Alkalommal vitte rá egy az egyben Sterling is egymás után..

Nyilván potya volt, nincs mit magyarázni, de kb az 50. perctől lehetett érezni, hogy itt sok jó nem lesz.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 22:32
Szerző: Kerlon
ziro4vr írta: Most néztem vissza a meccsünket, lassúak, puhák, tohonyák voltunk, kezdve Szoboszlaival. Gulácsi örök talány, a válogatottban gyengébb mint Lipcsében. Varga Kevin nem értem miért nem alapkezdő, illetve Sallói is jó lehet.
Ezeket rég megírtam, csak elvitte a szurkolói balhé a prímet. :mrgreen: Dominika, ha így áll hozzá, akkor be se szabad hívni. Schafert emelném még ki, Nagy Ádival ők majd lerakják a melót a kp-ra, de kell melléjük egy kreatív ember. Vagy 3 támadót felrakni.

Bollát meg Kecskést meg el kell felejteni és inkább behívni Lovrencsicsot meg Botkát gyorsan felépíteni újra.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 22:27
Szerző: Remy
Realista24 írta: Franciáknak továbbra is nagyon megy :kalapos:
Lehet idő előtt jön ZZ? :D

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 21:55
Szerző: Realista24
Franciáknak továbbra is nagyon megy :kalapos:

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 21:37
Szerző: raul 4 ever
ziro4vr írta: Most néztem vissza a meccsünket, lassúak, puhák, tohonyák voltunk, kezdve Szoboszlaival. Gulácsi örök talány, a válogatottban gyengébb mint Lipcsében. Varga Kevin nem értem miért nem alapkezdő, illetve Sallói is jó lehet.
Mondjuk ez next level mazochizmus :lol: :lol:

Ezt a Gulácsi részt viszont adom, a pótselejtezős lepkéje, eb-n is kapott vmi vicc gólt, de rajta kívül nincs más..
Meg inkáb itt jöjjön 1 potya, mint a lipcsében, mert ha onnan kikerülne, lennénk bajban..

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 20:19
Szerző: ziro4vr
Most néztem vissza a meccsünket, lassúak, puhák, tohonyák voltunk, kezdve Szoboszlaival. Gulácsi örök talány, a válogatottban gyengébb mint Lipcsében. Varga Kevin nem értem miért nem alapkezdő, illetve Sallói is jó lehet.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 11:03
Szerző: Xober
RealAsensio írta:
Kerlon írta: mi szívsz te ezen meg? :lol:

Tudod, akinek nem inge... kezd egy kicsit vicces lenni ez a történet.
Peldaul kellemetlenul erzem magam, amikor cimlapon hozzak le, hogy Anglia-Rasszistak 4-0. Ez nem (csak) a meccs hozadeka, hanem a korabbi politikai dontesek kovetkezmenye. Ha Csanyi nem lenne Fifa alelnok, allitom, meg sulyosabb bunteteseket osztogatnanak nekunk.
Es leszarom, hogy mas nemzetek miket csinalnak, nem mutogatok az angolokra, hogy bezzeg ok, azzal foglalkozom, ami az en hazamban tortenik.
Ui: termeszetesen a kettosmercet is elitelem, de ez minket nem ment fel, es attol meg negativ szerepben tetszelgunk.
Egy ilyen címlap az újságírókat minősíti. Nulla tisztelet. A kormánypropaganda és egy csapat szurkoló nem azonos az országgal v. a válogatott tagjaival, amellett, hogy szerintem is szégyenteljes, amit az előbbi csoport művel.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 9:51
Szerző: kierkegaard
A hazai politikai narrativa masbol sem all csak a migransozasbol es a meleg/lmbtq elleni propagandabol.
A terdeles ellen is megy a negativ narrativa.

Most ebbol mire lehessen kovetkeztetni?
Az egyertelmu, hogy a fidesz nem rasszista vagy barmi hosonlo. Lehugyozzák ha valaki meleg vagy hetero, liberalis vagy jobboldali. Amit tesznek az csak politikai erdek.

Viszont ezzel a kommunikacioval befolyasoljak a tarsadalom megiteleset.

Soros es a fajtaja mocskos illuminatus zsidok gyulekezete, a migransok terrorista tanulatlan prinitiv vallast gyakorlo ciganyok, a blm mozgalom rablo niggerekbol all, a melegek meg genetikai korcsok.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 9:35
Szerző: Swineherd
Dupla D írta: Megint nem ezt írta.
Jó, de akkor milyen politikai döntések következménye, hogy rasszisták lettünk a média egy hangos szelete szerint?

A véresszájú vadlibek csak nem összemosnak dolgokat? :roll:

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 9:29
Szerző: füst
Látom kiélvezitek az utolsó nyárias szombat délelőttöt. :D

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 9:09
Szerző: Dupla D
Swineherd írta:
RealAsensio írta: Peldaul kellemetlenul erzem magam, amikor cimlapon hozzak le, hogy Anglia-Rasszistak 4-0. Ez nem (csak) a meccs hozadeka, hanem a korabbi politikai dontesek kovetkezmenye.
:lol:

Valóban? Milyen rasszista politikai döntések születtek Magyarországon?
Megint nem ezt írta.

De amíg óvoda mackó csoportos szinten a külügyminiszterünk kirak egy videót, hogy az angolok meg kifütyülték az olasz himnuszt, nincs miről beszélni.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 7:48
Szerző: Swineherd
RealAsensio írta: Peldaul kellemetlenul erzem magam, amikor cimlapon hozzak le, hogy Anglia-Rasszistak 4-0. Ez nem (csak) a meccs hozadeka, hanem a korabbi politikai dontesek kovetkezmenye.
:lol:

Valóban? Milyen rasszista politikai döntések születtek Magyarországon?

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 4., szombat 7:21
Szerző: RealVazquez
Kerlon írta:
RealAsensio írta: Ez a sajtovisszhang nagyban koszonheto a kormanynak is. Azt hiszem, elertek, amit akartak, csak sajnos nem ok szivjak meg, hanem mi, egyszeru emberek.
mi szívsz te ezen meg? :lol:

Tudod, akinek nem inge... kezd egy kicsit vicces lenni ez a történet.
Peldaul kellemetlenul erzem magam, amikor cimlapon hozzak le, hogy Anglia-Rasszistak 4-0. Ez nem (csak) a meccs hozadeka, hanem a korabbi politikai dontesek kovetkezmenye. Ha Csanyi nem lenne Fifa alelnok, allitom, meg sulyosabb bunteteseket osztogatnanak nekunk.
Es leszarom, hogy mas nemzetek miket csinalnak, nem mutogatok az angolokra, hogy bezzeg ok, azzal foglalkozom, ami az en hazamban tortenik.
Ui: termeszetesen a kettosmercet is elitelem, de ez minket nem ment fel, es attol meg negativ szerepben tetszelgunk.

Re: Minden, ami válogatott

Elküldve: 2021. szeptember 3., péntek 21:42
Szerző: illgner
Pipita írta: Egyébként a náci karlendítést tudtommal tiltja a törvény, de javíts ki ha tévednék.
Németországban és Ausztriában igen.

Nálunk nem, hanem vannak tiltott önkényuralmi jelképek:

335. § (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet
a) terjeszt,
b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy
c) közszemlére tesz,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.
(2) Nem büntethető önkényuralmi jelkép használata miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
(3) Az (1)-(2) bekezdés az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem vonatkozik."

Ebből is jól látszódik, hogy milyen izzadságszagú ez a jogszabály. Mert gondolom, amúgy rengeteg ember rohangálna az utcán SS-jelvénnyel meg horogkereszttel a ruháján. Az a néhány elmeháborodott, aki ilyet visel, nem fér el az utcán? Amíg nem tiltotta a törvény, addig sem volt ez probléma, ezek a jelképtiltások tipikus politikai pótcselekvés a mindenkori hatalom részéről.